Békés, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894-05-20 / 20. szám

20-ik szám. Gyula, 1894. május 20-án. XIII. (XXVI.) évfolyam. Szerkesztőség: Főtér, Dobay János ke­reskedése, hova a lap szellemi részét illető köz­lemények intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési díj : Egész évre . 5 frt — kr. Félévre . . . 2 | 50 » Évnegyedre .1 » 25 » Egyes szám ára 10 kr. Társadalmi és közgazdászati hetilap MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: IDoToa.^ János. Eiadó hivatal: ■ Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők. Hirdetése k szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban. Nyilt-tér sora 10 kr. Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Viczi-utcza 9., Schwurz Gyula Váczi-utcza 11., Eckstein Bernűt fürdö-utcza 4., Haasenstein és Vogler (Jaulus Gtyula) Dorottya-utcza 8., Blockner J. IV. Sűtö-utcza; Fischer J. D. IV. Hatvani-utcza 1., Reuter ügynökség és a Magy. Távir. Iroda Gránátos-utoza 1. Tenczer Gyula Szerecsen-utcza 7., Dannenberg J. Deák Ferencz-utcza 14. alatti hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon. A vármegye közgyűlése után. Aminek közgyűlés előtt kifejezést adtunk, azt hangoztatjuk közgyűlés után is, hogy a mennyire egyrészről elvi aggályaink voltak és vannak az alispán és főjegyző választás ellen, úgy másrészről tisztán személyi szem­pontból mérlegelve, a választást a lehető leg­szerencsésebbnek tartjuk és legkisebb rezerva nélkül őszintén, szivbó'l üdvözöljük dr. Fábry Sándort az alispáni s dr. Bartóky Józsefet a főjegyzői széken. Legyenek meggyőződve, amit különben tapasztalni fognak, hogy a vármegye ügyei vitele körül kifejtendő tevékenységüket ál­landó 8 rokonszenves figyelemmel fogjuk ki­sérni s a mi — noha tudjuk és elismerjük, hogy szerény —hatáskörünkben igyekezni fo­gunk azt ha fogyatékos erővel is, mindig őszin­tén, becsületesen támogatni. Az alispán és főjegyző működésén múlik, hogy kötelességszerüleg hangoztatott elvi ki­fogásunk alaptalannak bizonyuljon. Számítunk rá, hogy így is lesz, és akkor a mennyire nem haboztunk aggályunknak kifejezést adni, ép oly erkölcsi kötelességünknek tartandjuk kellemes csalódásunkat őszintén beismerni. A lezajlott közgyűlésen a tisztviselők választása volt méltán az érdeklődés főtárgya. De ez talán kissé túlságos mérvben is exhau- riálta a figyelmet, és megtörtént, amit he­lyeselni egyátalán nem lehet, hogy a leg­fontosabb ügyek minden felszólalás nélkül, általános figyelmetlenség mellett tárgyaltat­tak, helyesebben írva morzsoltattak le, úgy hogy egyebet ne említsünk: a kontemplált közgazdasági bizottságnál a szabályrendeleti ja­vaslatot és a rávonatkozó állandó választ­mányi előterjesztést meg setn hallgatva, egyet­len szó, egyetlen hang nélkül siklottak el fölötte. A transverzális állami útra vonatkozó ha­tározattal nem vagyunk egészen megelégedve. Nagyon sajnáljuk, hogy csak Beliczey István volt, aki ez életbevágó kérdést a lapunkban 0 Emlékeztető. — 1864. május 20, — Eralékszel-e, Egyszer aztán Mikor ketten, — Ki tudja, mért? — Sétálgattunk Szomjas ajkam A ligetben ? Ajkadhoz éri, S utunknak, hogy S míg te függtél Vége szakadt A keblemen, Virág-lombos Mint harmatcsepp Ákácz alatt, A levelei], Megállottunk A sugárhoz Egymást nézve, Szólt a szellő : Egymást fogva, „Nézd, mi boldog Kéz a kézbe. Mind a kettő 1“ Hogy színlelők JÉ A nyugalmat! * * * S átéltünk egy Emlékszemé; Forradalmat. Mikor ketten Agyunk égett, Együtt voltunk Szivünk lángolt, A ligetben ? Bennünk egész Tűzvilág