Békés, 1897 (29. évfolyam, 1-53. szám)

1897-10-03 / 40. szám

a mienknek, 1 millió 800 ezer márkát ál­doz; Ausztriát, ■ mely 34 intézetében évenként 1 millió 300 ezer forintot költ elmebetegeire. A számok beszélnek és nyilvánvalóvá teszik, hngy ha semmi más, már maga az összehasonlításból eredő szomorú tény is ele­gendő az égető szükség felismerésére, mel­lőzhetetlen szanálására. Az egyesek részéről hangoztatott, lát­szólagosan jogosult aggályokkal szemben, kiterjeszkedni kívánunk arra a kérdésre is, vájjon a nagyszabású intézet csakugyau effec­tual ható-e a vármegye lakosságának megter­hel tetése, megadóztatása nélkül? A vármegye közkórházi bizottsága, mely behatóan és lelkiismeretesen foglalkozott az ügygyei, kimutatta ennek akadálytalan lehe­tőségét. Ugyanis a tervezet szerint 250 elmebe­teg után az államkincstár részéről biztosí­tott 70 krnyi napi ápolási dijak mellett, a befolyó évi jövedelem 63,775 forintot fog kitenni, melyből a 40 ezer forintot tevő, bőven számított évi fentartási költségek le­vonása után olyan tetemes összeg fog még rendelkezésre állani, mely teljes fedezetet nyújt az ötven évre felveendő 250 ezer fo­rintos pénzkölcsön évi tőke és kamat tör­lesztésére. Bizonyára fel fog tűnni sokak előtt, hogy a tervezett nagyszabású intézet évi fentartási költsége aránylag kevés összegbe kerül. Ennek oka abban rejlik, hogy az elmebetegek ellátása, viszonyítva a más testi betegek ellátásához, aránytalanul csekélyebb költséggel fedezhető, mert gyógyszerszükség­letük jóformán semmi; mert az elég gyak­ran előforduló dühöngő betegek élelmezése keveset emészt fel; de főként azért, mert a tervbe vett intézet felépítése a békésmegyei közkózházzal kapcsolatban történvén, a kü­lön igazgatás, költsége, a külömben szüksé­gessé váló melléképületek építése, felszere­lése megtakarittatik. Hogy e számítás reális alapon nyugszik, legjobban fogja igazolni a hason intézetek napi élelmezési költsége. így a lipótmezei országos elmegyógyintézet 17*7 krból, a szeg- szárdi törvényhatósági kórház 16g krból, a gyöngyösi alapítványi kórház 16 krból, a kaposvári kórház 19*4 krból élelmezi napon­ként elmebetegeit. Ezekben kívántuk a nagyfontosságu ügy - mibenlétét tárgyilagos nyíltsággal feltárni, ismertetni és kiváló elégtételül szolgálna, ha Bikerült volna az ügyhöz netalán tapadó minden kételyt eloszlatnunk. De bármi le­gyen is az eredmény, ajkainkról nem reb­benhet el más imádságos óhaj mint az, hogy a magasztos emberszeretetet hirdető intézet mihamarabb testet öltsön és ontsa áldásait melegséggel jóttevöen azokra, a kik a szánó könyörületre, a könyörületes gondozásra leg­inkább rászorulnak ! Dr. Zöldy János. Az ellenőr urnák eszébe juthatott az a köz­mondás, hogy „a ki mer, az nyer“, mert egy­szerre egész közel hajolt a húzódozó leányhoz és kezdett neki őrült, szenvedélyes szavakat beszélni. Kipirult arczára rémes fényt hintett a a lobogó gázláng. — De hát szent Isten, mit akar velem ? 