Békés, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1891-09-27 / 39. szám
39-tk szám. Gyula, 1891. szeptember 27-én X. évfolyam. w® Szerkesztőség: Főtér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij: 11 Egész évre . 5 frt — kr. Félévre ... 2 » 50 » Évnegyedre .1 » 25 » Egyes szám ára 10 kr. Társadalmi és közgazdászati hetilap MEGJELENIK MINDEN- VASÁRNAP. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: IDoToa,^ János. Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban. Nyilt-tér sora 10 kr. lé I 5 Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9, sz. Mezei Antal Dorottya-utcza 6. sz. Schwarz Gyula Váczi-utcza 77, sz. Eckstein Bernát fürdő-utcza 4. sz, Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 8. sz., — Becsben: Moose Rudolf és Dukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon. Előfizetési felhívás, a 1S91. évi nsgfyeclér©. Évnegyedes tisztelt olvasóink előfizetése e hó végén lejárván, teljes tisztelettel kérjük annak mielébbi szives megújítását, s lehetőleg új előfizetők gyűjtését. Lapunk e megyében sokkal régibb, semhogy hosszas ajánlgatásokra szükségünk volna; iránya közönségünk előtt ismeretes, s az eddigi támogatás tanúsítja, hogy ez irányunk helyes; czélunkat eléggé hangoztattuk, s ha azt újra tennénk, csak ismétlésekbe bocsátkoznánk. Előfizetési ára lapunk élén olvasható, 8 az legczélszerübben postautalványon küldhető be . „a ,Békés6 szerkesztősége és kiadóhivatala Gyulán“ czím alatt. A belügyminiszter - Bskésvár- megyéröl. Még sem történt meg, amire a íő- 1 póttárgysorozat átolvasása után joggal ellehettünk készülve, s a mi fölött nem is késtünk megbotránkozásunknak kifejezést adni, hogy a vármegye törvényhatósági bizottsága néma hallgatással fogadja a belügyminiszternek Békésvármegyére zúdított vádjait. Talán épen múlt heti czikkiinknek következménye, hogy a hétfői vita a megye termében lezajlott. Nem azért említjük ezt tel, mintha az, elégtételünkre vagy büszkeségünkre szolgálna. Korán sem. Inkább azért, mert csak is igy magyarázhatjuk meg, hogy úgy a törvényhatósági bizottság, mint a felszóllalók, egytől- egyig legkisebb rendszer nélkül, készület lenül vettek részt a különben nem csak érdekes, hanem épen előkészületlensége miatt sok meglepetést keltő vitában. | legnagyobb meglepetést tagadhat- lanul Terényi Lajos volt főispán felszólalása keltette. Nem is csodálkozunk rajta, ha felszólalását, beszéde tartalmát és különösen beszéde élét sokan meg nem értették, vagy félre magyarázták. Terényi Lajosnak nem lehetett és tényleg nem is volt esze ágában sem, a belügyminiszternek vármegyénkre vonatkozó ösmeretes nyilatkozatát adoptálni vagy igazolni ; ő egyszerű lélektani magyarázatot adott, minő események és tényezők adtak impulzust arra, hogy Szapáry Gyula gróf oly elítélői eg nyilatkozzék Békésvármegyéről. Minket Terényi Lajos beszéde egy- átalán nem lepett meg. Az evidens dolog volt első pillanattól kezdve, hogy ő bűnbakja a munkásmozgalmaknak; aki pedig e felől a legcsekélyebb kétségben lett volna, az is meggyőződhetett róla a lázongok bűnperében tartott több rendbeli végtárgyalásokon, mely a munkás mozgalmak okait nálunk épúgy mint Csanádvármegyé- ben, nem a közigazgatás állítólagos korrup- cziójából, hanem tisztán és kizárólag a kedvezőtlen közgazdasági mizériákból és az ezen mizériákat ezéljaira ügyesen kizsákmányló titkos izgatásból, és a félrevezetett nép hihetetlen naivságából eredőknek tüntette ki. Terényi nemcsak felmentésének tényével, hanem annak minden kritikán aluli formájával határozott sérelmet szenvedett; sérelmet, mely igaztalanságánál fogva, fokozza iránta a vármegye közönségének rokonszenvét. Nem jól ismeri az Terényi Lajos lovagias egyéniségét, aki azt tételezte fel róla, hogy a szenvedett méltatlanság keserűsége fog felszólalásában nyilatkozni, hogy alkalmat fog nyújtani arra a vádra, mintha beszédét a keserűség és a boszuérzet sugalmazná. Mi ezt sem nem vártuk sem nem feltételeztük a igy, ha egyáltalában hozzászólott a vitához, legkevésbé sem lep meg bennünket, hogy beszédjében egyszerűen magyarázatot adott a belügyminiszter nyilatkozatához, de egy szóval sem mondotta, hogy ő a miniszternek az elősorolt cselekményekből levont, és a vármegye közönségét és tisztikarát mélyen megbélyegző következtetését osztaná is. Ezeket előrebocsátva, ki kell jelentenünk, hogy mi bármennyire gavallérosnak tartsuk — és tényleg tartjuk is — Terényi Lajos mentségét Szapáry Gyula gróffal szemben, mentségeit alaposnak és eléggé nyomósoknak nem tekinthetjük arra, hogy a belügyminiszternek annyiszor rekrimi- nált nyilatkozatát, mely szerint „Békésvármegyében a korrupczió oly nagy mértékben terjedt el, hogy nincs párja az országban“, igazolhatnák. A fővárosi lapokban rövid egymásután megjelent és a „saját külön“ ök által százszorosán nagyított közlemények — megengedjük — hogy igen sok jeles embert elfogulttá tehettek volna Békésvármegye ellen, akik ha a belügyminiszteréhez hasonló inszinuaczióval élnek ellenünk, azt visszautasítjuk ugyan, de nem vesszük tőlük annyira rósz néven, mint amennyire rósz néven kellett vennünk épen a belügyminisztertől, aki mindazon — nem tagadjuk hogy sajnos — események daczára, melyeknek Békésvármegye volt a színhelye, de amelyek között épen a legnagyobb lármát, legnagyobb szenzácziót okozókért, aminő a csabai népbank, gyulai kir. adóhivatali s kir. postahivatali sikkasztások, legkisebb felelőség sem terheli a vármegye közönségét és tisztikarát: ismételjük, hogy aprehendálnunk kell épen Szapáry Gyula gróftól, aki ösmerhetné s mint belügyminiszternek ismernie is kellene Békésvármegye adminisztráczióját, mely — megengedjük és állítjuk, hogy sok kívánni valót hágy fen, — tie azért minden tekintetben, különösen pedig tisztaság és tisztesség szempontjából nemcsak kiállja a versenyt az ország bármely törvényhatóságával, hanem alig egy két vármegye kivételével valamennyi többinek még irigység tárgya is lehet. És ez nem a mi állításunk, hanem épen kormány körökben évtizedek óta elismert és hirdetett igazság. Örvendünk rajta, hogy Beliczey István, a vármegyének tizenhárom éven át köz- tiszteletben állott főispánja, a vármegye viszonyainak legalaposabb ismerője, s igy a legilletékesebb egyén, hozta szóba s utasította vissza a belügyminiszter igazságtalan nyilatkozatát. A vármegye mai viszonyai között és az előzmények után, azt is vívmánynak kell tekintenünk, ha a miniszter nyilatkozata tanácskozás alá jött, habár határozat fölötte nem is hozatott. Békésvármegye törvényhatósági bizottságának őszi rendes közgyűlése. (Szeptember 21—24.) Hétfőn reggel ’(,10 órakor Reissig Ede vármegyei főispán elnöklete alatt a 70—80 bizottsági tag részvéte mellett a tanácskozás mielőtt kezdetét venné elnöklő főispán rövid megnyitó beszédében ecseteli 4 hónapi tapasztalatait s működéseit, s különösen megnyugtatólag nyilatkozik, hogy Békésmegyében az év elején felmerült munkás zavargások megszűntek, s alapos reménye van, hogy ismétlődni nem fognak, felemlítette, hogy a vármegye közigazgatási és árvaszéki hivatalait behatóan megvizsgálta, ahol is általában a rendről és a tisztviselők munkásságáról elismerőleg nyilatkozik, végezetre megemlékezik arról, hogy a magyar nemzet egyik hallhatatlan nagy fia Széchényi István születésének ma van 100 ik évfordulója, mely alkalomból a közönség egyhangú helyeslése mellett a kegyelet adóját róvja le. A föispáni megnyitó beszéd után olvastatik e> ^Taizsilrál3a,t©3s... Muzsikáljatok, csak muzsikáljatok. Altasson el zenétek dallama, ügy érzi szivem, mintha most újra Gyermekbölcsője ölén ringana. Altassátok el csendes lágy zenével, Hogy a földi köd szálljon róla, S félig mosolygó arczát takarja be A gyermek álmok rózsa fátyola. Álmodja meg, mit egykor régen beszélt Tündérvilágról a dajka mese, Álmodjék Bzépet, angyalok hónával S ne ébredjen fel soha, soha se. Hláthé Géza. Csóls probléma. Hogy élve ne szálljak fel a kéklő égbe: Hunyd be égszín szemed, ha csókollak téged; Mert ha e mennyország akkor reám nézne: Kárhozva nyerném az örök üdvösséget. Ha hát vétek a csók : szememet behunyva Rohanok vakon ez üdvteljes veszélybe. Ne lássam, csupán csak érző szívem tudja : Hogyan fürdik lelkem ajkadon a kéjbe 1 ? Meteor. Fegyverek között. (A szabadságharczi kiállításról.) Nem először vagyok a szabadságharcz emlékeinek kiállításán. Mint a hívőt a templom, úgy hívogat engem ide a honszeretet varázsa. Nem a kíváncsiság csábit engem ide, hogy csak lássak, hanem a zarándok ellenállhatatlan vágya, hogy ihlettel töltse meg lelkét. Legszívesebben vagyok a fegyverek között hallom zörejöket, hallom csattogásukat, megelevenedik előttem a múltnak képe. A hősök ezrei kilépnek halálos álmuk nyoszolyájából a sírból, s megkezdik újra az ellentverő dúló csatákat. Vácz, Isaszegh, Nagy-Sarló és a bra- nyiczkói ütközet magasztos jelenetei váltakoznak előttem a teremben, s elnézem azt a messze vidékről jött egy embert, ki nem akart addig meghalni, hogy még egyszer ne lássa a győzedelmes zászlókat s a harczkereső fegyvereket. Még egyszer elandalog a felett, hogy magyar dicsőség mi voltál ? Kezén vezeti unokáját és a zászlót és fegyvereket, régi hív társait bemutatja a serdülőnek, s a jelent a múlttal hasonlítva össze, arra a meggyőződésre jut, hogy gyáva népnek nincs hazája! Városoknak kellene szerinte^ nagy csapatokban felkerekedni, hogy lássák a szent emlékeket, mert bűnt követ az el, aki a kegyelet csarnokába el nem jön. Napról-napra színes virágokkal kellene a honleányoknak koszorúzni a fenséges ereklyéket. A ki magyar, az nem maradhat el erről a kiállításról; ha elmarad, lelkiismerete örökké vádolni fogja. Az igaz, hogy a bécsi arsenálban több fegyver van, nagyobb tömegben vannak képviselve a mozgósítás eszközei, de az legfölebb csak megdöbbentő, mig ez a hely, a fegyverek terme megható .. . Itt látni a földmives leghívebb társát, a kaszát, melylyel a búza rendjét vágja, vagy a rétet kaszálja — kiegyenesítve, mintha égre kiáltana a népek Istenéhez, hogy áldja meg az igazságos ügyet. A hosszú nyélre illesztett, kiegyenesített, mintegy 4o darab kasza közül öt érdekesebb példány a Tápió mentéről került ide. Úgy vannak abban az állapotban, mint azt a nagy napokban már a szolnoki csatában is használta a szabadságért lelkesülő magyar nép, mely minden erővel, minden eszközzel, küzdött a zsarnokság ellen. Megható e fegyvercsoport, melyek fele a szabadságharczbeli zászlók lengenek, s ellentétül oda vannak állítva a tökéletesebb fegyvernemek, a mit az napság a dicső napokban használt a magyar. Osztrák és orosz tábornoki és főtiszti kardok mellett ott van a magyar vitézek pengéje, lőfegyvere . ! . De hol van a régi lelkesedés, a mit az anyagban tespedő kor ma már meg nem ért s nyugodtan viseli bé- kóit. A jól szerkesztett katalógus, a müizlésre valló és fáradságos tanulmányon alapuló rendezés és összeállítás dicséretére válnak Ben taller Lajosnak és Farnek Bélának, a mit a kiállítás látogatói elragadva ismernek el, s a sajtó minduntalan kifejezi azt, hogy milyen hálára köteleztek le a nemzetet. Honvédcsákó, honvédattila, milyen nemesen egyszerű, nem parádéra készült ez, hanem komoly harczra, egy önérzetes nemzet harczára. A megilletődésre késztö teremben végig hallom visszhangzani az indulót: Diadalra honvédek! Győzelemre harczosok 1 Hallom a fegyverzaj elnémultával az elkeseredés jajszavát, látom, hogy temetnek egy nemzeti nagylétet s hogy dugják el féltékenyen a fegyvereket, melyeket látva ma, büszkén dobog a szivem. Látom zászlódat édes nemzetem, hallom a költő szavát I „Előre 1“ Nem magyar az, ki ebbe a templomba imádkozni el nem jön, ki ha teheti, minél gyakrabban nem éli át a dicső napokat. Nem lehet jó anya az a honleány, ki nem jön ide lelkesedni. Vétkezik az az apa, ki fiát el nem hozza. Ha rajtam állana, bucsújárásokat vezetnék ide, de azt hiszem ez felesleges, mindenki fog időt tölteni a fegyverek között s áldozik a szabadság emlékének. S a honfi bánatról, összetört, eltemetett reményekről nekünk , . . és mennyit annak a kettős bilincsnek vérfagyasztó csörgése, melylyel Gyulai Gaál Miklós volt megvasalva. Az ilyent nemcsak látni, de érezni is lehet itt, még pedig olyat, mit szavakkal ki nem fejezhetünk. A nemzeten áll, hogy megmutassa képességét arra, vájjon megérdemli-e a kiállítóknak azt az áldozatkészségét, hogy a szabadságharczi kiállítás állandó legyen. Erdélyi Gyula.
