Békés, 1882. (1. évfolyam, 1-53. szám)

1882-01-01 / 1. szám

a polgármester rövid szavakban megemlékezett a letűnő félben levő évnek városunkra nehezedett súlyosabb csapásairól, Gyulavárosa közönségének egy jobb és boldogabb uj évet kívánva, a gyűlést berekesztette. Boldog uj esztendőt! Egy év ismét követte eiődeit év ismét Követte eTüaelT az enyészetbe. 1881 ma már a múlté; de emléke­zete sokáig fog még a nemzet, különösen megyénk lakosainak szivében élni. Azt kérdezzük az elhunyt ravatalá­nál, mit tett életében. Ha emberi, társadalmi, honfiúi köte lességét hiven teljesité, ha életét családj embertársai és hazája javára irányzott tét tek diszesiték, őszintén fájlaljuk mindig kara halálát; ha here, ha gaz volt, — szá Halmunkat ugyan felébresztheti, de nem iiagy űrt maga után sem a társadalom ban, sem sziveinkben. — így pillantunk visz sza az elmúlt esztendőre Születése perezében boldognak szán tűk őt is és boldogulásunkat vártuk tői Ma már tudjuk, miként teljesité hozzá kötött reményeinket, és bizony elmond hatjuk reá a nagy költővel, hogy: „Nem foglak odaírni tégedet hol boldog évim följegyezve vannak.“ 1881 szomorú emlékeket hagyott örö kül most született utódára, különösen az Alföldön és kivált megyénk körösparti vi dékein. A tavaszi árviz csirájában meg fojtotta egy év reményeit, az áldásos ró uákat tengerré, terméketlen nádas mocsá rákká változtatta; egy viruló, népes tiszta magyar községünket romokba döntötte elszegényítette népünket annyira, a milyen 18f>3. óta, de talán még 18b'3-ban sem volt. Nem tehettünk róla. Évek óta millió­kat áldoztunk vizsza bályozási és vízvédel­mi czélokra; sokszor jövedelmünk jelen­tékeny részével adóztunk óriási gátak csatornák építésére; és mégis élethalál- harczot kellett vivnunk a fékevesztett elemmel. Mi megtettük kötelességünket, önvád nem terheli lelkiismeretűnket. Mert hiszen nem tudhattuk, miként sáfárkodnak pénzünkkel; laikusokul nem ismerhettük a szabályozási rendszer óriási tévedéseit, s ki tehette volna fel a kormányról, mely hivatva van a szabályozási tervezetek gyö­keres tanulmányozására, megbirálására, s a kivitel ellenőrzésére, hogy oly szabályo­zási rendszert tartson fen, mely felemész­tette vagyonunk jelentékeny részét s nem tudta megóvni pusztulástól megmaradtat. A rendszert, a kormányt, a mostanit úgy, mint elődeit terheli a felelősség anyagi pusztulásunk miatt. De mig az elemek csak egyes vidé­kek vagyonosságát tették tönkre, atyás­kodó kormányunk pénzügyi politikája — pusztító árvízként az egész nemzet jóllétét vitte ismét közelebb az örvényhez, mely­ben végre is el kell merülnünk. Az adók folytonos emelése és kérlelhetlen behaj­jegyzi róla: „Kossuth az emberiség nagy szivének tolmácsa“; Lowell, a nagy költö pedig egy ódájában zengi: „Adván a világnak oly hőst, a minő Kossuth — magyar nemzet. Te decsön betol- téd hivatásodat a történelemben,“ ___________ — ts. Jégre hölgyeim! „...mostan puszta ám igazán a puszta.