Békés, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1889-09-15 / 37. szám
hogy sebeibe belehalt. Gyomáa Dar vasi Sándor dóvá-ványai illetőségű egyén lóusztatás közben lováról a Körös vizébe esve, annak hullámaiban lelte halálát. Tűz a múlt hónapban 16 esetben fordult elő, még pedig B.-Csabán 4, Gyulán 4, Uj-Kigyó- son 2, P.-PöTdvár, Békés, Tót-Komlós, Gyulavári, Szabad-Szent-Tornya és Körös-Ladány községekben pedig 1—1 ízben. A hivatalos becsű szerinti kár e tüzeseteknél 19,016 irt. A leégett épületek közül csupán 3 nem volt biztosítva. A kémények az e tárgyban fennálló szabályrendeletnek megfelelőteg, a lefolyt hónapban is rendesen sepertettek. III. Utak• hidak, védtöltések. A vármegyei utak a kedvező időjárás folytán általában jő karban voltak. A csabá-dobozi és csaba-szarvasi ütőn elrendelt javítások telje- sittéttek, s a békés-csabai utón levő u. n. cseresnyés híd elkészíttetett. A hidak szintén jó karban vannak. A gyomai 32-ik számú átmetszésen építendő uj hid előmunkálatai folyamatban vannak, s a bid fa alkatrészeinek munkájára nézve az árlejtés már kitüzóteCt, a vasalkatrészekre nézve pedig a Schlick-fóle budapesti czéggel jöttek létre szerződési "megállapodások. A kettős-körösi csatorna partbelobbezési munkálatai serényen folynak. A Gyula városi körgát ügye még mindig a terveztetés stádiumában áll és semmivel sem haladt előre. A legutóbb augusztus hava 2ő-án tartott képviselőtestületi gyűlésen a gyulai fo- lyainmérnöki hivatal által készített 3-féle tervezet el nem fogadtatván, újabb tervezetnek elkészítése határoztatott el, mely szerint a jelenlegi körgát is felhasználtatnék. A körgát kiépítése e határozat által ismét bizonytalan időre elhalasz- tatott, mi áltat, tekintve, hogy az építkezési idő már mulóban van, s a körgát a jövő tavaszra ily eljárás mellett nem lesz kiépíthető, a város egy, netaláni árviz esetére, a legnagyobb veszélynek tétetik ki. A körgát ügye ily késedelmesen intéztetvén el, miután én annak sürgős elkészíttetése iránt a várost többször felhivtam s minden lehetőt — habár a képviselőtestület késedelmes- kedő eljárása folytán eredménytelenül — elkövettem, a felelősséget magamról elhárítom s felkérem a tek. bizottságot, hogy Gyula városát kör- gátjának még az idén való kiépítésére erélyes rendelkezéssel utasítani szíveskedjék. IV. Vegyesek, A járásbeli tisztviselők jelentéseik szerint a községi ügykezelést a lefolyt hóban is megvizsgálták s rendben levőnek találták, a vármegyei pénztárak pedig általam vizsgáltattak meg s rendben levőknek találtattak. A vármegyei szervezési szabályrendelet 4-ik §-ában meghatározott kötelességemnél fogva e lefolyt hóban a szeghalmi, csabai és békési járások községeit utaztam be, s ezekben, valamint e járások főszolgabírói hivatalaiban vizsgáltam meg az ügykezelést. Az észlelt hiányok orvoslása tekintetében rendeleti utón intézkedtem. A phylloxera a szeghalmi járásban a főszolgabíró jelentése szerint mindinkább nagyobb terjedést nyer. Gyulán, 1889. évi szeptember hava 8-án, Jancsovics Pál, alispán. Békésvármegye legtöbb adót fizető megyebizottsági tagúknak 1890-ik évre ösz- szeáliitott névjegyzéke (Vége.) Urszinyi Dezső birtokos, Csaba, 613.87, Braun Mór kereskedő, Gyula, 609.44, Bakai Péter birtokos,'P.