Békés, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895-01-13 / 2. szám

3-ik szám

Gyula, 1895. január 13-án

xJi/J (XXVII.) évfolyam.

■

| Szerkesztjség:

Főtér, Dobay János kereskedése, ÉJjÉ a JaP szellemi részét illető közlemények ini/ézendők.

Kéziratok n«ri adatnak visainElőfizetni dij: Egész évre • 5 fvt — kr. Félévre . 11 2 » 50 » Évnegyedre ■ | • » 25 »

Egyes szán ára 10 kr.

Társadalmi és közgazdászaid hetilap.

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: !3DoToa<37' Tán-OSEiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, kova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők.

Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gynlán, a kiadó hivatalban.

Nyílt-tér sora 10 kr.

Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9., Schwarz Gyula Váczi-utcza 11., Eckstein Bernát fürdö-utcza 4., Haasenstein és Vogler (Mulus Gyula) Dorottya-utcza 8., Blockner J. IV. Sütő-utcza; Fischer J. I). IV. Hatvani-utcza 1., Reuter ügynökség és a Magy. Távir. Iroda Granátos-utcza 1.

Tenczer Gyula Szerecsen-ucza 7., Dannenberg J. Deák Ferencz-utcza 14. alatti hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon.

A kétszázados évforduló.

Ünnepi hangulat Délkül idegenszerű vagy legalább is kirívó dolog ünnepi czikket Írni, s Gyula vá’osának 1695-ik _ évi január hó 12-én a törököktől történt visszafoglalásának kétszázad« évfordulója — ne szépítsük s ne tagadjuk j- nem tudott vármegyénkben, de tegyük háza nem tudott az esemény színhelyét kéjező Gyulán sem valami emelkedett hangulatom kelteni.

£ Nem tékriminálunk, nem teszünk érte senkinek Szemrehányást. Konstatáljuk, hogy volt kísérlet a vármegyén, mely őszi közgyűlésén bizottságot küldött ki a korszakalkotó évforduló megünneplésére nézve javaslat tételére, s amidőn láttuk, hogy mi sem történik, Jélszóllaltunk múlt hó 16-ikán magunk is, tisztán Gyula városa feladatává téve az évforduló megünneplését.

f A kantroverzia tulajdonképeni alapjának pedig nffti az ellentétes felfogás, hanem a kölcsönös i'iözöny bizonyult; ennek következménye, líogy a kóts/.ázados évfordulót sem a vármegye, sem I város nem ünnepelik meg.

Ketessük-e ennek indokait ? rámutas- Wnk-e, hogy ebben múltnak, jelennek egyaránt yan osztályrésze V A múltnak annyiban, difcarw íetű történelmi s speczi fikusah1 jruagyar nemzeti szempontból mérlegelve,'aj gyulai várnak 1695-ben törököktől való visszafoglalási ténye ép oly, ha ugyan még nagyobb szerencsétlenség nem volt, mint a gyujai várnak 1566-ban a törökök által törté«elfoglalása. Nem lehet tagadásba vonni, ]í°gy fez a históriai háttér maga egyik döntő okaj Jbnak az indifferentismusnak, mely az évféiBiló iránt széles rétegekben mutatkozik, i- jelent pedig annyira leköti a magas politis»; 8 különösen a hónapok óta tartó 1 stabilisnak ígérkező kormány és pártválság, hogy a történelmi momentumok megünneplésére a kedélyek igazán nincsenek hangolva.

De amit perhnrreskál a szomorú történelmi háttér, amit nem ér rá észrevenni a politikai izgalom : a kegyelet és a szeretet

f '

A szenvedések iskolája.

(Elbeszélés.)

Irta: Mándoky Sándor.*;

(Folytatás.)

Négy év telt így él. Armand a herczegní. pártfogásával fölvétetett a tengerészeti akadémia növendékei közé. Tizenkét éves volt, midőn először fölvette az egyenruhát. Komoly, szorgalmas ifjú lett belőle. Az elsők között mindig az első volt. A tudományokban találta az ő melancholikus lelke egyedüli örömét. Hat évet töltött szakadatlan tanulás között az intézetben, s mikor 18 éves korában visszatérhetett szülőföldjére, a boldog édesanya a franczia flotta legfiatalabb tisztjét ölelte boldogságtól túláradt szerelmes szívére.

A herczegnő litüntető jósággal fogadta kegyeltjét, midőn megköszönte ama sok jót, melyen áldott úrnője részelteté édesanyjával együtt.

