Békés, 1882. (1. évfolyam, 1-53. szám)

1882-10-22 / 43. szám

hanem pusztán Plató tantételeit ébresztette újból életre. Épen Így j4r el a zsidó Avicebronról felhozott idézetei körül is. Elmondja, hogy a Fons Vitae nagy közönséget teremtett magának I keresztyének között, úgy hogy a nélkül e kor alapos ismerete lehetetlen; de nem tartotta tanácsosnak idézni, a mi fentebb egy pár sorral olvasható, hogy az Avicebron bölcseimét az arabok és zsidók teljesen mellőzték, s mig tehát kellett a keresztyénnek, nem kellett az arabnak és zsidónak. — így idézni, persze, a kedvencz állítás javára, aztán nagyon kényelmes, de azon veszéllyel jár, hogy az emberre ráolvasnak s az idéző, illetőleg az iró jóhiszeműsége szenved általa. — Kijelentem, hogy egy szóval sem állitottam, hogy nem voltak a zsidók között is, kik bölcselettel foglalkoztak; de igenis állitottam és állítom ma is, hogy daczára, miszerint ők alkották az ókor eyyik cultur népét, oly értelemben, mint a velük együtt, élt testvérnemseteknél, a bölcselet náluk ismeretlen volt. A kijelentés semmivel alkudni nem akaró positivitása nemcsak nem rendült meg náluk a bölcseleti skepsis ostromló s igy idomító hatása alatt, de gondosan elzárkózott előle, nehogy szétfoszlassa ábrándjaik ködfátyolképét, s e rideg el zárkózottság hosszú századok múltán is jellemző módón nyilatkozott a hozzájok tartozó Spinozával szemben, ki, mert el merte dobni magától a rabbinikus képtelenségeket, majdnem életével lakolt. Épen úgy nem volt tehát héber bölcselet, mint nincs még ma sem magyar festészeti iskola, oly értelemben, mint van franczia, olasz és németalföldi, daczára annak, hogy nekünk is van Munkácsink, Zichink és Mészölynk. — Mennyivel másként áll a dolog a bölcselet tanai előtt el nem zárkózó keresztyén- ségré nézve I Itt átvitte az egyházat a Nestroius- es Arius-fele viták harczain; e harczokból győzelemre vergődött absolut lelki hatalom nyűge alól feloldotta az embert; az emberiség történetében korszakot alkotó hosszas és véres küzdelem tüzéből tisz- tultabb állapotban hozta ki az eszméket; a Loyola hivei által megkisérlett reactiót magának ugyanazon egyháznak kebelében a janzenisták tanával mérsékelte; a világi hatalmat a puszta spirituális hatalomkörre szorította. Elvitte a hívők egy részét egész a quakker csendes merengéséig, más részét ismét az unitarianismusban élő legtisztább monotheismusig. Az egyedül idvezitő hit kétségen kívül exclusiv jellegű tanát, a mennyiben e hitből fakadó kinövéseket a gyakorlati életben hatálytalanokká tette, oda relegálta a hova valók, a hit országába. De mert az okszerű bölcselet érzi, hogy mellette a hit is élni jogosult tényező, nem ment a nyílt küzdelemben tovább, nehogy a meghasonlott tudás és hit harczának átkát zúdítsa reánk. Mig tehát a kereszténység kebelében hit és bölcselet ily erős hárczo- •kat víva törekedték egymással kibékülni, addig a zsidóságnál épen ez idomító hatás hiánya miatt, a hit maradt a régi, t. i. theologiai gondolat hiányában cerimonia-cultussá merevedett ort- hodoxia, alárendelt szolgálatában az állameszmének, ma pedig a politikai múltak emlékén merengő lélek asyluma. Ennélfogva azon állításomat, hogy Mózes vallása nem ment át a bölcselet idomító hatásán, mint dr. Fükszel ur által meg nem czáfoltat — amely állitásnák czáfolatát külünben meg sem kísérli, — továbbra is fenn kell tartanom s fel is tartom. Midőn a zsidó theokratikus államforma alakulási egyes fényeinek sorrendjén végig menve, azt mondóm: hogy itt rejlik aztán oka annak, hogy a Mózese állásúak későbben behozott, úgynevezett rabbinikus ünnepéi, korántsem valamely magasabb eszme symbolisatioi, hanem egynek kivételével, mindany- nyian az általuk lejátszott világtörténelmi szereplés egyes fényeire vonatkoznak, — érezni látszik Fükszel ur: hogy ez bizony nagyon igaz, de nem rendelkezik ismét elég férfiassággal ahoz, hogy ezt elismerje. E helyett megkísért oly védekezést, melyet komolyan venni nem lehet s azt mondja : na pasa ünnepe például mint a szolgaság aluli felszabadulás, tehát az „emberi“ szabadság ünnepe, a lehető legszebb s mondhatni legmodernebb elvi alappal bir.u A ki lelke van a gólyának uram! mondhatom, hatalmasan elvetette a sulykot j Hát mit mondana az én ellenfelem ahoz, ha mi magyarok azt követelnők : hogy a franczia vagy angol ismerje el szent István ünnepét, mint a magyar korona területi épségének symbo- licus kifejezését; vagy ha az angol azt követelné, hogy vele együtt ismerjük el a lőporos összeesküvés nagy fontosságát, vagy ha Északamerika felhívna bennünket, hogy szabadságharcza emlékének mi is szenteljünk egy napot! Nem joggal mondhatná kölcsönösen egyik a másikának : ez az urak házi dolga, semmi közünk hozzá. ?! Epén ilyen házi dolga a zsidóságnak azon történelmi esemény, melyre a pasa ünnepe vonatkozik. Midőn tehát ön úgy érvel a pasa ünnepre vonatkozólag, mint fentebb, azon tévedést követte el, hogy általános eszmei alapot akart kierőszakolni oly tény, helyesebben esemény számára, mely nem egyetemes értékű,