“ Tél közepén vagyunk, — de a síkos hó, szaladó szán csak emlékünkben s reményünk­ben él, — a legfőbb hatalom nem altart uen-1 nünket egy jó esztendő rémé lyével kecseg­tetni azzal sem, hogy fehér lepellel borítsa a Karácsonyt.... Jobb is, ha nem remél az emberi — — Sokan örülnek az uj esztendő megérkeztének — kivált a doctorok s a pati- káriusok, sokan meg félnek tőle — kivált kiknek sok fizetetlen számlája áll rohamra készen. Üdvözöllek én is, zsebek purgatoriuma, szent Januarius 1 hozz egy oly esztendőt, mely legalább is — rendellenesen bár — legyen kü­lönb tegnap eltemetett apjánál, könyörögj érettünk, hogy most is csalódjunk, mint ren­disen, kik a fekete karácsonyt rósz előjelként féljük. Napok óta álmos idő van, „szürke a meny, mint a bakkancsos köpönyeg,“ de a tél pillaingói, a ragyogó hópelyhek, csak nem akarnak lerepülni, nagy félelmére a gazdák­nak, bosszúságára a vadászoknak, s örömére a korcsolyázó közönségnek. A [gyulai sport-klub korcsolyázó tere még illetetlen minden pályarontó elemtől; a jég sima lapja igézőén tükrözi vissza a kor­tása már a tőkevagyont, az adóala emészti s mégis az összes bevételek < harmadát az államadósságoknak csak mataira kénytelenittetünk kidobni s a lyó évi költségvetésben is — száz n száz tétel szövevényeiben elburkolva 55 millió deficit állott elő, melyet úja adósságcsinálással lehet csak fedezni. Ho fog ez vezetni — a jó Isten a megmot hatója ! És hogy ezen vészes közvélemén ellenes és nemzetietlen politika ma is űzi hetik, hogy azon kormány, mely más j litikát követni nem tud, nem akar, vaj nem mer, ma is fenáll: ennek már ma; a nemzet az oka. 1881-ben volt alkak akaratát saját javára érvényesíteni, v< alkalma a kormányt és politikáját elítéli volt alkalma oly pártot állítani a kormán rúdhoz, mely a nemzet anyagi önáll ságát s politikai függetlenségét irta zás: lajára s mely bizonnyal őszintén ki mer volna nyilvánítani a korona tanácsába liogy vagy le kell tenni azonnal és mii len utógondolat nélkül nagy hatalmi ál rándjainkról, mert itt a baj gyökere, vág iienthetlenül és rohamosan államtönkne negyünk elébe. Volt alkalma — nei ette, s rohan tovább-tovább a lejtőn 1< élé,' a honnan majd nem lesz többé erej ússzatérni. Ily örökséget hagyott reánk az ó-é' ly kilátásokkal lép be az uj. A függetlenségi párt vállalta feladd ául a nemzetet a romlás lejtőjén vissza artani; visszavezetni ősi erősségei, ős ogai védbástyája mögé. Vajha az égés lemzet megismerné saját javát és szilái jul akarna saját javára hatni! Vajha n< olnának önzők és kishitüek, kik ner karnak, vagy nem mernek bízni a füg etlenség eszméjének békés diadalában. Lapunknak, mini a függetlenség esz léje szerény tolmácsának kitűzött czélj legyénknek ezen fenséges eszme irán ly termékeny talaját tovább mivelni j özvéleménynek képzője, szó szólója lenül la egy porszemmel járulunk is a nemzet igggetlenség felépítéséhez, megleszünl yugodva, mert segítettünk azt felépíteni Adjon isten törekvésünknek mélt< kert, adjon isten boldogabb uj esztendőt ? Jantsovits Emil, Levelezés. Szeghalom 1881. decz. 28. Tisztelt Szerkesztő úr! A közjogi ellenzéki politikát követő „Békés“ megindításának hire ál­talános örömet okozott községünkben az elvtár­sak között. Örülünk rajta, hogy megyénkben is meg­született azon erkölcsi szükség érzete, mely ha­zánknak más, tulnyomólag magyar lakosságú dékein a függetlenségi elvek terjesztésére és megszilárdítására egy közjogi ellenzéki lap meg­alapításával a hazafiasságnak oltárt emelt. Nagy jelentőségű megyénkben ez esemény; mert ez nem egyes ügybuzgó elvtársak elhatáro­zásának eredménye, hanem eredménye és szűkség­csolyázó tündérek csábitó bokáit, s nyugod­tan tűri, hogy végigbarázdálja fagyos testét Halifaxok pengő aczélja. Gyönyörrel nézzük a sirályként repülő párokat, s örömmel látjuk, hogy a sport ez ártatlan neme mind nagyobb hódítást tesz szépeink között is. Sokban igazat adunk némely köszvény- párosult öreg urnák, ki