-Sz.-Tornya, 600.88, Laurinyecz György birtokos, Csaba, 593.27, Kalmár József birtokos, Eudrőd, 592.28, Grimm Izidor bérlő, Orosháza, 588.80, ifj. Lehóczky János birtokos, T.-Komlós, 583,87, Kita Pál birtokos, Kondoros, 583.61, Kita Jáuos birtokos, Csaba, 580.15, Botyánszky János bíftökos, Csaba, 560.60, id. Zalay Mihály birtokos, Csorvás, 558.97, Korossy Kamill birtokos, Csor- vás, 557.50, kétszeres. Tavaszi János ügyvéd, Orosháza, 555.86, kétszeres. Novak Kamill tvszéki elnök, Gyula,552.12, kétszeres. Bulla Sáudor mérnök, Orosháza, 546.40, kétszeres, ifj. Gajdács János birtokos ,Csaba, 544.54, Hoffer Adóit bérlő, M.-Berény, 540.52, Lepény Pál birtokos, Csaba, 539.4, Biener Barnát kereskedő, Csaba, 536.96, Winkler Lajos gyógyszerész, Gyula, 533.88, kétsz. Polgár Béla birtokos, Füzes-Gyarmat, 529.31, Dórczy Antal birtokos, Kondoros, 528 83, Schriffert József birtokos, Gyula, 528.61, Göudöcs Benedek r. k. plébános, Gyula, 528, Végb József birtokos Gyula, 521.11, Omaszta Gyula közjegyző, Csaba, 518.68, kétszeres. Kohlmann Ferencz kereskedő, Gyula, 518.42, kétszeres. Hakker Mátyás birtokos, Öcsöd, 513.6, Basch Béni birtokos, Szeghalom, 507 95, Bruder Lipót kereskedő, Orosháza, 507.36, Kovács Xi. Mihály birtokos, Csaba, 504.24, Keller Imre ügyvéd, Gyula. 503.14, kétszeres. Schwartz Samu birtokos, Kondoros. 501.76, Kovács István birtokos. Eüdrőd, 499.51,Kvasz János birtokos, Csaba, 494.54, ifj. Mező Sándor birtokos, Szeghalom, 493.98, Dr. Szeberényi Gusztáv ev. püspök Csaba, 493.14, Straszburger Armiu birtokos, Gyoma, 492.2, Grimm Sámuel birtokos. Gyoma, 489.63, Medo- várszky János birtokos, Csaba, 488 35, Vandlik Mátyás birtokos, Csaba, 487.53, Kesjár János birtokos, Csaba, 484.70, Nagy Károly árvaszéki elnök, Gyula, 477.56. Meleg János birtokos, Tót- Komlós, 474.46, Schwartz Salamon kereskedő, Csaba, 474.38, Maczak L. György birtokos, Csaba, 474.28, Fábry Károly ügyvéd, Csaba, 474.19, kétsz. Erkel Rezső orvos Gyula, 472, kétsz. Lavatka József kereskedő, Békés. 469.73, Somogyi Sándor birtokos, Szeghalom, 468.38, Veszelyka Imre bérlő, P,-Szent-Tornya, 466.60, Klausz Lázár birtokos, Endrőd, 466.59, Gyáni István birtokos, Füzes- Gyarmat, 466.24, Bobus M. György birtokos, Csaba, 464.47, Bakucz Tivadar birtokos, Békés, 463.1, Lubinszky Ede kir. járásbiró, Orosháza, 460.52. Dr. Zsilinszky Endre tanár, Csaba, 456.80. Szent- miháiyi Lajos mérnök. Gyula, 455.36, kétszeres. Medovárszky Pál birtokos, Csaba, 452.87, Harsány! Sándor lelkész, Orosháza, 451.78, kétszeres. Kovács Mihály birtokos, Orosháza, 451.77, Ferentzy Alajos kereskedő, Gyula, 450,58, Kocziszki Jáuos ügyvéd, Csaba, 44944, Gerleiu Reinhardt birtokos, Uyula, 445.58, Miskutza György birtokos, Gyula, 444.29, Tóth László birtokos, K.-Tarcsa, 444 28. Achim L. András birtokos, Csaba, 443.59, Dr. Haasz Soma ügyvéd, Orosháza, 443 16, kétszeres. Lepény András birtokos, Csaba, 442.43, Szaszák János birtokos, Csaba, 442.38, Tatár Jáuos lelkész, Szeghalom, 441.92, kétszeres. Mádai Aladár gyógyszerész Gyoma, 440.28, kétszeres. Haau Lajos lelkész, Csaba, 438.16, kétszeres. Nagy József birtokos, Puszta-Földvár, 436.19, Badics Elek gyógyszerész. Csaba, 433.18, kétszeres. Rutkai András birtokos, Csaba, 428.99. Löwy Áron kereskedő, Csaba ,428,97, Gyáni Gergely birtokos, Füzes-Gyarmat, 427.11, Janurik Pál birtokos, Szarvas, 425.59, Dr. Réthy Pál orvos, Csaba, 423.98, Paczauer Jakab birtokos, Kondoros, 422, Felegyi János birtokos, Csaba 421 22, Vámos Sándor birtokos, K.