Békés, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894-05-13 / 19. szám

19-ik szám. G-yula, 1894. május 13-án Szerkesztőség: 1 Főtér, Dobay János ke­reskedése, hóra a lap ]; szellemi részét illető köz- ■ | lemények intézendők. i1 Kéziratok nem adatnak i vissza. V Előfizetési dij: Egész évre . 5 frt — kr. ;; Félévre ... 2 * 50 . j! Évnegyedre . 1 » 25 » 1; Egyes szám ára 10 kr. i> XIII. (XXVI.) évfolyam* Társadalmi és közgazdászati hetilap MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: IDoToa-y János. Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban. Nyilt-tér sora 10 kr. Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9., Schwarz Gyula Váczi-utcza 11., Eckstein Bér mit fürdö-utcza 4., Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya-utcza 8., Blockner J. IV. Sütö-utcza; Fischer J. D. IV. Hatvani-utcza 1., Reuter ügynökség és a Magy. Tivir. Iroda Granátos-utcza 1. Tenczer Gyula Szerecsen-utcza 7., Dannenberg J. Deák Ferencz-utcza 14. alatti hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon. A keleten feltűnt nap ragyogó fényével aranyozta meg a bérezek ormait, súgár özö­nét lövelve a teremtmények millióira. Jeru­zsálem városának egyik csendes hajlékában imára kulcsolt kezekkel, szivükben várako­zás és reménynyel „mikoron a Pünköst- nek napja eljött volna, valának mindnyájan egyenlő akarattal együtt« az apostolok... Még vérzik szivök a mestertől elválás okozta fájdalom miatt; lelkiszemeik előtt megújulnak a közel múlt eseményei; mint­egy hallani vélik a hit fejedelmének bölcs szavait, tanitásait, melyek az örök igét szom- juhozó lelkűkre oly jótékony hatással volt, mint virágkelyheknek az üdítő harmatcsepp... Egyfelől az üldözőktőli félelem, másrész­ről az ígéret teljesülésének aggodalom tel­jes reménye szállta meg lel köket az aposto­loknak s „akkor nagy hirtelenséggel lön az égből, mintegy sebesen zúgó szélnek zendü­lése, mely eltelé az egész házat, a melyben ülnek vala. És látának kettős tüzes nyelve­ket : és üle mindenikre azok közül. Megte- lének pedig mindnyájan Szent-Lélekkel és kezdőnek szólni más nyelveken, a mint a Szent Lélek ád vala nékik szólniok.“ Ez eseménynek emléke ujul föl lelkűnk­ben, midőn ma Pünköst ünnepe derült reánk. Veronica officinalis. Lorento Seraph után. Víg társaság volt együtt, mely derült jó kedvben — mint egy élő rococö-kép heverészetl a zöld pázsiton. Ezüst hangú kaczaj, élénk cse­vegés és hangos pohárcsengés élénkítette föl az erdő e kies helyét, melynek ünnepélyes csend­jét máskor csak a csacska patak szokta volt megzavarni. Illatos hófehérkéhez hasonlóan nyu­godott Bianca fehér ruhájában a sötétzöld moh­gyepen, tóduló ifjak tarka koszorújától környezve. Míg fönségesen ragyogtak s villogtak gyönyörű pár szemei! mintegy versenyezve a poharában habzó pezsgővel, melyet pajzán jó kedvében kaczé- rul nyújtott oda a mellette álló Helviani had­nagynak koczintásra. Gyöngyfogainak két sora vakítóan fehérlett korallpiros ajkai közül, mely­ből csak úgy áradt hamis beszéde. Elbűvölve nyugodott a komoly Xavér te­kintete a bájos arczon s Bianca hirtelen elfor­dította piruló arczát, valahányszor — mintegy varázserőtől vonzatva, — szemeivel találkozott. Miért tekint oly sötéten, mondhatni bosszúsan a komoly fiatal orvos reája, valahányszor szom­szédjához hajlik, aki épen