Békés, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1891-11-01 / 44. szám
44-tk szám. Gyula, 1891. november 1-én X. évfolyam Szerkesztőség: Főtér, Dobay János kereskedése, hova a lap i i szellemi részét illető közlemények intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij: Egész évre , 5 frt — kr. Félévre ... 2 » 50 » Évnegyedre .1 » 25 » Egyes szám ára 10 kr. i> ts©ai Társadalmi és közgazdászaid hetilap MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: XDoToa-3r Tácnos. Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban. Nyilt-tér sora I0 kr. m V Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9. sz. Mezei Antal Dorottya-utcza 6. sz. Schwarz Gyula Váczi-utcza 11. ez. Eckstein Bernát fürdö-utcza 4. sz. Saasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 8. sz., — Bécsben: Moose Rudolf és Dukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon. Halottak napján. Az emlékezet ünnepét üljük, az emlékezet ünnepét azok felett, a kik „voltak“. A temetőkbe zárándoklunk ki mindannyian, a kiknek ott csak egy kedves halottunk is van, kit életében szerettünk, kinek halála, örökre távozása fájdalmat okozott. Gondolatunk a sírok között bolyong, a kegyelet adóját lerója a szív s az általános múlandóság igazságának hódol az elme. A sírok koszorúk, virágokkal borítva, a keresztény hit örök világosságának jelképéül felgyúlnak a lámpák, hogy életet jelképezzenek ott is, a hol csak a halál örök múlandósága van, ha nem is tovább, csak egy napra, mely nap minden évben ismétlődik. Komor gondolatok szállják meg az emlékezőt; és az ő múlandóságára ő is gondol. „Porból lettünk, porrá leszünk!“ És ez a gondolat a helyes. — Hányán pihennek ott elfeledve már mindenkitől, kik éltükben nem gondolva mindnyájunk közös végzetével a múlandósággal, lenézve embertársaikat, gőgjükkel uralkodva azok felett, kiket a sors anyagi javakban alájuk rendelt, emberi rendeltetésük végczélját embertársaik lenézésében keresték, kiknek gőgje előtt félve hajlott meg az emberiség nagy zöme, csak azért, mert az önkény hatalmán állottak. Hányán pihennek ott, kiknek a világ dús vagyont adott, de e vagyont nem az emberiség javára, hanem saját önző czól- jaik, ledér vágyaik kielégítésére fordították. Hányán pihennek ott, kik kincsre kincset halmozva, telhetetlenségüket még akkor sem találták kielégítve, hanem mint- szipolyok használták fel embertársaik szükségét, s a szükségben szenvedőt iosztogatSzomorú nóták, i Isten veled.. Isten veled szép kedvesem 1 Nézlek, nézlek szerelmesen. De ha téged már nem látlak, Búcsút mondok a világnak. Mit nekem az egész világi A szívem csak téged kivánt. Másé lettél, nem szerettél, Árva bújdosóvá tettél 1 Isten veled! Egyet mondok : Légy igazán áldott, boldog! S ha rám gondolsz hébe korba: Gyere ki a sirhalmomra! U. IvCegr vag'yols én verve. Meg vagyok én verve, Az Isten kegyelme Felém soh’se fordul, Rám emeli fejét a féreg a porbul. El vagyok átkozva Csupa búra, rosszra; Nincs a ki szeressen, A boldogság révét hasztalan keresnem I Mért nem szakad vége! A sok szenvedésre ták, s fosztogatásukban még emberszere- tetüket magasztalták. Hányán, pihennek ott, kik mint a közügyek szereplői tömjóneztették magukat, pedig minden szavuk hazugság, az önérdek hajhászata volt, kik a közügyek terén a közügyet hangoztatták csak azért, hogy az egyéni érdekek védőjéül ismertessenek, s károsítsák a közérdeket, fosztogassák a magánérdek hajhászót. Bizony sokan vannak már ott a halottak országában, a kik felett az emlékezet napján évről-évre a világosságot meggyujtják rövid egy-két órára, de sokan vannak még közöttünk is, a kik oda kerülnek, és akik fölött szövétneket gyújthatnak, de az áldó emlékezet szövótneke sírjaikat nem fogja megvilágítani. Sok igazság rejlik a temetőben, de a valódi tiszta igazság, mely a sírok között feltalálható arra számit: „hogy a ki csak magának él, csak önérdekét hajhássza; a ki a közjóval, felebarátjaival nem törődik, — az itt megsemmisül, mert az ember szíve, emlékezete, az emberi lénynek csak a jobbik részét őrzi meg, a rosszabbik rész a síré.