Békés, 1899 (31. évfolyam, 3-53. szám)
1899-07-30 / 31. szám
31-1 k szám Gyula, 1899. julius 30-án XXXI« évfolyam« f ' 1 Szerkesztőség: Templom-tér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dif: Egész évre . . . 5 frt — kr. Fél évre . . . . 2 „ 50 „ Évnegyedre . . . 1 „ 25 „ Egyes szám ára 10 kr. L 1 Társadalmi és közgazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: IEZ ó h. n D á r i cL. r i Kiadóhivatal: Templomtér, Dobay Ferenoz háza és könyvkereskedése] hova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadóhivatalban. Kyilt-tér sora 10 kr. L ____ Fé lszázad szállt alá enyészet porába, Mióta Petőfi, költők koronája, Ifjan sírba szállott. . . Trombiták karsantak, lobogók lobogtak, Élők holtak lettek, s feltámadtak holtak . . . Mert ádáz harcz várt ott. Soká volt jeltelen hősök nyugvó helye, Kiket halottá tőn ellenség fegyvere, Segesvári síkon. De félszázad múltán hirdeti az oszlop, Hogy a múlt emléke most is él, nem oszlott, Ott virraszt a síron. A sírban nyugvókat élesztgeti, kelti, Népek sokasága, többszörös ezernyi, Kegyeletes szívvel. Vesztatüzként égő örök emlékezet Múltat elevenít, mely a jelené lett, S nagy csudákat mivel. Sírokból kikelnek ama dicsők, nagyok, Kik örökké élnek, dicső nevök ragyog Mig ég s föld ki nem hal. Petőfi szelleme, mint láng oszlop éjben, Magasra lobog fel, hogy előttünk égjen, S zendül: » Talpra magyar/« Kinek életében emésztő kin jutott, Az elismerésből im legtöbb rész jut most, Egy félszázad múlva. A költő láng lelke, önmagát emésztve, Lelke virágait szórta volt e népre, Mely vissza száll múltba. • Próféta nem kedves maga hazájában«., »Kiáltó szó« sokszor szava »a pusztában«, De megértik végre . . . Petőfi is igy járt, soká nem értették Lelkének nagyságát, mind addig a mig élt, Bár mint csillag fényle. Hála koszorúja, nefelejts virága, Kegyelettül téve, borúi most sírjára A költő-királynak. Ifjak, elaggottak, gazdagok, szegények, Mind egy akarattal ama sírhoz térnek, Hol a bú köny árad . . . Aludd szép álmodat, oh költő! csendesen, Kittek lelked menybe szállott egyenesen, Hogy nyerj idvességet. Mig csak lesz egy magyar, s a mig a szív érez, — Az ész megismeri a rögtől az érczet, — Nem felednek téged! Hogy is felednénk elé hazánk büszkesége! . . . hn ünnepet ül ma Mező-Berény népe, S véle egész megyénk. Szemünkben köny ül, a szívünk megrezdül, Dicsőséggel a gyász, bánat érzet vegyül . . . Tekints menyből felénk! Dombi Lajos. Petőfi Sándor. Telve nevével a bérez, a völgy és a beláthatatlan rónaság, visszhangozza azt ma megszámlálhatatlan ajak és a Kárpátok övezte hazában emlékezetén magasztosul fel az emberi szív, melynek dobogása szólaltatta bűbájos dalokra a költő lantját. . Ünnepi mozgalomtól zajos az ország,' benső, igaz magyar nemzeti ünnep zajától. Es a mai ünnep nem élő nagyság magasz- talása, a kinek jótéteiért kell hálát mondanunk, vagy a ki hatalmának kegyeiben részesíthet még minket; nem a trónok bíborának részesei, emberirtó háborúk hős vezéreinek emlékezetéhez fűződik e nap, a kik a nép szive vérének ontásával, a nyomukon járó pusztulással tették feledhetlenné nevüket, kisérte bár gyász vagy dicsőség küzdelmüket; egyszerű költő volt csupán, kire áldással gondol a magyar haza milliókra menő lakója. A kiskőrösi szerény hajlék lakói nevezték őt gyermeküknek, rövid életének nagy részét szegénység és hányattatás között élte le, születési előkelőség, rang, vagyon és hosszú munkás élet mind hiányzott nála, hogy hirt, dicsőséget vagy hódolatot szerezzen és hagyjon maga után ölökül, csak lelkének és szivének nagysága, lángelméje szerezték meg neki a halhatatlanságot. Es emlékezete maradandóbb, hatása közvetlenebb és mindenkor érezhető, dicsőségének fénye kevésbbé halványuló, neve jobban a nép szi- vébe van Írva, mint királyok, államférfiak és hadvezéreké, a kiknek tetteit csak a bíráló történelem följegyzóséből ismerjük, mert müveiből szivének érzéseit, elméjének nagy gondolatait, vágyait, örömét, csalódását és egész lényének melegségét, lüktető elevenségét ma is igazáu és közvetlenül érezzük. Költő volt, eszmekörénél, tárgyánál és gondolatvilágánál fogva