egyátalán nem szereti, a szépnem férfias mulatságok részese lesz, mi sem látjuk mindenekben szívesen szé­oltiUí-i, «&» a korCSnUrÁ/As a Hwitfolalr Pürvikf'. mi szeretjük szépeinket a — jégre vinni. A korcsolya-sportnak, kivált a nővilágra nézve annyi fényoldala van, hogy nem tudjuk azt elég melegen ajánlani a mamáknak, leá- yaik részére, meg sok szép kis-mamának ma­gának ; — eltekintve attól, hogy a legártatla- abb módon kellemes időtöltést nyújt, edzi, gyessé, elevenné, könnyűvé teszi a testet, s már csak azzal is, hogy a szoba zárt átmos- phaerajából a fris levegőre csalja, s ahoz szoktatja mivelőit, nagy kárt csinál az — orvosoknak. Sok gondos mamácska fél kedves leány­káját a jégre ereszteni, s a korcsolyázás ve- zólyeit rémitő színekben látja s festi az előtt. Pedig tessék elhinni, alig van a korcsolyázás­ban veszély, — hacsak az nem, hogy a garde des damesok őrködését lehetlenné teszi, s al­kalmat ad négyszem közt is pár szót váltani, ez pedig nem oly nagy baj, — a leányszív arra való, hogy elhódítsák; az teremti a jeget aki a szerelem érzését teremtette. Jégre hölgyeim! >t I szerű folyománya a megyénkben ia mindig töl y I tért hódított azon politikai hitvalláshoz való r; i-1 gaszkodásnak, melyet a hazai közjogi ellenzi 1.1 követ. i or I Ezen politikai zászló alatt reméljük mi min« -liukább sUlyedező hazai állapotunk jobbrafordi j I lását: — és áldott legyen minden kéz, mely 11 zászlót lobogtatja, — áldott Idgyen minden elm -1 mely ennek diadalra juttatáson fáradozik, — á I dott legyen minden szív, mely ezért lelkesedik 1 - Örömmel látjuk e la/, czéljául kitűzve -1 függetlenségi eszméknek megyénk területén leend -1 terjesztését, híveink megtartását és toborzását rl párttá tömörülését. Hadd/|egyen e lap megyénk 11 ben az aluszékonyság serkentője, a jobb jövő fő . I lőtt kétkedő kislelküségnek\ támasza, — és hazán ;|jogai, mint Krisztus köntöst* fölött koczkázók I politikai bitelvöket üzérkedő,jeg áruba bocsátó I ostora 1 s mindenek felett — ha»dd legyen a tiszta I önzetlen, honszeretetnek élesztője ! Él a nemzetben a hit, él lo\olthatlanul eg] (jobb jövőben; óLa nemzetben a remény, él ren dithetlenül a függetlenségi elvek diadalában. Hadi Hegyen a „Békés“ ezen bitnek és reménynek após I tola t Hadd legyen megyénkben is e^»y oltár I melyen, — mint hajdan a Veszta oltárán' iaz őröl I tűz, — a honszeretet lángja folytonosan elesz- I tessék ! A történelem tanítja, hogy őseinket eredeti lakhelyűknek elhagyására s mostani hazánk fel­keresésére nem annyira a rossz szomszédok nyug- talanitásai és betörései, — hanem inkább őseink által több századdal előbb elfoglalt s hazául vá­lasztott édes hazánknak tej jel-mézzel folyó vi­dékeiről fenmaradott s unokákról unokákra szál­lott emlékezet vezette. Hál’ Istennek, él még bennünk is hazánk egykori függetlenségének emlékezete 1 Három szá­zad szőtte-fonta vastag leplen keresztül is átcsil- lámlik hozzánk annak sugára 1 Nem rajongó ábrándok, hanem a sokak keb­lében már-már kialudt hitnek s önbizalomnak élesztősére — hadd mondja el a „Békés“ ,az 8 olvasóinak, hogy: „Annyi balszerencse közt, oly sok viszály után Megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán“ igenis él és úr akar lenni a maga hazájában ; — ö maga akar rendelkezni pénzéről, véréről. Lemondani a törekvésről ezen czél felé, — altató dalt zengeni a nemzetnek, hogy nyugodjék meg abban, hogy pénze és vére idegen érdekekre pazarol tátik, és elégedjünk meg azzal a morzsa- lékkai, mely a közös ügyeknek nevezett Moloch lakomája után fenmarad : nem magyar, nem is osztrák-magyar, hanem valóságos osztrák politika. Legyen a „Békés“ megyénkben az igazi ma­gyar politikának kifejezése, mely a másét nem kívánja, a magáét nem hagyja. Örvendünk rajta, bogy a „Békés“ ily szi­vünk szerinti lapnak ígérkezik — és sietünk ki­fejezni a feletti örömünket, hogy a hazafias köz­érzület megyénkben is megszülte e lapot, melynek iránya magyar minden ízében. Segítse a magyarok Istene t. szerkesztő urat hazafias vállalatában! A szeghalmi elvtársak. [Józsefné úrnő bájos leányát, a gyulai bőig szőrű egyik legszebb rózsáját, Hüke Szerén asszonyt. Szivünkből kívánunk áldást és b Ságot e szép frigyhez. Kettős menuyegzö volt decz. 28-án Sá János tekintélyes földész polgártársunknál. Ugyan Mihály fia, a közügyek iránt annyi érdeklőd L tanúsított boldogult Fábián János leányával kH egybe, 8 ugyanakkor Sánta Jánosnak fogadott l*fl nyát Sánta Juliskát Csorvásra vitte nőül GyajX^ Mihály ottani földművesnek derék fia. A szerető háznál az intelligentia tagjaiból is számban jelentek meg a kettős nászra, rész a szives rbázi nép igazi vendégszeretetében nyörködve a hamisítatlan valódi jó kedvben maga tőagyökerében talán csak földünk népé található még fel. I . j . Borsy János békési kir. járásbirésagi dijnok a múlt hét folyamán eljegyezte Hofmann József volt városi biró polgártársunk kedves le­ányát, Teréziát. A megkötendő szent frigyse kér­jük az ég áldását. - ’ * . Sylvester éjjelé^öywíá!H«-4i£m^«<!úí/WÍ kar a „Magyar kirój/* vendéglő emeleti érmé­ben tombolajátólkal egybekapcsolt estéljs^ren- dezett, a tonbolatárgyakat az udvarias tiszt urh^ •saMmtiík be, s miután alkalmunk volt izokatl megtekinteni, hisszük — az egybegyült vendégek! az estély fényét emelő szép hölgyek a legledve- sebb meglepetésben részesültek. Sajnáljuk, hogy a fáradhatlan tiszteket az ugyanez időben a ka­szinónak a „Koronádban tartott estélyén nélkU-| löznünk kellett. Megvagyunk győződve, hogy mindkét helyen a legjobb kedélyben temették el az ó- és üdvözölték az újévnek első hajnalát. A megyei cselédség ruházatainak szán­tását Junászka Sámuel, Siflis György gyulai! és Feuer Márk orosházi iparosok vállalták. A küszöbön levő farsang alkalmából vá­rosunkban és megyénkben több tánczvigalcm ter­vezete bilincseli le fiatalságunk érdeklődését. Mint eldöntött tényről ugyan — csupán a megyei kór­házalap javára rendezendő bálról szólhatunk, moly is a megyeháza díszes termében adatván/ valószínűleg tánczvigalmaink „elite“ jelzőjére foÉ igényt tarthatni. A sport klub is gyanúba hallóinál Újdonságok. Lapunk első számát a „Békésmegyei Híradó“ előfizetőinek s megyei elvtársaink­nak minden kötelezettség nélkül; de azon reményben küldjük meg, hogy támogatni fogják e megyei közérdekű vállalatot. A „Békés“ előfizetési ára egy évre 5 frt fél­évre 2 frt 50 kr. negyedévre 1 frt 25 kr. — Az előfizetési pénzek legczélszeriibben postautalványnyal a lap kiadójához kül dendők. Gyula város központi választmánya m. évi decz. 27-én tartott ülésében hitelesítette az országgyűlési képviselő választásra jogosítottaknak | 1882. évre érvénnyel biró névjegyzékét. Ezen névjegyzék szerint a f. évben 1202 választója van városunknak. Az arad-békési ármeutesitő társulat szer­vezkedésén», elnök, aleluök s tisztviselők válasz­tására január hó 12 dike lett kitűzve. A társulat székhelye: Gyula s a szervezkedési közgyűlés itt tartatik meg. A bihar-békesi társulat közgyűlése pedig Január 10-éu Szalontán fog megtartatni. Adózók figyelmébe. A f. évi általános jövedelmi pótadó a községek elöljárói által jan. hóbau vettetik ki. Miután az ingatlanra bekebe­lezett töke tartozások esedékes kamatai a kivetendő potadót jelentékenyen alábbssállitják, (nevezetesen minden 100 frt kamat után leírásba jö 3 frt 50 kr. pótadó) figyelmeztetjük mindazokat, a kiknek ingatlanait bekebelezett adósságok terhelik, hogy a község jegyzőjénél kapható pótadó vallomási iveket betölteni és folyó hó tizenötödikéig az elöl­járósághoz benyújtani saját érdekükben el ne mulasszák. Hymen. Kratochvill Gyula békési kir. köz­jegyző úr decz. 27-én jegyezte el özv. Czingulszki bállal kezdi meg folyó évi aktióját; szerint az iparos ifjúsági egylet is visszaalfarja hódítani Katalin napja alkalmából erős csóírbá szenvedett báljainak megérdemelt régi rcnommé ját. Orosházán a kereskedelmi ifjúság, korcsoly: klub és tűzoltó egylet, Békésen a két kasziut Szarvason a nöegyiet és* „ifjúság“ tervezhet lánca vigalmat. Csabáról, ahol a nőegylet és ágarásij egylet báljai a „legfényesebb“ BÍkert vívták !l maguknak — még eddig semmi nősz, sémii életjel; nem kétkedünk azonban, hogy „jarsan krónikánkban“ szomszédvárosunkból is több került“ bálról lesz alkalmunk referálhatni. Czirkusz. Konrád Károly lovardája erömüvész társulata szándékozik városunk! meg szállani. A társulat — hallomás szerint ^Uieive tagból áll és mintegy harmincé idomítjuk h val rendelkezik. Jelenleg N.-Váradon I játsz; nak, — az ottani sajtó nyilatkozata szerinr^-. közönségnek teljes megelégedésére. A mege’.óg dés dolgában — azt hisszük — nekünk setu I end panaszunk, de ők lássák, hogyan fogn mivelünk megelégedni, különösen akkor, — ha mint tervezik, — egy teljes hónapot fognak kö­rünkben tölteni. A czirkusz a belvárosi gör. n. e. templom előtt fog felál littatni és több szén kály­hával füttetik, — a hideg ellen tehát közönségünk meg leend védve. A gyulai iparos ifjúsági önképző és Be- tegsegélyző egylet, évi tisztújító rendes közgyű­lését f. hó 8-án, jövő vasárnapon tartja Komló- boli egyleti helyiségében. A megyei közigazgatási bizottság január havi rendes ülését f. hó 9-én tartja a megyeház kis termében. Sípos Oszkár adófelügyelői számt'Mt Gyuláról JtasonmiDöségben'Hz aradi fcif.' ügyelői hivatalhoz lett áthelyezve, Grúden Iván főhadnagy ur Karcagról — hová a mul|t óv folyamában tétetett át — visz- szahelyeztetett SGyulára a 8-ik honvédzászló T-Vj- hoz. — Ezzel! kapcsolatban megemlítjük, fhogy Temesvári/ László ur, aki is múlt hóban tetetett át városunkból Imas állomásra, hadnagyi fingjá­ról önként lemondván, Makón takarékpénztári könyvvezetőnek Vett megválasztva. { ' A korcsolwt-saison kellő középében va­gyunk. A horookgddör (s nem mint lalpelődünk ajánlá, a gőzmalom {előtti tó) jege néhány dél­után festői látványt nyílj to tt a nagyszámul s többé- kevésbé ügyes korcsolyázókban, akikhez ba nem is nagyobb, de mindenesetről, „szebb“ kontingenst hölgyeink adták; fogadják hótfőJÚ elismerésünket, hogy eme egészséges és elegáns sfjorlnem iránt eleinte tanúsított tartózkodásukat <»y szépen si­került leküzdeniük. Még tíz tok hid <7 — és akkor az eddig elmaradottak közönye is c Ivódni fog. Időjárásunk. A fővárosi la >ok az ország több részéről jelentenek abnormis időjárásokat. Az idők rendkivttliségét megyénkbe!*! is van alkal­ur

Next

/
Oldalképek
Tartalom