Békés, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1887-12-04 / 49. szám
49-ik szám Gyula, 1887. cLeczember 4-én VI. évfolyam-----------1 Sz erkesztőség: Fő-utcza 39. szám a. házban, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij: Egész évre.............5 frt — kr. Fé lévre ..............2 „ 50 „ Év negyedre .. ... 1 „ 25 » Egyes szám ára f f Társa dalmi és közgazdászati hetilap. MEGJELENIK MINDEN VASÁENAP. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: ZBocLoüS3r Zoltán. W: Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Doha \ János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők Hirdetése k szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. Nyilttér tora 10 kr. Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9. sz. Mezei Antal Dorottya-utcza 6. sz. Schwarz Gyula Váczi-utcza 11. sz. Eckstein Bernát fürdö-utcza 4. sz, — Bécsben: Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. — Majna-Frankfurtban: Daube G. L. és társa hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon Még egyszer a megyei lap. Nagy fontosságú politikai vitáknál, a hol a bizonyos czél elérése végett követendő utak megválasztása forog kérdésben, érthető ha a szenvedély elragad valakit s a tárgyilagosságot elhagyva, megtámadja magát a személyt a vitatott tárgy helyett s kétségtelen, hogy vannak bizonyos kérdések, a melyeknél a személyes kérdés el keriilhetlen, de akkor, mikor <>gy oly eszméről van szó, melynek kivitelét meg le hét gátolni egyszerűen azzal, hogy „én nem egyezem bele“ annál a kérdésnél neki rontani az eszmét telvető egyénnek az éppen olyan, mint betörni a nyitott aj' tót, ott már hiányzik az a lépés mely elválaszt a nevetségestől. Mikor arról van szó, hogy egyesítsük a hat megyei lapot, akkor ha az egyik megyei lap azt mondja én nem egyesülök, én folytatom működésemet tovább, ez tö kéletesen elég ennek a kárhoztatott esz mének megbuktatására, nincs tehát szűk- 'ség arra a személyes támadásra, a mivé az „Orosházi Újság“ november 27-iki szá mában a „Békés“-nek támad, s neki támad oly nevetséges, oly kicsinyes módon annyi ellen mondással 2_4^ sorbaD, hogy arra válaszolni teljesen felesleges, nem is idézünk mást a közleményből, mint annak czimét: „visszafelé mint a rák“ s a nagy közönségre bizzuk megbirálását annak, hogy az a lap megy-e vissza felé mint a rák, a melyik minden anyagi érdek nélkü azon törekszik, hogy legyen Békésvármegyének egy minden igényeknek teljesen megfelelő lapja, vagy az a lap halad visz- szafelé mint a rák, a mely zászlajára az egyenjogúság eltörlését irta, s a középkorba óhajtana mindnyájunkat vissza vezérelni. ? S ezek után, feltüntetéséül annak, hogy mily szépen s meggyőzően lehet ezt a kérdést tárgyilagosan, minden személyeskeV AZ ALFÖLDÖN. Itt állok az Alföld kellő közepében, Ahol a kéklő ég legmagasabb épen. Ahol legmesszebb a mindenható Isten,. Hanem az áldása legbőkezűbb itten. Itt, ha csillag fénylik, a távol oly messze, Elfárad a szem a határát keresve. A mosolygó hajnal, ha pályáját futja, Majd a közepén ér véget hosszú útja. Fürdik mostan a táj őszi verőfényben, Meglátszik aranyja haraszton, levélen, S ha lesiklik róla, fekete föld keble, Felszántott barázda, rejti be a rögbe. A főidnek közepén — mintha szobor volna — Bámul rám egy ember, a magot nem szórja. S mig mi nézzük egymást — szemünk összemérve I Megcsendül a harang reggeli misére. Nincs illat a fűben, nincs erő, hatóság, Nem röpkéd a lepke, lomhán jár a jószág. Mint a vén embernek vihardulta feje, Úgy néz ki a földek letarolt teteje; A hosszú Körözs is mint egy ezüst szallag, Uttalan térségen alig-alig ballag, Csak lassan húzódik a főidőn előre. Betéved az is egy lombtalan erdőbe. Ott áll Gyulavára — sűrű erdő, védi. — Egy elmúlt időnek szomorú emléki. A temető csöndjét föl ne verd körűié, A nagy temetőre az enyészet üle. Ki emlékezik már, hogy egykor itt álla, Nagy Magyarországnak végső határfája. Amikor felettünk elsötétült az lg; Mohácsnál porba hullt a magyar dicsőség. Vég-Gyulavárában nem a sasok éltek, Sólymok és karvalyok, vitéz hadi népek. Kik elszáguldoztak — béke fegyverökre I — Riogatni jártak tatárra, törökre. dés nélkül tárgyalni, itt közöljük az „ Orosházi Közlöny“-nek ugyancsak november 27-iki számában „a mi nézetünk“ czim alatt közölt czikkét annál is inkább, mert az abban kifejtett módot a magunk részéről is czélra vezetőbbuek tartjuk a dr. Kovács István által felvetettnél, s ez a czikk újabb bizonyítékául szolgál annak, hogy mily jó volna szerkesztői értekezletre össze jönnünk, a hol azután a kérdést minden oldalról megbeszélhetnénk, s talán valami positiv eredményre is tudnánk jutni. A czikk szószerint való közlését indokolja még az is, hogy az „Orosházi Közlöny“- nek Gyulán kevés előfizetője van (éppen úgy mint a Békésnek Orosházán) s az ügy érdekében jónuk látjuk az ellen véleménynyel is megismertetni olvasó közönségünket. A czikk igy szól: Dr Kovács István urnák a „Békés“ ben „nehány igénytelen'szó egy közös erővel szerkesztendő megyei lap érdekében“ czim alatt közzétett czikkét és az abban foglalt indítványt komoly megfontolás tárgyává tettük s kötelességünknek tartjuk elfoglalt álláspontunknak és véleményünk nek kifejezést adni, megjegyezvén, hogy nyilatkozatunk mögteteléúél minket sem rokon — sem ellenszenv nem vezérel és hogy mi a felvetett kérdéshez higgadtan és tárgyilagosan kívánunk hozzászólaui. Ha megyei hírlapirodalmunkat tekintjük, úgy bizonyára azon nem épen örvendetes végeredményre jutunk, hogy az nagyjában és egészben nem felel meg a szigorúbb követelményeknek és hogy a jelen körülmények között nem képes ama magas szinvonalra emelkedni, melyet a hírlapirodalom minden igaz barátja méltán követelhet. Ebben tehát egyetértünk dr. Kovács István úrral, valamint abban is, hogy e baj kutforrása első sorban a hivatott erők; szétforgácsolásában keresendő. Oly kótségbeejtőnek és elposványoso dottnak azonban, mint azt a jelzett czik teszi, mi megyénk hírlapirodalmát még sem tekinthetjük és nem mondhatjuk, hogy hírlapjaink nem életképesek ; mert egy-egy hírlap értékét és azt, hogy megfelel-e és mennyire feladatának, első sorban maga a lap olvasóközönsége és előfizetői vannak hivatva eldönteni s szerintünk mindaddig, inig valamely vidéki lap a viszonyoknak és terjedelmének megfelelő előfizetőkké bir, olyannak tekintendő, mint amely r helyi érdekeknek és kivánalmaknak, ha nem is egészben, de legalább részben képes eleget tenni. És ebből kiindulva, egyedül maga a lap tudhatja azt, hogy van-e létjogosultsága és életképessége. Egy közös erővel szerkesztendő megyei hírlap valóban kívánatos volna, az eszme gondolatban és elméletben igen szép, részünkről egy a doktor ur által értett magas színvonalon álló hirhipot csak örömmel fognánk üdvözölni, de a teiv azon alapon, melyen azt keresztül vinni óhajtaná, nem valósítható. A megyei hírlapok egyesülését mi úgy értjük, hogy abba mind a hat lap ad)a beleegyezését. Ez pedig már. az orosházi speciális -helyzetnél fogva is lehetetlenségbe ütközik Az orosházi két lap homlokegyenest ellenkező irányánál, társadalmi felfogásánál s működésénél fogva egymással nem egyesülhet, tehát egyik lapnak okvetlenül ki kellene maradni az egyesülésből. Már pedig a közösen szerkesztendő megyei lap kedvéért ezen lapok egyike sem lesz hajlandó a tért egészen versenytársának átengedni. A hírlapokat fenntartó kiadók lapjaik által morális támogatásban részesülnek, erről anyagi kár nélkül nem mondhatnak le, azon előny pedig, melyet ama közös lap nyújtana, nem képezhet kellő kárpótlást. A megyei hírlapok egyesülése tehát, a minket megelőzött nyilatkozatok után is ítélve, el nem hárítható akadályokba ütközik. Véleményünk szerint nem a lapok volnának kapaczitálandók, hanem a közönség. Ha megyénk egyik kiváló alakja, dr. Kovács István ur egy mozgalom élére áll, nem hisszük, hogy az ne vezessen eredményre. Lépjen a doktor ur érintkezésbe az egyes községekben található, s hirlapirásra hivatott egyénekkel, csoportosítsa maga körül megyénk szellemi munkásait, szerezze meg a községek vezérférfiainak és intelligentiájának pártfogását és alapítson oly magyei lapot, mely magas színvonalon állva, ne csak egy község, vagy város, hanem az egész megye érdekeit képviselje s elég terjedelemmel és eszközökkel bírjon, hogy minden egyes község ügyeivel fog- lalkozhassék. Ha azután az ily értelemben szerkesztendő hírlap képes volna a megyében nagyobb tért hódítani, s a mostani, általában csekély eszközök fölött rendelkező lapokat kiszoritaui s feleslegessé tenni, akkor meg lesz mentve megyei hírlapirodalmunk becsülete. A kisebb lapok, belátva az aránytalan harcz meddő voltát, önként beszüntetnék megjelenésüket, ha pedig valamely lap továbbra is fenn akarna állni, csak keserves tengődés volna élete. A fogyasztási adó. Miután lapunkban oly sokszor foglalkoztunk a fogyasztási adó kérdésével, most mikor abban az illetékes hatóság részéről határozat hozatott, úgyszólván kötelességünknek tartjuk azt egész terjedelemben közölni; mint olvasóink is emlékezhetnek e tárgyban a városi közgyűlés határozata megfelelthez tetett s a megyei közgyűlés a feleb- bezésnek helyt adva, a hozott határozatot megváltoztatta; a belügyminiszter a megye határozaHej I jó Kerecsényi, Gyula kapitánya, Mért csaptál parolát a török markába 1 Most a magyar nemzet sírodat keresné, Mint Zrínyi Miklósét áldaná, szeretné. Ki hallotta hírét Toronyi Tamásnak? Daliás alakja egy vén krónikásnak. Aki nem járt össze sok országot, tengert, De védte hazáját, míg bírta a fegyvert. És amikor kardját a hős kiejtette, Hazája szent földjét vérével festette. Gyula vára ledőlt, elhult hősi népe És a félhold lépett a kereszt helyére. A nagy Alföldnek hajh! Gyula volt fejtája, Mikor Petráf hasa körűié megszálla, És tüzes golyókkal rombolta a falat, A torony is ledőlt sok jó vitéz alatt. Szomorú volt a nap, napos délben éj lett, Beh sokáig bírta a nagy sötétséget. De felderült újra, a jó isten karja Nem pehezül többé a munkás magyarra. Dús László. Békésvármegye a honvédelmi harczban. A nemzetőrség táborozása. (Folytatás.) Járuljunk továbbá illő petitióval minisz- eriumunkhoz, kérjük meg azt, szólítsa fel jó királyunkat, hogy sem mint magyar király, em mint többi tartományainak fejedelme ne zenvedje azon egyenesen személye ellen filézett csúfos rágalmat, mintha azt, mit jósága, lelyesség érzete s jót eszközlő hatalma tel- ssségében önkéntesen tett: csak gyalázó :ényszerités következtében tette volna. Ily szellemben, ily czélra szólaljunk mi fel nindenütt és untalan; de tegyünk is a mellett; együnk mindent, a mit csak legfeszitettebb .ldozat mellett tenni képesek leheti nk. Fegyverre azért 1 Legyünk szilárdul elhatározva, küzdeni ernyedetlen; s ha a sors enyészetet mér reánk, ne korcsosodás s lankadtság sorvasztó rút halálával, hanem férfihoz, nemzethez illőleg dicső halállal múljunk ki a nemzetek közül. Rabigában görnyedni egy nyomoru élet fentarthatásáért gyalázó 1 Ne engedjük soha, hogy a szolgaiság mirigye nemzetiségünket s szabadságunkat izmonként rothassza le rólunk, és úgy undor halált haljunk; lehető legdrágábban eladva, s habár mindent, de a becsületet el nem vesztve szálljunk a dicsők sírjába. Fegyverre polgártársak I —-------“ Az ősz. bajnok lelkes szónoklatának hatása legelsőbben a „radical kör“-ben nyilvánult. Petitiót intézett a minisztériumhoz. Nem lesz érdektelen a petitiót, mely a kormány intézkedéseinek mintegy alapul szolgált, ösmertetnünk, azért is, mert azt vármegyénkben — oly szomorú véget ért — Reök István szerkesztett. — — Kétséget nem szenved, hogy a magyar föld, nemzetiség, szabadság veszélyben van. Kell tehát, hogy a vészharang meghu- zassék. Intézkedéseinknek czélszerüen, erélyesen, rögtön kell megtörténni. Ezekre nézve szabad legyen azon bizalomteljes ragaszkodásunknál fogva, melylyel önök iránt viseltetünk, hazafiui kötelességtől vezéreltetve, igénytelen szót emelnünk. Tapasztalásból merített régi, igaz mondat az: hogy „ki békét akar, harczhoz készüljön,“ Más részről tudva van, hogy slavonita s horvát testvéreink nagyobb része velünk tart, de hogy a bár kisebb rakonczátlankodó illír párt által elnyomatik. — őket ily állapotban hagynunk nem szabad, elhagyni ment- hetlen hanyagság, bún volna. De nekünk is, minden ellenséges megrohanást visszaverni hazafiui kötelességünk. Ezeknél fogva mi mindenekelőtt egy hadseregnek felállítását látjuk szükségesnek. — És mivel országgyűlést most rögtön egybehívni nem lehet, a hadsereget országos toborzás utján, önkénytesekből véljük összeállitandónak, melyhez a rögtön rendelkezésünkre állható magyar katonaság hoz- zásoroltassék. Szükségesnek tartjuk továbbá: hogy e sereg egyik fontos tényezőjéül magyarokból tüzérsereg állittassék fel; hogy a hon lakosai pénz, élelem s más nembeli adakozásokra felszóliitassanak, s hogy ezek iránt az intézkedés minél czélszeriibben, minél gyorsabban megtörténhessék, a haditanács több szakértő, erélyes egyénekkel szaporittassék. Czélszerünek tartjuk továbbá: hogy meg nem nyugodván azon hatásban, melyet a sajtó gyakorolni fog, népszerű emissáriusok küldessenek szét, részint közvetlenül a középpontból, részint közvetve a hatóságok részéről; kik a népet, nyelvkülönbség nélkül, a dolgok valódi állásáról, arról, mit mi akarunk, s mit ellenségeink akarnak, felvilágosítsák. Emissáriusok küldessenek különösen az oláh fajhoz is, mielőtt a rácz és ilyr izgatók részéről lefoglaltatnának. Oláh testvéreink egyik régi sérelmök az, hogy a ráczok s más ajkú hitsorsosaik által egyházi ügyeikben elnyomatnak. Miért, tekintve az oláh fajnak a magyarokhoz tanúsított hü ragaszkodását, tetemes számát s más ajkú hitsorsosaik felett tulnyomóságát, méltányosnak, igazságosnak tartjuk, hogy minden-
