Békés, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1887-07-31 / 31. szám
ványoszlopon nyugszik; a belseje, melyben le! vannak állitva a „Walhalla-Genossen" még azokat is lelkesíti, kik a St. Pietro in Vaticano ku polája alatt és a Colosseum romjai között sétáltak. Nem kisértem meg leírni a vakító fényt, a finom Ízlést, a remek arányokat, melyek belsejét jellemzik. Annyi időm sincs, hogy a 101 kitűnőnél kitünőbb szobrot elsoroljam, melyek a fal köröl fel vannak állitva s a melyek számára az épület tulajdonképen készíttetett; — épen csak Rauch 6 „Sieges Göttin" és Schwanthaler 14 Walküreját nem hagyhatom említés nélkül, melyek mint karyatidák tartják az erősen aranyozott menyezetet, s melyek oly sculptural alkotások, melyek Buonarottiéi mellett fognak emlittetnj a müveit utókor szakértői által s melyeknek mű becse fenn fog állani még akkor, mikor majdan a patagoniai tudományos akadémia államköltségen kiküldött régészei kutatni fogják a Duna mentén Budapest romjait és a lánczhid egy tört ivezeté- ről vázolni fogják ama világhírű csillagda maradványait, a melyet a magyar nemzet 1889-ben Kr. után, adakozás utján felépitett egy szétrombolt váracs helyén a Gellért nevű hegyen. A másik nagy alkotás, a Befreiungshalle, — Regensburgtól 8 órányira nyugotra fekszik szintén egy magas hegyen. Az épület-anyag épugy, mint a Walhallánál, tiszta márvány. Alakja azonban nem hosszúkás négyszög s nem is görög styl, ha- uem épen ellenkezőleg kerek és a római Pan- theonra emlékeztet, melynek belsejét utolérte, de kölseje nem sikerűit; magassága 65 méter és már nehány mértföldnyi távolságból látszik; az 1813. lipcsei győzelem emlékére emelték. Visszhangja a legszebbek egyike. De nem csupán a két világcsoda, hanem maga Regensburg is elég érdekes, hogy idegenek találkozási helye legyea. Dómja a legtisztább góth styl, és oly elegáns, hogy csupán a kölni áltál szárnyaltatik túl; a lo- vagtoruyok a házak mellett meg éppenséggel oly reminiscentia az ó-németvárosi életnek, melyeket sehol másutt már nem találunk. A Rathhaus pedig 1663—1806-ig a birodalmi gyűlés székhelye volt és oly hiven mutatja be az akkori idők szokásait, a mellette lévő gazdag gyűjteménnyel, hogy egy kissé megsarkantyúzott képzelő tehetséggel, mely minden pillanatban képes más-más tündérképet előlegezni, szinte elfelejtjük, hogy a „nagy századnak fiai vagyunk és be kell vallanom ez őn- megfeledkezés sokszor kellemes, habár nem hihe- tem, hogy akadna annyira kétségbeesett ember is aki általánosságban óhajtaná a status quot. Re- gensburgot alaposan megismerni elég két nap; ’ a második nap estefelé azok, kik Magyarországból a Rajna felé utaznak, elhagyják e várost és 4 órai út után, mely épen elég, hogy mindazt, mit Nürn- bergről tudunk, mégegyszer ismételjük megérkezünk Délnémetország legélénkebb, legszebb, legtanulságosabb és legidegenszerübb városába. Bármennyire is szeretnék, kedves barátom, e különös városról írni, mégis kénytelen vagyok a legnevezetesebb dolgokra szorítkozni. Rendkívül sajnálom, hogy a bő tárgyhalmazt nem használhatom fel mnlattatásodra; egy óra múlva indul a vonat Frankfurt felé s így rövidnek kell lennem. Nürnberg keletkezésére nézve én, barátom, ép annyit tudok mint minden más ember, t. i. semmit; annyi azonban bizonyos, bogy vára, mely már a 4. században épülhetett, a legrégebbiek egyike s mint nálamnál többet olvasott historikusok erővel tudni akarják már a hunnok és magyarok elleni védekezés idejében nevezetes volt, sőt több ízben sikeresen ellenállott az ellenségnek, hanem azért a régi vitéz Vetlerek mégis jónak látták az istent is meghívni mindannyiszor, ahányszor a magyarok közeledtek. Ezt onnét következtetem, s talán csalódás nélkül, hogy az akkori litánia 32. sora igy szól: Ab Ungarorum nos defendas jaculis. De nem szeretek a sötétben botorkálni. Okmányokkal bebizonyitható legrégibb ura Nürnbergnek a 6. Henrik idejében (1218.) élt Fridrich Zollern, ki a mostani porosz dyuastiá- nak alapitója. Nürnberg gyorsan emelkedett. Barbarossa, II. Frigyes és Zsigmond császár többször itt laktak és fontos kiváltságokban részesítették a szorgalmas hű polgárokat, úgy, hogy az ipar éa kereskedelmi felvirágzás után a művészet terén is oly rohamos léptekkel haladt, hogy Délnémetország egy városa sem volt képes vele versenyezni, vagy őt utolérni. Nürnberg a 14. és 15 században itt azt a szerepet játszotta, mely Olaszországban ezen időben Florencz-é volt. Nevezetesebb művészei voltak Kraft, Stoss és Fischer s költője Qans Sachs, festője a magyar származású Dürer Albert. Ha ezek közül valamelyik vagy valamelyiknek művei érdekelnek, ird meg b szívesen fogok róla többet Írni, de most engedd meg, hogy a város mostani nevezetességeire térjek át. Első helyen minden esetre a Burgot kell említenem, ősrégi épület egy a várost uraló magaslaton. Fekvése, alakja, koromszinü külseje, szóval minden mi benne, rajta s körűié van, egy oly kép, melyet ne is igyekezzél elképzelni, úgy sem sikerülne. Mikor Pompéjit láttam, mikor már minden utczáján végig sétáltam, mikor már a romok som dicsekedhettek oly dolgokkal, melyek kiváncsi szemeim előtt fel nem tárultak volna, mikor már vissza kellett volna menném Nápolyba, megfeledkezve önmagámról, magányosan az alkonyat egy késő órájában, mikor a csend ijesztő módon hall- gatódzott minden legkisebb zörejre, a Vesuv intensiv eruptioit mécsül használva, az esteli langy szellő puha ölében ringatózó kísérteties árnyak közt fölballagtam egy kihűlt, mogorva lávatömeghez s leültem. Előttem a romok rembrandtias szóváltozatban, mögöttük a dühöngő vulkán, mely minden roham után egész egykedvűen, mintha csak játszadozott volna, úgy nézett le a zordon enyészet és pusztulás temetőjére. Amit itt láttam és érez tem, az oly kimondhatatlan, oly leírhatatlan érzés, mely egy egész emberéleten át csak néhányszor szorongatja szivünket. Ép ily benyomást tesz Nürnberg az éjféli órában. Maga a vár egy valóságos muzeum. De elmegyek a termektől, nem beszélek a 800 éves hársról; jöjj be velem a Fol- terkammerbe, úgy se láttál még ilyet. Itt vanuak felhalmozva mindazon eszközök, melyeket száza dokon át kigondoltak szerencsétlen emberek kínzására. Ugyanazon szobákban, ugyanazon helyeken állnak, a hol állottak akkor, mikor még a vallási fanatismus vastag kendőjével volt bekötve Themis szeme, mikor a polgárisultság sokszor magasztalt nagysága annyira nélkülözte a könyörületet, hogy maga az irgalom is bosszúért kiált, mikor a magyar nemzet kivételével az európai népek némely dolgokban oly bámulatosan tudatlanok voltak, hogy a legbőkezűbb keresztyénszerefet sem moud hat jót róluk; mikor a vallásosság nem jó erkölcs, hanem az istentelenség járványa volt. Ha látjuk a vas-szüzet, ha ráteszszük ke zünket a Jungferschoossra, ha belépünk azon egy 1 Q mtnyi odúba, melyet ők börtönnek neveztek, de különösen, mikor e kis tér minden titkával megismerkedünk — lehetetlenség el nem borzadni. Dante purgatoriuma, Milton pokla valóságos üdülő helyek lettek volna azon szerencsétleneknek, kik itt vesztek el gúnyolva az istent, hogy ök a teremtés koronái. Legtöbbet szenvedtek a boszorkányok. Sokat, nagyon sokat, könyvet kellene írnom, ha részletesen és hiven akarnám ecsetelni mindazt, a mit itt láttam, tanultam és éreztem. De ezt most nem tehetem, hanem azokat, kik részletesebben akarnak szörnyüködni, a mindenütt kapható katalógusra utalom. Egyet azonban el kell még mondanom: akaratlanul, váratlanul, nem tudom emlékezetem mely rejtett zugából e helyen ismételten egy pár szó tolakodott elém — „de strigis quae non sunt, nulla questio fiat.“ E nehány szó egy olajág, a szellemi küzdelem győzelmi pálmája, és ez a tied szeretett nemzetem; ezt Kálmán szerezte, megelőzvén Európát egy fél évezreddel. Vannak, kik a középkort kelleténél még feketébbre mázolják (H.), de vannak olyanok is, kik szerint a középkor annyira túlragyogja az ókort, mint az esthajnali csillag túlragyogja ama csillagokat, melyeket a ruczák lábai hagynak hátra a pocsolya iszapjában (Sch.). Hogy melyiknek van igaza, az felfogás dolga, a felfogás különböző. II. Gyula ép oly csalhatatlan volt, mint III. Pál. Mikor II. Gyula megtalálta Titus Ther- máiban a Laokoout processióval és Róma 1500 harangjának zúgása közben vitette a Vatikánba, hol ma is áll. III. Pál megtalálta Cecilia Metalla sírjában e hires nő koporsóját és abban a teljesen ép testet és mit tett vele ? Köveket kötött nyakára és belökte a Tiberisbe. Ez is felfogás dolga volt. De itt az idő, kedves barátom mennem kell; még fel sem adhatom e levelet. Este Frankfurtban leszek, holnap reggel onnét elküldöm. Servus. Ha valami érdekel, írj nekem post restante Ostendébe, válaszolni fogok. Scherer Benedek. Hírek. A közigazgatási bizottság augusztus havi rendes ülését jövő hó 8-án fogja tartani. Eljegyzés. Kaczvinszky Kálmán, Békésmegye tehetséges fiatal kir. adófelügyelője f. hó 24-én jegyet váltott B u d a y Erzsiké kisasszonynyal, Buday József zombori kir. adófelügyelő kedves szép leányával. Az ifjú jegyesek fogadják szívből fakadó legjobb szerencsekivána- tunkat. Az adófelszólamlási bizottság egész héten tárgyalta a részben a kir. adófelügyelő, részben magántelek által hozzáutalt felszólamlási kérvényeket. A tárgyalás igen behatóan folyik, a bizottság minden tagja át van hatva hivatása fontosságától és ez: a kincstár jogos érdekeinek figyelembe vétele mellett a túlságos mérvben megadóztatott magánfelek sérelmeinek orvoslása. Az igazság felderítése s az adótételeknek ehhez képest való megszabása, emelése vagy leszállítása sokkal nehezebb dolog, mint azt az ember gondolná. A felszólamlási esetek háromszázan felül vanuak. A kánikula ugyancsak kitesz magáért, még azok a bizonyos öreg emberek sem emlékeznek nagyobb hőségre, mint aminőben a lefolyt héten volt osztályrészünk ; egyáltalán nem hangzik előttünk hihetetlennek, midőn a fővárosi lapokban a hőség okozta napszurásokról olvasunk. A roppant f»rróság okozza, bogy daczára a megelőző hót nagy esőinek, a tarlók egészen kisültek, de dohány és kukoricza is helyenként olyan fonnyadás- nak indult, mintha he ekre terjedő aszály után volna. Tartós, csendes esőre valóban nagy szükség van, de remélhetőleg az eső rövid idő alatt be is fog következni. A száraz időjárás azonban tagadhatlanul kedvezett a nyomtatás és cséplés- nek, melyből a múlt héten igen nagy részt el lehetett végezni. Á nyomtatás és cséplés eredményéről vett értesüléseink nyomán a legjobbat írhatjuk. A réti földeken — eltekintve ama nem épen jelentéktelennek mondható területektől, ahol a gabona későn érett és a nagy hőség folytán az utolsó napokban megszorult búza s árpa 1100 □ öles holdaukéut 8—9 métermázsa termést, — pusztai földeken pedig 6—8 métermázsa termést ád, a pusztai földeken hasonlithatlanul kitünőbb minŐBégbeu, mint a réti talajból. A pénteki heti- piaczon már igen sok uj búza volt, sőt igazság szerint már nem is volt tavalyi búza ; sajnos, hogy az alacsony búzaár nagyon is devalválja a gazdaközönségnek a kitűnő termés fölött érzett örömét. A legjobb búzáért sem adnak többet 6 frt 40 krnál, inig a silányabb minőség csak 5 frt 30-tól 5 frt 50 l;rig kél el; de sajnos kilátás van rá, hogy a búzaárak még tovább is fognak ha- nyatlani. A harang ütötte agyon Kétegyházán P a n k Péter 12 éves fiút folyó hó 24-én. A fiú ugyanis délután 4 órakor felment a toronyba harangozni, haranghuzás közben a korhadt koronafa leszakadt és az állványáról lezuhanó harang a fiút agyonzuzta. A járási h. főszolgabíró nyomozást indított, hogy kit terhel felelősség a korhadt fa okozta szerencsétlenségért és az ügyet vizsgálat megejtése végett bejelentette a bünfenyitö törvényszékhez. A hetivásárokon vidéki iparosok és kereskedők árulási jogának megállapítása iránt hozandó megyei közgyűlési 1 atározatot megelőzőleg az orosházi járás községeinek képviselő testületi végzései is előttünk fekszenek már.. Feltétlenül megengedni vélik az árulást Sámson, P.-Földvár, Szabad és Puszta-Szent-Tornya; feltétlenül fen- tartandónak tartja a törvény 50. § át Nagy-Szénás. — Orosháza község akar is nem is szabad hetivásárokat, míg Csorvás, Bánfalva s Tót-Komlós ama — határozataikban speczifikált iparágakra nézve — melyek községeikben nincsenek képviselve megengednék, hogy vidéki iparosok ménjének hozzájuk, de egyéb iparágakra nézve fentar- tanák az 50. §. eddigi tilalmát. Szeghalmon f. hó 22-én éjjeli fél tizenkettőkor tűz ütött ki Tóth Imrénél; egy tizennyolca öles hosszú nagy istálló és egy birka ól égett el A tűz okát nem tudják kideríteni. Gy.-Váriban folyó hó 23-án éjfél előtt a vészharang lármája verte fel álmából a munkában kifáradt lakosságot. Ifj. Szathmári István háza gyulladt ki s a nádfedél a gyorsan érkezett- segély daczára egészen martaléka lön a gyilkos lángoknak. A ház egyébként 300 frtra volt biztosítva az Adriánál. Csabán ritka élénkség volt a Széchenyi ligetben múlt vasárnapon. Zsúfolásig megtöltötte a közönség, hogy meghallgassa a szabadkai bu- nyevácz tamburásokat. A tamburások ügyesen kezelték hangszereiket, azonkívül több dalt is szépen elénekeltek, hanem keresetük is olyan volt, a melylye! nagyon meg lehettek elégedve. Vasúti hid a Fehér-Körösön. Az államvasutak alföld-fiumei voualának Fehér-Körösön lévő fahidja mellett már hetek óta mutatkozik a munkások élénk sürgése közepett az egész folyót átölelő alakban egy veresre festett, összerácsozott vasboltiv, melynek most már az a hivatása, hogy 42*00 méter széles nyílásán az árvizeket duzzasz- tatlanul és minden jegeikkel együtt átbocsátván a vasúti közlekedésnél, rozzant öreg jármas fakollegáját pótolja, mely is vasúti hid volt, a míg meg volt. — Folyó hó 28-án a reggeli vonat még a régi fabidon robogott keresztül N.-Várad felé, minek megtörténte után, ennek felszerkezete leA családi bajok között megbénul a szellem, melynek teljes erejét igényli a művészi tehetség fejlesztése, tökélyesülése. Ha pedig elfogadja a kormány segélyét, kimegy azon bűbájos világba ama festmények közzé, melyek után gyermekkora óta oly hőn áhitozott, e világból hosszú, hosszú időkig vagy talán soha sem térhetne vissza a földi éden angyalához, kit át kellene adnia a csalódás bánatának, keserveinek. Ezt tegye vele, azzal a kihez a becsületes ember első kötelessége, a szerelem által szentesített ígéret szava köti, a kinek minden sóhaja egy-egy maró vádként fogna feléje szállani, minden könnye az ö arczát fogná égetni. János vívódott, küzködött magával. Nem csoda. Rémes feladat megölni az ifjúság duzzadó reményein nagyra növelt nemes ábrándot, melyért annyit nyomorgott, szenvedett, fáradozott a múltban s a mely hálás jutalmat Ígérő biztatással tekintett felé a jövőből. Mily tusa kell ahoz, hogy a saját lelkűnkben eloltsuk a prometheusi tüzet, melynek lángja olthatatlan és örök 1 S János annyira szerette Elizt, annyira becsülte adott szavát, hogy erre is válalkozott. Hiszen utóvégre is, ha lemond a művészi hírnévről csak a saját szivén üt sebet, melyet bekötöz a gyöngéd nő szelíd keze,— ha elhagyja,Elizt, sebet üt a maga meg az ö szivén. Két szív fog vérezni s nem lesz senki, a ki bekötözze. Azon elhatározással utazott fel a fővárosba, hogy befejezi az uj évfolyamot, leteszi a rajztanári vizsgát, visszautasítja a művészi ösztöndijat, házasságra lép Elizzel s örömeit, élveit a boldog családi életben fogja keresni. Odaadta a dicsőség káprázatát egy szivért. JJj elhatározásáról értesité levélben anyját s jegyesét, ki előtt leírta művészi sikereit, melyekről mindörökre lemond. Eliz olvasván ezeket sirt és boldognak érezte magát, mert mig egyrészt meggyőződést nyert János igazi, mély szerelme felől, másrészt iránta — ki ily áldozatot volt képes meghozni — egy hőst megillető tiszteletet kezde érezni. János mélán, hallgatagon morzsolgatá a napokat. Szive sajgott, de elfojtá fel-fel törő bánatát. A rajztanári oklevél lebegett szemei előtt s egész vágyaködását csak az képezé, hogy elvonulhasson s megalkothassa családi fészkét. Eliz ez alatt vigan volt oda haza. Udvarlók vevék körül, s kitartottak mellette. Ki ne időznék szívesen ott, hol a kedély pajzán nyilvánulásai egyre örömöt, boldogságot tárnak fel. Csak egy könnyed vérű, csapodár ifjú volt közöttük, a ki mindenkép azt akarta Eliz előtt bebizonyitani, hogy nincs oka oly boldognak érezni magát. Egyre magyarázta neki, hogy bizony szegény sors vár rájuk s az a hős, a ki képes volt lemondani az életén át istápolt egyik eszményről, a másik ábrándjából is ki fog józanodni nagy köny- nyen. A ki hűtlen lesz az egyikhez, nem lesz állhatatos a másik mellett sem. S ha e köznapias gondolkodás lázas ingerültségbe hozta Elizt, az udvarló csak folytatá, hogy ha a művészi hírnév varázsa által elragadtatva János 'jegyesévé lön, most már nincs joga reményleni azt, hogy férje oldalán is e verőfényben fog fürödhetni, mert bizony csak egy névtelen és szűk keresetű rajztanár neje lesz. Eliz is Éva leánya volt. Addig ismétel- geték előtte a hiúsága ellen irányzott támadásokat, s addig festették előtte a fényes életmód kellemeit, mig annak a tisztelt hős alaknak a varázsa lassan-lassan foszladozni kezdett s az az ember, ki remélt művészi hírnevével megszédité, most a kisszerüség napszámosává vált előtte. Eliz el tudta feledni, hogy János nevét, szellemi nagyságát ő érette dobta el; hű- telenn lett hozzá I ♦ János anyja kétségbe esve vette fia eljegyzésének hírét. Eléje tárta mindenki által megjósolt művészi sikereit s az anyai fájdalom és szeretet egész hatalmával, melegével kiszínezve elhagyott pályája minden szép és vonzó tulajdonait, kérve-kérte, térne vissza elhagyott múzsájához. János már ekkor túl volt az elhatározás küzdelmein, már letett a dicsőség álmairól, nem fordulhatott meg, hacsak nem akarta lelkiismarete megtagadásával szenvedésbe dönteni Elizt. így gondolkozott ö, midőn egy rettentő hir riasztá fel, egy iszonyú gyanú furakodott szivébe. Megtudta, hogy Eliz iránta meghi- degült. * Barátai aggódva látták, mint vesz nap- ról-napra nagyobb erőt Jánoson a búskomorság. E csapás - kiölte belőle azt a kis életkedvet is, melyet a művészettől való elszakadás óta megőrizett. Pedig most már feloldhatta volna magát adott szava alól, kiirthatta volna szivéből Eliz emlékét, oda térhetett volna ismét a művészi tervek magaslataiba, a báj és kellem, a lelkierő és ihlet megtestesítésének világába. Csakhogy már késő volt. Nem tudott többé lelkesedni, nem tudott hinni. Úgy találta, hogy a szépség, az érzelmi nagyság, a fenség, a mosoly, a bübáj melyeket oda kelle volna varázsolni a vászonra, hazugság, tettetés, álom. Úgy találta, hogy müvei nem sikerülnek, rendre megsemmisitgette azokat. Szivéből vérezett, lelkét emészté a fájdalom s egyre mogorvább, zárkózottabb lön. Egy este megjelent nálam, azt vitatta, hogy Hamlet valódi hős, bátor férfiú, mert tud habozni. ö úgy látszik nem tudott habozni, — nem volt képes elviselni a gyanút, kételyt, nem birt megbarátkozni a csalódás gondolatával. Tőlem érzékeny pillantással elválva a sugárutra sietett, hol a legmagasb házak egyikéről ledobta magát a mélybe. Kifáradt a küzdelemben. Meghalt s azóta mint eszményei vértanúja emlékezetemben gyakran megjelenik előttem, elmesélni, hogy minden emberi küzdelem hiúság, elmondani Ikarus történetét, a ki a napba vágyik, de felrepülve szárnyai leolvadnak s aláhull a mélybe. Vanitatum vanitas ! A ki hűtlen lett egyik eszményéhez, azt cserben hagyja a másik. Emberi gyarlóság, hogy 'csak egynek szolgálhatunk.