sajátos magyar költő, de örökbecsű dalai közkincsekké váltak és a világ legnagyobb lantosának sorába emelték őt, hogy a magyar érzelem és észjárásnak e költői megtestesülése népszerűség, tisztelet és dicsőség részese minden művelt nemzet előtt. Szerelemről és szabadságról dalolt. A szerelemről, melynek tiszta érzelme végtelenül bájos dalaiban az igaz szenvedély köz vétlenségével szól és hat mindenkor, a mig magyar és a mig érző szív lesz a világon. A szabadságról, a magyar nemzet szabadságáról, a melynek védelmére riadó szóval hívja fel és lelkesíti a nemzetet, a melyet magasztalva, az élethalálharczot vivő magyarság Tyrtaeusává lesz és a mely őt magát is elragadja oda, hol harczi dicsőség és halál teremnek, hogy áldozatul kívánja magának azt, kinek hatalmas lelke legszentebbként a hazát és szabadságot tiszteié. A miről álmodozott, a dicső halált, a segesvári csatatéren találta meg és az édes laza földjét nem áztatta drágább vér, mint az övé. Nyomtalan eltűnésének, halálának fél- százados évfordulója e nap és mégis a megemlékezéshez nem fűződik a fájdalom érzelme, a gyász kifejezése. Ünnep ez, a mely a legnagyobb magyar dalköltő, a szabadság mártírja emlékezetének van szentelve és a melyből a nevéhez fűződő dicsőség árad szét az általa rajongásig szeretett és őt ünneplő ország és nemzetre, ünnep, a mely hirdeti a magyar szó és dal szépségét, a dalnok nagyságát és a mely kihat az ország minden zugára, minden szívre, melyet érzelemre hangoltak, minden kebelre, melyet lelkesedéssel töltöttek meg örökszép dalai. Békésvármegye közönsége a legelsők között állott az ünneplők sorába és közművelődési egyesületének vezetése alatt felkeresi és emléktáblával jelöli meg azon hajlékot, mely a nagy költőt többször látta vendégül, a melyben sok szép dala látott napvilágot és a melyből á végzet az erdélyi csatatérre ve- vette őt, a honnan nem tért többé vissza. S ma, midőn az ország közel és távoli részeiből özönlik a nemzet aprja és jelese halálának színhelyére, midőn mindenütt fénnyel és lelkesedéssel ünnepük dicső emlékezetét, midőn mindazon helyekre, melyek életével kapcsolatba hozhatók, szent helyként zarándokolnak a haza fiai, magasztos ünnepre jön össze megyénk lakossága is, hogy áldja, dicsőítse emlékezetét. És mi az irodalom szerény munkásai regyeléttel járulunk egy levélkével azon koszorúhoz, melyet a magyar nemzet és a müveit világ szentel Petőfi Sándor emlékezetének. Dr. Lukács György elnöki megnyitó beszéde. Békósvármegye közművelődési egyesületének mai mezőberényi díszközgyűlésén. Mélyen tisztelt ünneplő közönség! Meteor hanyatlott le félszázada hazánk egéről. Meteor, melynek fénye századokra ragyogja be a magyar költészet útját. Lángész, aki teremt, akinek szelleme kincseket szór, aki megtermékenyíti szavával egy nemzet irodalmát és tettekre ragad lantjával minden érző hazafit. TAR C Z A. APOTHEOSIS.*) Petőfi Sándor halálának félszázados évfordulójára irta: Jókai Mór. Háttérben Petőfi érezszobra, mögötte görög etylben épült csarnok, e felirattal „PETŐFI HÁZ“, párkányzatán Petőfi elhalt kortáreainak mellszobrai: Arany, Tompa, Lieznyay, Keréuyi, Bőrczy, Obernyik, Vajda, Degré, Pálffy Albert, Egressy Q„ Irinyi, Vasváry, stb. Sí abadság nemtője: fején diadém, fehér redős öltönyben, két keze biiinc eben, Ián czczal összekötve. Sötét van: csak egy csillagfény ragyog a szobor feje felett a magasban, melynek vékony sugára a szoborra dereng alá. Nemtő. (Tompa, gyászoló hangon.) Nem magad estél el: veled együtt szálltak Emléktelen sirba Haza és Szabadság,, Kikért éltél, kikért vérhalált kiálltad, A rombadült ország, szegény Magyarország — A sirt fölöttetek simára taposták. Aztán sötétség lett, — kísértetek "ej e Úr lett benne minden gonosz szellem tábor, Kiket elszabadit alvüágnak mélye Halottat és élőt kínozni vaktából. A pokol közel volt, .az ég pedig távol. Kioltottak minden csillagot az égen Csak egyet nem tudtak: mely szivedből szállt ki. Melynek azt hirdették tündöklő sugári, Lesz e lidérezhozó éjszakának vége. S szabad Magyarország, a milyen volt régen. Ha tudnak álmodni sírjukban a holtak, Csak azt álmodhatják, mit az élők itt fenn, Hogy még visszahozza a jövő a múltat. Hogy egy nép keze nem maradhat bilincsben. El még magyar nemzet, él még magyar Isten. •) A békósvármegye! közművelődési egyesület mai mező -herényi „Petöfi“-Űxmepélyén szavalja: Tanayné Halmi Margit. Ki sugdosott az eltemetett nemzetnek Álmában, hogy halál ne legyen belőle. Eltartott ez álom egy emberöltőbe. „Ne rettegj jövődtől, múltadat ne vesd meg!