Békés, 1882. (1. évfolyam, 1-53. szám)

1882-06-18 / 25. szám

Általában a megyei közbiztonsági közegek a mait bő folyamán a szolgálati utasításnak meg­felelően, az őrjáratokat kellő számban teljesí­tették, s a csendiegénység magaviseleté fegyelmi tekintetben kifogásra nem adott okot. III. Közutak. Védtöltések. A közlekedési utak lehető jó karban van­nak 8 azokon az utkaparók elég' sikerrel telje­sítik kötelességöket. A folyó évre kitűzött közmunka feladatok részint már végrehajtattak, részint azok teljesí­tése folyamatban van. A hidak közül a hosszufoki híd teljesen el­készült és május hó 30-an felülvizsgáltatván, a forgalomnak átadatott. A Békés alatti nagy híd a kotrógép keresztülszállithatása czéljából május hó 22-én történt felbontását szerencsésen kiál­lotta s a következő nap ismét helyreállittatott. A védtöltések közül a fehér-körösi nagy­csatorna balparti töltésének szélesítése a dobozi határban a múlt hó elején megkezdetett. A Sebes-Körös szabályozási társulat vállalkozója a múlt év őszén hatósági rendelet következtében megszakított töltésépítési munkálatokat úgy a jobb-, vagyis az ismeretes szarka-szigeti oldalon valamint a baloldalon április hóban 1200 főnyi munkáserővel folyamatba tette s ez ideig any- nyira előre haladt, hogy jóllehet a májusi eső­zések miatt felduzzadt Sebes-Körös a munkatért teljesen elborította, mindazonáltal a viz a jobb­oldalon elterülő szeghalmi földekre már nem ta­lált utat. A hortobágy-berettyó-vidéki belvizek leve­zetésére kinevezett kormánybiztos a Berettyó- csatorna kiépithetése czéljából a holt Berettyó medrén összegyűlni szokott csapadék vizeknek a Simái fokon való levezethetése tárgyában múlt hó 25-én Gyomén értekezletet tartott, melyre Bé késmegye törvényhatóságát is meghívta. Az értekezleten jelenvolt összes érdekeltség a Simáitoknak a kormánybiztos által czélzott ideiglenes kiuyittatását a kellő biztosítékok ki­kötése mellett nem ellenezte, mely megállapo­dáshoz magam is hozzájárultam oly feltétel alatt, bogy a gyoma-mezötúri utón a közlekedés foly­tonossága biztosittassék s az előbbi állapot an­nak idején az érdekelt társulat költségén helyre- állittaasék. E fejezet alatt nem mulaszthatom el a te­kintetes bizottság tudomására hozni, hogy Hor­váth Gyula töltésépítési kormánybiztos a szent- ahdrás-öcsödi útnak a téglabalomtól a mogyorósi halomig terjedő része kiszélesítése, továbbá a kis- és nagyfok közötti útrésznek a kijelölt uj útvonallal leendő helyettesítése tárgyában három ízben is ismételt megkeresésekre ez ideig sem adott választ. Minthogy pedig a szóban levő köz­lekedési vonalak, a mint azt már múlt havi je­lentésemben is említettem, jelen állapotukban a közlekedés ügyeinek meg nem felelnek, sőt kü­lönösen az öcsöd-szentandrási útrész rendkívül keskenysége miatt hova-hamarabb szerencsétlen­ségek oka is lehet: előállott annak szüksége, hogy a tekintetes bizottság ezen útrészek helyre­állítása iránt az eddig sikertelenül megkisérlett módozattól eltéröleg, saját maga hatáskörében intézkedjék. IV. Vegyesek. 1. A megyei pénztárak a lefolyt hóban is megvizsgáltatván, azok kifogástalan rendben lé­vőknek találtattak. 2. A folyó év elején eszközölt lóössszeirás alapján, a lóosztályozási eljárás megyeszerte be­fejeztetett. Az eredményt azonban csak akkor lesz módom a tekintetes bizottsággal közölni, ha a több tekintetben helyesbítést igénylő egyes já­rási kimutatások kiigazítva s a gyomai járásra nezve elrendelt potosztályozás adatai előttem is­meretesek lesznek, 3. Tapasztaltatván, hogy a közutakon való legeltetés eltiltása 220.—1881. bgy. szám alatt alkotott és meghirdetett megyei szabályrendelet daczára a legeltetés széltiben gyakoroltatik, sőt panasz emeltetvén az iránt is, hogy a községi közlekedési és mezei utakon a járás-kelés az ott legeltetni szokott jószágok miatt szerfelett nehe- zittetik, sőt veszélyeztetik is: a járási szolga- birákat és B.-Gyula város polgármesterét fí évi 349. ein. szám alatt kelt rendeletemmel utasí­tottam, hogy az említett szabályrendeletnek ér­vényt szerezzenek, a tilalmat ismételten tegyék közhírré, a tilalom ellen vétőket, a szabályren­delet értelmében büntessék meg s intézkedjenek az iránt is, hogy a községi közlekedési és mezei utakon a legeltetés hasonló módon eltiltassék, s az ily legeltetés által okozott károk és közleke­dési akadályok elhárittassanak. Mező-Berényből. 1882. Juni. 12. A mezőberényi ág. bitv. ev. német ajkú egyház megható ünnepélynek volt részese, f. hó 11-én midőn 28 éven át működött lelkésze néhai Petz Gyula urnák utódjául f. évi ápril 24-én egyhangúlag megválasztott lelkészének beigtatási ünnepélyét megtartotta. A templom, úgy a karzat, mint a földszint, lépcsözet és folyosó zsúfolásig megtelt a hívekkel. A testvéregyházak lelkészei, tanítói, elöljárói kis számú díszes intelligens közönség, s nagy számú hallgatóság előtt tartá meg tiszt. Dax György lelkész úr szónoklatát, mely tárgyának alkalom- szerűsége mint a hangulat emelkedettsége folytán méltán kiérdemelte azon legszebb jutalmat melyet a hallgatóság szemeiből kicsordult könnyek oly igazán tanúsítottak, mikor az ifjú lelkész szívből a szívhez beszélt. A megtartott szónoklat után, nagytiszteletü esperes Áchim Ádám úr az ujonan választott lel­készt egyházi ősi szokás szerint a templom kulcsa, a szentkönyv, a kehely és keresztelő edény ünne­pélyes átadása által hivatalába beigtatta. Az ünne­peltet fehérbe öltözött leánykák koszorúkkal hal­mozták el és kisérték istenitisztelet után lakására. A szertartást délutáni 2 órakor barátságos ebéd követte, melyen az egyházak lelkészei, tanítói, elöljárói, tanácsa, hivatalnokai, közs. elöljárók és más honoratiorok vettek részt. A toasztok sorát Nagy Károly ref. s. lelkész ur kezdé meg s po­harat emelt az ünnepeltre, de ebédközben eltá­vozni kényszerülvén, ezen rendellenességet toaszt- jában „ordo est anima rerum“ régi igazsággal megczáfolta és elbúcsúzott hogy kötelmet a dél­utáni isteni tiszteletnél rendesen betöltse. Bonyhai Benjamin és id. Jeszenszky Károly urak az Ünne­pednek jelenlevő szüleire — Szentandrásy István és az egyház derék kurátora Beinschrót Márton urak az ünnepelt lelkészért ürítettek poharat. — Majd Bonyhai Benjámin ur „sírjatok a sirókkal, örüljetek az örülök kel“ kezdvén toasztját, nagy részvéttel emlékezett meg néhai Petz Gyula elhalt lelkészünkről. Ma négy hónapja — úgymond — hogy az érdemekben gazdag lelkészt eltemettük, akkor sirtunk a sirókkal és négy hónap után örülünk az örülőkkel, mikor az uj lelkész ur be­igtatási ünnepélyén jelen vagyunk stb. Utánna M. Braun József ur emelt poharat s az előtte mondott ritka szépségű beszédre ama költői ha­sonlattal élt: „a bércztetőn még csillámlik a hő mely a zord, barátságtalan télnek elmaradt része, s a barátságos tavasz előhirnökéül a völgyben már ibolya nyílik.“ Még élénk viszhangra lel szi­vünkben néhai lelkészünk fájdalmas emlékezete, — jótékony édes öröm repes keblünkben a mai ünnepélyen, azon tudatban, hogy az érdemes előd örökébe méltó utód vonult be, ki egyházunk lel­kes fáradhatlan gondozója, társadalmunknak, köz­ségünknek tevékeny tagja, és a mint szónoklatá­ban is hangsúlyozta, „közös édes anyánk a szép Magyarországnak, derék polgáraként, ezek javára sokáig éljen. Ifj. Jeszenszky Károly ur a két test­ver egyház között 100 év óta zavartalan fenálló jó egyetértésre, Achim A. esperes ur, az örök ifjú Bonyhai bácsira emelvén poharat — az ünne­pélyesség véget ért. a+b. Ta,n-ü.g:37-_ Iskolai értesítés. A b.-gyulai négyosztályú községi (polgári) fiúiskolában az évzáró nagy ismétlések (repetitiók) folyó hó 19—24-én, a nyilvános zárvizsgálatok pedig f. hó 27—28. és 30-ik napjain fognak megtartatni, oly módon, hogy 27-én délelőtt 8—12 óráig az első, délután 3—7 óráig a második, 28-án d. e. 8—12 óráig a harmadik, d. u. 3—7 óráig pedig a negyedik osz­tály vizsgálata leend, az iskolai épület nagy rajz­termében. — 30-án, azaz pénteken d, e. 8—9 óráig a franczia nyelvből, 9—10-ig a gyorsírás­ból lesz vizsgálat; d. u. 3—6 óráig az ének-, rajz- és szépírásból, azután a testgyakorlatból tartatik meg a vizsgálat. Ennek végeztével a ju­talmak kiosztatván, az iskolaszéki elnökség az iskolai évet ünnepélyesen berekeszti. Midőn ez értesítést közzétenni szerencsém van, teljes tisztelettel hívom fel egyúttal úgy a közelebbről érdekelt szüléket, mint általában a tanügy minden rendű barátait a fentirt nyilvános zárvizsgálatokon való szives megjelenésre. Az iskolaszéki elnökség megbízásából köz­zéteszi B.-Gyulán, 1882. junius lő-én. Homolya István, polg. isk. igazgató-tanár.* 3^Eegrlil-^ás. A b.-gyulai rom. kath. elemi iskolák zár- vizsgálatai a következő napokon és renddel fog­nak megtartatni: Junius 22-én délelőtt 10 órától 12-ig a pol­gári iskola r. kath. vallásu növendékeinek vizs­gálata a vallástanból. Junius 23-án délelőtt a belvárosi fitanoda III_IV*ik osztályában; délután a Il ik osztályban. Junius 24-én délelőtt az I-ső osztályban; délután a belvárosi leány-tanoda IV., V. és Vl-ik osztályaiban. Junius 26-án délelőtt a belvárosi leány tanoda A megyei lapok t. szerkesztőségeit is szivestiszte- lettel kérem fel ez értesítésnek becses lapjaik legköze­lebbi számában leendő közzétételére. Homolya I. I., n. és III-ik osztályaiban; délután a németvá­rosi fitanoda III-ik és IV-ik osztályaiban Junius 27-én délelőtt az I. és Il-ik osztály­ban ; délután a leányiskola III. és IV. osztályában Junius 28-án d. e. a leányiskola I. és Il-ik osztályában; d. u. a külvárosi fitanoda I. és Il-ik osztályában. Junius 30-án délelőtt a külvárosi leányis­kolában : délután magánvizsgálatok. Julius 1-én hálaadó isteni tisztelet az anya­templomban. Jövő évre a beírások kezdődnek aug. 28-án tanitás kezdete lesz szept. 4-én. Egész tisztelettel fölkéretnek a szülők és tanügybarátok, hogy iskoláink vizsgálatain minél számosabban megjelenni szíveskedjenek. Az isk. igazgatóság. Újdonságok. A pél-gyulai élövizvezetö csato ma elzá­rására és a Csákó sérnek nyílt csatornává leendő átalakítására vonatkozólag a ministeriumtól a me­gyéhez következő leirat érkezett: Közmunka és közlekedési m. kir. ministerium Békésmegye kö­zönségének. A pél-gyulai élövizvezetö csatorna elzárására és a Csahosérnek nyilt csatornává le­endő átalakítására, valamint az azzal kapcsolatos munkálatokra vonatkozó tervezetek elkészülvén, azok a múlt évi december hó 7-én 36331. ez. a. kelt rendeletem folytán Kiszely Károly osztályta­nácsos elnöklete alatt az összes érdekeltek köz­reműködése mellett ugyanazon hó 21 én letár­gyaltattak. Időközben a most jelzett tárgyalás al­kalmával felmerült s figyelmet érdemlő észrevé­telekhez képest szükségesnek bizonyult többi munkákra vonntkozó tervezet is elkészülvén, annak szüksége merült fel, hogy a kérdéses munkáknak kik által és mily arányban történendő viselése szintén megállapittassék. Bár az állam a most jel­zett és Békés, Csaba, Gyula városok veszélyezte­tett helyzetének megszüntetése czéljából okvetle­nül szükséges munkák aránylagos költségeinek viselését hajlandó átvállalni, de ép azon indoknál fogva, hogy az ezen munkák előnyeit első sorban a nevezett városok élvezendik, méltányos, misze­rint azok az e czimen felmerülendő költségekhez szintén hozzájáruljanak. A költségek hozzájárulási arányának megállapítása végett szükségesnek tar­tom, hogy az említett városok kiküldötteivel ta­nácskozások fotytattassanak. Ezen a vezetésem alatti ministerium második szakosztályában Le- veczky Adolf ministeri tanácsos elnöklete alatt tartandó tanácskozások határidejéül f. évi junius 26 ik napjának délelőtti 10 óráját tűzöm ki. Mi­ről a megye közönségét oly felhívással értesítem, hogy a nevezett városokat haladéktalanul uta­sítsa, miszerint magukat ezen tárgyalásnál kellő meghatalmazással ellátott kiküldöttek áltul kép­viseltessék, , a kiküldöttek neveit pedig ide je­lentse fel. Budapesten, 1882. funius 10-ón. Ordódy Pál s. k. E kérdésben a három város megbízottai között egyöntetű megállapodás létrejövetele czél­jából Csabán f. hó 20-án értekezlet fog tartatni. Fényes főúri esküvő volt — mint lapunk május 28-iki számában előre jeleztük — Kétegy- házán, f. hó 10-én. A nászünnepélyröl, miután szombati napon tartatott, csak lapunk zárta után vettünk tudósítást, s igy ezt 11-iki számunkban már nem közölhettük. Az esküvő valódi főúri pa­zar fénynyel ment végbe. Násznagyok voltak lfj. gróf A I m á s s y Kálmán, ki magyar szokás sze­rint a felbokrétázott pálczát vitte és azzal a szo­kásos három kopogást tette, gróf W enckheim Frigyes, Beniczky Ferencz Jász-Nagy Kún- Szolnok vármegye főispánja és Szapáry Iván gróf. Nyoszolyóleányok: gróf Almássy Emma, két B e n i c zk y kisasszony és Odescalchy herczeg- kisasszony, — vőfélyek: Almássy Dénes gr. és W enckheim Dénes gróf. Az esketés a grófi család kastélyán belül levő házi kápolnában ment végbe, mely valóságos déli világkertté, kis para­dicsommá volt átváltoztatva. Az esketési szertar­tást ft. A n d r á s y Kálmán, a család lelkésze végezte. A menyasszony Almásy Mária grófnői selyemruhábau díszelgett földig érő fátyollal; a ruha myrtusz-virágokkal díszítve. A nyoszolyó leá­nyok mind egyforma rózsaszín ruhákban, csak nyakukon ragyogott 3 sor fehér drága gyöngy, máskülönben ékszer nélkül a legegyszerűbb ele gáncziában voltak öltözködve, a férfiak kivétel nélkül magyar díszruhában, kardosán, a vőlegény Beniczky Géza a legpompásabb violaszinü, aranynyal dúsan kirakott mente és hasonló attila és nadrágban, aranysarkantyús csizmával. A többi férfiak mind violaszinü vagy piros díszruhában voltak dúsan arany hímzésekkel kirakva. Id. A 1- m á s y Kálmán gróf, a menyasszony édes atyja kardövének előrésze legalább 10,000 frt értékű drágakövekkel kirakva, kucsmájának boglárjában egy drágakövet szintén annyira lehetett becsülni. A női vendégek közt ott voltak gr. Wenckheim Frigyesné szül. gróf Wenckheim Krisztina, Odescal chy herczegné, Beniczky Kál­mánná, gr. C z i r á k y Béláné szül. gr. Almásy Erzsi, a férfiak közt id. és ifj. C z i r á k y János grófok, gróf Wenckheim Géza, W enck­heim Viktor b. s többen. Az esküvő után a legfényesebb lakoma fejezte be a főúri nagy csa­ládi ünnepélyt. A boldog ifjú pár nászúira kül­földre utazott ki. Dinya János négy éven át gyulai r. kath. segéd-lelkész Szarvasra plébánossá választatván, miután folyó hó 11-én Gyulán híveitől érzékeny szavakban elbúcsúzott, e hő lő-én a déli vonat­tal indult Szarvasra.' A távozás előtt, az eltávo- zónak barátai és ismerősei Göndöcs Benedek apáthoz villásreggelire gyűltek össze, melynek végeztével a vasúthoz kísérték. A távozó, köz­szeretetben részesült lelkészt az irántai tisztelet és szeretetnek kifejezéséül, Dobay János, Hoff­mann Alajos, Reinhardt József és Sál József kí­sérték Szarvasra, ahol az ottani értelmiség r. kath. hívei, köztük a városi hatóságból a bíró, törvénybíró, és Pől Dániel főjegyző fogadták ; — a vonalról leszállva, a r. kath. hívek nevében Pokomándy Sándor postamester őszinte szavakkal üdvözöltél melyekre az üdvözlett lelkész, megha­tott szavakban válaszolva, a tisztelgők mintegy húsz kocsin a városba lakására, a plébánia la­kára kisérték, délután 6 óráiól 8-ig, hívei közül többeket meglátogatott, ahol az öt kisésők szem­tanúi lehettek a tiszteletnek, meljhez a híveket lelkészükhöz a várt, a lelkészt pedig híveihez a jogosult szeretet fűzi. Este 8 órakor a „Bárány“ vendéglőben kedélyes banquett volt, melyen mint­egy negyvenen vettek részt, a szarvasi kitünó zenekar részvéte mellett, ahol alkalomszerű fel­köszöntésekben, derült jókedvben hiány nem volt. Eljegyzés. Bródy Adolf ügyvéd ur f- hó 10-én jegyezte el Steinfeld Ignácz köz- tiszteletben álló gyulai terménykereskedő urnák minden társadalmi körben kedvelt bájos leányát Rózát. Az ifjú jegyesek fogadják őszinte üdv* kivánatunkat. Fábry Károly csabai ügyvéd s lapunk munkatársa, mint Csabáról örömmel értesülünk, súlyos betegségéből teljesen felépült. A gyulai sport-klub által f. hó 10-én nagy érdeklődés mellett megtartott tekeverseny diját, egy csinos dohányszelenczét Lukács Endre do­básain Z ö 1 d y János ügyvéd nyerte meg. Újab­ban a klub tagjai közé felvétettek Reiner Albert, dr. Dubányi János, Kovács János honvéd-hadnagy, Szigethy Lajos, Czinczár József, Védel Károly, Olajossy Dezső, br. Taxis József honvéd-főhadnagy, Bontó György honvéd-hadnagy, Grimm Károly, Pohl Kálmán és Ventilla György urak rendes, Pop­per István, Aszalay Gyula és Márki Imre urak vidéki tagokul. — A többször hirdetett, de meg nem tarthatott közgyűlés mához egy hétre, f. hó 25-én d. u. 5 órakor fog a klub helyiségében megtartatni. A gyulai kir. törvényszék polgári osz­tályának ügymenete egy idő óta sajnos pangásnak indult. Az uj büntető törvény életbelépte óta fe­lettébb megszaporodott bűnügyek Kirileszku Gyula fenyitő ügyi előadón kívül Huszka M. tszéki bírót ki a fenyitő üléseken hetenként két nap elnököl és másik két nap a végtárgyalási jegyzőkönyve­ket s ítéleteket revideálja, és Urbán A. ts.zki bi- rót, ki a végtárgyalásokon hetenként két nap, mint szavazó biró vesz részt, anyira igénybe ve­szik, hogy a polgári ügyek elintézésére alig ma­rad hetenként egy két napjuk, s kivülök még csak két referens van a polgári osztálynál. Kívá­natos volna, ha a törvényszéki elnök ur az igaz­ságügyi ministeriuranál megsürgetné a Márki Ist­vánnak kir. táblai pótbiróvá lett kineveztetése által megürült birói állás mielőbbi betöltését. A kir. igazságügy minister Sal János tszéki aljegyzőt a gyulai kir. törvényszékhez jegyzővé nevezte ki. Csóka Sándor színigazgató úr f. hó 16-ika óta Gyulán időzik, s nehány napon át a bérlet előjegyzéssel foglalkozik. A társulat, mint a napok­kal ezelőtt kihordott előleges színi jelentésből ol­vasható szombaton f. hó 24-én Csiky „Czifra- nyomoruság“ czimü jeles színmüvével kezdi meg előadásait. A társulat névsora kővetkező; Bérczy Ödön operette tenor, Berki Ferencz hősszerelmes, Benyó György festő, Breznay Géza jellem, apa, Csóka Sándor igazgató, Fekete Adolf kardalnok, Gyarmathy Gusztáv segédszerelmes, Halász Albert kardalnok, Hegedűs Ferencz segéd buffo, Kis Pista népszínmű és operette bariton, Kulcsár János kar­dalnok, Lovász Viktor kardalnok, Nagy Dezső ruhatárnok, Révi Ferencz kardalnok, Rónaszéki Gusztáv bonvivant, — komikus, Szilágyi Gedeon segédszinész, Tamássy Gábor kardalnok, Vedres Gyula jellem, cselszövő, Znojemski Ferdinánd karmester. Benyóné Mari kardalnoknő, Breznayné Róza társalgási, anya, Csókáné Julia szende, Enyváry Sarolta operette énekesnő, Erdélyi Marietta népszínmű és operette énekesnő, Hegedüsné Re­gina segéd színésznő, Kissné Mari segéd énekesnő, Kulcsárné sugónő, Kerekes Hermin kardalnoknő, Pajor Ágnes másod énekesnő, Rácz Ida kardal - noknő, Somogyi Nelli kardalnoknő, Szilágyi Mari komika, anya, Tőkés Emilia drámai hősnő, Váry Janka kardalnoknő, Vavra Emilia naiv, Breznay Anna, Szilágyi Mari és Nagy Ilka gyermekszere­pekre. Az elősorolt személyzet között közönségünk

Next

/
Oldalképek
Tartalom