1 — Mit akarok, eh! mit akarok, szeretem, imádomI — Ezt akarom megmondani! — De hisz önnek felesége, családja van! — Mit bánom én azt — s azzal erőszako­san átölelte a leány derekát. Katicza segélyért kiáltott de a homályos sötét szoba elnyelte hangját. Végső erőfeszítés­sel kiszabadította magát a férfi karjai közül és izmos karjaival olyat lódított rajta, hogy az hö­rögve tántorgott a szoba másik sarkába. Aztán nem törődve az ott hagyott férfival, kirohant az ajtón a szabad levegőre s fölizgatva, lázasan ért haza kalap és felöltő nélkül a hideg északi szélben. * * * Cornélia végtelen ábrándos, szomorú, ma­gas lány volt. Neki kétszeres oka volt gyászolni a letűnt jómódot, mert a Bodor család bukása neki egy vőlegényjelöltjébe is került, a ki vissza­húzódott tőle a szerencsétlenség után, bármeny­nyire esküdözött is neki azelőtt önzetlen, igaz szerelemről. Különben nem lehetett tőle rósz néven venni, szegény fiú volt. De Cornéliát meg­törte azért ez a csalódás. Nem ment soha ki az utczára sem, odahaza horgolt pénzért, hogy a család ebédelni tudjon. Mert mióta amaz est után Katicza nem mehetett vissza a postára, azóta ő tartotta ki a családot. Egyszer aztán megszűntek a Cornélia álmodozásai. Már nem álmodott semmit. A sápadt hosszú lányt egy na­pon ki vitték a fagyos göröngyök közé egy fes­tett koporsóban.­Megsiratták és ketten maradtak. Katicza újra dolgozni próbált. Különféle bureaukban ajánlkozott. A főnökök megcsipked- ték arczát és bizalmaskodni keztek vele. Ott hagyta /'két, A vármegye őszi rendes közgyűlése. Szép számban megjelent bizottsági tagok jelenlétében vetto kezdetét a közgyűlés, mely érdeklődést a második napon szinte szokatlanná fokozta a választás, úgy hogy a vármegye nagy terme alig volt képes befogadni a megjelenteket. I hogy ezen élénk rószvétol és a nagy tárgyso­rozat daczára aránylag oly rövid idő alatt: két napon véget ért a közgyűlés, annak okát a bi­zottság áldozatkészségében keressük, mely a sző­nyegen levő kérdések elintézése és közhasznú intézmények lótesitóso elé akadályokat nem gör­dített. Az első nap tárgyilagos és szép vitáiból mint jelentőség teljes esemény emelkedett ki az elnöklő főispán magasröptű megnyitó beszedő és az a lelkes tüntetés, mely annak folytán a ko­ronás király személye iránt általános lelkesedés­sel jutott kifejezésre. A második napon a vá­lasztás, bár az eredmény már az előjelekből meg­állapítható volt, nagy érdeklődés mellett folyt le, utána pedig a mező-berónyi hid átvételének kérdése'körül fejlődött ki általánosabb vita. Ek­kor azonban mintha kimerült volna a bizottsági tagok érdeklődése, a közgyűlési terem csaknem teljesen kiürült és a hátralevő apróbb ügyeket alig néhány résztvevő hallgatta meg. Az ülésen mintegy 250—260 bizottsági tag vett részt, kik közül feljegyeznünk sikerült a következőket. Jelenvoltak: dr. Lukács György főispán elnök­lete alatt dr. Fábry Sándor alispán, dr. Bodoky Zoltán, Csánki Jenő, Berthóty István, Jantsovits Péter, Kocziszki Mihály, Haun Béla, dr. Pollner Aladár, Beliczey István, Botyánszki András, Zaho- rán György, Lepény Pál, ifj. Laurinyecz István, Ba­kos Mátyás, Mázán János, Kliment György, Beli­czey Géza, Laurinyecz Mihály, Stojanovics Gyula, Kitka György, Aradszki Pál, Léderer Rudolf, Szántó Dezső, Mikolay Sándor, Bulla Sándor, Léderer Lajos, Hoffmann Mihály, Weisz Mór, K. Schriffert József, Novák Kamill, Erkel Rezső, Stefanovics Péter, Ladies György, Erkel JánoB, Endrész And­rás, Ludvig Mátyás, Illich Reinhardt, Sal József, Gerlein Reinhardt, Gróh Ferencz, Cs. Demkó Jó­zsef, Czinczár Adolf, Yégh Gábor, Terényi