Békés, 1882. (1. évfolyam, 1-53. szám)
1882-03-26 / 13. szám
13-tk szám Gryula, 1882. márezius 26-án I. évfolyam r —'—i Szerkesztőség: Belváros 6o-ik szám, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak visaza. Előfizetési díj: Egész évre ...........5 irt — kr. Fé lévre .. .........2 „ 50 „ Év negyedre .. .. 1 , 25 , 1 Egyes szám ára 10 kr. 1 ks___ Ja BÉ KÉS. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: Jant§oviti Emil. Főmunkatársi Oláh Oyörgy. ^-------------------------------^ Eiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. Nyilttér tora 10 kr. J Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Dorottya utcza 6. sz. a.; Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11. sz. a.; Lang I/vpót Dorottya utcza 8. sz. a.; Bécsben: Oppelik A., Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon. Előfizetési feUkLiTrás. Lapunk e hó végével évfolyamának első negyedét töltvén be, pályafutásának mondhatnánk bölcső korszaka sokkal inkább emlékeztet bennünket a szerénység kötelességérzetére, sem hogy átérezni nem tudnánk, miszerint a csupán eddigi működésünkre való hivatkozás nem lehet kizárólagos alap és indok a tisztelt közönséget lapunknak további pártolására felhivni. Lapunk fogyatékait senki sem fogja önmagunknál szigorúbban megbírálhatni. Mi legélénkebben éreztük át a kezdet nehézségeit, melyekkel szerény vállalatunknak sokszorosan nagyobb mérvben kelle megküzdenie, mint a tisztelt közönség gyanítja, vagy-bár számot vetettünk az elibünk gördítendő akadályokkal — önmagunk is elvoltunk rá készülve. Pártunk folytonos és fokozatos térfoglalása, elveink terjedése, lapunknak a nemzet igaz és örök jogaiért való küzdelemben tanúsított szilárdsága sokkal több keserűséget és bosszúvágyat ébresztett fel azokban, akik a tényleges állapotokkal — tisztelet a kevés kivételeknek — többnyire saját jól felfogott magán érdekünkben teljesen kibékülve, féltékenységüket eltitkolhatnánk nem csupán az elveink érdekében kifejtett küzdelmek, — hanem az általunk pártkérdéssé nem tett szorosan vett helyi közügyeknek sikeres inspirálása iránt. Hogy ezeknek szálka leszünk szemeikben, arra el voltunk készülve, s megváltjuk, hogy működésűnk ferde irányát semmi sem tudná elitélőbben igazolni, mintha e zekne k megelégedését tudtuk volna magunk számára kivivni. Különleges viszonyaink — sajnos — óriási tért nyújtanak ellenfeleinknek, melyen a harczot velünk ezerféle fegyverekkel folytathatják; ezekkel szemben a mi védelmünket csupán meggyőződésünk szilárdsága, elveink magasztossága és az örök igazság diadalában gyökerező hitünk képezheti. A kik hiában szerettek. — Hervadt virágok ifjúkori emlékeimből. — (Vége.) Gyermeteg őszinteséggel elmondott mindent. Még májusban történt, hogy Damváriék majálist tartottak e tulajdonukat képező erdőben. A mulatság bent, az erdei patak mel- 1 itt eső tisztás helyen folyt le. Milike is ott volt. Az ebéd felett Kálmán tréfálni kezdett Műikével. Azt mondta neki, hogy ha megleli azt a két, egymással szemben eső nagy cserfát, a melyeknek héjába ö a K. és M. betűket még reggel bevéste, akkor bármit gondoljon is a megtalálás perczében, az okvetlenül b e fog teljesedni. Milike elindult keresni a két fát. Megtalálta s gondolt is valamit, de már elfelejtette, hogy mit. — Azóta nagyon kedves volt neki