volt. Domonkos János Álom. Hetek, hónapok avagy évek multak-e el, mióta eltűnt az éltemet beragyogó fény, derű? Nem tudom. Én úgy érezem, egy egész örökké­valóság, mióta elszállt szivemből a boldogság alig élvezett édes érzete, helyet adva egy ke­serű önvádnak, egy ragyogó, fényes álom tépett foszlányaiból álló bús emlékezetnek. Árva leány voltam. Édes anyámat alig ismer­tem; csak olykor, álmaimban tűnik fel egy jó­langoztatott szempont szerint tárgyalta s maga volt, aki oda konkludált, amin — félünk tőle — hogy a kérdés súlypontja sarkallik, miszerint Békésvármegye csak akkor bizto­síthatja a zerindi útirányt, ha az útadó-alap lekötését éhhez az alapfeltételekhez köti. Elég sajnos, hogy Békésvármegyének eme elismerjük, hogy drasztikus szerhez szüksé­ges fordúlnia nemcsak saját, hanem a köz­érdek megvédésére. Mert minden körülmény, maga a miniszter eredeti konczepcziója, a biharmegyei Tamásda, Hlye, Bátor, Bajj, Ant, az aradmegyei N.-Zerind, Feketegyarmat, Seprős, Miske, Vadász, Bél-Zerind, Simonyi- falva s az egész Lunka kérelme, a kisjenei fóherczegi urodalom állásfoglalása, napnál fé­nyesebben bizonyítják, hogy a gyula-migy- zerindi út mérlegelhetlenül fontos közérdek, bizonyos tekintetben életszükséglete eme községeknek és a rájuk utalt Békésvárme­gyének, holott a hivatalos Aradvármegye ál­tal forszírozott varsánd-kisjenei útvonalnak, mely vasúttal parallel megy, abszolúte semmi missziója, és — nem is tagadott egyszerű eszköz arra — hogy amit minden áron akar­nak, a gyula-zerindi út eszméjét agyonüs­sék vele. Az útadó-alap lekötésének különbeni megtagadása — mint azt proponáltuk és Beliczey István a közgyűlésen indítványozta — minden körülmények között is feltétlenül biztosította volna a nagy-zerindi útirányt. — Ismételten sajnálatunknak adunk kifejezést, hogy napfény igazságú közérdeknél ilyen drasztikus eszközhöz kell fanyalodnunk, de nekünk az nem hibánk, hanem szerencsét­lenségünk, hogy Aradvármegye, saját magyar községei érdekei ellenére levő igaztalan ügyét képes diadalra juttatni nemcsak Bó- késvármegye érdeke, hanem a közérdek el­lenére. Reméljük különben, hogy még nincs a nagyzerindi útirány elveszve. Békésvármegye küldöttséget küld a kereskedelmi miniszter­hez, mely küldöttségre nézve óhajtjuk, hogy ságos arcz s szeretetét kifejező szemének meleg pillantása. Tíz éves voltam, mikor éd»s atyámat is el­vesztettem, teljesen árván, egyedül állottam volna a világban, ha jó nagyanyám nem ölel gyöngéd szeretettel kebelére. — Ő akart lenni ezentúl anyám, atyám, nagyanyám egy személyben. De csak nagyanyám tudott lenni, a szelid, engedé­keny naeymama. Tőle is elkellett válnom egy időre, mert ö maga is érezte, hogy az én elkényesztetett, aka­ratos természetemnek, erősebb, szigorúbb kezekre van szüksége, mint az övéi, melyok csak áldani, simogatni tudnak. Hat évet töltöttem egy hírneves nevelő in­tézetben. Hosszú hat év. Szabadsághoz szokott énem csak lassan, könnyek árán szokott a szi­gorúsághoz, fegyelemhez, mely gátat vetett sze­szélyeimnek, bilincsekbe verte akaratomat. Hosz- szú hat év. Egy megkönnyebbült sóhajtással üdvözöltem végét, s örömrepesve siettem nagy­anyám ölelő karjaiba, a csöndes kis faluban álló vén udvarházba. Csöndes kis falu, melynek minden zugában a megelégedés csendes nyugalma honol; sehol semmi fény, árny is csak annyi, amennyit a ma­gas, sudaras jegenyék vetnek s a mennyit az erdők susogó lombsátora kínál. Mohón vettem ki részemet a hat éven át nélkülözött szabadságból; mint gondtalan, játszi gyermek