Lajos, dr. Márki János, Dombi Lajos, Jantsovits Emil, dr. Ladies László, dr. Fáy Soma, dr. Seiler Vilmos, Galli Gyula, Donner Lajos, dr. Kerényi Soma. Reiuer Béla, Maczák György, Mázán M. János, Koren Pál, MedovarBzky Pál, Kovács Sz. Mihály, Bohus. M. András, Lipták V. János, Korossi László, Szász Pál, Hankó F. Mihály, Seiler Gyula, Hor­váth Károly, Székács István, Jankó György, Kiss János, Kraft Viktor, Göndöcs Mihály, Reck József, Ravasz József, Farkas József, Kovács Antal, K. Horváth János, Csiszár János, Ágoston Lajos, Le hóczki János, Tobak István, Luszik Mátyás, Amb­rus Sándor, dr. Chrisztó Pál, Kardos, Gergely, Reck Géza, Winkler Lajos, Schriffert Ádám, Reisner Zsigmond, Braun Mór, Dutkay Béla, dr. Zöldy Géza, Schmidt Gyula, Beles Vazul, Tarján Stefán, Szerb Miklós, Aszalay Gyula, Árgyelán József, Szekér Mihály, Böhm Miklós, Konkoly Jenő, He­gedűs Lajos, Grócz Béla, Kratochvill Gyula, dr. Török Gábor, Kocziszki János, Szaszák János, Za- horán Pál, Kliment Z. János, Miklya Z. György, Sohár Kálmán, dr. Zsilinszky Endre, Salamon János, Kovács L. Mihály, Bajcsy Gusztáv, Áchim Gusztáv, Achim F. András, Hűké Lajos, Urszinyi János, Vidovszky János, Vidovszky Károly, Fejér Béla, Maros György, Kovács Sz. Ádám, Omaszta Gyula, Kraszkó Mihály, Szalai József, Vagner József, Geiszt Gyula, Emperl Ernő, B. Szabó Sándor, dr. Berényi Most már értette, hogy ilyen szép karral miért nehéz dolgozni. * * • Tél volt. Vad északi szél nyargalt végig az utczán és öröm volt nézni az előkelő világ ikipirult arczu hölgyeit, a mint apró nikkel kor­csolyáikat csörgetve vonultak ki a jégpályára. Katicza is nézte őket, visszagondolt arra az időre, mikor ő is ezek között volt s ő neki is annyi sok szépet hazudtak a gavallérok, mint most ezeknek. Már két nap óta csavargóit az utczán. Ki­fogyott minden kölcsönforrás s odahaza talán most teszi Bodorné az utolsó darab fát a tűzre. De hát kihez menjen ? Hartman, a ki leg­jobb barátjuk volt, már elfordult tőlük. Megunta a kölcsönzéseket, már 50 forintjával tartoznak. Elmenjen ahhoz a képviselőhöz, a ki tíze­sekkel fizetett hajdan egy jótékonysági bazáron egy egy pohár pezsgőért?! Az hajdan volt. Azt a gazdag, elegáns Bodor Katiczának tette úri tempóból, sokan látták. De adna-e az most húsz forintot a szegény kopott lánynak? Vagy mit merne kérne tőle érte cserébe ? Végig vette valamennyi ismerősét. Sehol se mer bizalommal közeledni. Esteledett s kezdte érezni az éhséget. Nem megy haza addig, mig pénzt nem kerit. Ott zsi­bongott előtte a főváros s az éhség, az utcza hatalmas keritője kezdte fojtogatni, leteperni lelkiismeretét. Ah 1 Ott van Krasznay 1 A gavallér kép­viselő. Hátha megszólítaná. Hátha kérne tőle?! Kába fejjel zavarodottan és ügyetlenül kö­zeledett feléje. Félúton megállt, tétovázott. Az­tán imbolyogva, mint egy utszéli virág, oda ment a férfi mellé. Nem tudja aztán mi történt . . . . Krasznay nem vetette meg az utszéli virágot... Katicza pedig vacsoráit . . . Vacsoráit beafstea- ket és osztrigát, pezsgőt is ivott hozzá. Dubányi Imre. Ármin, Salacz Ferencz, Danes Béla, Gallacz János, dr. Szirmai A., Hutirai László, dr. Dunay Alajos, Kontur József, Medveczki Gy., dr. Salacz Oszkár, dr Hajnal Albert, Rohóska Mihály, dr. Siler Endre, Boinschrodt M., Kéry Kálmán. Zolnai