“ Te voltál az, örök szabadság költője. Jós voltál, próféta, kitől hitet vettek, Dalaid szikráin láng kelt a szivekben Kik élve üldöztek, holtan megszerettek S a kik hívek voltak, azok még hivebben. Idegen Ielkekből honszeretők lettek. S az ég meghallgatta a holt költő dalát: Remény csillagait sorba gyújtogatta A csillagok után felhozta hajnalát, Bilincsét, lánczait a nép szétszakgatta. S a nemzet föltámadt az uj virradatra. (Hajnalfény, majd napfény derül.) Nemto. (Ketté szakítja a kezén levő lánczokat.) Hajnalhasadtára a látóhatárig Fut az éj tábora, a gyötrő kísértet, Kelő fénysugárból magasra kiválik Ostorával űzve a futó lidérczet, A te érczalakod, visszanyerve élted. Érczből volt a szived, mig dobogott élve; De égett a haza és szabadság névre. Most érez vagy egészen: hát szív vagy egészen; Fejedet az égig emeled merészen; S szemednek engeded, hogy a napba nézzen. S napnál fényesebbre: feltámadt hazádra Ez imádott földre, bérczedre, rónádra: Bérezek, rónák hazaszerető népére. Kit Isten teremtett a saját képére. Kiben az ősöknek buzog honfi vére. Lásd és hevüljön át érczalakod tőle. Legyen izzóvá és ragyogjon az éjbe, Hogy lett bálványnyá a szabadság nemtője. Lásd szobor alakban, mit nem láttál élve, S dobbanjon érezszived túlvilági kéjbe. (Nemtő ledobja kezeiről a lánczokat.) Nincsen már rab nemzet, nincs elnyomott ország, Szabad a föld, a nép, a sajtó, a szellem, Szabadság rendezi a törvények sorsát. Sötét visszavonás nem félelmes ellen, Árulás daemona nem győz honszerelmen. Az utolsó hang, mit földön élve haltál, Sebekből vérezve, földre legázolva Vad csatakiáltás volt, győzelmes hurráh ! A mivel a szilaj zsarnokká lett szolga A szabadság hősét a porba tiporja. Most népdal üdvözöl szabad népek ajkán, Kik dalaid zengik, szájról szájra szállva, S hallgasd, hogy éltetnek a, nap alkonyultán Aranytermő kalászt aratva kaszálva. A délibáb játszik távol láthatárba. Mit utolszor láttál élő szemeiddel Romhalmaz volt égő városoknak Uszke. Most palotasorok, szemeidnek hidd el. A való versenyt fut merész reményiddel S miként a palota, a gunyhó is büszke. S a porba hullt zászló, mit véreddel festél, Most magasan lobog, egész nemzet védi: Megsokasodtak a régi kor honvédi Kit messze kerestél, kit egykor elvesztél Itt van körüled, a dicső hon, a régi. S ezt köszöni e hon kihullott vérednek, S mi soha nem hull el, élő dalaidnak Szabadság virági porodból erednek; Lelked sugáriból csirái fakadnak Dalaid diadal neked egy magadnak. Sírod csak keressük, de lelked köztünk él; Ott leljük lantodnak minden pengésében, Unokáink tudják, mit mi tudtunk régen, Hogy drágább vagy nekünk édes mindenünknél, Soha a magyar szó nem zengett oly szépen. Mag volt, mit elhintél ; erdő lett belőle, Szabad és egyenlő testvér minden polgár, E jelszóval haladt nemzeted előre. E jelszó lángjával égett minden oltár, Ez a hármas jelszó hirdeti ki voltál. E földtekén alig van már más földdarab, Hol e hármas jelszót még hiszik és vallják. De ez az egy haza menhelyül megmarad S újra felzenditi, hogy a népek hallják. S kövesse erős tett, mit mond szent akarat. A mig e kicsiny nép, kit magyarnak hínak Szabadság és emberszeretet őre |esz. Sok küzdelme, lesz: mert ellent sokan vínak De el nem fog bukni, soha nem csüggedez. Szabadság nemtője mindig mellette lesz. Nemtő (felragadja a Petőfi szobor talpazatára fektetett nemzetiszin zászlót e felirattal »szabadság, egyenlőség, testvériség« s Petőfi szobra felé nyújtja.) Ragadd e háromszin zászlót érczkezedbe. Mely élve emelte, halva is megvédte. A jövendő várát ezzel te veszed be, S ha mi ellágyulnánk, te érezszobor, védd te Legyen veled együtt halhatatlan élte. I<apanJ£ mai szAmahoz fél Ív melléklet van csatolva.
