Békés, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1892-10-16 / 43. szám
43-ik szám* * Gryula, 1892. október 23-án. XI* évfolyam* Szerkesztőség: Főtér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij: Egész évre . 5 frt — kr. Félévre ... 2 » 50 » Évnegyedre .1 » 25 » Egyes szám ára 10 kr. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: IDoToo,^ Tácnos. \ Kiadó hivatal: | Főtér, Prág-féle ház, j( \ Dobay János könyvárus 1 \ üzlete, hova a hirdetések '; y , és nyilt-téri közlemények ;; i küldendők. jj • Hirdetése k m ! szabott áron fogadtatnak J j ap. i el Gyulán, ] i ; a kiadó hivatalban. i > 1 Nyílt-tér sora 10 kr. ' |_ Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9. szám, Schwarz Gyula Váczi-utcza 11. szám, Eckstein Bernát fQrdO-utcza 4. szám, Saasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 8. szám, Blockner J. IV. kér. Sútö-utcza; Fischer J. D. IV. kér. Hatvani-utcza 1. szám alatti hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon W Kiss Áron. Neve egyszerű. S a mi fő, ezt hallva, nem tűnődik az ember azon, .hogy vájjon mit is jelent magyarúl. Kiss Áronnak hiv- ják. Mintha már a név is jellemzeni akarná a biblia szolgálatában álló embert. Puritán becsületességet sugárzó arcza erősen typi- kus magyar; külömben is magyar minden ízében, mint azon törekvések, aspirácziók, melyeket aDyaszentegyháza képviselt megalakulása óta s képviselni is fog mind az időknek végezetéig. Hajlott kora daczára is meg-megjelenik, hogy áldólag emelje kezét azon gyülekezetek fölé, melyek hajlékot emelnek az Úrnak, hol kibékül a menny a földdel s az anyagi élet nyomása alól szabadulni vágyó lélek buzgó imában szárnyal az egek zsámolyához. Tudhatja mindenki, hogy mikor a kálvinisták, bár óriási áldozattal egy-egy templomot emelnek, annak felszentelési napja ünnepnap minden becsületes magyar ember szívének. Mert e templomok nemcsak iskolái az örökké fejlődő protestantizmus világos eszméinek, hanem a priori íölszentelt csarnokai a szabadságnak, a haladásnak, az el nem enyésző nemzeti aspiráczióknak, a haza lángoló, önfeláldozó és soha ki nem oltható szerete- tének . . . E szakadatlanúl fejlődő anyaszent egyház hívei minden időben tudták, mivel tartoznak Istennek, de azt Í6 tudták, hogy mivel tartoznak az édes anyaföldnek, mely bölcsőnknek fáját adta s melynek köbeiére fogjuk lehajtani egykor meglankadt fejünket. Ez a felekezet nem akarta „Magyar- országot soha sem németté“, sem „kolI Ék B © M A*> Rege a bujdosó énekről. Indult az ének egyszer bujdosásra . . . Titokba, szépen, csöndesen, vigyázva, Besurrant itt is, ott is minden házba. A fal emitt nem látszik az eresztül.,. Kicsinké ablak rámáján keresztül Lobogó gyertya halvány fénye rezdül. S benn, hol a fénynyel küzdött a setét, — Oh, mondhatnék-e bűvösebb mesét ?1 — Anya ringatta drága gyermekét. Az ének szállt... titkon beszállt oda Az anyaszívbe.. Nem volt még soha Ily barátságos, meleg hajioka. A szelíd asszony elmerengve rajta, Kimondhatatlan édesen sóhajtva; — És dalra zendült, dalra boldog ajka: „Tente, tente, tente, Szivem szépe, szentje, — A menyország rajtad, Csókolom az ajkad! Örök melegével Csüng a szivem rajtad I ' Tente ... tente szépen Én gyönyörűségem! Piczi gyöngyvirágom, Életem, világom 1 Mosolygó bimbócska Keménykedő ágon I * dússá“ tenni, sőt nem egyszer önmaga lett „koldussá“, csak hogy hazája „németté“ ne váljék! A történelem tanúságot tesz arról, hogy valahányszor a bitorló erőszak a nemzet jogaiban gázolt, az legsúlyosabban érinté a reformált anyaszentegyházat, és valahányszor ez a haza és az örök emberi jogok törvényeivel szívében győzött az elhazudott esküvésekből élő hatalom fölött, az mindig az egyetemes magyar nemzet diadala volt! Ma már „más a vila'g, mint volt.