Béla, Oláh György, Hoffmann A., Sztraka Ernő, Kovács Lajos, dr. Kiss István, dr. Uhrin Endre, Viskovicz Ignácz, Sajti János, K. Szűcs Mátyás, Nagy Gy. Imre, R. Nagy István, Morvái Mihály, Czira Gergely, K. Nagy Gábor, S. Varga Sándor, Morvay József, Pet- ncházi Ferenoz, Körösi Imre, Dobozi János, Mezey Lajos, Tóth Mihály, M Braun József, dr. báró Drechsel Gyula, Keller Imre, Haviár Lajos, Bagi Pál, Vámos Sándor, Nagy Sándor, Domokos Péter, Illyés Endre, Bihályi József, Jeszenszky Károly, Pile/. Márton, Braun Ádám, Sulcz Imre, Braun D. Ádám, Horváth János, Berthóty Gusztáv, Lux Gyula, id. Kollár János, Benka Gyula, Zlinszky István, Kozma Gusztáv, Prág Bonifácz, Kun Béla, Szilágyi Mihály, Borsothy Géza, Gyáni András, Van gyei Szilárd, Emődi Imre, Kovács Gyula, Eke László, Ambrus Mihály, Nyitrai István, Mező Sán­dor, Tardi Lajos, Kiss B. Mihály, Korniss Gyula, Mészáros János, S. Varga Sándor, Nagy Z. Imre, Bak András, Fehér László, Kiss László, Áohim Pál, Szabó Emil, Sárosai Gyula, Hegedűs Mihály, Seiler Elek, Szatmári Gábor, Fábry Károly, Golián Soma, Bakai Sándor, Fábriczi Soma, Pintér Pál, Urszinyi László, dr. Deimel Sándor, Schmidt Iván, stb. Első nap. Pontban kilencz órakor a tisztviselői kar kí­séretében jelent meg az ülés termében dr. Lukács György főispán és az elnöki széket éljenzések kö­zött elfoglalva nagyszabású beszéddel nyitotta meg az ülést. Az eszmékben és kiváló formai szépsé­gekben gazdag beszédet, melyet osztatlan figyelem és érdeklődés, ismételt helyeslés és végre kitörő lelkes éljenzés kisórf, egész terjedelmében közöljük: Mélyen tisztelt közgyűlés! Bizottságunknak őszi rendes közgyűlésünkre szép számban összesereglett igen tisztelt tagjait őszinte szívből üdvözlöm. Midőn valamely testület, melynek tevékeny­sége időszaki összejövetelekkel kapcsolatos, ta-' nácskozásra egybegyül, önként visszavezet az emlékezet a legutóbbi tanácskozás óta lefolyt eseményekre. Részletesen megemlékezik ezekről az alispán ur időszaki jelentése. Magam e hely­ről csak arra a kérdésre kívánok rövid vissza­pillantást vetni, mely a folyó év nyarának or­szágos szempontból is igen lényeges, a mi helyi viszonyaink szempontjából pedig legfontosabb kérdése volt. Értem az aratással kapcsolatos munkásmozgalmakat. A munkáskérdés a folyó év nyarán nem­csak a hivatali apparátust foglalkoztatta, foglal­koztatta az a társadalom minden rétegét, leg­közvetlenebbül foglalkoztatta a gazdákat, mert az, amiről szó van( kenyérkérdése a munkásnak, de kenyérkérdése a gazdának is. Az idei termelési év súlyos eredményei na­gyon megpróbálták Békésvármegye mezőgazdáit. Az emberi munkaerőnek akadálytalan igénybe­vétele épen akkor nehezült meg, midőn a másik termelési tényező, a természet is legmostoháb­ban nyilatkozott meg. És alig csalódom, ha nyil­vánítom, hogy a munkások strikeja összefügg a természet strikejával. Mert a munkás a nagyon megromlott termést látva, még jobban féltette keresményét, még aggódobb gondoskodással kí­vánta biztosítani és biztositékokkal körülbás­tyázni azt, ami neki és családjának létfentartásra szükséges. Az aratási strikekisérletek nyilvánultak vármegyénkben is, azonban csak korlátoltan, hála gazdáink józanságának és a földművelés­ügyi kormány gondoskodásának, Az elfogulat­lan szemlélő, a