“ A sír arra tanít bennünket, hogy „érdekeink soha ne jöjjenek összeütközésbe a mások érdekeivel, s olvadjanak azok be mindig a közérdekbe úgy, mint a hogy a halál összeolvaszt az anyafölddel.“ — És akkor utódaink őszintén fogják áldani emlékünket. De szent hitünk szerint is: „Eljő az óra, melyben mindnyájan, a kik a koporsókban vannak, meghallják az Isten fia szavát; és előjönnek, a kik jókat cselekedtek : az élet feltámadására, a kik pedig gonoszt cselekedtek: az ítéletnek feltámadására. “ Jönne sír nyugalma, Bár volnék mielőbb kiterítve, halva. Kár se lenne értein! Ki örült, hogy éltem ? Most csak bánt mindenki, S ha meghalok, tudom nem sirat meg senkii Hl, Sz"ü.lőfaro.m.... Szülőfalum, szellős tanyám, Czifra szűrőm, kis furulyám, Kis angyalom j— Isten veled! Itt maradnom már nem lehet. Hej, az utam de keserves l Szél sikongat, vihar verdes, Mintha temetőbe mennék, Mintha kósza lélek lennék 1 Foly a könyem, csak úgy szakad, Szegény szivem majd megszakad! Mért is nem öl meg a bánat? El nem hagynám szép hazámat! Rudnyánszky Gyula. Igazságszolgáltatás a XVIII. század végén Szeghalmon.* Huszonöt huszonnyolez évvel ezelőtt, abban a boldog korban, a mikor még társaimmal a pallótalan utcza barátságos sarában igyekeztem újdonat új csizmámat fülig * Irta ób felolvasta Chriszto Miklós, a „Békéé* megyei régész- és művelődéstőrténelmi társulatnak Szeghalmon t. hó I8-án tartott vándorgyűlésén. Az alföldi munkásmozgalom. (írta és felolvasta: dr. Gaal Jenő, országgy. képviselő a M. Tudományos Akadémia nemzetgazdasági és statisztikai bizottságában.) A magyar tudományos akadémia nemzet- gazdasági és statisztikai bizottsága nevében azon megtisztelő felszólitás intéztetett hozzám, hogy a Békés- és Csanádvármegyék közgazdasági és közművelődési állapotairól tartandó felolvasások keretében különösen az azok területén újabban tapasztalt munkászavargásokra terjeszkedjem ki, hogy általam, ki azon vidék gazdasági viszonyait megismerni elég bő alkalommal birtam annak valódi mibenlétéről szélesebb körök is értesülhessenek. Kézséggel engedtem e felhivásnak, mert habár lehetetlen volt csak egy perczig is kétségben lennem az iránt, hogy ha a kifejezett kívánsághoz képezt rövid idő alatt akarom az alföldi munkás-kérdés valódi állapotát és a mi, ha erről már nyilatkozom, kikerülhetetlen, annak orvoslására vonatkozó felfogásomat is tüzetesebben előadni és megokolni, igen nehéz feladatra vállalkoztam, egyúttal lehetetlan volt nem látnom azt is, hogy a munka kérdés ezen legújabb alakulásával minden szempontból behatóan foglalkozni múlhatatlanul szükséges és hogy csak kevesen lehetnek azon helyzetben mint én, akinek az itt szóban levő egész területnek épen közgazdasági szempontból való megfigyelése és tanulmányozása már évtizedek óta hivatásom volt, a kinek tehát a jelzett kitüntető felszólításnak eleget tenni voltakép erkölcsi kötelességemet képezte. De amint a munkához láttam, észre kellett vennem azt íb, hogy e kérdés sokkal fontosabb és nagyobb, semhogy azt egy más rendeltetéssel biró és a dolog természete szerint szintén nem valamely rendkívül terjedelmes munkálat keretébe szorítani lehetne. Ez már csak azon okokból is lehetetlen, mivel a munkásmozgalom nem szorítkozott egy, hanem voltakég négy törvényhatóság területére terjedt ki, melyek határainál a sem faji, sem vallási vagy állami külön állást nem ismerő törekvések nem állapodtak meg. Arra határoztam el tehát magamat, hogy az alföldi munkás-mozgalmakat önálló kutatás tárgyává teszem, és most arra kérem az igen tisztelt bizottság engedőimét, hogy a jelen alkalommal kizárólag azok mibenlétének, kisebb és nagyobb okainak, s amennyiben ezek elháritha- tóknak bizonyulnának, orvosszereiek tárgyalásaival foglalkozhassam. Mindenek előtt szükségesnek tartom a történteket és általában a tények állását hiteles adatok alapján tisztába hozni Hogy ezt helyesen tehessem, nemcsak a munkaadók, hanem a munkások nyilatkozatait is kellő figyelemben részesítettem, ezenfelül pedig a hatóságok írásban tett jelentéseit és szóbeli felvilágosításait a lehető legnagyobb mértékben igénybe vettem. Úgy hiszem azért, hogy annak, amit e részben mondandó leszek, valóságához szó alig férhet. Azután kutatni fogom minden egyes mozgalmi szintér népesedési, gazdasági és társadalmi viszonyai világánál az okokat, melyek azt előidézték. — Meg fogom vizsgálni, hogy ez okok mennyiben és mily mértékben hárithatók el. És végül törekedni fogok megjelölni az irányt, melyben az orvoslást meggyőződésem szerint keresni kell, sőt megkísérlem azt is, hogy e részben czélszerü concret javaslatokat tegyek.-JST A mozgalom, melyről itt szó van, nemcsak a fővárosi és az ország távolabb eső részeiben lakó közönséget, hanem magát az illető vidék értelmiségét is szerfelett meglepte. Az első kitörést egy második, azután kevés vártatva az előbbieknél sokkal hevesebb harmadik követte. Eleinte legtöbben azokat egészen helyi jelentőségüeknek tartották, de osakhamar kitűnt, hogy itt egy meglehetős nagy vidékre, a hol a termelési viszonyok többé-kevésbbé hasonnemüek, kiható áramlatról van szó. A mozgalom két góczpontról, a fővárosból és Aradról tápláltatott, mert ha az első lökést Budapestről kapta is, annak kitörésében az utóbb említett város izgató elemeinek igen számbavehető részök volt. Az köztudomású dolog, hogy Budapesten a munkások országos betegsegélyző egylete már évek besározni, csak azért, hogy azt az általam nagy szakavatottsággal készített és a csizmaszár mellett tartott fakéssel annál takarosab- ban megtisztíthassam; — midőn esős nyári délutánonként a nagy utcza gazdasszonyainak gágogó libái és kacsái a piacztéren kedvökre úszkáltak; — midőn vasár- vagy ünnep délutánján sárga rézfokos képében ■ láttam az igazságot szolgáltatni a boldog emlékű per- zecutorok által; midőn az iskolába falábon vagy egy ló által vont félhajón igyekeztek a discipulüsok; mondom ebben az időben, midőn még utcza rendezésről szó sem volt s a rendőri preventív intézkedéseket nem ismerték, vagy nem akarták ismerni; — midőn az igazságot, az egyéneket vérbe verve, sommás utón szolgáltatták : bizony nem hittem még álmomban sem, hogy régész- és művelődés-történelmi társulatunk 25—28 év elteltével, megyénk egyik legvagyonosabb, régi jó szokásaiból még teljesen ki nem vetkezett, tősgyökeres magyar községében, Szeghalmon tartja felolvasó vándorgyűlését, azon községben, hol én is születtem, hol boldog emlékű szülőm ajkáról eltanultam zengzetes — fülbemászó anyanyelvűnket, s megtanultam imá- dásszerüleg szeretni e hazát, mely szült, táplált s majdan eltakar. „Községünk egyike a legrégibb magyar telepeknek; már Béla király névtelen jegyzője említi, hogy a honfoglalás idején Tas és Szabolcs, midőn seregeikkel Marót ellen indultak, itt akartak a Körös vizén átkelni, de mivel Marót serege erősen védte a túlsó partot, kénytelenek voltak szándékukkal felhagyni, ez időtől fennmaradt okmány, mely Szeghalmot említi, a zástyi apátságnak alapitó oklevele; két országos összeírás szerint a XVI. századból két Szeghalom tűnik fel, egyiket a bihar- megyei 1551-ki, másikat a békésmegyei 1561-ki összeírás említi, innen azt lehet következtetni, hogy a mostani szeghalmi határon két hasonnevű falu létezett; a biharinak földes- urai voltak a Csákyak és a nagyváradi káptalan, a békésinek pedig a körösladányi Na- dányiak, a görögmezei Veér-ek, ezen Nadá- nyiak közül egy, névszerint Gyárfás, buzgó pártfogója volt a reformationak, példáját követték jobbágyai s Szeghalom más lakosai, úgy hogy a város a XVI. század közepe táján egészen református lett. A török uralom alatt igen sok zaklatásnak volt kitéve egész a XVIII. század végéig; 1705-ik év táján pedig a Rákóczy ellen felbujtogatott ráczság megrohanta, kirabolta és felgyújtotta a falut; az i7io-ik esztendőben azonban már újra népesedni kezdett a hely, s már a következő évben rendes falu lett, s a megye is nem egyszer itt tartotta rendes gyűléseit.“ Ennyit röviden a község keletkezésére nézve. Az úrnak 1760. esztendejében, e viszontagságteljes múltú községben, a sokak által irigyelt bírói pálczával Czebe Sámuel uram ékeskedett, — a falu pennáját nemzetes Kállay Mihály nótárius úr forgatá vala nagy szakavatottsággal ; — esküdt emberek: Tóth Mihály, Zákán Márton, Szívós János, Kis Mihály, Nagy András és Fazekas Pál voltak.