-Tarcsa, 420 47. Janurik György birtokos, Szarvas, 411.41. Lehóczky Józset r. katb. plébános, Orosháza, 411. Winkler Ferencz birtokos, Gyula, 407.58, Gajdács György birtokos, Csaba, 406.39, Tímár M. János birtokos, Endrőd, 400.68, Milyó Mátyás birtokos, Csaba, 400.3, Tabajdi Sándor mérnök, Szarvas, 400.44, kétszeres. Kocsor Gergely birtokos, Békés. 399.83, Szabados Antal bérlő, Gyula, 396.58. Bajcsi János birtokos, Kondoros, 301:83, Diamant Jakab bérlő, K.-Ladány, 391.77, Prág Lajos birtokos, Csorvás, 390.51, Prág Bo nifácz birtokos, Csorvás, 390.24. Kovács Sz. Ádám birtokos, Csaba, 389.77, Szikes Márton birtokos, Gyula, 389.19, Ludvig Mihály birtokos, Gyula, 387.59, Schreiber Dávid birtokos, Kondoros, 387.12, ifj. Patai György birtokos, Csaba, 386.89, Kliment Sz. János birtokos, Csaba, 386 80, Bauer Gyula birtokos, Gyoma, 385,30, Zahoráu Mátyás birtokos, Csaba, 382.70, Schvartz Iguácz birtokos, óyoma, 380.25, Kis József birtokos, Orosháza, 377.89, Szirmay L. Árpád r. k. plébános, Szarvas, 377.70, Frnda András birtokos, C-aba, 377.7, Kratochwill Gyula közjegyző, Békés, 375.88, kétszeres, Kutka Sámuel birtokos, Gyoma, 375.20, Fischer Pál bérlő, Csorvás, 373.5, Chrisztó Sándor birtokos, Szeghalom. 372 51, Schveighoffer Lambert regale bérlő, Orosháza.371,1, Bakos József birtokos, Csorvás, 370.4, Mázor János birtokos Csaba, 369.98, Laszik Mátyás birtokos, T.-Rom- lós, 369.86, ifj. Biró Benedek birtokos, Gyoma, 369.86, Reidinger Béla vendéglős, Csaba, 368.5, Endrész András birtokos, Gyula, 364.94, Démusz József mészáros, Gyula, 363.99, Tolnai Ferencz birtokos, Sz.-András, 363.90, ifj. Patai András birtokos, Csaba, 362.97, Braun Sámuel birtokos, Mező-Beréuy, 361.89, Braun D. Ádám birtokos, M.-Berény, 359.90, Szabó Antal birtokos, Orosháza, 359 87, Sailer Mátyás birtokos, Csaba, 359 26, Ondroviczky Sámuel birtokos, Csaba, 357.99, Valkovszky Mihály birtokos, Csaba-Csüd, 354.95, Horváth Mihály birtokos, Puszta-Földvár, ;354.7, Borsóthy Géza mérnök, Füzes-Gyarmat, 353.51, Tarján István birtokos, Kétegyháza, 352.68, Robicsek Károly birtokos, Szarvas, 852.47, Varságh Béla gyógyszerész, Csaba, 351, kétszeres, Szilágyi István birtokos, Gyula, 349.69, Lavatka Gyula birtokos, Békés, 349.62, Fazekas József birtokos, P.-Sz;-Tornya, 349.28, Mázaik jGyörgy birtokos, Csaba, 347.70, Mikolai István (ügyvéd, Orosháza, 345.63, Neustadl Lipót keres kedö, Bánfalva, 343.86, Kitka György birtokos, Csaba, 343 40, Kovács Antal birtokos, Puszta- Földvár, 343.20, Bakos György birtokos, Csorvás, 342.61, Banner Márton birtokos, M.-Berény, 341.36. Darok József birtokos, Orosháza, 340 12. Litauszky Mihály birtokos, Szarvas. 339.87, Yédel Károly közjegyző. Gyula, 337. kétszeres. Podani Mihály birtokos, Szarvas. 336.9. Hírek. A megyei közgyűlésre vonatkozó meghívó — melyet lapunk más helyén közlünk — a hét végén küldetett szét a bizottság tagjainak. A meghívó és tárgysorozat melléklete: a vármegye 1890. évi közigazgatási s árvagyámhatósági szükségleteiről szerkesztett kimutatás, mely szerint a szükséglet főbb czimenként összegezve következő : tisztviselők és szegődményesek fizetése 58.320 írt szolgaszemélyzet bére 4350 frt, ezek mellék járulékai 1009.50 frt, irodai szükségletekre 4762 frt 20 kr, útiköltségek és napidijakra 600 frt, épületek fentartási költségében 489 frt, vegyes és előre nem látható költségekre 765 frt. összes évi szükséglet 70295 frt 70 kr. Fedezet: Állami javadalmazásból 69200 fi t, elhelyezet: tőkepénzek kamatai 700 frt, remélhető egyéb jövedelmek 550 frt összes fedezeti összeg 704.50 frt. E szerint mutat uóznék megtakarítás 154 frt. 30 kr. A költségvetés és mellékletei egyébként a törvény rendelkezéséhez képeit a vármegyei első aljegyző hivatalos helyiségében közszemlére kitétettek. A csabai regále ügyében a vármegye közgyűlésének határozata után az az érdekes, noha legkevésbé sem meglepő fordulat állott be, hogy a közbirtokosság nem fogadja el a megyei közgyűlés által módosított egyességet; nevezetesen nem vállalja a patronatusi cziuieu felszámítandó 20,000 lorint és e czimen eddig is felmerült költségek levonását. Másrészről pedig hallomás szerint Beliczey István is megfellebbezi, még pedig a város érdekében a közgyűlés határozatát, mely határozat, illetőleg annak alapját képező egyes- ség különben magától megsemmisül, midőn az egyik fél attól visszalépett. E szerint a csabai regále tulajdonjogának kérdésében mégis bíróság fog dönteni, vagy a mi valószínűbb bíróság előtt fog egyesség megköttetni; ném akarunk ugyan praejudikálni, de alig hisszük, hogy akár a birói Ítélet, akár a per folyamán kötendő egyesség előnyösebb legyen a közbirtokosokra, mint amit most nem akartak elfogadni, a minő a vármegye közgyűlésének módosító határozatával jóváhagyott egyesség lett volna. Teréiiyi Lajos főispán a múlt héten a szarvasi járás községeiben folytatta körútját Bo- doky Zoltán, t. megyéi főjegyző kíséretében. Meglátogatta Öcsödöt, Kondorost, Szt. Andrást ós szarvast, hol is folyó hó 11-én a kaszinó bau díszvacsorát is rendeztek tiszteletére. Névváltoztatás. Kata József Csabán állomásozó cs. és kir. számvevő altiszt, vezeték nevét belügyminiszteri engedéllyel „Kun“ ra magyarosította. Alapszabály jóváhagyás. A belügyminiszter a kéiegyházat önkéntes tűzoltó egylet alap szabályait jóváhagyta. A száj- és körömfájás járvány miatt a fóldmivelés ipar és kereskedelemügyi miniszter megtiltotta, hogy a vész megszűntéig megyénkből a budapesti vásárra szarvasmarha, juh vagy kecs ke felszállittassék. A járvány egyébként szerencsére enyhül és remény vau, hogy rövid idő alatt teljesen meg fog szűnni. Dr. Oláh Gyula közegészségi felügyelő a azolgabirói járások székhelyeit beutazván, a köz- ogószségi bizottságnak f. hó 13-án — elnöklete alatt — tartott üléseben terjesztette elő nézetét békésmegyei kőrútjában tett tapasztalatairól. — Altalábao megelégedését nyilvánította a közegészségügy békésmegyei állapota fölött, miot a mely a legtöbb vármegyéhez viszonyítva, nagyon előnyösnek mondható, mindazonáltal igen sok és nagy követelméuyok forognak itt is férni. Nevezetesen a törvénynek a járás, orvosokra vonatkozó része niocs végrehajtva, a minél azonban még nagyobb baj az, hogy nincsenek szervezve tanyai orvosi állások, mikre pedig épen Békésvárme- gyébea van legnagyobb szükség. A betegedések és halálozások nagy számának egyik legnagyobb okozója a rósz ivóvíz, miért is nagyon óhajtandó lenne, ha legalább a nagyobb községek ártézi kutakat készíttetnének. — Feltünőeu nagy a hót éven alóli gyermekek halálozási aránya, ami azt bizonyítja, hogy a kis gyermekek gondozására kevés súlyt fektetnek. Ezek voltak a felügyelő általános észrevételei, de voltak egyes községekre különösen pedig Gyula városára vouatkozólag specziális kifogásai is, melyekre 8 általában Dr. Cláh Gyula körúti tapasztalataira még visszatérünk. Az ital mérési adó biztosítását ezélzó tárgyalás határidejéül folyó hó 30 ik napja van kitűzve. Erről a város polgármestere nyomtatott felhívásokban értesítette az italméréssel foglalkozó vendéglősöket, kereskedőket, szatócsokat és buteliás bortermelőket, mint a kik konzor- cziuinmá alakulva, az italmérési adó megváltására törvény értelmében első sorban vannak jogosítva, hogy a kitűzött időben a városháza nagy termében tartandó tárgyalásban részt vegyenek Ha az italméréssel foglalkozók nem, az esetben másodsorban a város, mint erkölcsi testület van jogosítva az italmérési adót megváltani. Teljesen kizártnak tartjuk azoubaQ, bogy a tárgyalás eredményre vezessen. Ugyanis a kincstár — bal lomás szerint — évi 31,000 frt bérköveteléssel lép fel, ez pedig oly összeg, a mely a szeszadó behozatala után kiindulási pontnak sem fogad ható el. A város, mint regálejog tulajdonos évenként tízezer néhány forintot kap az elvett regá léért kártalanítást, és ha igaz az, hogy a kincstár egyelőre nem vár többet az italmérési adó cziméu befolyó jövedelemtől, mint hogy a volt regáletulajdonosokuak járó kártalanítási összegeket tudja fedezné, akkor a gyulai italmérési jog — az uj törvény értelmében kezelve ■— 13—14000 frt évi haszonbérrel busásan meg voluá fizetve, mert nemcsak fedezi a városnak járó annuitást, hanem néhány ezer forint nyereséget is juttatna a kincstárnak. A Gyulánál népességre nézve csaknem két akkora Makó városa — mely pedig nem is volt regáletulajdonos, mint a mi városuuk és így nem is tarthat anuyi méltányosságra igényt — évi 27885 frt 71 krért bérelte ki a kincstártól az italmérést és pedig nem is italmérési adó szedési jogosultsággal, hanem kizárólagos italmérési joggal, vagyis ital mono poliuiumal, mint a hogy eddig volt, ami pedig óriási különbség jövedelmeztetésre nézve. A vasárnapi belső vásár délelőtti forgalmát nagyon megrontotta a zuhogó eső, mely csak az ebéd előtti órában csendesült el; délután meglehetős tolongás fejlődött ki a sátrak kö- zöttj: kész ruha árusok például várakozáson felüli összeget árultak, egyéb kereskedelmi s ipar czikkekbeo azonban igen csekély forgalom volt, egyes iparosok épen semmit sem tudtak eladni, ami el kelt, azt is potom áron kellett elvesztegetni. A kereskedő s iparos osztály ily gyenge vásár és általános pénzszűke mellett nagyon válságos évűek néz elébe. A vásár kis jelentőségét — amit különben mindenkorról szívesen elengednénk — a kihágási ügyek elenyésző csekély volta is illusztrálja. A rendörkapitányi hivatalban egy szebtol vajláson és néhány labas jószág eltévedésén kívül több panasz nem is tétetettt, — sőt ami feltűnőbb, megtörtént az is, hogy a rendelkezésre ál ló két börtön közül egyik el sem volt foglalva, máskor pedig tizenkettőt is belehetne népesíteni. Látványosságokban sem bővelkedtünk, az eluia- radbatlan körhintán kivül csakis a törpe házas pár volt vásári látnivaló, s amin legjobban csodálkozunk egyetlen panoráma sem mutatkozott a panorámák kikiáltott Eldorádójábán. A szeptember búban beállott gyakori esőzés, a különben is korábban érett szőlőre nézve sürgőssé teszi a szüretet, mihez különben hallomás szerint — hatósági intézkedés bevárása nélkül — már számosán hozzá is fogtak, sőt az> be is fejezték. A városi Tanács egyébként tegnap tartott ülésében a szüret általános megkezdés napjául folyó bó 23-ikát tűzte ki. Árlejtés. A város által a „Korona“ vendéglőnek pénzügy igazgatósági helyiségül leendő átalakítása, az állatvásártéroek törvényszerű berendezése és a vásártéren járiát kiadási helyiség építésére elrendelt árlejtés folyó bó 10-én dél- e'őtt volt a városház termében. A 11290 forint kikiáltási ára mind a 3 rendbeli munkát Steigervald János kőműves és társai vállalták el 10056 frtért, Aradi Gerö színtársulata ma tartja Gyulán utolsó előadását. „ Vereshajuv‘ kerül színre, mely jóízű népszínmű évek óta nem adatott városunkban és megérdemli a telt házat. — Tervben volt, bogy a társaság Csabára megy át hat előadásra, mely előadásokban V. Margó Czélia is részt vett volna, de a noha csak hat előadásra megkisórlett bérlet ezúttal nem jött úgy össze, hogy az átmenetei megkoczkáztatható volna. így a társulat — természetesen kiegészített személyzettel — egyenesen Áradta megy be, hol is a saison f. bó 28-án nyílik meg. A tagok igy mint* egy 10 napi szünetet élveznek, ami valóságos üdülés volna rájuk nézve munka után és különösen munka előtt, ha anyagi kárral nem volna összekötve; ez az anyagi kár pedig annál keservesebb, mert az első rendű tagoknak mint kon- zorczistáknak harmadfél hó óta egy krajezár keresetük sincsen, azóta teljesen ÍDgyen működtek és alig tudták a segédszemélyzet gage-át fizetni; igy természetesen nem igen jó kedvvel élvezhetik a különben is önkéntelen pihenés örömeit. Ámde épen az ösmert nehéz viszonyok figyelembe vételével, lehetetlen a legnagyobb elismerést nem nyilvánítanunk ama imponáló rend és figyelemért, melyet a konzorczium elejétől kezdve kifejtett ée mely egy pillanatra sem ingot meg, úgy bogy a társaság tagjaiban a szép nívón álló színi erők mellett korrekt egyéneket is volt alkalmunk meg- ósmerhetni. Igazán jól esik konstatálnunk, bogy vidéki színészek, olyan nehéz viszonyok között, aminők rajok sulyosodtak, egyéni kiválóságok annyi fényes tanujelót adták, a mennyit analog helyzetben kevés testülettől lehetne feltételezni, még ba nem volna színi is; annyival inkább fájlaljuk tehát, hogy Gyulán nem találták fel azt a támogatást, melyre tudjuk, hogy számítottak, ée amely támogatást minden tekintetben megérdemeltek volna. Szivünkből mondunk nekik „Isten hozzád“- ot és kívánjuk, hogy a téli saison erkölcsi s anyagi sikere teljes mértékben kárpótolja őket a nyári időszak keserűségeiért. Grfiuvald Ferencz B.-Csabán folyó hó 11-én eljegyezte Singer Ignácz ottani kereskedőnek kedves leányát Annát. — Felhőtlen boldogság kisérje frigyöket. Halálozás. Wenckheim Ferencz gróf lovas testőrségi főhadnagy, békésmegyei nagybirtokost, pótolbatlanul fájdalmas gyász eujtja. Szeretett neje Radák Klára bárónő ugyanis f. hó 11-én, élete 23 ik és boldog házasságuk 3-ik évében Reichenballban meghalt. — Béke hamvaira 1 Szenzácziós öngyilkosság. Az endrödi plébániának gyásza van. Dobos Lajos Endrőd község fiatal plébánosa, ki csak nem rég helyeztetett át K.-Ladányról Eudrödre, Schiffner Ede prépostnak kanonokká való kineveztetése alkalmából, önkényt vetett véget életének. Folyó bó 9 én délután kiment tanyájára és vadászfegyverével meglőtte magát. Vegzetes tettének okát senki sem tudja, és legfölebb sejtik, hogy kedélybetegsége vezette a szörnyű elhatározásra. Hétfőn délután még Dyugodtan távozott el hazulról, hogy vadászni megy és lőtt is egy nyulat, melyet elvitt a tanyásáénak, kitől irónt és papirost kért. A tanyásáé mi rosszat sem sejtve, szolgált az Íróeszközökkel, papír nem lévén házában, az adóköuyvec8kéjéből szakított ki egy üres lapot. Erre irta, úgy látszik, a halaira készülő ple- bános utolsó levelét barátjához és iskolatársához, Spätt Gyula gyomai r. kath. lelkészhez. A ta- nyásné a később eldördült lövésre sem figyelt, csak midőn a plébános vadászebe nyibogva visz- 6Zatért, kezdett aggódui. A hű kutya elvezette a tanyásnét egy kukoriczacsutkából felháuyt boglya tövibe, hol borzasztó látvány tárult a szegény asszony elé. Oda volt támasztva a plébános kihűlt teteme szétzúzott fejjel. A boglyához dőlve, illesztette a jobb sorsra méltó, önmagával meg- hasonlott ember fegyverét a torkához és elsütvén azt, Bzörnyü halállal múlt ki. — A déva-ványa- gyomai vasút megnyitása alkalmából épen Gyomén időző alispán a járási főszolgabíróval átment Endrédre a hivatalos vizsgálat mogejtése végett és constaiálta, bogy miuden kétséget kizáró öngyilkosság forog fenn. A temetés óriási közönség jelenlétében í. hó 11 én, d. u. fél 5 órakor volt. A gyászszertartást Schiffner Ede nagyváradi kanonok végezte fényes segédlettel. A temetőben Kilkó László k.-ladányi plébános mondott rövid gyászbeszédet. Másnap d. e. 9 órakor engesztelő ezent-mise-áldozat bemutatása volt az elhunyt lelki üdvéért. A megrendítő halálesetről következő gyászjelentés adatott ki : „Özv. Farkas Istvánné, szül. Galamb Magdolna, Galamb László, Liebrich Gyuláné; Dobos Etelka, és a békés endrödi alesperesi kerület papsága mély fájdalommal tudatják, hogy szeretett testvérük Dobos Lajos Békés-Eudrődi alesperes-ple- bános f. bó 9-én délután, életének 42-ik, papságának 17 ik évében elhunyt. Temetése folyó hó 11-én d. u. fél 5 órakor az endrödi plébánia épületből történt, az engeszti lő szent-mise-áldo- zat bemutatása pedig 12-én d. e. 9 órakor volt. Áz örök világosság fényeskedjók neki.“ Kútba esett. Ozv. Kocsondi Mihályné orosházi lakos Mihály Devü 7 éves fia anyja szenttornyai tauyáján f. hó 6-án délután 1—2 óra között véletlenül a kútba esett s mire segítségére siettek, belefúlt. A szomorú eset egyik intő példája a szülői gondatlanságnak, s annak, bogy a gyermekekre jobban kell vigyázni. Szarvason folyó hó 5-én éjjel Pivarcsi János 252. számú háza uáófödele leégett. — A hatóságilag felbecsült kár értéke 500 frt, az épület 370 forintra volt biztosítva. A szarvasi ág. evang. főgymnasium igazgató tanácsa a Kemény Árpád tanár távozása