Békés, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891-02-01 / 5. szám

5-ik szám.

Gyula, 1891. február lén

■

X. évfolyam.

Szerkesztőség:

Főtér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők.

Kéziratok nem adatnak vissza.

Előfizetési díj : jf Egész évre . 5 frt — kr. Félévre ... 2 » 50 » Évnegyedre .1 » 25 »

Egyes szám ára 10 kr. !*-------------------------------■

Társadalmi és közgazdászati hetilap.

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: Tám.os.

Eiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus

1| üzlete, hova a hirdetések

és nyilt-téri közlemények

I i küldendők.

} »

■ I Hirdetések ; ’ szabott áron fogadtatnak j el Gyulán,

v a kiadó hivatalban.

Nyílt-tér sora 10 kr.

Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9. sz. Mezei Antal Dorottya-utcza 6. sz. Schwarz Gyula Váczi-utcza 11. ez. Eckstein Bernéit fürdő-utcza 4. sz. Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 8. sz., — Bécsben: Moose Rudolf és Dukes M. hirdetési

irodáiban, a szokott előnyös árakon.

A csabai katasztrófa okai.

Mélyen megrendítő, kiszámithatlan horderejű, óriási csapás sújtja Csaba közönségét, mely — tartunk tőle — e virágzó város közgazdasági s társadalmi fejlődését évtizedeken át fogja megbénítani.

Nagyobb csapás a harmadévi árvíznél, mert az csak anyagi kárt okozott, de ez a százezrekre rúgó anyagi káron kívül iszonyú erkölcsi rombolást visz véghez, gyökeresen megingatva az intelligenczia s a tekintélyek iránti bizalmat és tiszteletet, mely pedig megyénk egyetlen községében sem volt oly fokig kifejlődve, mint Csabán, hol épen ez a körülmény volt a város eddigi örvendetes haladásának egyik fő tényezője.

Most ennek vége ; hosszú időkön, talán emberöltőkön át, talán örökre vége.

Hogyan történt, hogyan történhetett, két évtizeden át a lelketlen csalások Ián- czolata, mely utoljára is ily párját ritkító, mindent megsemmisítő óriási katasztrófával végződjék? Ez nemcsak a bűnösök fölött ítélkezni hivatott bíróságnak, ennek a kérdésnek megfejtése a társadalomnak is ép annyira sőt még kiválóbban érdekében és kötelességében áll.

Ismerjük be, hogy a csabai népbank bukásának előkészítésében a társadalomnak legalább is annyi, ha ugyan nem nagyobb osztályrésze s felelőssége van, mint az egyéni gonoszság és roszlelkuségnek, mely a katasztrófát közvetlen előidézte.

Micsoda jelzővel illessük azt a társadalmat, mely olyan individiumot, aminőnek Launer Károly két évtizeden át volt ismeretes, nemcsak megtűr, hanem maga fölé vezér poziczióra emeli, vezérlő egyéniségnek proklamálja s ismeri el, akinek kezdeményezésére indul meg minden társadalmi mozgalom, akinek minden, és aki nélkül semmi sem sikerül ?

Talán egyéniségében, egyéni kiváló tulajdonságaiban, szellemi fölényében vagy kiváló szeretetreméltóságában rejlett e társadalmi vezér pozicziójának titka? Nem. Tehát hol és miben? Felelet: épen ama őrült pazarlásban és költekezésben, mit Launer két évtizeden át elkövetett, és ami egészséges viszonyok között lehetetlenné kellett volna hogy tegye, tisztességes társadalomban.

A pénzszórás, sülyesztő helyett emel* tyűjévé vált a társadalom mostani ferde iránya mellett.

Launer Károlyra alig lehet követ dobni. Mikor évtizedeken át alkalma volt tapasztalni, hogy vele egyenlő fizetésű s egyéb tekintetben talán sokkal kiválóbb egyéniségek, ha költekezésükben csupán 1200 forint fizetésükre szorítkoznak, épen hogy megláttatnak, vagy épen ha eltűret- nek, de ő mellette ugyan semmi befolyásra vagy tekintélyre nem tehetnek szert a társadalom kebelében; mikor tapasztalnia kellett, hogy pénzpazarlása az egyedüli tulajdonság, mely őt kiválóvá, vezér alakká teheti s teszi: menteni ugyan nem, de lélektani szempontból megtudjuk érteni, hogy nem volt elég erélye 1200 forint fizetésből megélni tudni; nem volt elég ellenállási képessége, lemondani splendid pazarlása kölcsönözte társadalmi pozicziójáról, mely hiúságát legyezgette.

Vagy talán nem tűnt fel a közönségnek, hogy Launer Károly hivatali fizetéséhez képest őrült pazarlást visz véghez i

Igenis feltűnt, nagyon feltűnt, amint

hogy oly kicsiny városban, mint Gyula vagy Csaba, fel kell hogy tűnjék, és fel is szokott tűnni, ha valaki ösmert legális jövedelmének csak másfélszeresét költi is el. Ennek megfigyelésében és megállapításában a nagy közönségnek csodálatosai! finom érzéke s ítélő tehetsége van.

Mit gondolt és mit vélt tehát a közönség, mely nem egy könnyen moDd le a problémák megfejtéséről, honnan veszi Launer Károly azt az évenkénti legkevesebb tiz- tizenötezer forintot, melybe dorbézolásai, az általa kreált társadalmi institucziók iránti érdeklődés ébren tartása, társadalmi sikerek biztosítása okvetlenül igényelnek?

A közönség kereste s megtalálni vélte e kérdésre a feleletet, hogy Launer szerencsés kártyás, és a tenger-pénzt kártya révén szerzi meg.

Ez a magyarázat azután megnyugtatott, kielégített mindent és mindenkit. A kártyát elismerték, ákczeptáltúk oly szolid alapnak, melyre legkisebb skrupulózitás nélkül építhetik a bizalmat, még pedig az elvakultságnak oly disz-példányában, aminő- höz hasonlóval még nem tiszteltek meg soha semmiféle pénztárnokot, ha százszorosán méltóbb is lett volna reá, mint aminő méltónak most Launer bizonyul.

Hát az igazgatóság vagy felügyelőbizottság? Ha — az egyetlen Bartóky Lászlón kívül, ki a bűnügyi vizsgálat folyamán regényiró tollára méltó nagyszabású gazemberré kezd kidomborodni — nem tudnánk, és nem volna bebizonyítva, aogy első sorban ők a legnagyobb részvétre méltó áldozatai, sőt koldusai a katasztrófának, akkor csaknem hihetetlen do- og volna feltételezni róluk, hogy ne bírtak volna tudomással az évtizedet meghaladó időn százezrekre rugó sikkasztásokról.

Ennek a sikkasztásnak a felderítésére pedig évek óta nem is kellett valami kiváló szakértői ügyesség. Talán az egyetlen Zelenyánszkyn kívül, az igazgatóság és felügyelő-bizottság akármelyik tagjának volt és van annyi intelligencziája, ha az évnek bármely napján a könyvekbe csak tiz per- czig betekint, meg kellett volna győződnie, hogy itt nagyszabású rendetlenség, kö vetkezésképen csalás vagy sikkasztás folyik. De — és ez az igazgatóság s felügyelő-bizottság tragikuma — a könyvekbe s egyáltalán az ügykezelésbe való betekintés egy évtized óta soha még tiz perezre sem történt meg.

És miért nem történt? Ez az érthetetlen dolog. Pedig gondolkodó ember előtt ez nem maradhat megfejtetlenül. Mi részünkről nem tételezhetjük fel az igazgatóság és felügyelő-bizottság tagjairól, hogy bizalmuk Launer Károly egy-egy nagyobb mulatási eruptiója után soha meg nem ingott, kételyük soha egy pillanatra fel ne ébredt volna? BizdDyosan felébredt, de nem vonták le belőle az önként kínálkozó kon- zekvencziát, legfeljebb megcsóválták a fejüket és megnyugtatták aggodalmukat és lelkiismeretűket, hogy: hja, a kártyaszerencse, ez mindent kibékít, mindent megmagyaráz 1

Avagy mégsem 1 a kártyára való utalás nem elégített ki mindenkor és mindenkit. De hát az igazgatók'és felügyelők közül senki sem mert elsőnek erélyesen fellépni és vizsgálni. Mert hátha nincsen semmi baj? És az ő erélyes fellépése legfeljebb a teljes rendet konstatálná (amibe különben is reménykedett), de másrészről előidézhetné, hogy |gyanúsító“ fellépése miatt a legközelebbi közgyűlésen BartókyLaunerék, az intézet teljhatalmú urai, kicsapnák az aránylag busásan javadalmazott igazgatói vagy felügyelői szinekúrá- ból (?) és még azonkívül társadalmi ellenségeskedésbe is juthatna „piszkos feltevés“-eért az intelligenczia kilencz tizedré- szével. — Megengedjük, hogy ez hipothézis, de alig kínálkozik más feltevés, mely az igazgatóság és felügyelő-bizottság ellenőrzési mulasztását ennyire is indokolni tudná.

így történt, igy kellett történnie, hogy a népbank megbukott, magával rántva bukásával igazgatóságot, felügyelő-bizottságot, részvényeseket, hitelezőket, adósokat és azok szegény családjait, tönkretéve, vagy legalább megbénítva hosszú időre egy virágzó város fejlődését.

A katasztrófa —fájdalom — sokkal több érdeket sért, sokkal több fájó sebet okoz, semhogy többször is ne kellene vele foglalkoznunk ; és amit normálisabb időben a sajtó is nagyobb habozással és óvatossággal tenne, a megrázó tragédia hatása alatt elfogjuk mondani, kogy a csabai katasztrófának tanúságait jó lesz ha másutt is levonják, nemcsak Csabán, mert önmagunk is a korrupezió jogos vádja alá esnénk, ha tovább is hidegvérrel tűrnénk olyan visszásságokat, aminők nemcsak Csaba társadalmi életében burjánoztak fel. Ilynemű s többféle visszásság ellen irtó harczol fogunk indítani s reméljük, hogy a társadalom nem ugyan akczeptált, hanem teljesen korrekt tényezői eme küzdelemben a mi oldalunkon lesznek.

Most befejezésül még egyet. A népbank bukása nemcsak egyeseket tesz tönkre, hanem Csaba városa összközönségének, Csaba városa mint morális testületnek is érzékeny kárt fog okozni. A város ugyanis ellehet rá készülve, hogy leszámítva azt a valószínűleg csekély összeget, amit a csődtömegből be lehet venni, 51000 forinton felüli betétjét községi pótadóval kell majd fedeznie. És pedig azért, mert a közpénzek elhelyezésénél nem tartatott meg a törvényben előirt eljárás, mely szerint a közpénzek csak a képviselők névszerinti szavazása mellett helyezhetők el egyik vagy másik pénzintézetnél. Ez Csabán nem történt meg. És ami rendkívül súlyosbítja, majdnem menthetlenné teszi az elöljáróság mulasztását, nem történt meg annak daczára, hogy a vármegye alispánja eme mulasztás pótlására az elöljáróságot direkte utasította és pedig a múlt évi vizsgálatból kifolyólag. A figyelmeztetés daczára történt mulasztás miatt most a lakosság pótadóval fedezheti a bukás okozta defi- czitet. A törvénynek a figyelmeztetés daczára történt és csaknem a szándékosság látszatára valló ignorálása már a péida- adás kedvéért is megtorlást igényel, és el is várjuk a felsőbb hatóságoktól, hogy a mulasztás ellen kellő erélylyel fognak fellépni 8 amennyire lehet az adófizető közönség érdekeit legalább védeni megki- sérlendik.

A csabai népbank katasztrófája.

Múlt vasárnap január 25-én a késő délutáni órákban, mint villám futotta be a hir varosunkat is. hogy a „csabai népbank“ penztár- noka Launer Károly és könyvvezetője Krnák Mihály, a délelőtti órákban golyó által vetettek véget életüknek, előbbi él, sőt felgyógyulása is biztos, utóbbi meghalt; — s az ok e tettre körülbelül 90,000 frt hiány a bankban.

A hir meglepő volt itt is, mert jóllehet közelebbi érdekeltje városunknak a osabai nép

banknál alig van, de gyulai részvénybirtokosok vannak, a kik a 40 frt befizetett tőkére még 60 frttal kötelezettségben vannak, s igy a mai viszonyok között érdekelteknek tekinthetők, s a részvénytőke kiegészítése 23 év után helyzetükre aggályos lehet.

De annál meglepőbb lehetett Csabán, melynek közönsége ezen, önmaga által alkotott intézetének feltétlen bizalmat előlegezett és tartott fenn, s az ügy élén álló férfiak, Csaba városa értelmiségének színe, java, a közügyekre döntő befolyást gyakorló férfiai, kik úgy a társadalmi, mint a közügyek terén vezérszerepre nemcsak hivatva voltak, de vezérszerepet vittek is.

Az esemény óta egy hét áll mögöttünk, az esemény lehetőségéről nézetünket külön czikk- ben mondjutc el; de hirlapirói kötelességünknek felelünk meg, ha rövid czikkünkben az eseményt e helyen egyszerűen registráljuk, hogy nyoma legyen lapunk hesábjain is, registráljuk pedig részint a Csabán megjelent külön kiadású lapból, részint pedig az országos lapokban egész héten át közölt hírekből röviden és összevontan.

Annyit előre bocsáthatunk, hogy Csaba városának 18S8. évi tavaszi árviz katasztrófája kevesebb és rövidebb nyomokat hagyott maga után, mint ezen eBet; az elemek által szenvedett családok nyomorán sietett enyhíteni a köoyörü- let, de ez esetnél könyörület nincs; pénzérdek : szenvedjétek meg saját könnyelmüségteket, fe- lületességteket; — és bármennyire rekriminál- junk is az eset felett, a refrain csak az lesz : /íze««; — a megtakarított fillérek visszafizetésénél pedig : majd ha jut! pedig hogy jutui kevés fog, azt a csőd költségek igazolandják.

Áttérünk az eseményre, s itt első sorban a Csabán megjelenő „Békésmegyei Közlöny“ január 26-án megjelent rendkívüli kiadásának teljes szövegét közöljük:

„Csaba város lakosságát rémület szállotta meg január 25-én vasárnap délelőtt, midőn villámgyorsasággal terjedt el a hir, hogy a csabai népbank pénztárnoka : Launer Károly öngyilkossági kísérletet követett el. Másfél óra múlva ismét az a hir kelt szárnyra, hogy Krnák Mihály nép- i banki könyvvezető vadászfegyverrel főbe lőtte ma- I gát. Mindkét hir valónak bizonyult s elképzel- ] hető mily lázas izgatottság szállt meg mindenkit.

Alig van ember nemcsak városunkban, hanem a vármegyében is, a ki Launer Károlyt vagy személyesen vagy legalább névről ne ismerné. Évek előtt lehetetlen volt személyét bármiféle társadalmi mozgalomtól elválasztani; valósággal nélkülözhetlennek tartották, mert azt mondták felőle, hogy ahol Launer van, ott biztos a siker. Habár fizetése csak 1200 forint volt, a mellett vagyona kevés, gavallér módon élt, s mindenféle úri passiói voltak. Költekezése mindenkinek feltűnt, szerencsés játékos volt s pénzforrását innen tartották eredettnek a legtöbben.

Launer még a szombat estét és éjt vig társaságban töltötte és reggeli 5 órakor tért lakására mámoros fővel és lefeküdt. Vasárnap délelőttre volt a felügyelő-bizottsági gyűlés egybe- hiva, hogy az 1890 dik mérleget felülbírálja. A felügyelő bizottság megjelenve a bank hivatalos helyiségében s hosszabb várakozás után a hivatalszolgát elkűldötték Launer lakására, kérve őt, hogy jelenjen meg. Midőn a hivatalszolga úgy 9 óra körül a pénztárnoknál megjelent, ezt alva találta s felköltötte, elmondta a megbízást, Launer azt felelte:

Jól van megyek mindjárt. — Alig távozott azonban a hivatalszolga el, Launer fölkelt s az éjjeli szekrényben tartott revolvert kivette, és jobb halántékra irányítva elsütötte. A revolver csöve, úgy látszik megosuszott és a golyó alig tiz czentimétér hosszaságban hatolt át a fejcsonton, nem sértve meg még csak az agy hártyát sem, az ágya fölött függő képbe furródott. — A kép a volt csabai dalkar tagjainak csoport képe, melynek Launer volt az elnöke és a véletlen egy játéka, hogy az ágynak irányított golyó Launer arczképét fúrta keresztül ép a szív tájékán.

Bár Launer több rokonával lakott egy házban, a lövést senki sem hallotta, hanem midőn a lösebből erősen tört elő a vér, a szerencsétlen ember osengetett, mire belépett a cseléd a szó-