Békés, 1882. (1. évfolyam, 1-53. szám)

1882-10-22 / 43. szám

válaszára.*3

Na nekem ugyan, szegény fejemnek, kijutott! —A „Békés“ olyó évi 35-ik számában megjelent czikkemre két oldalról is válaszolnak s kereszttűzbe vesznek. Ha aféle gyáva ficzkó volnék, talán kereket oldva feladtam volna a tért, de mert érzek magamban egy kis bátorságot, hát helyt állok! — Az egyik ellenfelem (Dr. B.) lovagias bók kíséretében ismeri el, hogy csakugyan sok tekintetben igazam van. — Fogadja köszönetemet s azon elismerő nyilatkozatomat: hogy nagyon csekély kivétellel, melyre későbben kitérek, az általa mondottakat magam is elismerem helyesekül. — Nem igy a másik! — Elhiteti magával, hogy engem minden positiómból kivert; a gyermekes Rechthaberei önteltségével látszik diadalt ülni; csak a sorok között engedi olvasni, hogy ellenfelének mégis egyben vagy másban lehet igaza, de nem elég férfi még ahoz, hogy ezt be is vallja. Látszik, hogy az első már velem együtt vén róka, kit az élet küzdelmei megedzettek, a másik még csak rókácska, kire az élet idomító küzdelmei még ezután várnak. Ha olyan ravasz volnék, mint a milyen nem vagyok, okosabbat alig tehetnék, mint kimutatva a két czikk között lévő diametralis ellentétet, kisika- molnék ellenfeleim közül, nekik hagynám a tért s csak gyönyörködném másokkal együtt abban, hogy ütik egymást. E küzdelemben aztán, melynek nyugodt nézője lehetnék, majd megválnék, hogy : elég-e az, ha valaki olvas sokat, mint Fükszel ur, de az olvasottakat elfelejti,, vagy talán mert sokat olvas, nem ér rá átszűrni a bíráló ész lombikján; helyes-e az, hogy nem átall még Renánra is hivatkozni, a kivel pedig már annyira leszámolt a kritika itélőszéke, hogy tekintélyére támaszkodni is vakmerőség ; helyes-e az, hogy valaki, mint Fükszel ur, csak idéz és mindig idéz, s ez által elárulja, hogy nincsenek önálló gondolatai s mások adják szájába a szellemi élet czuczliját, s ő pedig csak szívja és mindig szívja s nem kérdi önmagától : hogy édes-e vagy keserű; helyes-e az, hogy elvont bölcseleti eszmék magaslatára helyezkedve, s túlbecsülve azok értékét, minden egyébtől ridegen megvonja a létei jogosultságát; helyes-e az, ha valaki nem látja be, hogy vannak bizonyos határok, melyeken túl a legfenségesebb eszmék, a szabadság, egyenlőség s testvériség eszméi sem érvényesülhetnek a nélkül, hogy romboló elemmé válva, valóságos átokká ne fajuljanak; helyes-e az, hogy mint ő tévé a „Békés“ 32-ik számában, ily elvek nevében összekuszál mindent, hogy aztán nehezen megoldhatóvá váljék | bog ?

Dr. Fükszel ur azonban nemcsak ebben téved, hanem velem szemben azon cselhez is folyamodik, hogy az általam tételként kimondott állítást aként érveli, a mint azt én nem érveltem, számolva valószinüleg arra, hogy az én czikkem tartalmáról a közönség már rég megfeledkezett akkor, midőn ellenfelem czik- kének olvasásához jut. Szép számítás, hanem hát engem ugyan nem visz jégre vele, sem olvasóimat!

Azt mondják, hogy a történelmi eseményekben logika van; ezt maga Fükszel ur elismeri, s midőn én az események logikai lánczolatán végig menve, azon végkövetkeztetéshez jutok, hogy a zsidóság a maga, és pedig vallásán alapuló exclusiv nézeteivel közöttünk egy élő anachronismus : ő mit tesz ?! A történelmi alakulás menetén felmerült s általam registrált egyes jelenségeket bizonyos erőszakkal kiragadja az egészből, elfoglalt álláspontjához idomítja, s miután velük ily modorban elbánt, azt

Sjj E választ okt. 7-én, utazásom közben postára adtam. Az nap meg is érkezett Gyulára, de közbejött postai tévedés folytán négy napig a postán hevervén, lö-én bár előre jeleztem, nem jelenhetett meg.

Dr. Kovács I.

mondja : ilyenek Dr. Kovács úr érvei, sőt végül egy kis satyra- irással is gúnyolódik. így p. o. midőn én elmondom, bogy miért volt szüksége Mózesnek, hogy mysteriumokkal hasson a zsidó nemzet képzelődésére s ezt mint egyszerűen az események logikai menetén felmerülő tényt registrálom : ő kapja magát s mint érvet tukmálja nyakamra s azt mondja : mert Kovács ur szerint Mózes magát mysteriumokkal vette körül, ergo : K. ur szer rint a jelenkori zsidóság a mai keresztyén társadalommal összeférhetetlen. Midőn én azt mondom, hogy a megalkotott törvényekben, mint a politikai és társadalmi élet jogszabályzó szükségleteinek leghívebb kifejezéseiben, van egyúttal kifejezve az illető állam polgárainak uralkodó hajlama, erkölcsi alapérzülete, szóval egész lénye és valója, i midőn ebből azt vonom ki, hogy bizony nem hivatkozhatott valami különös önérzettel a tiz parancsolatra, mert hát a tiz parancsolat végeredményében is csak annyit bizonyít, hogy e törvényekre nagy szükség volt: cserben hagyva kedves Ogsenbrüggenét, kapja magát s azon eredményhez jut, hogy a szigorú s talán drákói törvények által védett jogrend fényesebb s megnyugtatóbb helyzet egy államra nézve, mint azon állapot, melyben ily törvényekre szükség nincs, s hol a jogállapot felett nem positiv törvényekkel a nemzetre octroyált félelem, hanem annak szűzies jogérzete őrködik. S szentségtelen kezekkel megrázva nevemmel a haza bölcsének hamvait, egy ügyes ugrással, melyben nincs meg az eszmék kapcsolatos összefüggése, arra hivja fel, hogy vele együtt bizonyítson a mellett: hogy Dr. Kovács ur agyában a nemzetek ellen vádlevéllé alakul át a törvénygyűjtemény! — Egyébiránt erre alantabb majd bővebben kitérek. — Midőn én azt mondom, hogy : mert a zsidó Istennel kötött szövetségében megnyugodva, nem érezte a vele egykorú nemzetek azon lelki szükségletét, melynek neve bölcselet, s melynek tárgya isten, világ és ember egymás- hozi viszonya : a fél utón megáll, nem halad tovább velem okoskodásom fonalán, hol tulajdonképen a tétel érvi jellege kezdődik s ravaszai elhallgatja, hogy a bölcselet hiányából nem magát a bölcselet hiányát vezettem le, hanem azon másik megdönthetien tényt mint érvet, hogy Mózes vallása nem ment át a bölcselet idomító hatásán s eredeti állapotában stagnál, s hogy ennélfogva tu- lajdonképeni érvem nem a bölcselet hiánya, hanem a bölcselet idomító hatása elől való elzárkózás! Hanem aztán engedőimet kérek Dr. Fükszel úrtól, de kijelentem, hogy akkor, midőn az eszmék párbaját vívjuk, az eféle eljárást nem róvhatom fel érdeméül a gondolkozó főnek, ha pedig nem a gondolkodó fő követte el, a mi el lett követve, akkor az egyént kell kárhoztatnom a lovagias érzület hiányáért, a mely lovagias érzület az eféle eljárást tiltja.

De hát, mert épen a bölcsészeinél vagyunk, ugyan mondja meg nekem Dr. Fükszel ur, hogy a mi Lewes műve H. kötete 151. lapjának 3. és 16. sora között van, miért hallgatta el ön oly bölcsen ? Elhallgatta azért, mert a harmadik sor hét szava (az uj Platonisták elseje a zsidó Philon) s a tizenhatodik sor utolsó négy szava (a keleti mystikus elem) bele illett állítása keretébe, de a mik a közbeneső 4. 5. 6. 7. sorokban foglaltatnak, hogy t. i. Hg görög eszmék befolyása Alexandriában már rég óta volt észlelhető, és Philon a zsidók könyvéről irt magyarázatában feltünteti, mennyire hatották át a görög gondolatok. Elméje keleti, nevelése görög vált.“ Ezeket, mint olyanokat, melyek állítását nem támogatják, jónak látta elhallgatni, hogy úgy fejezzem ki magamat : nem kötni olvasóinak orrára! A későbbi szavak ugyanazon műben, ugyanazon lapon még inkább igazolják azt, hogy Philon tulajdonképen nem bizonyos uj bölcseleti iskola alapítója volt,

n fi.í.j.

I niszém. noerv Keresztes. Mezft-Kövesd vaerv I kanczellárnak oda vetett jeeryzése