Békés, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1886-12-05 / 49. szám
lO ik szám Gyula, 1886. deczember 5-én, V. évfolyam ¥------ 1 Sz erkesztőse g: Újváros, 1301. sz. a. házban, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij: Egész évre..........5 31 — krFé lévre .. .... .. 2 „ 50 „ Évnegyedre .. .. 1 „ 25 „ l Egyes szám ára 10 kr ks________________ A Tá rsadalmi és közgazdászaid hetilap. MEGJELENIK MIESEN VASÁRNAP. Kiadja: Gyula városa értelmiségéből alakult társaság. Felelős szerkesztő: Oláh Ctyörgy, munkatárs: Bodoky Zoltán. Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és. nyílttéri közlemények küldendők Hirdetése k szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. Nyilttér sora 10 kr. Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Dorottya utczaß. sz. a.; Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11. sz. a.; Lang IApót Dorottya utcza 8. sz. a.; — Bécsben: Oppelik A., Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon Ipolyi Arnold. A nemzetnek újból halottja van! Születni és meghalni, minden embernek közös sorsa; sorsa azoknak is, kiket végzetük arra hivott, hogy egy nemzet szellemi életének legyenek előharczosai. De ha fáj az egyszerű harczos bukása, mert rést üt a küzdők sorában, mennyivel inkább fájdalmas egy vezér-szellem kialvása; mert hiszen a vezér-szellemeknek nincsenek soraik, azok csak, mint hosszabb vagy rövidebb időre kigyuló tüz- oszlop világítanak a nemzetek életében. Ipolyi Arnoldban nemzetünknek egy ily tüzoszlopa aludt ki! E soroknak nem lehet feladata, hogy az elhunytnak, mint a tudomány íelkentjének, a magyar nemzetiség buzgó előharczosának, a kitűnő főpapnak érdemeit mondják el. Apotheosisa nemsokára meg fogja találni Íróját! Minket e megye lakóit közelebbrő és egyúttal fájdalmasan érint e csapás, mert hiszen alig nehány napja, hogy a család egyik férfi tagja felett elhangzottak az emlékbeszédnek őt méltányló szavai, azon férfi tagja lelett a családnak, kit egykor e megye dicsekvéssel nevezett magáénak, s iine most e család közelünkbe költözött másik tagjának kihűlt hamvai körül állunk, fájdalomtól megdöbbenve és némán; ki midőn ezelőtt öt hónappal a püspök méltóságba történt beigtatása alkalmával Békésmegye küldöttségét íogadá, azon viszonyról, mely az ő családját e megyéhez köté, keble legmélyebb érzésével emlékezett meg! És ime e kebel oly gyorsan kihűlt; kialudt az ész fáklyája. De vele együtt nem aludt ki és nem fog kialudni soha érdemeinek emléke, s nem hül ki a magyar haza-szeretetnek azon melege, melyet egy távol vidéken egykor ő lehellett azok keblébe, kiket mint gyermekeket ő adott vissza e hazának, kiket ő tanított meg szeretni e hazát s érette élni és halni! És a ki igy élt, az nem halt meg! — Adjuk át a porhüvelyt az anyaföldnek; tegyük sírjára hálánk örök-zöld koszorúját. — De ott túl a múlandóság határán fényeskedjék neki az örök világosság, mint ő terjesztő itt a földön maga körül szellemi munkásságának a késő unokákra is átöröklött soha ki nem alvó világát. Áldás emlékére! B.-Gyula, 1886. deczember 5. A ki mint figyelmes szemlélő minden szereplési viszketeg nélkül, higgadtan latolja azon jelenségeket, melyek az őt környező társadalomban felmerülnek s ezek latolása után levonja azon következményeket, melylyekkel szemben többé hallgatni nem lehet; kénytelen kimondani, hogy városunkban lappang valami a hamu alatt. Alig hogy kiheverte a rendezett tanács fentartása vagy megszüntetéséből kifolyó küzdelmek szenvedéseit, — úgy látszik újabb megpróbáltatások várnak reá. És kik idézik elő — öntudatosan vagy öntudatlanul az esetleges megpróbáltatás rázkódásait — ha ugyan elég gyenge volna hozzá társadalmunk, logy azon uraknak még ilyesmi is sike rüljön ? Egyének, kiknek kenyeret a város ad; egyének, kikre zsenge korú gyermekeink nevelését biztuk, tehát egy szóval úgynevezett tanár és tanító urak! Rég rágódik annak az úgynevezett polgári iskolának életfáján olyan féregszerü valami, ezt mindenki igy érzi; hiszen alig nehány hónapja e lapban egy valaki ki méletlenül vágta szemébe, hogy ez óljának nem felel meg. Nem osztottam minden te kintetben czikkiró nézeteit, mert csakugyan igaz az, hogy éppen a polgári iskola ügyé ben: „intra muros peccatur et extra“, vagy is hogy ott a baj magában az intézetben éppen úgy meg van, mint rajta kivül. ~ De az is igaz, hogy ha az iskola beléle tében működni hivatott tényezők jobban át volnának hatva hivatásszerű kötelessé gük érzetétől, ha nem gyötörné különösen egy tagját a tanári karnak, a közügyek terén minden áron szerepelni akaró visz keteg; a mely szereplés közben kifejlett jelenségek egész a komikumig jutottak, a mely szereplésnek árnya reá veti magát a tanári testület és az intézetre egyaránt: talán nem volna mind ez igy; — hanem mer’t igy van, a nagy közönség minden mélyebbre ható birálat nélkül alkalmazza azon közmondást: „ex unó nosce omnes“ vagyis egyről ismerd meg mindnyáját! És ez hiba, hogy ide fejlett. De ugyan, hogy is ne fejlett volna ide, ha azt tudjuk, hogy az illető ur in- scenirozza azon szokatlan jelenséget, hogy három éves megyebizottsági szerepléséről beszámolót tart a református városi olvasókörben, a mikor elmondja, hogy a me gye gyűlésén hogy'megmondotta ő mindig a magáét, hogyne fejlett volna ide, ha azt tudjuk : hogy látva a beszámoló után hogy ügye a református városon nem a legjobban áll, magát a német városra veti, ott teremtendő magának talajt, házal mint egy bátyus zsidó, a meghamisitatlan közvélemény gúnyjára koldul szavazatokat szavazó czédulákat gyárt saját Írásával melyeknek némelyikén ön becses neve kétszer, sőt háromszor is előfordul. Nem állítjuk, hogy e czédulák a szavazásnál valósággal szerepeltek is, de hogy ilyen czédulát nagy számmal kerítettek kézre egy földmives házánál: az tény! Tény az is, hogy ugyanezen földmiveshez intézett levelet láttunk, mely levélben a polgári iskolai tanár per kedves barátom szóllitja meg az egyszerű földmi vest, s vele per tu beszél s kérdi tőle: hogy állunk? Tiszteljük a democratiát, de az efféle ténykedés már nem őszinte többé, s nem egyébb mint az állása méltóságából kivetkezett alakoskodó nadrágos demagóg kuszi pajtáskodása, bogy megtévesztve annak a becsületes földmivelőnek józan értelmét, annak értetlenségét használja eszközül arra nézve, hogy oda emelkedhessék, a hová ön érdemei folytán emelkedni nem volna képes. S midőn mindezek igy történnek, a polgári iskola elleni panaszoknak se vége, se hossza nincs; beszélnek a növendékek szülői az elmulasztott órák nagy mennyiségéről, a tanitás közben folytatott levelezésekről, a növendékeknek levél hordó ful- ájtorokul történő felhasználásáról; egy iparos pedig, kinél hasonlóul ott járt az illető ur szavazatot kunyorálni; — mondhatom oly komoly jellegű dolgokat mondott el — a melyekkel az ipartanügyi jizottságban elő állani készül — hogy az mber szinte hajlandó hihetetlennek tartani az egészet s éppen azért felemlitésé- től vonakodunk. Az azonban ismeretes tény, hogy az 1885/6. évi iskolai értesítő s mi ez ideig még nem történt meg csak augusztus hó második felében látott napvilágot, midőn több szülő már a sajtó utján volt kénytelen felszólalni; tény az is, hogy habár az illetőnek, mint volt igazgatónak az átadás és átszámolásra vonatkozó s aug. hóban keletkezett iskolaszéki végzés alapján már utódának át kellett volna számolni, de miután ő szept 15-éig haladékot kért, a mely haladék számára megadatott, nem szeptember 15 én, de ma azaz deczember 5-én még az átadás meg nem történt. Az iskolaszék pedig elköveti azt, hogy mig volt két igazgató elődének az igazgatóságból! tá vozását egyszerűen tudomásul veszi — a kik pedig minden tekintetben jobban megállanak helyükön — addig anuak kinek működése némi kifogás alá eshe tik az igazgatóságbóli távozáskor kö szöjiő elismerést szavaz. — A dolog most már ott áll, hogy a város ezen egyedüli magasabb fokú tanintéze tének sorsa iránt oly megrögzött közöny vett erőt mindenkin, hogy annak sorsává, törődni senki sem látja érdemesnek és ép pen egy iskolaszéki tagtól kellett bállá nőm, hogy a havi látogatás teljesítéséi' történt felhivást vissza utasította magátó azon sokat mondó kijelentés kíséretében „hogy annak az iskolának még felé sem szeret közeledni.“ — És most azt vagyunk bátrak kérdezni: ébren van-e Gyula vá rosa iskolaszéke vagy aluszik, vagy van egyáltalán iskolaszék nálunk, melynek fel adata a tanár működését nemcsak az is kola falain belől, de azon kivül is figye lemmel kisérni s ha annak olyszerü abe ratioit kénytelen látni, melyek sem az in tézet érdekeivel, sem a tanári állás méltó ságával össze nem férnek, rá rivallani az illetőre: hogy eddig, és netovább! Nyílt titok az is, hogy ott a német városon a polgári iskolai tanár mellett van egy másik népboldogitó tanító ur; az is megtörtént, hagy a magyar-városon egy másik néptanítót kellett a választási elnöknek rendre — helyesebben iskolájába vissza — utasítani, hogy ha polgár jogait már gyakorolta, a megye-bizottság: tagok választásába ne kanalazzon bele mint irányadó főkortes. Hát ezeknek az uraknak sincs felettes hatóságuk?! Azonban ezek a mi miniature kiadá su modern Catalinácskáink a mily amb tiózusok épen oly homályos értelműek s mint a vakondok mely földalatti túrásával szeretne elrejtődzni, felszínre hányja amit a föld alatt felbolygatott; éppen úgy ezek a társadalmi vakondokok elárulják a társadalmat alá aknázni készülő működésöket s egy megyei tisztviselő szerkesztősége alatt megjelenő lapban következő jellemző s működésöket teljes világításba helyező épületes közleménynyel álczázzák le magukat. Ide iktatjuk szóról-szóra hadd lássa a nagyközönség mily módon törekszik a „B.-Gyulai Hiradó“ : „a gyom és társadalmi félszegségék kiirtására“: „Németvárosi körből. F. 1886. év nov. 21- én tartatott meg, és bár a kör tagjai nem nagy számmal voltak jelen, a bál azért — főleg szellemileg — kitünően sikerültnek mondható ! (na szellemileg sikerült bálát se látott még az öreg apánk sem) '»Jól esett látni, hogy a német városi lányok, milyén jól tánczolják a csárdást» (Ez volt talán a szelemi siker) »Jól esett hallani, hogy a német szó ritka volt, mig a magyar annál édesebben csengett! . . . Maga a mulatság a legszebb endben folyt le anélkül, hogy egyetlen összeütközésre vezethető szóváltás történt volna» Igaz itt mutatkozik a szellemi siker, hogy egalább nem verekedtek; de lehet-e már ennél alaposabban és botorabbul rá pirítani arra a jó becsületes német városra, mint ilyen ostoba közleménnyel) „Mi, a kikkel nem sokat látszott törődni a közönség“ ’úgy látszik a prófétáknak nincs keletök) „meghúzódtunk egy sarokban“ (bizony akivel senki sem törődik, annak csakugyan suton a helye) „s érdekkel hallgattuk a választások méla-bus utó-hangját“ (Talán azért búsultak, íogy oly bolondok voltak esetleg a czikk közlőjét megválasztani, lehet hogy okuk van rá!) De most jön aztán a java: „Különösen egy egy élénkébb megjegyzés tűnt fél! Többet nem vezet minket senki. Többet nem hallgatunk senkire“ s e szavak idéző jel közzé vannak szorítva (Hó hó ! most látjuk már a szellemi sikert, melynek a közlemény Írója örülni elég buta) És a vak butaság e szavakat egy Íróból idézett s ez esetre szerinte találó megjegyzésével kíséri mint glossával: „a 19-ik század féi/oüá- gosodottsága, józan gondolkozásra tanítja az embert (Na már tisztelt uram! embere válogatja, mert bizony a 19-ik század is sok embernél falra hányja a borsót, mint önnél) s ez áltál az ember megszűnt csak eszköz lenni! az ember gondol, ítél él tesz (persze némelyik gondol bolondot, itél helytelenül és tesz rosszat.) Tetteinek független felelős ura s ez által megszűnt játékszer lenni. (Legfeljebb a dutyiba kerül, ha független felelősségével a törvénybe ütközik.) Lesz robbanó anyag, mélylyel többé játszani nem lehet (még azoknak sem, akik ezt a szerencsétlen ember anyagot robbanó anyaggá akarják gyúrni).............Romboljatok szét mindent a mi szép vala, tiporjátok ösz- sze a szabadság zászlóját, az életre borítsátok a hálál gyász fátyólát, tiporjátok el a. jogot, tagadjátok meg a testvériséget, hazudr toljátok meg a szabad nemzetek közvéleményét (különösen pedig kikoldult és kiházak szavazatokkal) az egyenlőséget, üljetek á zsarnokok székébe, honnan világ rázó hangon parancsoltok, vessétek meg az adott szó szentségét, juttassátok diadalra \az elvtelenséget, csak egyet ne kívánjatok (talán hogy szavazatot ne lehessen kunyorálni?) csak azt ne kívánjátok, hogy az öntudat magaslatán álló szabad akarat előttetek megálljon. Nem! .............sohasem mondá — a közlemény Írója szerint — „a nagy harang is, mely 12-őt ütött,“ mint a hogy 12 virgácsot kellene suhintani azon polgári iskolai növendék, ülésre használt básisára a ki egy németvárosi választási murit igy ir meg, minden nemesebb eszmét profanáivá bolond bombasztjával! A közleményhez fentebb részletes megjegyzések kíséretében szólottunk, de most magasabb szempontot foglalva el kérdezzük : van ezeknek az embereknek csak egy mákszemnyi józan eszük, hogy azon tényt, midőn már a nép rétegében azon nézet kezd érvényre emelkedni, hogy többé magát vezettetni nem hagyja, s nem hallgat senkire, mely aztán épen ezen tényében csakugyan egy robbanó anyaggá lett; — még mint örvendetes társadalmi jelenséget énekelnek meg ? És ha az általuk dicsőített helyzet előidézésében csak egy szemernyi részük van, nem átallották társadalmi gyujtogatókká válni, azt hi- vén, hogy a pusztító elemnek határt szabni elég erősek lesznek s nem gondolván meg, hogy a felzuditott és neki bőszitett nép hasonló a lavinához, melyet rohamos elő-