az a két fa. Gyakran felkereste őket s gyönyörrel nézte: mily szépen forrják ki oldalukon azt a két betűt. Ripacsos oldalukra ibolyák- és nefelejtsekböl néha koszorúkat is aggatott. A múlt éjjel aztán rosszat álmodott. Azt álmodta, hogy mind a két fát kivágták tőből. — Korán, hajnalban, mikor még mindenki aludt, kikelt ágyából s feltette magában, hogy megnézi még egyszer azt a két kedves fát; hátha valami bajuk esett. És csakugyan, — mind a kettő ki volt vágva. Áldozatul estek az ölfakészitőknek. — Keservesen megsiratta őket; megcsókolta érdes héjokat ott, a hol a betűk állottak. Oly nehezen vált meg a két fától: mintha valami titkos kéz ellenállhatlanul vonta volna vissza hozzájok. Újra visszament, újra megcsókolta őket, s addig merengett körültök, mig végre elaludt mellettök a puha fűben. Jó sokáig alhatott, mert midőn felébredt, a déli harangszó hangja csendült meg fülében. — Hirtelen átgondolta tettét, helyzetét. Minő zavart és kétségbeesést okozott 6 most jó apjának e meggondolatlan tettével I Mit fog majd mondani róla a világ ? Ráfogják, hogy elszökött, hogy menekülni akart a hazameneteltől! Ijedtében a patakhoz futott, hogy szomját enyhítve s arczát megmosva, futva siessen haza felé. Futott, a mint csak tudott, s e közben elvesztette a különben jól ismert ösvényt. Visszafelé haladt s beletévedt jobban-jobban az erdőbe. Kétségbeesve kiáltozni kezdett; feje elkábult; lábai megtagadták a szolgálatot, s végre egy bokor aljában összerogyott. Meddig fekhetett ott eszméletlenül, nem tudja. Csak egy nagy durranás rezzen- tette fel. Anélkül talán most is ott aludnék, és talán ...........örökre ! Mé lyen meghatott ez őszinte és bánatos beszéd. Vigasztaltam; elmondtam neki, hogy én és Kálmán már dél óta keressük. A dörrenés, mely felébresztette, az én lövésem volt. Midőn a Kálmán nevét említettem, egy halk sóhajtás lebbent el ajka’n. Megértettem e sóhajtást. Most már nemcsak hittem, de tudtam is, hogy e leány szeret, hogy Kálmánt szereti. A „Békés“ előfizetési ára egy évre ■j írt, tél évre 2 frt. 50 kr. negyed évre 1 írt 25 kr. — Az előfizetési pénzek leg- czélszerübben postáutalványnyal e lap kiadójához küldendők. Rózsi . . meg vetlek. Szigligetinek typikus kántorja a „Csikós“-ban erősen üti a vasat Rózsi, a falu szépe körül; szivét és kezét kínálja cseréje bírásáért s midőn megtudja, hogy Rózsi mégis Bandinak adott az ú r i kérő felett előnyt, sértett hiúsága e szavakbau tört ki: Rózsi megvetlek! Ha hozzá képzeli a tisztelt olvasó, hogy a kántor megvetésének nagyobb nyomatékéül még rúg is egyTet Rózsi felé, nem fog csudálkozni rajta, hogy Göndöcs úr múlt heti kirohanása éppen ezt a jó kántort juttatta eszembe. Megtörtént. Göndöcs úr, Gyulavárosa országgyűlési képviselője a lelkesült választók által tiszteletére rendezett fáklyászene alkalmával kiönté epéjét a közjogi ellenzéki eszmék gyulai közlönye ellen; a tüntetést erkölcsi elégtételül vette e lapban political magatartása miatt ellen emelt s megczáfolni nem tudott vádakért és kijelentette — talán szokása szerint meg is esküdött rá — hogy e lapot eddig megvetette-* jövőre figyelembe sem veszi. Hát hiszen egy pártközlöny véleményeit, mely végre is nem egy-két ember, de egy nagyon tisztességes, meggyőződésében önzetlen, megnem vásárolható kissebbség véleménye — megvetni s figyelembe nem venni egészen uj, szokatlan és nem éppen dicséretes dolog, mert annyit tesz, mint az eldobott keztyüt tel nem venni s a viadalt el nem fogadni: de — elhiszem, hogy nagyon kényelmes és könnyű, kényelmesebb és könnyebb ignorálni mint megczáfolni, sőt egy diadalmasan bevonuló Caesár még színpadi hatásra is számíthat, ha tányér- nyalói közepette hátat fordit a bekötött A leány egyre-jobban gyöngült. Az éhszemü igazságnak. De — megengedjen nekünk az igen tisztelt apát és képviselő ur — mi kételkedünk szavai igazságában,megvetése valódiságában és igazolása őszinteségében. Mindezt megczáfolta önmaga.. Mert akit megvetünk és ignorálunk, azzal nem szoktunk foglalkozni sem, különösen nyilvánosan és egy ünnepélyes tüntetés alkalmával ; a képviselő ur pedig a legelső alkalmat megragadta arra, hogy nemcsak gyűlöletét kifejezze a sajtó e szerény közege ellen, mely elég vakmerő volt őt, ki eddig csak tömjénezéshez volt szokva, nyilvános politikai magatartása tekintetében a közvélemény ítélő széke előtt bevádolni, hanem nyomban minden indokolás nélkül fel is mentesse magát a látványosság után futó, vezényszóra tapsoló tömeg által a vád alól. Nem megvetés azon érzelem neve, melyet a képviselő ur a „ Békés“ iránt táplál, hanem elkeseredett gyűlölet. A képviselő úr beleélte magát abba, hogy minden lépése, lett légyen anuak indító oka hiúság, hírvágy, szereplési viszketeg, a helyi sajtó szolgalelkü csodálatával találkozott és dicsőittetett; most a helyzet megváltozott, most meg kell hallauia az őszinte szót is, és mert ez nem hízelgő többé, gyűlölettel fordul annak bátor han- goztatója ellen s még aljas indokokat sem átal annak tulajdonítani, ki hivatása érzetében az igazság hirdetésére önzetlenül vá- lalkozott. Ám mi a képviselő urnák sem megvetésével, sem gyűlöletével nem törődünk. Nem fogunk sem neki, sem másnak töm- jénezni; nem fogjuk érdemeit — ha vannak — elvitatni, de nyilvános működését folyton szemmel tartandjuk s a fölött véleményünket mindenkor szabadon és leplezetlenül ki fogjuk nyilvánítani. T. Politika és közélet. Ismét oly törvényjavaslat került a képviselő ház elé, mely a nemzet óhajait, kívánságát figyelembe sem veszi. zeit, mint halmozta el csókjaival az ártatlan teremtés halvány homlokát, — nem kísérlem meg leírni. Ah, az ilyen jeleneteket nem leírni, de látni és érezni kell. Csendesen egymásba tettem kezöket. — Kálmán 1 E leány szeret téged; valid be és Ígérd meg, hogy te is szereted és szeretni fogod örökre! — Esküszöm ! — Ámen, barátom, ámen! Kálmán két év múlva pap lett. Szerény jövedelmű csendes kis egyház választotta meg papjául. — Az eltelt két év alatt többször meglátogatta Milikeéket s csak arra várt, hogy rendes lelkészi állomáshoz jusson: Most ime az is megvolt már. Megkérte a leány kezét. A szülök nem ellenkeztek többé. Eleinte ugyan kivált az öreg urnák, nem volt kedvére a dolog. De hát végre is megadta magát. Már az egybekelés napja is meg volt határozva, midőn közbeszólt a végzet: Meg- álljatok! ti hiában szerettétek egymást! . Kálmán egy temetési alkalommal hirtelenül 1 veszélyesen meghütötte magát. Beteg lett s nem kelt fel többé. Ott ültem ágya szélén az utolsó éjszakán. Szegény fiú, mennyit szenvedett! Még ma is szorulni érzem keblemet, ha eszembe jut ez az éjszaka. — Reggel felé látszólag megkönnyebbült a beteg; e könnyebbség a halál postája volt! __ Barátom, — szólt hozzám elhaló hangon, egy utolsó kérésem van hozzád : Ne tudasd halálomat Műikével, mig el nem temetnek. Nem akarom, hogy holttestemen szakad A leány egyre-jobban gyöngült. Az éhség és szomjúság, a kiállott rettenetes izgalom, kezdték megfosztani minden erejétől. Kérő hangon fordultam felé : — Kedves Milike 1 Öh alig bir már lépni; engedje meg, hogy ölembe vegyem. Nem szólt ellene semmit. Ölemben vittem jó darabig. Forró arcza érinté arezomat, s éreztem ajkainak még forróbb lehét. — Egy helyen megpihentem, letettem draga terhemet a földre. Elérkezettnek hittem az időt, hogy vallomásra bírjam. — Kedves Milike! Legyen őszinte hozzám, I mondja meg nekem nyíltan: ugy-e, szereti ön Kálmánt ? A leányka elpirult, de nem felelt semmit. — Nos, ön nem vallaná be azt legjobb barátjának ? — Uram, ön nehéz dolgot kíván tőlem, de ha akarja, hát legyen! Beismerem vétkemet :szeretem! — Az Isten áldja meg önt érte minden javaival Milike! Engedje megcsókolnom kezeit. Kevés idő múlva az erdő szélén valánk. Szétnéztem; a hold gyönyörűen világított s ott ragyogott a völgyben a kis falu tornya. Eszembe jutott Kálmán s hangosan kiáltottam nevét. A közel hegyi útról azonnal nevemmel válaszolt valaki. Nagyon rekedt hang volt az, nem ismertem fel. Csak nem ő lesz talán 1 Pedig ő volt. Nem telt bele egy óra- negyed s előttünk állt Kálmán, rekedten a szomjúság miatt, porosán, kimerülve a hosz- szu bolyongásban. Mint ragadta ~neg az elalélt leányka keBennünket — mint lapunk keletkezése alkalmával jeleztük — nem ambitió, nem önérdek, hanem kötelessségérzet vezérelt e térre; ma kimondhatjuk, hogy kötelességérzetünk — önérdekünk ellenére is téntorithatlanul fog bennünket eme téren továbbra is tentartani. Egyéni szilárd elhatározásunk mellett azonban nem habozhatunk kimondani, hogy az elveinkért küzdött egyenlőtlen harezban csupán megyei elvtársaink fokozottabb támogatása biztosíthatja közös eszméink általános diadalra jutását; a politikai tekinteteken felül álló társadalmi kérdésekben és a közügyek terén, csupán megyénk — egyébként bármely politikai hitelvet követő — minden önzetlen fiának rokonszenve és pártolása az egyedüli eszköz, mely egészségesebb fejlődés elérésére vagy meg- közelithetésére vezethet bennünket. Sem nem Ígérünk, sem nem várunk csodadolgokat a mi szerény működésünktől. Tudjuk, hogy a vidéki sajtó nem döntő tényező a politika, társadalom és közügyek terén felmerülő kérdések bármily irányú befolyásában vagy épen eldöntésében. A hatalom Brennus kardja, a közérdek kívánalmainak magaslatára emelkedni nem tudó nexus, egyéni rokon- vagy ellenszenv, „higgadtság“ jelzőre igényt tartó lomha megszokottság, az önérdek polypnak mindenfelé elnyúló csápjai, a gyakorlati életben nemcsak összeségük- ben, hanem egyenként is nagyobb mérvben érvényesülnek a sajtó befolyásánál; mindez részben nem áll rendelkezésünkre, részben sem nem akarjuk, sem nem fogjuk azokat felhasználni, szilárd meggyőződésünk lévén, hogy a sajtó terén az önzetlenség és igazság fegyvereivel kivívott eredmények — habár szerényebbek is — az állandóságnak és üdvös sikernek nagyobb fokával kamatoznak a minden tekinteten felül álló közjónak. Eme hitünkben, eme reményünkben kérjük lapunknak pártolását.