És Helén? A hat évi távoliét alatt nagyot változott. A pajzán kis leány helyett egy elragadó szépségű hajadon állott a fiatal tengerész ell'jfct.' örvendezve nyújtotta kezét gyermekkori ' birátjár.ak s szívépek egész őszinteségével ki- (vánt sok szerencséi} és boldogságot neki.

És az a meleg? kézszoritás, azok a mindent

1 *) VetoYmUtoU a „Gyulai kör“-ben 1894. daczemáltal vezérelt egyházak azok, amelyek nem engedik nyomtalanul elvonulni fölöttünk kétszázados évfordulóját, amidőn a félhold uralma megszűnt a magyar alföldön, amelynek népe ennek folytán nagy időkre még nagyobb igába jutott ugyan, de amelynek, hogy később benépesült és kultúrához jutott, mégis a törököktől való felszabadulás volt a kiindulási pontja.

Az egyházak, bitfelekezet különbség nélkül megünneplik a kereszténység diadalának évfordulóját, a vármegye községeiben ép úgy, mint Gyulán, hol ma délelőtt 9 órakor a ref. egyházban, 10 órakor pedig a rom. kath. főtemplomban lesznek hálaadó istenitiszteletek.

Ami a napnak históriai hátterét illeti: ennek felderítése a régész és művelődéstörténelmi egylet feladata, aminek -— ösmerve főtitkára buzgóságát — hisszük, hogy ha most nem is tehette, bár tenni akarta, még ez év folyamán meg fog felelni.

Békésmegye niillcnnúris festményéről.

Schcrer Benedek.

A millennium alkalmából Magyarország törvény- hatóságai elhatározták, hogy lehetőleg a törvényhatóság területén végbement történél miIeg~ vagy kulturális szempontból nevezetesen emlékezetes eseményeket, hazai művészek által megfestetnek, mely festmények összesége, habár az egész haza területén szétszórva, oly módon reprezentálná Magyarország múltjának részint tanulságos, részint dicsőségteljes momentumait, mint Francziaországét a Versailles! képtár, melynek büszke felirata; „Toute la Gloire de la France.“

Az eszme, eltekintve attól, hogy hazai festé- szetünknek uj lendületet ad, szép és hazafias.

Azok után azonban, amit eddig a megfestet ősre kijelölt tárgyakról olvastam, attól kell tartanom, hogy gyűjteményünk monoton lesz; hogy nem lesz oly kimerítő és hű tükre egy nemzet évezredes viszontagságteljes múltjának, mint a versaillesi. Sőt, miután a festmények sujetje a legtöbb esetben ugyanazon korból vétetik, attól is kell félni, hogy müvémondó beszédes nagy szemek, azok föleleven i- tették a gyermekkor boldog emlékeit, a szikra lobbot vetett, s az a két szív lángra gyúlt, hogy szeresse egymást reménytelenül, hogy boldogság helyett csak bánatot, rózsák helyett csak tövist teremjen számukra az érzelmek királya, az igaz szerelem.

Armand édesanyjának szobácskájábán, az ő szerelmes kebelén öntötte ki szivének féltett titkát. És az édesanya megértette gyermekének bánatát. Tudta ő is, hogy az érzelemnek jövője nem lehet. Hogy a születési és anyagi külömb- ség, mely e két sziv között vagyon, áthidalha- tacfen örvény leend örökre. Attól félt, ha a viszony a herczegnő tudomására jutna, talán nagy fájdalmat okozna neki, pedig ők egész boldogságukat énnek az áldott szívnek köszönhetik. — így küzdött az ész a szívvel! Ki tudja, melyik lesz a győztes?

Egy nap megérkezett a behívó parancs. A csendes tengeri flottához lett beosztva szolgálattételre. Tehát elmegy, elmegy messze, el a távol idegenbe. Itt kell hagynia édesanyját, kit gyermeki szivének egész rajongásával szeret, itt kell hagynia ót, ábrándjainak királynőjét, ki csak álmaiban az övé, azt az imádott ideált, ki nem az ő számára teremtetett. Elmegy és nem visz magával egyebet, csak a múlt édes emlé keit, a jelen reménytelen szerelmét s a jövendő bizonytalanságát. Az ész győzött s a szív kiterítve feküdt a lemondás ravatalán.