ajkaihoz emelte a szép kezeket és jelentőségteljesen néz szemei közé? „Talán nem tudja, mennyire szeretem őt, mily mélyen, mily zajtalanul s mégis mily iga­zán?" gondolá magábán Xavér s férfiasán szép vonásaira a bánat felhője ült. A párok minden­féle irányban elszéledtek s csevegve és tréfálva tűntek el az erdő mélyében; — csak Xavér sé­tált egyedül a patak mentében, miután szívszo­rongva vette észre, hogy Bianca is Helviani kar­án eltávozott. De egyszersmind felmerül ama kérdés ; „Vet- tetek-é szent lelket?“ Ha sötét éjjelen agyában bűnös gondo­lattal útra kél a gyarló ember, kezében gyilkot vive, hogy bosszuszomját kielégítse, embertársának életfáklyáját kioltsa, s midőn már-már czélnál van, balált hozó csapásra emelve a kar s akkor lázas önkívületi álla­potából magához tér, lelkiismeretének sza­vára figyelve, felhagy a gonosz szándék meg­valósításával: a Szent-Lélek ereje munkál­kodik itt! Ha idegen vagyon, kincsek kezelője, sze­génységére, családjának nyomorára gondolva kinyújtja kezét, hogy elorozza az idegen ja­vakat, de az utolsó perczben eszébe jut a becsület s inkább hagyja tovább is magát s övéit nélkülözés közt, de szenyfolttól meg­kímélt névvel: a szív rejtekében, a Szent- Lélek ereje munkálkodott! Ha jő a kisértés, csábitás veszélye, mely ösztönöz, hogy térj le az erény rögös útjá­ról, hol sok tövis, nehéz küzdelem vár az útazóra s föltárja előtted a bűnnek sikam­lós útját, eléd varázsolja az ott baladók gondtalan vidámságát s már-már megejtő lelkedet a csáb: az erény útjáni állhatatos megmaradásod a benned munkás Szent-Lélek hatásának következménye! Ha csatasíkon ellenségtől körül övezve harczolsz mint katona, körülted sivítnak a golyók, rémesen bömbölnek az ágyúk, ij- jesztő gyorsasággal hullnak el a harczfiak s mig a fegyver letétel, ellenség előtti meg­hódolás életed megtartását eszközli, addig a „Kérem, orvos úr, hogyan hívják azt a esi nos virágot melynek nézésébe oly annyira elmé­lyedt?“ hangzék pajzánul a füle mögött. Xavér gyorsan — mint egy mély álomból fölébredve — a beszélő felé fordult s dallamos hangján feleié: „Veronika officinálisa nép nyel­vén „férfihüség“ Bianca kisasszony. Ez gyorsan kiragadott kezei közül egy szá­lat, egy fúvóssal a szélnek ereszté a kék virág­szirmokat, s az orvos felé nyujtá a megkoppasz- tott szárat, miközben gúnyosan mutatott a tova- repülő levelek után. Egy fájdalomteljes, kétségbeesett pillantást lövellt Xavér elborult szemeiből reája s össze- szoritott ajkakkal gyorsan eltávozott. Rémülten nézett Bianca utána s úgy érezte, mintha szívé­ben megjegesedett volna a vér j tudta nagyon jól, mily érzékenyen sérté meg a nemes férfiút, aki oly gyakran s mindig oly gyöngéden adott kifejezést vonzalmának. Mily gyorsan eltűnt jó kedve I s mily gyakran tekintett kérő pillantásai­val feléje, ki egy idős nőhöz csatlakozott s őt egy tekintetre sem méltatta. De mit is törődött Bianca azzal, hogy lovag­jainak egyikét elveszté, hiszen az imádók egész serege rajongta körül s csodálta szépségét és bájait. Hangosan csapkodta a szél egy magános úrilak ablakait s nyögve zúgott a vihar a fák koronái fölött. Szorosan az ablaküveghez símúlva támasz­kodik egy halvány arcz s szomorúan nézi a tá­voli hegyeket, mintha eső és vihar daczára is élvezni akarná a különben gyönyörű kilátást. Talán az emberi élet s örömeinek múlandóságára gondolt Bianca; mert ő volt, aki az elemek esze­veszett harczát oly figyelmesen szemlélte. Zordon kezekkel ragadta el a halál oldala mellől szeretett atyját, aki őt nemcsak egyedül, tovább barczolás ha nem egész biztosan, de nagy valószínűség szerint, halált hoz reád, de te inkább vérzel el fegyverrel kezedben, utolsó szavadban is igy kiáltva: „éljen a haza!