Békés, 1898 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1898-11-20 / 47. szám
4:7-1 k szám. Szerkesztőség: Templomtér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési díj : Egész évre ! 5 frt — kr. Félévre ... 2 » 50 » Évnegyedre .1 » 25 » Egyes szám ára 10 kr. Gyula, 1898. november 20-án. XXX. évfolyam. Társadalmi és közgazdászat! hetilap. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: KÓHN DÁVI ID. Kiadó hivatal: Templomtér, Dobay Ferencz háza. és könyvkereskedés, hova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott ároD fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban. Nyilt-tér sora 10 kr. < _ _ I s Királyi nők. (Erzsébet napjára, emlékezetül elhalt királynénkra.) A magyar nemzet géniusza fontos szerepeket osztott ki a nőknek hazánk történelmében. Kezdve az Árpádoktól, le a mai napig, nincsen hazánknak mozgalmas kora, melyben szivök vagy szellemük nagysága által kiváló nőkre ne bukkannánk. Ha hazánk történelme egy vihartépte erdő, melynek kimagasló sudarai hőseink, úgy a virágok benne a nők, kik a dulás korszakaiban lelkűk szépsége, melegsége által vigaszt nyújtottak a szorongatott hazának. De minthá a gondviselés is kegyelte volna nemzetünket. Mig a legsanyarubb csapásokkal sújtotta hazánkat, mindig támasztott föl népünkből hős férfiakat, heroicus lelkű nőket, kik a nemzet martyriumában előljártak, példaadásuk által kitartásra buzdítottak, de egyszersmind szellemük fényével előre megvilágították az utat, melyen nemzetünknek haladnia kell. Árpádházi szent Erzsébet, II. Endre királyunk leánya, Némethonban él csodálatos szentségben, mig a meráni származású királynő-anya itthon biborsátrakban űzi feslett erkölcseit olasz és lengyel lovagok udvarlásai között. IV. Béla leánya boldog Margit, a Nyulak szigetén, a fénytől, pompától ragyogó budai udvar közelében, mint a dömés apáczák kolostorának fejedelemasszonya tölti életét Ráskay Lea szavai szerint: „kegyességben és istennek tetsző jócselekedetekben,“ S mig a zárda kisded kápolnájában a tatár - dulta ország szabadulásáért imádkozik, az uralkodás fáradalmai között pihenni ide térő királyi atyját jós lelke által sugalmazott tanácsokkal látja el. Sokat tudna a történelem arról mondani, mily nagy befolyással volt e bámulatos erónyü királyi hölgy az ország dolgaira s atyjának jellemére, ki az ország második megalapítójává lett. Egyik legrégibb nyelvemlékünk szerint: „Mikoron az szent- séges szűz szól vala az ő atyjával éső bátyjával István királval, ő szüleével és egyébb atyjafiaival, az ő beszéde alkolmas időben vala mindenkorra intő és könyergő beszéd; miképpen Béla királ gyakorta megmondotta t Latna dalok. Irta: Erdélyi Zoltán. Éj Megretneg a szivem belé, Ha jöttédet sejtem, Hullámzik az emlék árja, Itt is, ott is egy virágra Bukkan rá a lelkem. S mikor látlak, a szivem már Túláradó tenger — Múlt vihara szántogatja, S a te képed rózsa rajta, az uraknak, hogy őtet az ő lejánya Margit asszon azon kéri, hogy istennek egyházát az ő országában ne hadnája megnyomodni avagy megnyomorétani kemény fejedelmeknek miatta és egyéb fejedelmeknek, vitézeknek miatta és hogy szegényeket, árvákat, özvegyeket és ilyenfóle jnevolyásságos személyeket oltalmazna. Es sokakban meghallgattatik vala Margit asszon az ó atyjátul Béla királtul és atyjafiaitul; mert az ő életinek nyilván való szentségéért- aleg hogy valaki az ő atyjafiai kezzől soha az ő akaratja ellen tött volna ez időben. Jóllehet azután sokakat szenvedő, de engednek vala az ő kérésének még azokért es, kik méltók valának halálra, szabadulást vesznek vala.“ A mai ember elámul, ha a kurucz irót igy hallja beszélni Zrínyi Ilonáról, e tündöklő szépségű 8 hőslelkü asszonyról: „Eléd járul a rongyolt haza, mert csak benned vagyon reménysége, s eléd borulván, kór : légy a haza elhunyt napjának világa.“ S ez nem túlzás, nem a lovagias nemzet ideális nőtisz- teletéból eredő hódolás. Gróf Zrinyi Miklós, a költő, a szigetvári hős unokája, méltó büszkeséggel mutat reá, unokahugára s nevelt leányára, midőn a töröktől, némettől egyaránt sújtott Erdélyország rendei hozzá folyamodnak segedelemért. Teleki Mihály, Bethlen Miklós már akkor megsejtették prófétai lelkökkel, hogy e nő lesz hivatva szivében s kezében hordozni a magyar nemzet szabadságát. Bornemissza Anna, Apafi Mihály erdélyi fejedelem neje, Erdély s vele együtt az egész magyarság egyedüli támasza a német I török ereje és férje gyöngesége ellenében, ő a fejedelem 8 Teleki az intéző. Vagy magasztalhatjuk-e eléggé Szilágyi Erzsébetet, Wesselényi Máriát, Petrőczy Katát, Lorántffy Zsuzsannát, Báthory Zsófiát? A mai nők csak csodálják, de hozzájuk felemelkedni nem engedi őket korunk reális szelleme. Ha a magyar történelem kimagasló nőalakjait szemléljük, akár szivök erénye, akár szellemök tevékenysége által tűntek ki, mindegyiknek alapja, rugója a hazafias eszmék, a Nem lehet mér menni nékem Soha, soha tihozzátok ! Az a bölcső közöttünk van, Te mellette, én meg távol, — Visszalopni nem szabad már Semmit a múlt sugarából 1 V. Beszélik, mondják: elfeledtél, És megszeretted férjedet, De én még most is izzó vágygyal Sóhajtom édes nevedet. Hanyatló nap se veszti fényét, Sugara folyton ég, ragyog, — Csupán a tájra száll az alkony, Mely elhagyott lett, elhagyóul VI. honleányi erény voltak. Szilágyi Erzsébet hősöket akar a hazának nevelni. Zrinyi Ilona nemzete szabadságáért küzd s midőn férje már csügged, ő azzal vél szivébe bátorságot, reményt önteni, hogy az utolsó perczig védelmezi ősi várát Munkácsot, melyet az ellenség nem is foglal el, hanem ő hagy el önkéntesen, mert szerető szive a menekülő férj, Thököly után hívja. S igy egyenként vizsgálva cselekedeteik, nagy tetteik indító okait, azt találjuk, hogy a hazafiság erénye az, mely őket nagygyá tette. Tisztelő bámulattal említ az utókor dicső királyi nőket, kik bár nem vérünkből származtak, de azáltal nagyok, mert magyarokká lettek, e nemzetet megértették s szivökkel- lelkükkel rajta csüggtek. Mária Terézia nagy, mert kora benne az örökösödési háború diadalmas hősnőjét, a fél Európát dicsőséggel, mesés vitézséggel végigszáguldó magyarok királynőjét látta. E királynő a magyarok által lett nagygyá ; véreitől hűtlenül elhagyatva a viruló szépségű ifjú királyasszony a lovagias magyar nemzethez fordult oltalomért — I midőn a magyarok rajongó szeretetétől környezve, őseink önfeláldozó hősisége már koncz gyanánt felosztott birodalmát, három hatalmas s birvágyó fejedelem kezeiből visz- szavíva azt lábai elé rakta — a királynő meghajolt a nemzet nagylelkűsége előtt s egész életén azon munkálkodott, hogy a magyarok hűségét, áldozatát meghálálja. ! j j Még most is gyászoljuk egy dicső k;"álynő emlékét, ki bennünket megértett, szeretett s lelke fogékonyságával, szive melegével ölelte át egész nemzetüpket. Nagy volt, mert magyarrá lett; szivéhez férkőzött a hála s a szeretet érzelme nemzetünk iránt s ő ez érzelmeket keblébe fogadta 8 ápolta. Ismerte e nemzet múltját 8 azért becsülte; átélte jelenét, s ezért szerette. * * * Világosnál letette a magyar a fegyvert. A hősi küzdelem az aránytalan harczban kimerítette. A legyőzött osztrák pénzen vásárolt orosz hada ellen nem akart, de már nem is birt harczolni. A becsületért, a jogért, óhl mert ha az bűn, hogy szeretlek, S ha vétek, hogy te is szeretsz, — Bűnös vagyok, s még bűnösebb csak Ezen a földön — te lehetsz! IX. Zajos, népes kávéházban Muzsikálnak szépen, Hazafelé arra visz el Utam minden éjen. Kihallatszik a hegedű Lassú zokogása, Megrezzenek, elsápadok: — Ez az ő nótája! X. Vége már az álmodásnak, A való lett úrrá köztünk 1 Minden kis szál összetépve, az igazságért fogott fegyvert. S azt ki is vivta; egész Európa elismerte. Tovább nem akart harczolni, mert nem volt lázadó. S midőn vérmes események által csábítva nehány szenvedélyes hazafi a harczot tovább is kiváuta folytatni, e törekvésükben a nemzet zöme őket már nem követte. De a hatalom a magyar nemzet igazát el nem ösmerte. Az egész müveit világ lelkes rokonszenvvel kisórte küzdelmünket s a harcz végezetével igazságot szolgáltatott nemzetünknek. Ha a hatalom az igazságnak nem hódolt, az csak azt igazolá, hogy bitorló. A hatalom pedig gyűlölettől elvakitott férfiak kezében volt, kik az uralkodó tanácstalan ifjúságát siettek felhasználni a gyűlölt, mert dicsőbb nép elnyomására. Szomorú napok következtek hazánkra. A nemzet alkotmánya sárba tiporva, szabadsága» bókokba verve s régi dicsőségünk romjain ördögi kaczajjal ült tort az ádáz ellenség. Alkotmány! Szabadság! Ez volt a bécsi politikusok réme. A czentralisatio eszméje, mely már II. József alatt kudarczot vallott, ismét kísértett. Tudták, hogy a nemzeti öntudatnak s ezzel együtt a nemzeti erőnek mindig a törvény 8 ennek keretén belül a szabadság voltak forrásai. Ettől kell hát a magyart megfosztani. S ha hozzá való jogát, érdemét egy öntudatos néphez, nemzethez illő magasztos, önzetlen harczczal meg is szerezte s a művelt világ előtt tényleg meg is szerezte, — nem kell neki megadni. Mindazok a hőslelkü férfiak pedig, a kik eme eszmék kivívásáért küzdöttek, hitvány lázadók. Ez volt a bécsi felfogás. Hétszáz szabadsághös szivta a börtön halálos gőzét. Azok, kiknek a szabadság triss levegője volt éltető elemök, a legalázóbb szolgaság dohos levegőjében senyvedtek. A nemzet pedig, mint egy halálra sebzett hős, lassú vonaglással közeledett heroicus vége télé. Ekkor virradt fel hazánk egén egy szebb jövő rózsaszínű hajnala: 1854. év junius hó 8-ika. Bajor Erzsébet, a szóplelkü herczeg- asszony akkor lett az ausztriai császár hitvese. De újra látva, visszatértek Az ifjúság, az álomképek, Az ifjúság, s a — gyötrelem. XIII. Bármi gyorsan száll az idő, Én is, te is azok vagyunk, Akik egykor, akik régen, Akik együtt álmodoztunk. Évek múltak, hogy utószor Láttuk egymást szemtől-szembe, S bárki mondja, kiuevetjük — Azt hisszük, hogy tegnap estei XIV. Nagy szenvedés igy sóvárogni, Epedni tiltott csók után ‘ Még a remény is elhal olykor Meddő, tüzes vágy sóhaján. Mit kidobni nem mer. II. Nyugalmas éj ... s te nem alszol, Elkerül az álom, Eszedbe jut tán ilyenkor Boldogtalnnrágom I Rám gondolsz . . , de bölcsőjében Felsír kicsi lányod, — Elfelejtesz . . . s átöleled A te boldogságod’1 III. Valahol élsz mosolyogva, Piros rózsák közt talán, S én azt hiszem, rég meghaltál Szép májusnap hajnalán. Az élőt már nem siratom, De a holtat szeretem I Eljárok a múlt sírjához, S bús kriptádat zörgetem IV. Húz a szivem tifelétek, De fél úton csak megállók, Ha hallasz rólam hirt úgy néha, Ne higyj könnyelműen néki I A hír csaló, rút, vén keritő, Szivünket sokszor rászedi 1 Ne hidd, hogy még szeretlek most is, Hisz kedvesem van sok, nem egy, — De ezt ha mondja, hidd el néki! S ha igy tán bírsz, — feledj 1 feledj I VII. Meglátjuk-e még egyszer egymást? Szorongva, félve kérdezem, S mit mondok akkor én neked majd, S mit mondasz majd te énnekem? ...Én azt hiszem: egy szót se szólunk Csak sírunk némán, csendesen, Mint hogyha két kifosztott koldus Égy másra lel az útfélén. VIII. Te asszonyok közt legszebb, legjobb! Ragyogni látom glóriád 1 Boldogtalan vagy vétek nélkül, Szenvedsz, s nincs bűnöd, sem hibád. Amit egykor szövögettünk. Nem maradt meg, csak az emlék, Az is egyre balaványabb, — Érzem már, hogy lesz tavasz még Valamikor te utánad I XI. Mennyit kérdeztem önmagámtól: Mi lesz, ha utunk összehoz? Reám ismersa-e? s hogyha meglátsz, Nevetni fogsz-e? vagy zokogsz? Óhl nem nevettél s nem zokogtál. — Mosolyt, vagy könnyeket nem ad Az a perez, melyben sebzett szivünk ügy fáj, hogy majdnem megszakadl XU Temetni készült már a lelkem Felejtett, halvány arezodat, Hogy évek óta nem hallottam Amelyről annyiszor daloltam, Bűbájos, édes hangodat. Tűnőbe’ volt már ifjúságom, S vele a dal, a szerelem — De még nagyobb kín, gyötrődés az: Eltűrni utált csókokat . . . óh! hogy fekély még nem borítja Könyázott édes arezodat. XV. Van-e még ember rajtunk kivül, Ki — mint mi ketten — úgy szeret? — Egész nagy utcza áll közöttünk, S mégis — beszélgetek veled. Csak ép szemünk néz egy irányba Tisztán arezod sem láthatom, — Hanem a lelkünk édes csókban Találkozik a félúton I XVI. Kicsiny leánykád jött elébem Talán te küldéd hírnökül?! Megszólítottam, a ő elfordult Közönynyel, ismeretlenül. Egész az apjal — azt gondoltam — De szeme kék, de szeme nagy: S hogy visszafordult mosolyogva, Nemi nemi — kiélték — ez te vagy 1 LapunR: mai szamä,b.oz fel Ixr : aielleKlet van csatolva.