hanem csakis a zsidóságra bírt azon értékkel, hogy ez által a Pharaók nyomásától megszabadult.

Épen ily értékkel bir a Rosanet-féle élelmezés is, melyet ő a Makkabeusok harczának, jobban mondva lázadásának ad. De mintha érezné ellenfelem az általa elfoglalt talaj ingását s mintha maga is érezné az érverelés gyarlóságát, érvelésével oda lyukad ki: egyébként, még ha nemzeti ünnepek lennének is a zsidókéi, a mi nincs úgy, (de biz úgy van !) azt hiszi ön, hogy e körülmény álterálhatná a zsidók hazafiságát f Erre csak anynyit mondok : hogy hát bizony az csak az egyéni felfogás dolga. Azon felvilágosult s a hagyományokkal szakított zsidóét, ki, mint ön, szereti hazáját, azét nem álterálja ; hanem azon zsidóét, ki a hagyományok nyűgéből kibontakozni nem birt, kinél minden ünnepnap az egykori történelmi nagyság lehanyatlásának fájó érzését ébreszti fel, kinél épen ezen mégcsak bűnül sem róható fájdalom, megbénitja azon haza iránti ragaszkodás érzését, melyről tudja, hogy csak az övé, de nem egyúttal azon sok másoké, kikkel egykor egy közös hazát birt: az ilyen zsidóét, lelkemre mondom, joggal álterálhatja, épen úgy, mint a magyar kedélye elborul, ha nagy Lajos vagy a Hunyadiak kora jut eszébe! Hiába, keleti faj vagyunk mindketten, természetünkben van fájlalni azt, a mit elvesztettünk, különösen a hazát!

De épen mert hazáról és hazafiságról van szó, talán legjobban helyén lesz, ha az alliance izraélite universelle-vől dr. Fükszel ur által mondottakra e helyen válaszolok. Mielőtt azonban e válaszba bocsátkoznám, bizonyos megjegyzéseket kell előre bo- csátanom.

Minden nemzetnek egyedisége — individualitása, melyet cosmopolitikus eszméknek feláldozni nem hajlandó, — első sorban is annak nyelvében nyilatkozik. A vallás reá, mint nemzetre nézve, másodrendű, erről lemondhat, mint lemondott a magyar, midőn szakítva Ormuzd és Arimánjával, a kereszténységre tért át s habár lemondott ősi hitéről, mert megmaradt nyelve, megmaradt nemzetisége is. Egészen máskép áll a dolog oly nemzetnél, melynek nyelve kihalt, melynek nemzetiségét egyedül vallása fejezi ki, méginkább akkor, ha e vallás nem bir az egyetemesség jellegével s ha az a vallás exculsive csak is az övé. Ilyen nemzet aztán nem mondhat le vallásáról a nélkül, hogy nemzeti egyediségét is fel ne áldozza. Ebből önként folyik, uram, hogy nincs a föld kerekségének oly zuga, a melyben bármi czim alatt megalakulhasson oly egylet, melynek egyedüli czélja a zsidó hitben egyesültek érdekeinek megvédése; mert e hitben egyesültek érdekei a zsidóságnak, mint fajnak is érdekei egyúttal, s hogy ennélfogva az alliance, nem a hívők öszvegének, hanem az egy és ugyanazon fajhoz tartozóknak szövetsége. És éppen ez a bökkenő, mely mint első megjegyzés álljon itt! Második megjegyzésem mintegy co- rollariuma amaz előbbinek.

Dr. Fükszel ur ugyanis azt mondja, hogy miért botránko- zom én meg az alliance izraelita universelle-n, s miért nem bot- ránkozom meg az alliance evangelique-n, mely a protestáns sec- tákat egyesíti. No hát nem botránkozom meg azért, mert az alliance evangelique egy társulás, melyben részt vehet franczia, német, magyar és angol egyiránt, a hit egyetemességénél fogva, s mert ez egyesülésnek czélja csak az elvont hit érdekeinek, de nem egyúttal a faj concret érdekeinek megvédése, mint amott.

Meg fogja ön dönthetni valaha e distinctió logikáját, mely világos és meg nem dönthető tényekben gyökeredzik P A mi pedig azon erős papi szövetkezetei illeti, mely átövezi az egész világot, s hatalmasan kifejlesztett hierarchicus szervezetében egy főtől függ, mely fő, Rómában a Vatikánban székel s melyről azt mondja, hogy reá nehezedett a világra : nem látja ön, hogy e hatalommal szemben is mit igazolt a történelem logikája? Emlékezzék ön IV. Henrikre, Nogaret Vilmosra, Colonna, Bourbon Conmetable, az avignoni fogságra, magára a reformatióra, Pom- balra, Portugálba ministerére, s a legutóbbi időben azon harczra, melyet a nagy Napoleon épen VII. Piussal vívott, kitől reményiette, hogy a jámbor lelkeket hatalma alatt egyesítvén, az övé alá helyezi. Ugy-e, hogy e harczok magának azon egyháznak kebelében keletkeztek, melynek hivei felett terjeszkedett ki az egész világot átövező hatalom, s mégis a hívek koronkint e hatalmat amúgy Istenigazában megrázták, nyilvános bizonyságára annak, hogy az efféle alliance-ok természetében rejlik mindig e, hatalmi túlkapás, ennek folytán azon reactio, melyet működésűkkel keltenek, méginkább akkor, ha az alliance oly heterogén valami, mint a milyen heterogen a keresztyén társadalomra nézve az alliance izraelite universelle. — És ennek a keresztyén mumusnak félelmessége is korántsem magában a szövetkezés egyszerű tényében rejlik, hanem azon eszközökben, melyek rendel-