tárgyilagos Ítélő nem tagadhatja, hogy a földművelési kormány a mezőhegyesi tar- talékmunlfáscsapatok készenlétben tartása által a helyzet szerencsés kimenetére igen jelentéke­nyen közrehatott. Az Alföldnek gazdáit, köztük az erősen érdekelt békésvárrnegyei gazdákat, a földműve­lésügyi kormány ezen intézkedésével hálára kö­telezte. A munkástartalék készenléte által oko­zott erkölcsi hatásnak, továbbá gazdáink józan és méltányos magatartásának, végül hatósági közegeink önfeláldozó tevékenységének követ­keztében sikerült oly helyzetet teremtenünk, hogy a mezőhegyesi tartalékmunkásokat az egész aratás alatt csak három jelentéktelenebb esetben kellett igénybe vennünk. Ezen — a szomszédos vármegyék viszonyait tekintve — kedvező jelen­ségre annál nagyobb súlyt kell helyeznünk, mert Békésvármegye hírneve — mi tűrés-taga­dás benne — az utóbbi évek mozgalmaival kap­csolatosan romlott, romlott annyira, hogy az országos közvélemény jelentékenyen sötétebb* nek képzelte s részben képzeli még ma is a vi­szonyokat, mint aminők azok. Ez nekünk hát­rányunkra válik. Igenis, az igazságot eltagad­nunk soha sem szabad, közállapotainkról őszin­tén tájékoztatni a kormányt is, a nagyközönsé­get is kötelességünk. De nem szábad enged­nünk, hogy felőlünk és viszonyainkról igazság­talan balvélemények terjedjenek. Bajaink van­nak, mindazok a bajok, melyek az Alföld bajai nálunk is megvannak, sőt itt-ott kelleténél job­ban is lüktetnek. A bajokkal szemben dolgo­zunk, fáradunk, megtesszük azok legyőzésére mindazt, ami erőnktől telik. De nem tűrhetjük, hogy vármegyénk régi jó hírneve megrontassék. Lássa meg az ország, hogy oly vármegye va­gyunk, melynek becsületes, munkás társadalma van, mely nem riad meg a bajoktól, hanem igyek­szik azokat legyőzni becsülettel és munkával. Az idei nehéz gazdasági év külső riasztó jelenségek nélkül múlt el. Varmegyénk a nehéz gazdasági megpróbáltatást kiállotta. Vegye ezt tudomásul a nagy közönség, vegyék tudomásul azok is, akik vármegyénk hírnevét mestersége­sen megrontani törekedtek. Nem mulaszthatom el ezen alkalommal, mé­lyen tisztelt bizottság, épen azért, mert együtt érzek vármegyémmel, hogy a köszönet hangján ne emlékezzem meg Békésvárraegye tisztikará­nak az aratási strike meghiúsítására irányzott tevékenysége felől. Hivatásomból folyólag és a kormány meg­bízásához képest, napról-napra együtt dolgoztam tiszttársaimmal és szemléltem és ellenőriztem tevé­kenységüket. Es kimondhatatlanul jól esik lelkem­nek, hogy a vármegye közönségének szine előtt a földmivelésügyi miniszter ur megbízásából ki­jelenthetem, hogy a vármegyei tisztikarnak a strike korlátozása körül kifejtett buzgó és hat­hatós tevékenysége a miniszter urnák teljes el­ismerésével találkozott. De köszönettel kell megemlékeznem Békés­vármegye igen tisztelt gazdáiról is. Mert magam is tapasztaltam., hogy gazdáinkat, — mint munka­adókat — a lefolyt nehéz viszonyok között nem­csak az ész parancsa, hanem a szív szava is ve­zette. Gazdáink jövedelmezőségre dolgoznak s azt jól teszik, mert ebben kapják meg befekte-. tett tőkéjük kamatját és munkájuk ellenértékét, de a mellett méltányosak felebarátaik, a föld népe, a munkások iránt, a kik segítenek nekik az anyaföld megművelésében. Jól tudom, mélyen tisztelt közgyűlés, hogy