“ Az erőt emésztő küzdelmek kora lejárt. Szabadon építjük templomainkat. Hadd álljanak tárva-nyitva hívogató kapui mindenki számára, a kinek lelke szomjuhozza az élő, az igaz Istent! És hadd találjon megszentelődést az Úrnak szent hegyein az imába mélyedt áhitat! És hadd nézze sanda szemekkel haladásunkat a butaság és rosszakarat, mit árthat nekünk? Ha Isten velünk, kicsoda lehet ellenünk?... És ha az anyaszentegyház keblében a hazafiság és az evangéliumi eszme, vagy — a biblia szavaival szólva — az igazság és békesség egymást csókolják s népünk az örökkévaló eszmék szárnyaira emelkedik, ki lenne oly vakmerő, hogy valaha még törékvéseink üldözésére gondoljon?! Szabadok vagyunk, mint maga a világteremtő gondolat! A múltak szent hagyománya iránt való tisztelet is azt parancsolja, hogy a debre- czeni reformált anyaszentegyház »első szolgáját“ igaz hazafiúi törekvésekben megőszült püspökét, Kiss Áront méltóképpen fogadjuk. A gyulavári új református templom tölszentelése alkalmából jön körünkbe, még pedig e hó 29-én a délutáni három órai vonaton. Fogadjuk őt úgy, hogy senkinek ne legyen oka Gyula városának szemére hányni az igaz magyar vendég- szeretet hiányát! öt pedig, az ősz püspököt hozza Isten minél virulóbb egészségben körünkbe s találja itt magát úgy, mint széles e hazában bárhol feltalálható édes otthonában, hol magyar dal zeng az öntudatlan gyermek álmai fölött; magyar ima szárnyal Árpád nemzetének Istenéhez, s a vendéget magyar vendegszeretet öleli át másutt sehol nem érezhető bűvös melegével!!! Főispán és kormánybiztos czimü múlt heti vezérczikkünk parafrázisának vesszük az „Orosházi Közlöny“ tegnapi számában hasonló czím alatt írt első czikkét, melyet — annak konstatálásáúl, hogy a fentar- tott kormánybiztosság fölötti hangulat mennyire osztatlan a megyében, egész terjedelmében átveszünk. Az »Orosházi Közlöny« czikke következő : A kinevezést hetekkel megelőzőleg tudhattuk, hogy Békés és Csongrádvármegyék közős főispánt fognak kapni és hogy ezen állásra Tal- lián Béla, eddigi somogymegyei főispán van kinevezés végett a király elé fölterjesztve. Habár a kettős föispánság s annak ismeretlen indokai gondolkodóba is ejtették a vármegye közönségét, ezen csakhamar túltette magát, s helyt adott az öröm, a megelégedés érzetének a fölött, hogy vármegyénk főispáni székét oly férfiú foglalja el, kiről biztosan tudhatjuk, hogy eddigi helyén szerzett érdemeit igyekezni fog nálunk öregbíteni s kiváló képességeivel, gazdag tapasztalataival megyénk kulturális és anyagi előhaladásán sikerrel lesz képes közreműködni. Fény, csillogás ... Ah, káprázata bódít! Vásár zsibong. Itt már a Mammon hódít, Roppant tömegbe gyűjtve hódolóit. Hit, szív, erény, igazság, becsület — Ily olcsófajta árút eleget Adhatsz, vehetsz, csak győzze a — zsebed 1 De hát, költészet, hova tűnt világod? Hát ki lopott a szent berekbe lángot, Megölve minden lombot és virágot? És sírva ment tovább, tovább az ének, Mig myriád fényes szemét az égnek Sötét, gomolygó fellegek lepék meg. A földravatal gyászos szint kapott, Fölötte éjből koporsó van ott, És benne a csend — óriás halotti A messziségből egy sugárka fény Tört át az éjszakán, mint a remény A kétségb’esett emberek szívén. És vándorunk, az ének odaszállott. Egyszerű kép, melyet derengni látott, Kicsiny szobában egy egész világot l A szalmaágyon három kis gyerek Mosolygó álom karján szendereg, Virraszt fölöttük anyaszeretet. Az apjuk ébren. Munka van kezén. Rég harczra kelt az élettel szegény . . • Jó lelke ott csüng három gyermekén. A kalapács dong. Verejtéke hull — Mit bánja ö ? Csüggedni nem tanul; Tovább, tovább csak! lankadatlanul! Ha tehát örömmel, bizalommal, hagyományos tisztelettel fogadjuk is az uj főispánt, még is kell, hogy gondolkodóba ejtsen, megszomorit- son azon körülmény, hogy a belügyminiszter az uj főispánt Bókésvármegyére nézve tejhatalommal felruházott kormánybiztossá is kinevezte. Nem tudhatjuk, hogy a belügyminiszter honnan, kitől merítette és meríti vármegyénk közállapotaira, a munkás kérdésre vonatkozó infor- mácziót; mi csak azt látjuk, hogy a miniszter rosszul van informálva, tudjuk, hogy ezt az in- formácziót nem szolgáltathatta viszonyainkat, a helyzetet teljesen ismerő férfiú s épen úgy az államtitkárrá kinevezett volt főispánról sem tehetjük fel, épen a legutóbbi megyegyűlésen tett kedvező nyilatkozatánál fogva, hogy a miniszternek olyan informáczióval szolgált volna, mely a kormánybiztosság további fentartását indokolttá tenné. Rósz, nagyon rósz szolgálatot tett megyénknek az, ki a minisztert igy informálta, mert ennek nyomán, a kormánybiztosság további fentar- tása megyénknek a tavalyi munkászavargások által különben is megtépett reputáczióját, jó hírnevét újból és ok nélkül meghurczolja. Valamelyest csak mi is, kik a munkáskérdéonek kőerotíoa aaoailólői rwgjua/c, íoiuorjdk H viszonyokat és a helyzetet, és nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk, hogy a tavalyi munkásmozgalmakból kifolyólag netán szükségessé válható intézkedések a közigazgatás rendes keretében is foganatosíthatók és többé semmi tekintetben sem kívánnak tejhatalmu kormánybiztost. Azzal szemben, hogy a kormány tévútra vezetve, yagy tévesed* fogva fel a helyzetet, másként gondolkozik, másként van meggyőződve, előáll szüksége annak, hogy most már mi mutassuk ki a békésmegyei viszonyok felől táplált balvélemény alaptalanságát. A vármegye törvényhatósága I tekintetben bizonyára meg S a vándor ének hogy szívébe száll, Érzelme árja gátat nem talál, S dalol, mint erdőn a szabad madár: • „Csitt 1... csitt! . .. Aludjatok, Kis angyalok 1... Én szenvedek Ti értetek, S oly örömesti... Csitt 1... csitt!... Ha jön az est, Minden pihen, Csak a szívem Az van ébren, S megtalálom Mégis álmom Kis családom Édenében!... Csitt 1.,. csitt 1... Álmodjatok Ti boldogok 1 Csitt 1... csitt!... Bár alusztok, Bár pihentek, Piczi szentek, Nincsen, nincsen Éjszakátok! Lelkem a nap, Száz sugarat Örök fénynyel Hint reátok! Csitt 1... csitt 1...“ A drágakő lenn a homokba rejlik .. . S ah, mily világ, mit e kunyhócska rejt itt ? Milyet csak boldog szívek álma sejdítl íviegnatva szarnyalt az eneK tovább... A hajnal éppen bontá bíborát, S nyújtózkodék az ébredő világ. És íme feltűnt a piczinke kert... Virágcsoport szépségversenyre kelt, De mind, de mind édes gyönyört lehellt. Édes gyönyört a kis leány felé, Ki egy rózsának szirmát tépdelé, Halkan susogva: „szeret-é? nem-é?“ Oh, üdvösséget rejtő nagy talányl — S az .ének lebben, mint a lepkeszárny . . . Merengő dalba kezd a kis leány: „Szivembe zárom, Én édes párom, Szép arczodat! Mi vagy te nékem ? Tán üdvösségem? Tán kárhozat? Légy kárhozat bár, Az angyaloknál Több vagy nekem! Neved, szívemnek Te legszebb álma, Örökre áldva Emlegetem!.. .* Ismét tovább lebbent a vándor ének . .. Repült, repült a kéklő messzeségnek, Szivet keresve újra menhelyének. A büszke város utczáján tova Zúgó tömegnek számtalan sora Nyüzsgött, tolongott, űző mámora.