“ hogysem megfeledkezzél honfiúi kö­telességedről : csatasíkon vitéz halálra kész telkednek erejét a 8zent-Lélek adja teneked Midőn gályarabság bilincseit kellett- hor- dozniok őseinknek hitökért, midőn máglyák lángjai nyaldosták körül testüket, de lelkök bű maradt halálig; s ha ma is a hitszilárd­ság s hűség nyomait látjuk, szemléljük: a Szent-Lélek ereje munkálkodott s mynkál- kodik itt a szivekben! „E Szent-Lélek tészen bizonyságot a mi lelkűnkkel együtt, hogy mi Istennek fiai va­gyunk ; hogy ha fiák, tehát örökösök is, Istennek örökösi, a Krisztusnak pedig örö­kös társai, ha ő véle együtt szenvedünk, hogy ő véle együtt dicsőüljünk.“ Midőn azért ma Pünköstöt ünnepelünk, fohászkodjunk mindannyian : „Szent-Lélek! töltsd bé szívünket, Vezéreld jóra éhünket, Hogy szent akaratod tehessük! Hogy Istenünket tiszteljük, Embertársunkat szeressük, S magunk józanon viselhessük. Tölt8 bé minden bús szíveket, Erősítsed a híveket A mennyország keresésére; Minket is tarts meg kedvedben, Adj részt áldott kegyelmedben, Lelkünk örök idveBségére.“ Mint emberek, honpolgárok s egyház­tagok vegyünk Szent-Leiket s annak ereje de legziláltabb anyagi viszonyok között hagyta. Atyja kezességet vállalt egy jó barátjáért, s ez fölemésztette egész vagyonát. Már most mit te­gyen ? Önálló akart maradni, és senkinek sem terhére lenni; — és végre is nem rajongtak-e érte a férfiak, mig apja, a magasrangú államhi­vatalnok, életben volt. Elég kezét nyújtania, — gondolá naiv egyszerűségében — boldg lesz, aki elérheti s azt magáénak nevezheti. De hol ma­radtak buzgó imádói? egyik a másik után vonult vissza s egy szép napon eltűntek, mint a polyva a szélben. „Atyám, atyám“ rebegék halvány ajkai s görcsösen tördelé kezeit. Alig múlt el két év a kellemes kirándulás óta s azóta hogy megválto­zott minden; most egyedül állott egy idegen házban, hol mint nevelőné szigorú kötelessége­ket vállalt magára, mily keservesen érzé hely­zetének súlyát, bár minden jóval elhalmozták, hogy szomorúságából fölriasszak. Egyszerre ijedten összerezzent. Fölhangzott az ebédre hívó harang éles csengése. Gyorsan meg­mosta vörösre sírt szemeit s jókedvet erőltetve arczára haladt le az étterem felé vezető lépcső­kön. Hangos beszéd s sarkantyú pengés üté meg füleit. Egészen megfeledkezett arróC hogy a környéken katonákat szállásolták el. Utolsó nak lépett be, hogy a gyermekek között szokott helyét elfoglalja. Könnyed főhajtással köszönté a futólagosán bemutatott urakat, midőn egyszerre egy jól ismert név jutott füleihez: „Helviani hadnagy, Bianka kisasszony.“ Örömében csaknem elébefutott ... de mi­dőn örömtől sugárzó szemeivel a hadnagyra te­kintett, ez oly egykedvűen és feszesen hajtá meg magát előtte, hogy csalódásában összeszorult szíve s a sértő modortól arczába szökött a vér. Véresre harapta ajkait s nagy erőfeszítésébe ke­rült hullámzó kebléből előtörő sóhaját magába fojtani. munkálkodjék állandóan mi bennünk, csak úgy lehet boldog pünkösti ünneplésünk s egész életünk s inég holtunk után is áldott emlékezetünk! Dombi Lajos. A vármegye közgyűlése előtt. II. Az alispáni jelentés során valószínűleg szóba fog jönni a munkásmozgalom is. Eme feltevést támogatja több fővárosi lapban né­hány nappal ezelőtt megjelent azonos tar­talmú közlemény, amely szerint a vármegye közgyűlése ismét fogja követelni, hogy részint tudomásul, részint tanúságul terjesszék elő a kormánybiztosi működést felölelő okirat anya­got, mely a három évvel ezelőtt lezajlott munkás-zavargás lefolyását, okait, ellenében tett intézkedéseket és orvoslási módjait tar­talmazza. Részünkről, ha a közgyűlés ebbeli óhaját ismételni fogja, ezt az előzmények után logikusnak tartjuk, amit csak helyesel­nünk lehet, noha őszintén megírva csepp il- lusiónk sincs, hogy a kormánybiztosi aera aktái, különösen az 1891. és 1892-ik évet illetőleg, a közlés által meglepetést keltő nagy titkokat vagy csodatevő arkanumokat tartal­mazóknak bizonyuljanak. De talán épen ez a szempont tenné kívánatossá, lm a szerintünk kezdettől fogva czéltévesztett alapon létesült kormány biztosság misztériumai felderittetvén, azokkal a vármegye egyszer mindenkorra le­számolhatna. Az alispáni jelentés különben — mint rendesen — bizonyára ezúttal is sok érdekes anyagot és eszmét fog a közgyűlésnek nyúj­tani a tett és teendő nevezetesebb intézke­désekről. Egy eszmét különös figyelmébe aján­lunk a bizottságnak És ez az Orosházán szer­Sinkisam törődött vela! Mióta a nyomo­rult Mammon elhagyta s az aranyos háttér el­tűnt mögüle, nevelése, műveltsége és tudása da­czára mélyen alászállott előbbi társadalmi állá­sáról. Amint szerét ejthette, észrevétlenül kisn- hant az étteremből s kis szobájába vonult visz- sza. Könnyes szemekkel nézett sokáig ablakából az esti homályba. Heves zokogással a pamlagra veté magát s fuldokolva panaszlá el az érzéket­len falaknak elhagyottságát. Mindnyájan eltá­voztak mellőle, mindnyájan ............még Xavér­ró l sem hallott, mióta M ... be költözött. Ne­héz könycseppek gördültek összekulcsolt kezeire; forró bánatkönyek. Hát nem ö sértette meg oly érzékenyen a nemes férfiút? Talán talált is már azóta egy hű szívet, mely bensőleg ragaszkodik hozzája s nem űz csúfot belőle, mint ő, aki úgy játszott vele mint macska az egérrel. Mily örö­mest omlott volna most ö is a hű kebelre, hogy ott magát kisírhassa. Alig vette észre, hogy szí­véből a régi emlék, a régi ideál nyomtalanul eltűnt s új, sokkal forróbb láng gyúladt föl benne a komoly, a hű Xavér iránt. Nap-nap után, hét-hét után múlt el egymás­után, mely alatt Bianca egyetlen örömét köte­lességének hű teljesítésében találta. Csakhamar beköszöntött az ősz. Mindenki útra készült a zordon idő elől; már a gólyák is összegyűltek, hogy nagy útjokat megkezdjék a meszsze dél felé .... csak Bianca nem tudta, merre irá­nyozza lépteit, pedig az ő szívét is heves .hon­vágy gyötörte a vadregényes Savoya felé. Egy októberi reggel a levélhordó, aki oly ritkán hozott számára valamit, levelet adott át neki honából. Mohón olvasá a jóindulatú sza­vakat, amelyeket Xavér anyja, Bianca anyjának gyermekkori barátnője hozzája írt. Könnyeket csalt szemébe a jó öreg néni anyai hangú levele, melyben ót arra kéri, hogy az őszi hónapokra

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom