Békés, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1889-09-15 / 37. szám
folytán megüresedett tanszékre egyhangúlag Kraj- csovics Somát válasstotta meg. Halálozás. Sipos Sándor szarvasi kir. közjegyző, — mint velünk együtt minden ösmeröse s tisztelője a legnagyobb részvéttel értesült a gyászhirröl — folyó hó 11-én rövid súlyos szenvedés után meghalt. A boldogultnak a megyei közéletben fényes múltja s neve van ; Békés vármegyének a legmozgalmasabb időszakban, a sza- bádsigharcz évében volt első alispánja s ezen miuőségben mindvégig nagy erólyt és tevékenységet fejtett ki. Később Szarvason települvén meg, a Bolza, Inkey, Mittrovszki családoknak uradalmi ügyvéde lön, mig a közjegyzői állások szervezésekor Szarvasra kir. közjegyzőnek neveztetett ki. Puritán becsületessége, tudományos, klassikus képzettsége, fényes múltja, megérdemelt köztisztelet nimbusával övezték éltében, nagy és őszinte részvét kíséri sirjába. A boldogult 73 évet élt, s halálát két fia: Sándor és Soma, utóbbi szarvasi ügyvéd ösmert szép tehetségű költő fájlalják. Legyen a föld könnyű pora inak, béke hamvaira, áldás emlékére ! Orosházára színészek mennek, Ualmay\ Imre jelenleg Szentesen működő színigazgató tár sulata, melynek igen jó erői vannak, a legjobb közöttük természetesen az igazgató neje .flair mayné, a vidék legkiválóbb koloratur enekesnqjej A társulat még e héten megkezdi előadásait.^ Müpártolók figyelmébe. — Posner Lajosi akadémiai festész magasabb tanulmányai költsél geinek beszerzése végett városunkban időz. Készít fénykép és természet után arczképeket olaj festményben, kréta rajzban és aquarelben (vizfestés) élet vagy bármily nagyságban. Javít és ujit régi vagy rósz képeket. Megrendelések elfogadtatnak Dobay János könyvkereskedésében és Silberstein Ignácz rövidárÚ8 üzletében. Ajánljuk őt a nagy-1 érdemű közönség becses pártfogásába. Az utolsó világkiállítási kirándulás. A m. á. v. városi menetjegy irodája tekintettel arra a rendkívüli érdeklődésre, melylyel az eddigi három városi kirándulás találkozott s különösen arra, hogy kereskedőink, iparosaink, gyárosaink leginkább a bekövetkezett őszi évadot tartják magukra nézve a legalkalmasabbnak arra, hogy Párisba utazzanak a jövő hónapban, Október 10- én rendez még egy, s ezúttal utolsó kirándulást Párisba. E kirándulásra, ép úgy mint az elsőkre lehet jegyet váltani teljes ellátással 8 napra vagy a nélkül, megjegyezvén, hogy az ellátás módja akként van szervezve, hogy a tourista választhat Páriának mintegy 20, különböző ponto kon fekvő vendéglője közös, s igy nem kell az étkezés miatt abba a fogadóba, a hol lakik, visszatérnie. Több ilyen vendéglő magán a kiállítás területén is van. A kirándulás jegyei 30 napra érvényesek. A résztvevés árai, valamint egyéb részletek felöl köszséggel nyújt felvilágosítást a ie- netjegy iroda (Budapest, Hungária szálló), mely kívánatra bárkinek megküldi a kirándulás részletes programmját is. Az Anker“ élet és járadék biztositó társulat. Ezen társulat minden biztosítással foglalkozik, mely az ember életére vonatkozik, u. m. a) biztosítással az ember életere és kihazasitási biztosítással ; b) haláleseti biztosításokkal és viszon biztosítással a halálesetért teljesített befizetések ért; c) járadék biztosításokkal nyeremény rósz biztosítással. — A nyeremény rósz osztaléka 1888-ban; a) túlélési esetekben kifizetésre került biz tositások után a biztosított töke 25.066°/g-ara ru gott; b) a haláleseti biztosításoknál az évi dij 25°/u ára; c) az 1888-ban liquidált társulások ered ménye 63/4°/o 3 kamatok kamatjával. Eészvéuy- töke és biztosítéki alap 1888. decz. hó 31-én ír 36.471.934.03. — Az utolsó évi jelentés szerin a biztosítási állomány 1888. decz. hó 3l-én frt 173.667 929.88 töke és 52.079.40 járadék volt Kifizetések: halálesetekért 1888. decz. hó 3l-ig frt 16.850.886.04 túlélési esetekben liquidált biztosítások után 1871—1889 ig frt 45.027.372.86. összesen frt 61.878.258.90. — Vezérképviselőség roagyarország részére Budapesten a társulat házában Gizella tér 6. szám Anker udvar. 184. 1—6 JL színkörből. Vége felé járunk a színi idénynek, a mi meg is látszik; a közönség részvéte aláhanyat- lott, a repertoár unalmas, Margó eltávozott s vele együtt az operetta kora letűnt. A hét mind- azáltal nem volt változat nélküli, a társulat három tagja vette ki jutalomjátékát, s azt lehet mondani, mind üres ház előtt. Pedig mindany- nyia a társulat legjobb s legtehetségesebb tagjai közzé tartozik. Szombaton Margó jutalomjátékául Jókainak egyik fércz muukája : „A bolondok grófja“ került színre meglehetős, de nem oly ház előtt, a minőt Margó érdemelt. Margót (Iringó), a kö zönség lelkesedéssel fogadta s művészete iránti elösmerése jeléül díszes koszorúval és csokrokkal üdvözölte. A szerep neki, azaz pardon, mint azt akkor mondották, Pálmainak vau írva, de mi ös merjük el öt Pálmainak, a mi Pálmáinknak, ha akkor agy nyilatkozott a fővárosi sajtó, hogy i darab ugyan megbukott erkölcsileg, de a diva excellált — úgy csatlakozzunk mi is az előttünk szólók véleményéhez. — Méltó társa volt Kis (Koromfi), ki úgy játékával, mint csinos éneké vei sikert aratott, Mikei (Balkai), Csiszérné (Ka lazánczia), teljesen szerepűkben. — Egyedül az npácza jelenet ellen van. kifogásunk, mert mi azt hiszszük, bogy a comicum csak addig szin padra való, mig nem lépi át a határt, mig nem válik circusivá s mig túlságosan nem sérti a kö zönség morális érzékét. Vasárnap „Toldi Miklós“ Biharival, (Miklós) cziraszerepben. Teljes tere nyílott szép organúmá- nak I ügyes szavalásainak. Bács (György), a közönség soha sem méltányolja az ellenszenves szerepeket; s igy az igazán ügyes játékával csak annál inkább fokozta az antipatiát. Vendrei (Bencze), inkább rokonszenves, mint nevetséges alakot teremtett. Osztozunk felfogásában. Angyal (Margit), Bácsné (özv. Toldiné), ügyesen oldották meg szerepeiket. A színpad kicsiny, de azért óbb lett volna, ha a versenybíróság még sem fordít hátat a küzdtérnek, mert az ha nem is ellentét, de mindenesetre nevetséges. Hétfőn Csiszár jutalomjátókául „Franoillou“, oly kis közönség előtt, a mi nemcsak hogy közöny, de hálátlanság, mert Csiszér (Stanislaus), egyike azoknak a színészeknek, kik a tehetséget a legszebben párosítják tanulmánynyal. Szerepeinek legnagyobb részét, mit tőle láttunk, tökélyre emelte, ma is teljesen megfelelt a várakozásnak. hiszszük, hogy ha igy balad, egyike lesz színészetünk legjelesebbjeinek, ha figyelembe vesz- szük még, hogy az a ganer, melyben ő működik, szerintünk a legnehezebb. Angyal (Francine). Játéka felülmúlta összes eddigi alakításait. Készletekbe nem bocsátkozunk, de ha voltak is azoknak hibái, feledteti velünk az ily legnagyobb művészi erőt is igénybe vevő szerepben sikerült felI fogás és feldolgozás. A közönség többször lámpa elé hivta. A keretből Bács, Follinuszné. Bihari tűntek ki. Kedden „Lili“ czimszerepben Zomborival, kedves játékával teljesen kinyerte a közönség tetszését. Egyike volt legjobb alakításainak Mikei (Antonin) hidegen maradt s mit még nála nem tapasztaltunk néha kiesett szerepéből. Vendrei (Hypotheze) nem találta el a helyes alapot s igy állandóan ingadozásnak volt kitéve. Egyátaláu a mai este egyike volt a leggyengébbeknek, mert a segéd szereplők is alkalmazkodtak a honör egyénekhez. Szerdán Tharaszovits jutalomjátékául városi bódéba való „Kisvárosi hírességek“ morzsolódott le. Tharaszovits (Trenglot) a társulat igen ügyes nélkülözhetetlen tagja, szerepei állandóan rokonszenvesek vagy komikusak s mert helyesen is oldja meg őket, nagyon csodálkozunk a részvétlenségen, melylyel a közönség a jutalomjátékon tüntetett. Csiszér (Bicoquet) nem neki való szerep s azért ha nem is ejtette el, de közel sem járt a megfejtéshez. Mikei (Ferjassier) Szarvasi (Benoit) tőlük várt ügyességgel alakítottak Borbély (Jaquen) kevés komikumot öntött alakjába. A keretből Zom- bori (Francine) Vendrei (Oubonnel) Csiszérné (Klára) tűntek ki. Csütörtökön üres ház előtt Schönthan szellemes vigjátéka „A szabin nők elrablása“ volt reportoáron üres ház előtt. A kik elmaradtak az előadásról, azok az esték legsikerültebbikének egyikéről maradtak el. A szellemes szikrákkal telt darab a legegybe vagóbb, öszhangzobb előadást ért; a szerepek helyesen voltak kiosztva s a szereplők ügyesen oldották meg feladatukat. Vend- rey (Bányai) a komikumot igen ügyesen domborította ki helyesen alkalmazott színtelen mozdulataival és monoton beszéd módorával Mikey (Rettegi), egyike legszerencsésebb szerepeinek és legsikerültebb alakításainak. Felemelégitette a közönséget s többször lámpa elé hivták. Angyal (Etelka) kis szerepéből sokat csinált Bácsné (Borbála) Follinuszné (Irma) Borbély (Marosán) élénk színezéseikkel emelték az est sikerét. F. L. HIBDETÉSEK. B és fia szabd üzlete B.-Gyulán. Kitüntetve : szegedi, székesfehérvári és áradi kiállításokon. Van szerencsénk a n. é. közönség tudomására hozni, hogy idényi bevásárlásunkból visszatérve, üzletünket nagyban kibővítettük s azt kill- és belföldi téli és őszi szövetekkel felszereltük. — Vevőink általános óhajának engedve, üzletünkben egy 3sit"C3LDn.ő ©ze/bá-szt alkalmaztunk, s igy azon helyzetben vagyunk, hogy vevőinket minden tekintetben kielégíthetjük. — Ajánljuk továbbá: kész férfi és gyermek ruha raktárunkat s vagyunk tisztelettel 175* 3-3‘ Kálmán Zsigmond és fia. érlegek. Az egész világon a legtökéletesebbnek elismert mérleg szerkezetek. A szabadalmazott Fairbanks-mérlegek százados rendszerűek, rendkívül érzékenyek és tolósulylyal vannak ellátva. 40 14—24 Tartósság, pontosság és könnyű kezelésüknél fogva az összes világkiálli- sokou első dijat nyert legkitűnőbb mérlegek. A jutányos árakban — melyek sulyokkal számított tizedes mérlegek árainál nem magasabbak — a hitelesítés, csomagolás és vasútra való feladás költségei benfoglaltatnak. Gazdasági szekér- és zsák-mérlegeink valamint marhamérlegeink a legkedveltebb mérleg szerkezetek. Gyártásunk állami felügyelet alatt áll. Czim: osztrák-magyar Fairbanks-társaság mérleg- és gépgyára John Block vezérigazgató. Budapest, Andrássy-ut 23. Árjegyzékkel és felvilágosítással szolgál a központi iroda. Gyár. Újpest, K.-Megyer Árverési hirdetményi kivonat. A szeghalmi kir. jbiróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Karas Istvánná és társa végrehajtatnak Fülöp Mihály végrehajtást szenvedő elleni 100—100 frt tőké követelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a gyulai kir. tszék (a szeghalmi kir. jbiróság) területén levő f.-gyarmati 293. tjkvben fekvő 1097. hrsz. ingatlanra az árverést 40U frtban ezennel megállapitotl kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1889. évi okt. 10-én d. e. 9 órakor Füzes- Gyarmat község házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becs árának 10"/,-át készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ban kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. 185 1—1 Kelt Szeghalmon, 1889. jnl. 31. A szeghalmi kir jbiróság, mint tkkvi hatóság. Sál, kir. aljbiró. Árverési hirdetményi kivonat. A gyulai kir. tszék, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Illés József, mint a gyulai földesztár- sulat elnöke végrehajtatónak Veres György és neje Babár Anna végrehajtást szenvedő elleni 82 frt tőkekövetelés s jár. iránti végrehajtási ügyében a gyulai 3279. sz. tkvben 280. hrsz. beltelkes házra az árverést 600 frtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fentebb megjelölt ingatlan az 1889. évi okt. 23-án d. e. 9 órakor a gyulai kir. tszék tkkvi hatóság árverelő helyiségében megtartandó nyilv. árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. 186 1—1 Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10°/0-át vagyis 60 frtot készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. nov. 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügyministeri rendelet 8. §-ában kijelölt ovadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. — A kir. tszék, mint tkkvi hatóság. Gyulán, 1889. aug. 8. Pallay, tszéki bíró. Bármely készítménnyel szemben versenyképes a „Magyar sport viz“ (üditö lovaknak); üvegje I frt 20 kr. ,Magyar marha-táppor1 (ló, szarvasmarha és juhoknak) I doboz 30 kr.) - 75 11—20 „Magyar serté§- és szárnyasállat por“ (kitűnő hatású); I csomag 20 kr. Csak védjegyemmel lezárt készítmények származnak tőlem. Ifj. Kiss, Szeghalmon. Raktár: ■V a r s á g li Béla gyógyszertárában B.-Csabán. Haszonbérleti hirdetmény. Az eleki határban, az eleki és ottlakai utak között fekvő és egy tagban levő 188998/110# hold föld 1890. okt. 1 töl egész 1900. szept. 30-ig haszonbérbe adandó. 181 2—3 Értekezhetni a földtulajdonosáéval s gyulai 191. sz. úgynevezett Hefele féle házuál f. évi «zeptvmber 1—20-ig ; azután pedig Hoffmann Mihály gyulai ügyvéd urnái. Rolidaneczky Ignáczné. msm&m Katonai előkészítő iskola WT Szegregen, 'Tisza. X-iStjos 3sör~á.t. A szegedi katonai előkészítő iskolában folyó óvl jlllillS hóban újabb egyéves önkéntesi tanfolyam kezdődik, vidékiek magán tanulók is lehetnek. Bővebb felvilágositást programúi által szerezhetni, esetleg irodámban, Szegeden, Tisza Lajos körút, dr. Galambos-ház 143 ío—io Somogyi Vilmos, igazgató. Gyulün, X888. Dobay Játnos nyomdája,