az, miszerint az idei aratási strikemozgalmakon jelentékeny károsodás nélkül estünk túl, csak egy epizód elég szerencsés megoldása. Ezzel a baj szanálva egyáltalában nincs. A bajok orvos­lására a teendők egész sorozatát kell foganato­sítanunk. Munkásaink általában elég jól kerestek a nyár folyamján. A rósz termés daczára a mun­kások többsége nem néz elé szükségnek. A kis­gazdák helyzete nyomasztóbb. Ezeket, valamint azon jóravaló munkásokat, kik önhibájok nélkül eleget nem kereshettek, igyekezni fogunk min­den megérdemelt és méltányos támogatásban ré­szesíteni. Máris Ígéretét bírjuk a kormánynak, hogy azon kisgazdáink, kiknek nincs elég vető- magjok, kamat nélkül kapnak az államtól köl­csön vetőmagot. Azok a henye és roszakaratu munkások azonban — statisztikai adatók alap­ján örömmel mondhatom, hogy számuk igen kor­látolt, — a kik a gazdák méltányossága daczára, minden tisztességes ajánlatot elutasítottak és aratáskor nem vállaltak munkát, ne várják a hatóság és társadalom támogatását. A munkás méltányos kívánságait mindenkor meghallgatjuk és örömmel segítünk rajtuk, de a restségnek és rosszaságnak praerniumot nem nyújtunk. Igyekezni fogunk a munkaalkalmakat, fő­leg a téli munkaalkalmakat szaporítani. Vár­megyénk specziális viszonyai között legalkalma­sabb e részben a némi lendületnek indult házi­ipari foglalkozások, különösen a szövőipar és vesszőfonás tovább fejlesztése és az eredménye­seknek Ígérkező uj háziiparnemek létesítése. E tekintetben több kezdeményező lépést tettünk: közgazdasági kormányunk közismeretü gondos­sága bizton engedi remélnünk, hogy kisérleteink- ben bennünket hathatósan fog támogatni. Gazdálkodásunkat az egyoldalúságból ki­emelendők, arra fogunk igyekezni, hogy az ed­dig elhanyagolt, vagy eléggé ki nem aknázott termelési ágakat is meghonosítsuk, szilárdítsuk és fejlesszük. A gazdák és munkások közötti jogviszony törvényhozási szabályozása iránt a kormány ál­tal megkérdeztetvén, helyi tapasztalatainkra ala­pított nézeteinket közöltük azzal és igyekeztünk lehetőleg hasznavehető adatokat nyújtani a re­formmunkálatokhoz. Az egyesülési és gyülekezési jog .szabályo­zása tárgyában álláspontom, de azt hiszem, a vármegye közönségének álláspontja is az, hogy kivételes intézkedésekre nálunk szükség nincs. A munkásköröknek szigorúan körülirt alapsza­bályokkal, szoros hatósági ellenőrzés mellett való engedélyezésében veszélyt nem látok, ellenkező­leg, ettől viszonyaink némi javulását várom, mert ezen körök révén lehet a munkások féktelenebb elemeit is józan irányban befolyásolni. Ezen ál­láspontomat kötelességszerüleg a kormánynál is böveu kifejtettem. • Amire mindezeken kívül nagy szükségünk van, az az, hogy a munkások dolgaival, bajaival mennél többet foglalkozzunk; a munkásokat ígyéb társadalmi körökhöz mennél közvetlenebb vonatkozásba hozzuk, azok aktiv életébe bevon­juk. Nem a kiközösítés, nem az elfordulás, ha­nem a közelebb hozás, a foglalkozás, a törődés: ezt az irányt tartom helyesnek, ezt követtem, ezt fogom követni. Úgy hiszem, Békésvármegye tár­sadalmát ugyanez a felfogás vezérli. Bajaink közepette nem szabad megfeled­keznünk azon nemzeti örömről, melyet a német császár múlt heti látogatása Magyarországnak okozott.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom