Békés, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891-06-21 / 25. szám

2. A valódi boldogság a megelégedésben rejlik, mely egy aranybánya, melyben temérdek kincs van, de kit mások elvaki.tottak, az a kincset megtalálni nem tudja. Es mint a tapasztalat bizonyítja, a megelégedés inkább feltalálható az egyszerű igényű munkás emberek kunyhóiban, mint azoknál, kik sokat látva sokat kívánnak. S ha ez igy van, az a kérdés támad, méltó oka van-e az alföldi munkás népnek az elégedetlenségre? — Hogy az alföldi mezej munkások erre a kérdésre megtalálják i feleletet, hasonlítsák össze helyzetűket más vidékeken élő munkások helyzetével. Akár az egész Dunántúlt, akar az egész^ felvidéket, vagy Magyarorszag déli részeiben levő munkások helyzetét is tekintsük, azt fogjuk találni, hogy a legmagasabb munkabért az alföldi munkás élvezi. Avagy nevezzen meg bárki Magyarország bármely részéből Qgy vidéket, hol a mezei munkások általában több bért kapnának mint épen a békésmegyeiek. — Megbecsülendő a hivséges jó és szorgalmas munkás, de viszont a munkásnak se|m szabad a munkabér követelésében a tul- ságig menni. Ma, nálunk a munkabér 80 és 1 frt 20 krajczár között változik, de vannak esetek, midőn e mellett a munkás általában felvállalt munkáért 2 frtot, még többet is megkeres, s ugyanekkor Magyarország közhivatalaiban ezer és ezer embert találunk, kik napi 70—80 krajczárért reggeltől estig görnyedve dolgoznak a nép érdekében az íróasztalok mellett, pedig igen sokan közülök 10—12 iskolát végeztek. Hozzá még annyival is nehezebb helyzetük, mert a hivatali tisztesség okáért, jó posztóruhában kell járniok. — Bányamunkások helyzete. —

3. Azt se akarja az alföldi munkás osztály, hogy néhány hét alatt — az aratás idején — egész évi élelmét bekeresse ; a ki ezt akarja, azon nem csodálkozom, ha kevesli az aratási szerződésben megállapitni szokott feltételeket. A természet rendje szerint az ember folytonos munkára van teremtve; vannak idők midőn a munka több és nehezebb, ekkor a munkás több bért érdemel, s méltán el is Várhatja, hogy ezt a gazdák meg is adják, de viszont a munkás se vesse meg a kevesebb bérrel járó könnyebb munkákat, melyek az esztendő minden idejében kínálkoznak, mert mint a közmondás is tartja: a ki a garast nem becsüli a forintot nem érdemli.

Azok a budapesti hamis próféták, akik a legutóbbi időben az alföldi munkás osztályt felkeresték, s kiknek a hamis prófétáskodás menynyire kenyérkeresetük, kitűnik abból is, hogy a leutazási és visszautazási költségeket, nemkülömben borsos napidijakat szivesen felszámítják, s a nép által meg is fizettetik. Ha ők oly önzetlen és hűséges barátai a népnek, akkor miért élösködnek a népen oly dologért, melyre senki sem szólította fel őket ? ? Ezen hamis próféták különösen két dolgot szeretnek terjeszteni a nép között, nevezet szerint; a 8 órai munka időt, és az óraszám szerinti fizetést. Lássuk mindegyiket.

Azt mondják, hogy az a természetnek beosztása, hogy az ember a napnak 24 órájából, 8-at dolgozzék, 8-at pihenjen, 8-at aludjék.

A 8 órai munka időnek kívánalma, legelőször is a gyári és bányai munkások között terjedt el. — S ezeknél van is értelme a munka idő némi leszállításának, mivel ezek a munkások állandóan nehéz és egyforma munkát végeznek, egészségtelen helyeken, sok éberséget és vigyázatot igénylő gépek mellett — télen épen úgy mint nyáron. De ugyan ezt nem lenne sem helyes, sem czélszerü behozni az alföldi mezei munkásoknál. Miért ? 1) mert nálunk a nyári, különösen az aratási munkálatok oly természetűek, hogy sürgősen kell végezni azokat, mert ellenkező esetben nagy kár háro- molhat úgy a gazdára mint a munkásra. Ha ugyanis, a mezei munkás nyáron naponként csak 8 órát dolgoznék, s tegyük fel, hogy ezt reggeli 4 órától 12 óráig elvégezné, délután azután összetett kezekkel nézhetné, hogy a nap heve által mint aszik össze óráról-órára az életet adó gabona, Kinek lenne ebből kára ? Talán csak a munkát adó gazdának ? — fN'em; hanem a részre dolgozó munkásnak is. Ép ezért, kétségtelen az, ha lehetséges volna a 8 órai munka időt behozni, a munkások lennének a legelsők, kik az egész napi munka bBhozatalát sürgetnék. 2.) de másrészről, ha a munkás egy napon át csak 8 órát dolgoznék, a másik pihenésre szánt 8 óra igen soknál mire szolgálna ? Alkalmul arra nézve, hogy a 8 órán át keresett szerzeményét mi könnyebben elkölthesse, mert ideje lenne reá elég. 3.) végül a mezei munkások munka viszonyait nem lehet, összehasonlítani a gyári és bányai munkásokéval, mert igaz ugyan, hogy a mezei munkás nyáron át amazoknál többet dolgozik, de az is igaz, hogy a hosszú télen át nem dolgozik többet naponként 8 óránál, sőt a napok rövidsége miatt még ennyit sem.

A másik dolog — mi szintén hallható — a munka óraszámra való fizetésének behozatala. Midőn a munkások ezt kívánják, maguk sem tudják mit akarnak; ezt a munkásoknak épen nem hasznával előnyével, hanem sok esetben kárával járhatna. S meg vagyok róla győződve, ha ezt csak egy napra behoznák, másnap a munkások kérnék eltörlését. Ha eddig is volt panasz némelyek igaztalansága el- ele, ennek behozatala után pedig a panaszoknak se hossza se vége nem lenne.

Sokat lehetne még ezekről a munkás dolgokról szóllani, de ezek után térjünk át azon kérdésre, hogy helyes-e a munkások egy részének maga tartása, és mire vezet ez? __ A

mu

nkások ugyanis, a munka szünet által akarják a gazdákat, a reájuk nézve előnyösebb feltételekre kényszeríteni. Elismerem azt, hogy a munkások elégedetlenségének némely tekintetben és egyes gazdák ellen meg van a maga

oka, mert akadnak olyan rósz lelkű gazdák, kik a munkásoktól amit csak tudnak elvonnak, igazságtalanok, de ebből ne n az következik, hogy a munkások egymással szövetkezve, állást foglaljanak az összes gazdák ellen, hanem hogy ne menjenek az általuk jól ismert igazságtalan gazdákhoz, vagy mi még helyesebb, az ilyen gazdákat minden egyes esetben jelentsék fel az illetékes hatóságnak. Mert a miként sok becsületes ember van a munkások között, de van sok izgága henye, ingyenélő, kiket nem ritkán maguk a munkások űznek el munka szövetségükből: ép igy a gazdák között is akad, ki nem becsületes és munkásokhoz nem igazságot. Ha tehát ez a dolog igy van — s mindenki beleláthatja, hogy igy van — akkor a munkások ne foglaljanak állást a becsületes, jó szándékú gazdák ellen, kik a munkásokat felebarátaiknak tekintik, és kik tudják, hogy a munkás megérdemli bérét, s ezt jövedelmeik arányában szivesen meg is fizetik.

Ha pedig a munkások e tekintetben nem fognak okosan eljárni, hanem munka szünetet tartanak, békés hajlamok és minden egyébb czélszerü tekintet nélkül, mire fog ez vezetni ?

Arra, hogy a gazdák ott fognak gondoskodni munkásokról ahol kapnak, mint ez mar sok helyen meg is történt, s az alföldi követelő munkások kimaradnak a drágább munkából, elviszik ennek bérét idegenek, s dolgozhatnak azután őszi és téli olcsóbb munka dij mellett, hogy megélhessenek.

Ne gondolkodjék a munkás nép erőszakoskodásról, mert az államnak a rendről gondoskodnia kell, s ha a munkás osztály könyel- müen szembe száll az állam hatalmával, már sok tapasztalásból és pedig véres és szomorúi tapasztalásból meggyőződhetett arról, hogy az államnak sem r.itől sem szabad visszariadni, midőn arról van szó, hogy a békés polgárok megzavart rendje és nyugalma biztosittassék. Az a munkás nép, mely ezt nem gondolja meg. saját boldogságának ássa meg sírját.

A munkásoknak a legtöbb bajt, mindig azon izgatok okozták, kik magukat a nép jó barátainak hazudták. A mi munkás népünk is méltán fohászkodhatik igy : Ments meg uram bennünket ezektől a jó barátainktól, ellenségeinktől könnyebben megvédjük magunkat. De nincs is ezen izgatókra szüksége a népnek, vannak a népnek igazi jó barátai; ott vannak papjaik, tanítóik, törvényes elöljáróik, a nép tapasztalt okos vénei, ezekhez forduljanak kétséges ügyeikben s bajaikban tanácsért és felvilágosításért, s ne fogadjanak el oly tanácsokat, melyek a munkás népnek vesztét okozzák.

Ezeket tartottam szükségesnek, a munkás kérdésből kifolyólag a népnek elmondani. És én bízom is a mi népünk vallásosságában, higgadtságában, ismert értelmességében, hogy megtudja különböztetni igaz barátait az álnok barátoktól. Az igazi jó barát tulajdona: az őszinteség: ez vezetett engem is szokásomban. Ki lenne hivatva a népnek tanácsot adni, őt felvilágosítani inkább mint papja ? . .

Igaz, hogy az őszinteség sokszor olyast is hoz magával, mi nehezebben esik, de a ki a népnek igazi barátja, ennek boldogságát óhajtja, annak arra nem szahad tekintettel lennie. A munkás nép mindenek felett Isten segítségében bízzék, ezt kérje fohászaiban, mert szerződhetik ember embertársaival bármily előnyösen, nem ér az semmit, ha nem járul hozzá Isten termékenyítő áldása. Ember tervez : Isten végez. Azért mondja Sz. Pál a nemzetek nagy apostola is : „Sem a ki ültet, valami, sem a ki öntöz: hanem a ki növekedést ad, az Isten* (I. Cor. III. 7.) Amen.

Törvényszéki csarnok.

Dr. Berényi Ármin ügyvéd védbeszéde

Práznovszky Sándor vádlott ügyében.

Tek. kir. Törvényszék!

Megadom magam. Védenczem áthatva az expiatio erkölcsi és jogi szükségének érzetétől, töredelmos beismeréssel jelenté ki birái szine előtt bűnösségét. Ki kell őt szolgáltatnom a megtorlás sújtó kezének. De midőn megadnám magam, nem történik ez védenczem tekintetében óletre-halálra, hanem méltán hasonlíthatom azon harczoshoz, a ki a kiengesztelés művénél a feltételek megállapításába befolyni jogos és indokolt alappal bir.

Védenczem el fogja venni büntetését az én tisztem abban álland, hogy őrködjem a felett, nehogy^ nagyobb bűnösnek állittassék elő, mint a minő valójában volt, vagyis nehogy több bűncselekménynyel terheltessék, mint amennyit elkövetett, nehogy nagyobbal vádoltassék, mint minőben részes s végül, nehogy szigorúbb bűn tetőssel sujtassék, mint a minőre cselekményei minősége, mennyisége és az enyhítő körülményeknek a súlyosítókkal egyetemben való mérlegelése mellett rászolgált.

Eleve bátor vagyok már kijelenteni, hogy a lefolytatott főtárgyalás védenczem egyéniségének a bűneset másik főszereplőjéhez való viszonya tekintetében kiforgatta sarkaiból a vizsgálatot.

A vizsgálóbíró minden tisztelet mellett is, melylyel képzettsége s humanitása emlékének tartozunk, nem tudta magát emancipálni a közvélemény hangos jelszavai alól. Áthatottak azok szobája falain s a nagyközönség, mint egy veszedelmes démon ült oda asztalához és sugal- mazásával téves irányba terelte.

Az az igazságszolgáltatási actus pedig, mely ily sugalmazásra szülemlik, a leggyakrabban hibás, Hiszen az úgynevezett nagy közönség mindig bűnbakot keres, ezt mutatja a világtörténelem is. A legnagyobb jellemek vérzettek el, — bírói gyilkosságok, elitéltetések következtek be,

midőn a bíróság nem tudott a tömeg nézete fölé emelkedni.

Aristidest azért ölte meg a tömeg, mert az igazságos nevet érdemelte ki, — Krisztus a szeretet legfenségesebb tanai s a bűn megbélyegzése miatt lön felfeszitve s az uj korban ezer és ezer változatban ismétlődtek nagyobb és kisebb alakoknál ily események.

E kornak volt fenntartva a független bírói meggyőződés diadalra juttatása s az ily alapon kifejtett igazságszolgáltatás volt azon eszmény, melynek követésében a gyulai törvényszék jelen tanácsának igen tisztelt tagjait mindig előljárni láttam.

íme megjelent a közvélemény csábos dé mona most is, a mint egyiknek az áldozat vértanú pálmáját, másiknak a bűnbak töviskoronáját nyújtja, — de nyugodt vagyok, mert a tek. törvényszék meg van arról győződve, hogy az igazságszolgáltatás fórumának oly erősen kell állani, mint a tenger szirtjének, a melyet sem a felkorbácsolt indulatok hullámcsapásai nem ingathatnak meg, sem a kegy és részvét verőfényben olvadozó szellői nem lágyíthatnak el.

A tömeg túloz nemcsak a rósz hírnév gyarapításában, de a jóéban is.

Emelve, sújtva egyaránt, szertelen!

A végtárgyalás kiderítette, hogy Szász István nem áldozat és P. 8. nem lehet bűnbak!

Feleljen mindegyik a saját tényeiérti Viselje mindegyik a saját bűnei terhét.

Szász István védője laza álláspontját tönkre teszi azon körülmény, hogy védencze nem tud az elsikkasztott összegek hovaforditásával elszámolni s önmaga beismerni kénytelen, hogy mint- egy 2000 frtot saját czéljaira fordított.

Ily a saját egyéni érdekében elkövétett sikkasztás tettesére mondja ki védőtársam az áldozat jelzőjét! Ennek feje köré akarja vonni a vértanúság tiszteletfényét.

Ezen egyénnel szemben akarja valódi gonosz tevőül feltüntetni Práznovszky Sándort, a ki nem tett egyebet, mint hogy szintén sikkasztott.

Azt pedig, hogy Práznovszky Sándor sodorta volna Szász Istvánt a bűn lejtőjére, mivel sem képes bizonyítani. Sőt ellenkezőleg, ez irányban is megczáfolják a tények. Ugyanis Szász István elismervén azt, hogy 2000 frtot hogy úgy mondjam, a saját szakállára sikkasztott, ki merne arról biztosítani, miszerint ezen elidegenítések kezdetüket nem már az 1885-ik évi ápril 26-ika előtt vették, a midőn Szász és Práznovszky első együttes szereplése tűnik fel ?

De figyelembe veendő itt az is, hogy Szász István ellenőre azon Andrássy Miklós volt, a ki ugyancsak compromittált vádlott! A lélektani mozzanat is a mellett szól, hogy Szász Istvánnak már 1885. ápril 26-ika előtt kelle bűnökkel terheltnek lennie, mert másként el sem képzelhető, hogy Práznovszky fel merte volna szólítani egy 1500 frtos nyugta ingyenes, vagyis ha mis kiállítására.

A kényszer hatása alatt követte el sikkasztásait Szász, s e kényszert Práznovszky gyakorolta, mondja Szász védelme, de elfelejti, hogy kényszerről csak ott lehet szó, hol az alapos és indokolt félelmet tud gerjeszteni. Már pedig fel sem lehet tenni, hogy Práznovszky Sándor fel- jelentési fenyegetésétől (mi különben sincs bizo nyitva) Szász megij dhetett volna, hiszen mint értelmes ember tudta, hogy Práznovszky ily ténynyel önmagát is bajba sodorná, s ilyet Praznovszkyról (kinek szellemi képességéről maga I. r. vádlott védője oly elismerően emlékezik meg) feltenni sem lehet. Tehát ily fenyegetés teljesen érték és hatás nélküli lehető csak, még ha megtörtént volna is.

Kétségbe kell azonban védenczem ily ténykedését vonni azért is, mert a főtárgyalás folyamán is ép azt hangsúlyozta, hogy Andrássy Miklósnak 50 frtot fizetett a hallgatás díja fejé ben, miről Szásznak is volt tudomása. Már pedig oly emberről, a ki másnak hallgatását is megfizeti azt feltételezni, hogy önmagát feljelentené, valóban a képtelenségek közzé tartozik, valamint ki van zárva az, hogy ily óvatos és félénk egyén hatással követhette volna el az állítólagos terrorizálást.

Dé le gfényesebben inogczáfolja e mesétl azon tény, hogy Szász védelme a nagy összegeket s igy a 4000 frtot is, mint a rémitgetés által kicsikart segélyt tünteti fel és hivatkozik Koller Josephin levelére, — holott a levél 1889. évben kelt vagyis akkor, midőn már a kérdéses összegek rég el voltak idegenitve s a 4000 frt is még 1888-ban sikkasztatott el.

Mindezek után nem hagyhatom észrevétel nélkül azt, hogy az egyéniségek mérlegelésénél Práznovszky Sándor javára esik a mérlegbe őszinte és határozott vallomása, mig Szász István^ habozó s tartózkodó magaviseletével ravasz bujósdit játszik s egyetlen correct, határozott feleletet sem adván, egyszersmind el is játsza igényét ahoz, hogy a vizsgálat során kifejtett s a maga szépítésével más rovására eső védekezése — még ha a tények által meg nem czáfol- tatott volna is — bírói figyelembe vétessék.

Az a hálátlanság, mely védője részéről vé- denczemmel szemben felhozatik, csakis a képzelet szüleménye, de egyátalán nem talál, mert ha itt lehet ilyenről szó, úgy a hálátlanság vádját Uzon Ferencz emelhetné azon Szász István ellenében, a ki őt terheli, holott kétségtelenné van téve, miszerint annak idején kölcsönzése által kirántotta a veszedelemből.

Téves I. r. vádlott védőjének azon eljárása is, melylyel védenczem családi életét bolygatja s ot zsarnoknak decretálja. A törvény előtt min denki egyenlő s otthoni magaviseleté — ha a felhozott vád igaz lenne is — a sikkasztás bűn- cselekményének elbírálására mi befolyással sem lehet.

Áttérve a bűncselekménynek jogi bírálatára, lehetetlen az ügyész úr álláspontját elfogadni, a ki 8 rendbeli közokirathamisitási bűntettet e hivatali sikkasztást lát fennforogni,

Szerény nézetem szerint Ugyanis a vád tárgyát képező összes cselekmények csupán egy bűncselekményt, egy folytatólagos bűntettet képeznek. Práznovszky Sándornál ugyanis a ténykedések oly sorozata forog fenn, melyek egyes részei mind ugyanazon bűncselekményt, csak mennyiségileg kisebb mérvben tüntetik fel és valamennyien az elhatározás egysége által vannak összefoglalva.

Práznovszky Sándor előadása szerint az egyes bűncselekmények egy előleges s egymás kisegítésére irányuló megbeszélés folyományai vagyis eleve megállapodás jött közte s Szász István között létre az iránt, hogy a felmerülő szükséghez képest egymásnak kölcsönösen segitsé gére lesznek.

A bekövetkezett egyes cselekmények any- nyira összefüggők, hogy mintegy szerves összeköttetésben állóknak mondhatók, amennyiben a következő — mely az .előző sikkasztás elpaiás- tolására irányult mintegy azon sarkallt s igy oly lánczolat áll előttünk, mely az egyes különálló actusok daczára is egy bűncselokménynyé fűződik össze, valamint egy lopást követ el a tolvaj, a ki lopási szándékkal az épületbe behatolván, több szobában többféle lopási tényt visz végbe, vagy a mint egy bűncselekményt követ el az, a ki mást testileg sérelmezni szándékolván, reá több ütést mér, vagyis több különálló ütési actust követ el.

A magyar bírói gyakorlat előtt sem ismeretlen ez álláspont, mit bizonyít a m. kir. curia 1885. évi 7693. számú Ítélete, mely szerint folytatólagos, tehát csupán egy bűntettet képező cselekmény miatt ítéltetett el azon postakezelő, ki 1 */a éven át apródonkint 16,000 forint hivatalos pénzt sikkasztott el.

Azon nem várt esetre, ha a tek. Törvényszék bölcsessége nem fogadná el ezen minősítést, szintén kifogást vagyok kénytelen emelni az ellen, mintha 8 rendbeli okirathamisitásról lehetne szó.

Ugyanis az incriminált okirathamisitások elsejére nézve Práznovszky Sándor azt adja elő, hogy ő a pénzt Szász Istvánnak átadta.

Ezen előadást Szász István tagadja. Melyik most a való álláspont?

Azt hiszem, hogy eltekintve azon őszinteségtől, melyet védenczem tanúsított, mellette szól a bizonyítás törvényes formája, a mennyiben ezen első tételbeli pénznek valóságos átvételét Szász István a feljegyzési ivén levő aláírásával elismerte.

De különben is teljesen indokolatlan és érthetetlen lenne, hogy az a Práznovszky, a ki oly nagy horderejű cselekményeket, a mikben bűnösnek érzi magát, töredelmesen bevall, a ki el van tökélve a bűnhödésre, arra, hogy magaviseleté összes következményeit elviselje, ép ezen egy pont tekintetében mondana valótlant 8 térne el a tényéktől. Hiszen ezzel már úgy sem segíthetne magán, mit mint intelligens ember jól tad, s ha nem a valóság, de a számítás vezetné, — mondhatta volna, hogy az előzetes megbeszélés nem 1885. ápril 26. és május 1-je között, de az ápril 26-iki szállítás előtt történt.

Az egy aláírás, vagyis hogy csak Szász s nem Andrássy aláírása is szerepel a fejegyzési ivén, védenczem ellen nem bizonyít, vagyis nem mutatja azt, hogy magával Szászszal elbánt, mert eltekintve attól, hogy Andrássy egyénisége az ellenőrzés szempontjából komoly figyelembe nem jöhet, azt is lehetne mondani, hogy ép azért, mert csak Szász volt ott a pénz átvételnél s az ellenőrzés hiányzott, Szász könnyen elidegenit- hette a tényleg átvett összeget.

Eként tehát védenczem ellen az 1885. évi ápril 26-iki (első) bűneset éppenséggel nincs igazolva.

Maradna a többi.

Azonban ezek a 2-ik, 3-ik, 7-ik és 8-ik pontbeliek kivételével olyanok, melyeknél a bűncselekmény tárgyi tényálladéka is hiányzik, mert az 5-ik esetet az ügyész úr elejtvén, a 4-ik és 6-ik pontbeli eseteknél azt állítja fel büntetendő cselekményül, hogy a nyugta kisebb összegről szólván, nagyobb összeg fizettetett be. Úgy de ebből senkire kar nem háramolhatott, — ebből csak az nyilvánvaló, hogy éppenséggel nem forgott fenn gonosz szándék, hogy ellenkezőleg jóvátétel történt, az egyensúly helyreállítása czé- loztatott. Már pedig büntetni akarni a bűncselekmény jóvátételét illetve az erre irányuló ténykedést valóban félreismerése lenne a helyes igazságszolgáltatás czéljának.

így tehát legrosszabb esetben is csupán a 2 ik, 3-ik, 7-ik és 8-ik pontbeli esetekért lesz védenczem elítélhető, annál is inkább, mert a btkv.-nek az ügyész úr által hivatolt 393-ik §-a szerint a jogsérelem háramlása vagy káramolha- tása a közokirathamisitás bűntettének elenged- hetlen kelléke, már pedig az, hogy valaki többet fizet, mint a mennyiről nyugtát kap, a nyugtát kiállító félnek hátrányára nem válhatik.

Ha a tek. Törvényszék megbünteti az elidegenítés tényét, nem büntetheti meg a pótlási cselekményt, mert ezzel a ne bis in idem elvével is ellenkezésbe esnék.

Téves az ügyész úr álláspontja azon irányban is, hogy a 4000 frt tekintetében a btkv. 463. §-át véli alkalmazandónak védenczem ellenében is, a kivel szemben pedig egyátalán nincs bizonyítva az, hogy a könyveknek Szász által történt meghamisítása az ő tudta és beleegyezése mellett követtetett volna el, de ezen kérdést I. r. vádlott vele nem is beszélte meg, ez vele nem is közöltetett, s ha Szász többet tett, mint a mihez Práznovszky hozzájárult, az excessus mandati esetében s a btkv. 73. §-ában is érvényesülést nyert elv ezúttal is alkalmazható lévén, védenczem ténykedése nem büntethető a 463. §. alapján.

Ugyané szempont alá esik a 307 frt kérdése tekintetében esetleg helyt nyerendő büntetés kiszabása.