futkostam a pázsitos mezőn, bolyong­tam az erdők sűrűjében. Nagyanyám nem tudott parancsolni szeszélyemnek, nem tudott gátat vetni szabad kóborlásaim elé; csak néha, ha az erdei tövises bozót megtépte ruhámat s a gyors fu­a legsürgősebben járjon el megbízatásában. — Nem kérünk jogtalan kedvezményt, csak igaz­ságot, és ha a közérdek érvényesülése csak ál­dozatok árán lehetséges, nem riadunk vissza az áldozatoktól sem'. Békésvármegye tavaszi rendes közgyűlése. (Május 16—17.) Első nap. Tallián Béla elnöklő főispán délelőtt 9 órakor a kölcsönös üdvözlések után következő beszéddel nyitja meg a közgyűlést: Tekintetes törvényhatósági bizottság 1 Kettős örömünnepe volt a legközelebb le­folyt időben Felséges uralkodó házunknak, az egyik 4o éves egybekelésük évfordulója, a má­sik Mária Valéria föherczegnö fiának születése. Mindkettőt csendben és kizárólag családi körben ülte meg az uralkodóház Felséges királyasszo­nyunk határozott kívánságára — kit egyetlen fiának korona örökösünknek elvesztése óta min­den zajos ünnepeltetés fájdalommal érint — s magas szivének egészen soha be nem hegedhető sebeit újból felszaggatja. Mindez azonban nem menthet fel bennün­ket azon mindenkor szívesen örömmel és lelki­ismerettel teljesített kötelesség alól, hogy a ki­rályi ház örömiből, vagy bánatából részünket ki ne kérjük. Lehetnek s bizonyára vannak is a magyar fajnak sok hibái, azt azonban, hogy al­kotmányos királyához hü ne legyen, azt rajongva ne szeresse, és ezt minden kínálkozó alkalommal documentálja, tőle még legádázabb ellensége sem tagadhatja meg. És ha osztályrészt kérünk ma­gunknak Felséges királyi házunk öröméből most és mindenkoron, az isméti bizonyítéka annak, hogy hiába kisértették meg a múltban, vagy kisérlik meg a jövőben a nemzet és királya kö­zött a jó egyetértést és megbontó viszály mag- vát elhinteni, az nálunk magyaroknál sikerülni soha sem fog. Azon meggyőződésben, hogy Bé­késvármegye közönsége rendületlenül és egy­hangúan osztozik e nézetemben van szerencsém javasolni s a tek.. törvényhatósági bizottság hoz­zájárulásával kimondani, miszerint Felséges urunk tástól lihegve, kipirultan értem haza, messze elhagyva egyedüli kísérőmet, a falusi jegyző kis leányát, szólt feddőleg: Olga, Olgái hát illik ez egy nagy felnőtt leányhoz? De hangjában annyi szeretet volt ilyenkor is, s én éreztem, hogy csak át kell ölelnem, 1 egy hízelgő csók Után már kuszáit hajamon érez­tem kezének lágy simítását. Később kezdett kevésbé vonzani az erdő a korlátozatlan szabadságnak nem volt varázsa többé reám, untatni kezdett a mindig egyforma szórakozás. Vágytam egy megnevezhetetlen vál­tozás után, melyért előbb mindenki ellen küz­denem kelljen, hogy érezhessem az édes diadalt: akartam, küzdöttem érette s kivittem. Egy tárgytalan álom, egy fényes chaos fel nem ismert alakjai játszottak képzeletemmel s ezek között egy kimagasló eszmény, melyet nem tudott képzeletem vonasrol-vonásra meg­rajzolni; de éreztem, ha elém állana megismer­ném : ez az. Azt hittem, életemnek czélja megismerni, elérni azt s aztán vele együtt itt hagyni ezt a csöndes egyhangúságot. Nagyanyám figyelmes gondossága nem tudta észrevenni bensőm átalakulását, nem látta, hogy lett a gondatlan, pajkos gyermekből nagy leány, kinek eszében, szívében forrongva, lázongva űzik egymást a fakadó, ismeretlen érzelmek és csa­pongó gondolatok. ó csak azt látta, hogy a falevelek színüket vesztve hullanak a sárguló fűre, s ennek tulaj- donitá, hogy az erdő — üde zöld színével együtt — elveszté ellenállhatatlan vonzerejét s csak szo­és királyunkhoz alattvalói hűségének s hódola­tának hangsúlyozása mellett üdvözlő feliratot meneszt a vármegye közönsége úgy 4o éves há­zassági évfordulója, mint legifjabb unokájának születése alkalmából. (Éljenzés.) Midőn ezek után a tek. törvényhatósági bi­zottság oly szép számmal egybegyült t. tagjait szívélyesen üdvözölni szerencsém van, két dolog­ról legyen szabad még említést tennem! Hazai történelmünk és korunk egyik nagy alakja Kossuth Lajos elhunyta alkalmából a vármegye közönsége nevében lerovatván a ke­gyelet adója, úgy ezen eseményekről mint az en­nek folytán helyesnek látszó további lépésekről a vármegye alispáni helyettesének jelentése tesz javaslatot a tek. törvényhatósági bizottságnak; részemről tehát egyébnek szüksége mint arra utalni nem marad fenn; teszem ezt azon meg­győződésben, hogy a vármegye közönsége itt is mint mindenhol megfogja találni szokott tapin­tatával és bölcsességével azon irányt és pontot a melyen is mindig haladni fog. Alig szükséges ezen kivül még a tek. tör­vényhatósági bizottság előtt a ma megkezdett közgyűlés fontosságát hangsúlyoznom, mert a tek. törvényhatósági bizottság minden egyes tagja tudatában van azon fontos hivatásnak, a melyet a mostani alispán választó közgyűlésen osztály részévé jut, Örömömre szolgál kijelenthetni, hogy e fontos és a vármegye jövó igazgatására is döntó súlyai bíró kérdésben a tekintetes törvényható­sági bizottság egyértelmű megállapodásra jutott, a mely örvendetes tény nemcsak a méltányos­ság követelményeinek igényeit lesz hivatva ki­elégíteni de biztosítékot nyújt arra is, hogy Bé­késvármegye nemcsak nevéhez, de nagy fontos­ságú tényeihez is a béke és egyetértés áldást hozó zálogát és annak következményeit hordja magában. Azt ülést megnyitom, (Élénk éljenzés.) Az éljenzéssel fogadott megnyitó után napi­rendre térve a tanácskozás, lapunk más helyén kö­zölt alitpáni rendszerinti félévi jelentés egész terje­delmében felolvastatik, melynek tárgyalása során a következő intézkedések tétetnek : bám ablakából néztem hosszan, fakuló lombjai­nak hívó integetését. Olga, szólt egy napon nagyanyám, te unat­kozol ; szórakoznod kellene, ma átkocsizunk a szomszéd faluba, Halmaiékhoz, Rózsi kedves, eleven leány, megfogod szeretni. Beleegyeztem a kirándulásba, bár nem öröm­mel hagytam el a csendes magányt, melyet kép­zeletem benépesített álombéli alakokkal. Űtközben elmondta nagyanyám, hogy Rózsi a múlt héten jött haza Pestről, s azt susogják, nemsokára fényes parthiet csinál, titokban meny­asszony stb. stb. Irigység szállott meg. Tehát 6 itt hagyja ezt az unalmas életet, felcseréli boldogsággal, szerelemmel, csak én maradok itt eltemetve, ne­kem nem hoznak semmi újat az egyformaságban elsuhanó napok. * • * Egy kaczagó szemű, eleven, boldog arczú leány futott elénk s miután nagyanyámat illően üdvözölte, hozzám fordult: Ugye te vagy az Olga? Már olyan kíván­csiak voltunk rád Jenővel. — Tudod, tjagyop unalmas falun egyedül, majd ezután gyakran összejövünk, azt hiszem, megértjük egymást De ni ni, annyit fecsegek, hogy el is felejtem ma­gát bemutatni Olgának — fordult a kissé távo­labb álló fiatal emberhez — jöjjön csak közelehb; Radnay Jenő, az én jelenlegi falusi lovagom. No ne szégyelje magát. Kis pihenés után a nagy árnyas kertbpn tettünk sétát, én Rózsival karöltve, Jenő mai- lettünk, a mamák utánunk lépegettek. Fiatal leányok hamar barátkoznak, egy­XiapunR mai szäimähoz féliv melléklet van csatolva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom