Békés, 1882. (1. évfolyam, 1-53. szám)
1882-12-10 / 50. szám
50-ili szám. Gyula, 1882. deczember lO-éxi I. évfolyam Szerkesztőség: Belváros 6o-ik szám, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési díj: Egész évre .. .. .. 5 irt — kr. Félévre ..............2 „ 50 „ Évnegyedre .. .. 1 „ 25 „ Pnvnc 07Óni Óm IH !/*• POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP, A- SFOET-CLUB HIVü.T^.IjOS 35ZÖZXjÖ3Sr"2"33. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP, i elelős szerkesztő: Jsuits© vits Emil. Főmunkaitárs; Oláh OyöFgy. f ----1 Ki adó hivatal; Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. Nyilttér sora 10 kr. Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Dorottya utcza 6. sz. a.; llaasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11. sz. a.; hang JLipót Dorottya utcza 8. sz. a.; Bécsben: Oppelik A., Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon. Németvilág Magyarországon. 1. Történelmet írunk. Halvány színekkel másolatot adunk azon képekről, melyeket egy nemzet ezredéves múltjából oly sok jelesünk festett Csak nehány lapot kell fordítanunk e nemzet történelmében s párduczos Árpád hadrontó daliáinak honalkotó harczai után : a „tehetetlen kor jött el.“ A honfoglalás korszaka után — melynek regeszerü küzdelmei lobogós kopják s kardok aczélival írattak le történelmünk lapjaira: következik a német befolyás korszaka. Átélte e nemzet a jóllét és dicsőség, a trónbitorlások, a pártviszályok, a hóditó uralmak korszakát „diadalmák és veszteségek, csaták és eszmék harczai közt társ és rokontalan“, s ezredéves államéletünk legkitartóbb kísérője, legádázabb rendit- hetlen réme: a német volt. Midőn hazát teremte magának a magyar: az önálló jogalkotás s minden izében magyar államszervezés isteni ereje vezérlé azokat, kik véreikkel pecsételték meg a független és szabad Magyarországnak talpkövévé tett szent kötést. De ezen tiszta magyar jellegű kép, nem illett be azon keretbe, mely Európát kö- rité, s a honfoglalás nehéz harczaiban megfogyott nemzetet vallási és politikai átalakítással kellett megmenteni a hűn és avarelődök sorsától. Lehet, hogy I. István a magyar államéletkérdést bölcsen oldotta meg; de kétségtelen, hogy a szent tévedés: a magyar királyság, mint államintézménynek jó részben a szomszéd német királyság mintájára történt szervezése, s az uj államszervezésbe német földről bevett ,— vármegyék, rendelt s feudalismusnak — idegen jelenségei, az aj vallás német apostolai: idézték élő azon ezredéves szenvedéseket, mélyek alatt „áláhullott a mi fejünknek koronája.“ A vallási és politikai átalakulásnak német iránya s jellege nemzette a magyar fajban a meghasonlás szörnyét; — s ered(— Vázlat. —) Néha a sors olyan mint valami szentimentális iró. Csap olyan helyzeteket, mely tragikumnak még nem tragikum, de szomorúságra oknak, egy kissé sok is, Az én szegény Ádám barátomnak, mikor még mi boldog iskolatársai, szabad óráinkban bigéztünk, már akkor néki nem volt szabad órája, s a mint lenyelte az iskolopor utolsó kortyát, azonképen szaladt tanitani. Önök talán nem is tudják, mit tesz az, 16 évvel s Budapesten leczkeadásból élni ? Tekintélyt szerezni s fentartani már akkor, mikor még az iskolában a professor jó magunkat is leszamaraz; orditani az elkapatott, anyámasszonyos pesti gyermekkel, mikor még mi is gyermekek vagyunk: nagyságolni a ténsasszonyt s kezet csókolni neki minden jninutumban; azontúl megtűrni, ha minden méuyezte, hogy a nagy, bátor, nyilt egyenes jellemű, hadi, ipari, költészeti tulajdonokkal pazarul megáldott nemzet veleszü- lemlett tökélyeivel merő ellentétesen, nyelvében, szokásaiban, jellemében idegenül fejlődött; sőt bogy fajpusztitó harczokban merítette kardvasát magyar s rokonszivbe a magyar. S ime, alig hunyt el a nagy bonszervező, — nem követvén őt az uralkodásban oly utód, ki a kellő erélylyel, tapintattal s a nemzeti érzület iránt igényelt figyelemmel törekedett volna a megkezdett müvet megszilárdítani — s még el sem enyésztek az uj államaikat, szülentlési fáj dalmai: felüté rémes fejét a német birodalom, hogy a fészkünkben ruegtollasodott jó madarainak segítsége mellett vásott poklának feneketlen örvényébe temesse a magyart. Midőn a jellemtelen királyt Pétert, a nemzeti érzület megfosztó trónjától: a német császár pusztító hada, mint prédára leső dúvad tört a magyarra, azon törekvéssel, hogy hííbérré teszi Magyarországot. Itt kezdődik a magyar nemzeti függetlenség elleni nyilt támadás, — „mely ha hajótörést szenvedett is a nemzeti büszkeség kőszirtjén, maradandó nyomokat hagyott maga után.“ Szomorú képeit tünteti fel e korszak történelme az ország függetlensége s területi épségéért folyt véres küzdelmeknek; s e képeket a hitvány királyoknak hitszegései, az ország egyes részeinek elvesztegetései még sötétebbé teszik. Nem soroljuk fel történelmünk első félezredének korszakaiból jó szomszédunknak az önzés sysiphusi konoksagával vívott ama törekvéseit, melyek czélja nemzetirtás, több: az országnak törvényes önállása, alkotmányos szabadságától megfosztása, a nemzetnek szolgaságba siilyesztése volt. S más volt-e czélja ama dynastiának, melynek történetén a családi érdek s ab- sulutismus politikája húzódik át, s melyet „ez ösvényről sem a változó sors, sem annyi nemzedék különböző egyénisége — annyiszor kiállván, túlélvén a sülyedést, a megaláztatást — letériteni nem birt“, egészen addig, mig'^uj nap fényle reánk“?! Oh, a Habsburg királyok részéről az ország önállását, függetlenségét fenyegetett veszély egészen más természetű, mint a további időkben. „Akkor — igy festi e sötét képet alkotmány történelmünk koszorús írója — azt akarták a német császárok, hogy a magyar király az ő vasallusuk legyen. Most, midőn a német- és magyar király ugyanaz volt, ez nem történhetett. Most, arról volt szó, hogy Magyarország olvasztassék be a németbirodalomba. —-------Ez nem a német birodalom, hanem inkább az uralkodó császári és királyi család érdeke volt, s nem is annyira a német birodalomba beolvasztás, mint az ausztriai örökös tartományokkal összeolvasztás akart lennie, még pedig nem úgy, hogy az örö kös tartományok is alkotmányosokká legyenek, hanem megfordítva, hogy t. i. Magyarország is veszítse el alkotmányát. — —; 7^— Azonban világos volt, hogy ezt nyiltan és rögtön kivinni nem lehet, hanem csak fokozatosan és lassan, — t. :. meghagyni ugyan Magyarországban az állami és alkotmányos élet némely tényezőjének (p. o. törvényhozásnak igazságszolgáltatásnak) önállóan kezelését : ellenben más tényezőknek, p. o. a kormányzatnak, különösen pedig a had-, pénz- és kereskedelmi ügyek kormányzatának önálló kezelését nem engedni meg, hanem ezeket az örökös tartományok számára fennálló, főkormáuyhatóság alá vetni. És e miatt nagy veszély fenyegette Magyarország függetlenségét, meit a Habsburg házbeli királyaink mindnyájan e nyomon haladtak.“ A mai tyri szenvedések három századát tengte át igy e kétségbeesésig zaklatott nemzet s a háromszázados politika, a hagyományos rendszer borzasztó nyomása alatt erőnk kifejteni, a kül és belellenség leküzdésére, értelmi közgazdászai kifejlődésünk akadályait előhaladásunk utjából elgörditeni képesek nem valáuk. Prométheuszként lelá^czoltatva szivvérünkön élődött s sas, 1 tehetetlenségünkben „dúlt keblünk nyögése csak néma jaj volt, s nem zudithattuk gyötrő kínzóinkra a bútol s haragtól terhes szív szörnyű — átkait.“ Jó lélekkel betakarnék a sebeket a feledés fátyoléval, mert hiszen ma, a múlthoz képest elég szerencsés helyzetben volnánk ; de lehetetlen, hogy keserűséggel telt szivünk vissza ne érezzen, midőn látjuk, hogy Magyarország ma nem csak tényleg, mint a múltban, de jogilag is és pedig törvényesen" nélkülözi állami önállóságát és függetlenségét. Lehetetlen fel nem jaj- dulnunk, midőn parlamentünkben nyilt kérdést képez: hogy lehet-e a magyarnak államisága jelvényeit — czimerét, zászlóját használnia ott, hol apró cseprő államocs- kák büszkén tűzik ki a magukét?! A múltban, a nemzetirtóharczok, eperjesi őérfürdők, császárnői ajkok csábitó mosol a, az udvari légkör kápráztató fénye közepeit — ha egyes udvari lévuyalók leroskadtak is: a nagy többség, mint vészvigyázva ébergö daru, híven ügyelt az ország törvényes önállóságára s lentartotta azt az utókornak, habár tényleg nem is, legalább jogilag, — s mi az ország önállósága, függetlensége, mi az ország közjogi helyzete ma ?! Feleljen a történelem kérlelhetlen igazsága. A 67-iki törvényhozás férfiai feladták a közel ezredéves küzdelmet s önként lemondtak a had, pénz és külügy önálló intézéséről. „Egy nagy eszmének képviselői — igy szól Lamartine — sohasem adhatják fel a harczot — büntetlenül.“ A 67-ki kiegyezés törvényesen megerősítette a németvilágot Magyar- országon.-^-lispárLi jelentés. Felolvastatott Békésmegye közigazgatási bizottságának 1882. dec. 4-én tartott ülésében. Méltóságos főispán ur ! Tekintetes közigazgatási bizottság I A hatáskörömhöz tartozó közigazgatási ágak f. évi nov. havi állapotáról szóló rendszerinti jeórán, orrot ad s felmondással ijesztget; és mindezt oly nagy összegért, melyet egy gavallér szivarra költ napjában; azt teszi ez! Azonfelül meg egy kis hektikát,. . Hát az igazság szempontjából meg kell jegyeznem, hogy szegény Ádám nem ezzel szerezte az ö tüdővészét. Benn volt a famíliájában, megszületésekor is ott lappangott vérében. Mikor év kezdelén az iskolában padpaj- tást kerestem, hát mindjárt feltűnt nekem a beesett mellű, öreg képű, vézna fiú , bozontos szőke hajával, komolyan néző kis szürke szemeivel ; feltűnt és megtetszett : mellé ültem. Ahban a padban, hol mi kettecskén ültünk, nem tudott osztán többé szerepre kapni az iskola könyv. Szegény Ádám szomorú dolgokat beszélt el víg hangon; nevetett, hogy én félek a sekundás bizonyítványtól: — mit neki az : hisz úgy sincs, aki megnézné az ö bizonyítványát 1 Szomorú dolog az, midőn nincs a diáknak kije, a ki számon tartaná elökérni a pas- susát; körülbelől azt jelenti ez, hogy se apja, se anyja I Az én pad-társam nem is ösmerte szüleit, de még azt se tudta, miféle fán terem; úgy lehet, hogy igazán apja, anyja soha i sem volt neki. ' ; Bizony én nem firtattam, miféle nemzet- | ségből való, csak szerettem nagyon s csak hallgattam, mint valami apostolt. Ádám nappal tanított s éjjel olvasott. Vájjon hol lophatta a gyertyát? s hol azokat a gyönyörű könyveket, melyeknek tartalmát oly édes volt hallgatnom az órák alatt. Lázasan ragyogó szemek, idegesen remegő ajkak s gyakori szédülés, bizonyos be nem tartott étkezési időpontokról beszéltek nekem. A vézna Ádámot — azt mondták — igsn gyakran leheiett találni a déli időben a Széchenyi sétatéren, amint plaidjébe burkolva, a veszekedő verebeket nézegette, Azt mondta, 3 órakor szokott ebédelni . . . Igen, mint a nagyurak ! Egyáltalán nagyúri szokásai voltak. Például nem szeretett fizetni, s a tandíj lefizetése idejében gyakran hetekig nem jött az iskolába ; egyszerűen azért, mert nem akart, nem szeretett fizetni! „Élhetetlen csavargó 1“ — mondogatta humánus igazgatónk. Ezek a nacvuri szokásai. S hoETV alie‘ 1. CM UU * * . UUM ‘ J — T——— • tanult valamit, szerezték meg neki utoljára is ama örömet, hogy a direktor kijelenté I fel is út, le is út; alászolgája 1 Egyszerűen kicsapták, mint a fajta szegény ördögöt szokás —; menjen csizmadiának 1 Mindenkiből csak nem lehet tanult ember. A mi humánus direktorunk nagyon ele- ; -nében volt, midőn eltávolítását az egész osz- . tály előtt tudtára adta, s egész életemben ek- : kor hallottam tőle az első élczet; én elfakad- t tam rajta sírva. Ádám moáolygott. Aztán vette kalapját- — nagyon ékes példány volt az! — s egy szó i nélkül elhagyta a termet. Mikor becsapta ■ maga után az ajtót, mintha a szivem vágták- volna ketté : hangosan zokognt kezdtem, s- midőn egy pár perez múlva az igazgató is elment, utána futottam, megöleltem; ő pedig . fanyar s olyan öreges mosolylyal mondá ; 1 „Vájjon megtartják-e tanítónak a kicsapott . diákot?“ 1 (Folyt, köv.) Bródy Sándor.