Két hét múlva az Albatros fregatt hatalmas gomolyokat eregetve kéményeiből, büszkén indult útjára a bresti kikitőből. A legénység a födélzeten hurrát kiáltva, integetett búcsút a

szeti szempontból sem lesz meg e nagyszerű eszme gyakorlati haszna, mert a müvészettörténelemből tudjuk, hogy ily esetekben, kivált a középszerű tehetségeknél, bizonyos manier szokott uralomra jutói, mely a kivitel chablonszerüségénél fogva megköny- nyiti ugyan a tanítványok, graveurök és sokszorosítók munkáját, de a magasabb niveaun álló mükri- tikus szempontjából tekintve a festészet művészetét a festészet mesterségére degredálja. Szükséges lett volna ennek elhárítása végett egy országos művészeti bizottságot választani, mely úgy történelmi, mint művészeti kvalifikatiójánál fogva egyrészt tanácsokat adhatott volna az ilyen ügyekben meglehetősen tájékozatlan törvényhatóságoknak, másrészt szerves összeköttetésbe hozhatta volna az egyes vidéki bizottságokat és ezáltal lehetővé tette volna azt, hogy történelmünk minden kiválóbb mozzanata Árpádtól a mai napig tervszerűen meg lett volna örökítve. De. igy mi fog történni? A festmények tárgya majdnem felerészben a török uralomból lesz választva.

Békésmegye kiküldött bizottsága még nem döntött. Miután az Erkel-szoborra vonatkozó véleményemért Rákosi Jenő, sőt részben Zumbusch*) is rehabilitáltak, bátor vagyok újra egy indítványt tenni.

Festessünk valami jelenetet a tatárjárásból!

A Köke-mongolok betörése Magyarországba egyike a legfontosabb történelmi eseményeknek, nemcsaic~ráuky hanem egész Európára nézve, habár most is, mint oly sokszor, nekünk kellett felfogni azt a csapást, mely az egész nyugotnak volt szánva. Nagyon helyesen mondja rólunk Sayous: „Ez ural- altaji, az árja törzstől idegen faj, félelmesen és vitézül fordult, habár sokszor Legyőzve, de bátorságát soha nem vesztve, amaz altaji törzsek roppant tömegei ellen, melyek a szláv, germán és latin fojok- nak meghódítására tódultak.“ 1241-ben is ezt tette a magyar nemzet. Elbuktunk, legyőzettÜDk. Daczára

•) Kéri Gyula iinrátom még a nyáron bécsi tartózkodása alatt felkereste korunk e legjelesebb szobrászát, hogy ott szóliahozza az Erkel-szobor ügyét. Zumbusch akkor minden tekintetb n elfogadta a »Békés“ álláspontját, sőt majd nem ugyanazon argumentátióval élt, melylyel mi érveltünk annak idején. Néhány héttel később levelet irt Kéri úrhoz, melyben egyet-mást revokált ugyan, de lényegében fentartotta eredeti nézetét s ugylátszik hajlandó is volna az eszmét realisálni.

drága honi földnek, melyet legfeljebb csak évek múlva, vagy talán soha sem lát többé viszont. \rmand az árbocznak dőlve, várta a mind jobban és jobban távolodó partokat. Már csak egy halvány szalag kéklett ott a távolban, azután lassan újra elmosódott s az Albatros mint szárnyas névrokona, gyorsan hasitá az Óczeán zugo hullámait.

Armand 15 évet töltött a gyarmatokon. Távol az édes hazától, messzi idegenben értesült édes anyja haláláról, kinek végső sóhaja is áldást kért egyetlen gyermekére. Ott tudta meg. hogy Helén férjhez ment unokatestvéréhez, Mithod Gaszton márkihoz. Csapás, csapást követett. És annak a sokat szenvedett szívnek nem nyújtott örömet sem a vitézségi érem, sem a kapitányi bojt. Mint az Albatros parancsnoka tért vissza Frankhonba. Szolgálati ügyeit elintézve, első útja volt szülei sírját fölkeresni. — Favernet abbéhoz, a charlevilli plébánoshoz, gyermekkori barátja és nevelőjéhez szállott. A viszontlátás szeretetteljes volt. A jó öreg, ki be volt avatva az édes anya által fia titkába, Armand kérdezősködéseire Henriett felől, a legnagyobb tapintattal válaszolt, de végre is nem akarta áltatni és fölfedezte előtte a keserves valót. Abban a fényes palotában boldogtalan hitves lakik. Mondotta ö mindig, hogy a márki, ez a telivér világfi nem való Hellénnek. Annak tiszta, természetes vonzalmát nem tudja megérteni. |§l|jl|| nem kell a családi fészek. Jobban érzi magát Párisban, hol marokkal szórja a pénzt, futtat, lakmározik és uram bocsásd, szeretőket tart. (Folyt, köv.)

annak, hogy Európáért éa a kereszténységért har- czoltunk, Európa és a kereszténység cserben hagyott minket. II. Frigyes nem küldhetett segítséget a pápa miatt. IX. Gergely azt irta Budára, hogy előbb az eretnekeket és szakadárokat kell kiirtani, csak azután jön a pogány. Hogy mégsem pusztultunk el, ebben van valami biztató, valami megnyugtató.

Hogy miért törtek be a mongolok Magyarországba, azt megmondja a Julián szerzetes által a Volga vidékéről küldött levél. Hogyan garázdálkodtak, azt elolvashatjuk Rogerius Carmen miserabi- lejében.

Batu Khánnak IV. Bélához irt levele, melyet Julián 1239-ben hozott, magyarra fordítva igy szól: „Én a Khán vagyok s a mennyei király követe, ki nekem hatalmat adott fölemelni a meghódolót és lesújtani az ellenszegülőt. Bámulok rajta, hogy te kis magyar király harmincz levelem egyikére sem válaszoltál. Megtudtam, hogy te a kunokat, a mi rabszolgáinkat befogadtad; parancsolom, hogy országodban tovább ne tartsd őket. Bátraikkal könnyű lesz nekik menekülni; de te, kinek házaid, kastélyaid és városaid vannak, hogyan fogsz menekülni előlem ?“

Rogerius 40 fejezetre terjedő munkája eléggé bizonyítja, hogy Batu Khán szavatartó ember volt. A 40 fejezetből bennünket a 34. érdekel legjobban, de miután nagyon hosszú, csak kivonatban fogom megismertetni azon részeket, melyekre indítványom vonatkozik.

„Várad pusztulása után futásnak credénk Pons Thome felé, mely a Körös folyó mellett fekvő nagy német város. Hanem a németek bennünket a hídon átkelni semmikép nem engedőnek, sőt szoritának, hogy velük együt jól megerősített városukat védelmezzük, ami teljességgel nem vala kedvünkre. Később mégis egy'szigetre menekülőnk, mely az agyai nép, Geroth vajdája s több más ezen környékbeli helységek népe által erősen el vala kés/.itve és melybe senki be nem mehetett, csak egy igen keskeny és szoros úion. melyen bárom kapu vala-toronynyal építve es ezeken kívül egy mértföldre köröskörül igen erős sánezok. Nemsokára erőt vőnek a hirek, hogy az említett Pons Thome német falut hajnalban a tatárok elfoglalták, és a kiket megtartani nem akartak, az irtóztató kegyetlen nép irgalmatlanul kardra hányta. .Minek hallatára fölborzadának hajam szálai, - testem remegni és alélni, nyelvem uyomorultan hebegni kezde, átlátván, hogy közel van az iszonyú balál pillanata, melytől többé menekülni nem lehet. — Gyilkosomat lelki szemeimmel látom vala s testem a halál jéghideg verítékét izzadja vala“ — Ezután elmondja, hogy a szigetből mi módon szökött meg, magával vivőn a vajda két fiát, bogy ez által élelemküldésre kényszerítse. Később igy folytatja : „Kora hajnalban a tatárok megérkezének, körülkerítve a szigetet. S minthogy intézkedéseikből azt lehetett gondolni, hogy a szigetet a vizen át akarnák megvívni, a sziget népe rászedetve, azon tájak védelmére fordula. A tatárok pedig másfelől az őrség nélkül maradt kapukra rohanván, azokat meg- víván s a szigetbe bemenvén, nem találának a mieink közzül senkit, a ki nyilat lőtt a vagy lóháton, vagy gyalog velők szembeszállt volna. Mi s milyen, mennyi s mily nagy gonoszságokat és kegyetlenségeket követtek ott el, nemcsak látni volna rettenetes, hanem hallani is irtóznának az emberek.

1 miután onnan a zsákmányt elhordták, a nők és férfiak részint darabokra vágott, részint ép holttestei, meztelen | maradónak. Én pedig az erdőkön mint bujdosó, mindenkitől, ki segítsen, elhagyatva, úgy hogy az éhség és szomjúság kínja erősen gyötörvén, kénytelen valók éjjel a szigetbe bemenni s I halottak testeit fölforgatni, hogy étkemül alásolt lisztet és búst, vagy valami más ehetőt találjak. S mit éjjel találtam, azt az erdőbe messze elhordo- gatám. Mily nagy volt ott a bűz, mily nagy a félelem, gondoljátok meg. Gödröket kelle találnom, vagy vermeket ásnom, vagy odvas fákat keresnem, melyekbe megvonulbassak, mert azok a sű;ű hozótokat, a homályos berkeket, a vizek mélységeit, a