Békés, 1875. (4. évfolyam, 3-52. szám)
1875-12-12 / 50. szám
Negyedik évfolyam 1875, 50-ik szám Megjelenik heten ki nt egyszer, vasárnap. Szerkesztőség: B.-Gyulán. a szerkesztő saját házában. Kiadó hivatal: Gyulán Dobay János könyvnyomdája és Winkle Gábor könyvkereskedése. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőhöz Gyulára czimzendők, és legfeljebb minden péntek estéig beküldendők. Gyulán deczember 12-én F I F Előfizetési feltételek: Egész évre helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve 5 frt — Háromnegyed évre 3 „ 75 Félévre .... 2 „ 50 Évnegyedre . . j I » 25 % Egyes szám ára 10 kr. Hirdetési dijak: Egy 4 hasábos petitsor 5 kr. Kétszeri közlésnél . . . 4 „ Háromszori közlésnél . . 8 „ Többszöri hirdetéseknél engedmény adatik. Bélyegilleték 80 kr. A nyilt-tór sora 10 kr. Hirdetések fölvétetnek: B.-Gyulán Dobay János könyvnyomdájában és Winkle Gábor könyvárusnál. — B.-Csabán a nyomdában. — Budapesten Haasenstein és Vogler,— Braun Ede (Józseftér, 10. sz. I. emelet.) — Bécsben Naftles J. hirdetési irodájában.' — Elfogadtatnak hirdetések vidékről levélbeni megrendelés által „a „Békés“ kiadó hivatalához-“ czimezve is. A „Békés“ beszüntetése alkalmából. Napokét», különböző versiókban, járta „békés“ beszüntetésének hire, a „Békésme- gyei Közlöny“ is közölte azt bár inkább azért, hogy a neheztelő gyulaiaknak uj lap megindítását dissvadealja. A „Békés“ deczember 5-ki számában végre maga a lap tulajdonosa, Dobay ur nyilatkozott és a versiókat helyre igazitólag a lap beszüntetését mint tényt constatálta. Előadott okait én részemről méltányolom, bár a lap beszüntetését egy részt mégis sajnálom. Méltánylom azon okokat azért, mert szellemi consortium nélkül lapot oly egyénnek, a ki idejének nagy részét a lapnak fel nem áldozhatja — jól szerkeszteni nem lehet. Pediga „ Békés“nélaz eset ez volt. Éber figyelemmel kisértem e lapot remélvén, hogy az az idővel mind életrevalóbbá lesz. De reményemet hova tovább annál kevésbe láttam megvalósulva annyira, hogy, megvallom, az utolsó negyedre már elő se fizettem rá, gondolván, ha élni nem bir, jobb ha meghal s enged másnak lrdyet,' melynek talán több szerencséje lesz. Dobay ur okait mondom méltánylom, ellenben azon gyulai urakat, kik neheztelve uj lap megindítását tervezik megvallom, nem értem. Ha súlyt helyeztek a „Békés“ben, miért hagyták tengeni, ha hagyták, mire való az uj lap ? Én is calamitásnak tartom, hogy szegény helyzetünkben ujfent két lapunk készül lenni. Bár volna csak egy, tartanék fel azt némi előszeretettel s helyeznök el azt úgy, hogy fontos feladatának meg is felelhetne. Hogy az a lap hol jelenjen meg Gyulán-e vagy Csabán, a megyére nézve valóban közönyös dolog. Jelenjen meg ott, hol a létezési feltételek inkább megvannak s mivel -Gyulán ép most kellett létező lapot pártolás hiánya miatt beszüntetni, természetes, ha a lap telepeül Csaba jelöltetik ki. Azt mondani, hogy hogysem az a lap NEM EZT AKARTAM ÉN I.. .* * S) Nem ezt akartam én, nem ezt! — Az isten látja lelkem; — De egy vigasztal, egy, s ez az, Hogy nem, nem én műveltem. Magasb hatalmak — mírt te sem I — Voltak, kik elbűvöltek, S te elfeledted hitedet, És esküdet megtörted. A szerelemben oh, pedig Egy hűség van, a lelki, Mely sokkal több, mint bármi más, S te ezt tudád megszegni! Nem ezt akartam én nem ezt! Oh, hogyha tudtam volna! Úgy nem hurczollak el velem Ez égő küzdhomokra. Mert nehéz itt e pálya! s te Roskatag, hajló, gyönge; Ez: egyetlen mentséged s lásd Ezt is én teszem fődre. Ezt is csak én, mert más igaz Nem tenné, nem tehetné; *) Mutatványul Benedek Aladár költeményeiből. Csabánszerkesztessék, akkor legyen justa- uiend két lap s nyomorogjon mint eddig mindakettő a közönség, az ügy rovására, ezt legalább is nevetséges békaegér harcznak találom, hasonlónak ama képhez, melyet Zafír a nagyriémetek feltámadásáról adott, a kik szerinte nem bírlak feltámadni azért mert mindegyik apró herczegség, királyság stb. azt követelte, hogy a másik, közeli fi válja, támadjon fel olébb. Lap nem parádé, éljen ha életre való legyen bár mennyi, de ha nem az, hagyjunk neki békét, mert csak szegénységünket hirdeti, a mivel nincs mit dicsekedni, lap nem az a kő, mely ha vízbe dobatik, hát száz ember kell, a ki kihúzza, kőnek kő ugyan lehet, de a mi hibázik, azaz a száz ember. Azonban nyíltnak kell lennem, időszaki sajtónk fontos ügye teszi ezt kötelességemé — Dobay ur csalódik, a midőn azt hiszi, hogy a köznek jó szolgálatot tesz, ha a „Békést“ a „Békésmegyei Közlönybe“ beleolvasztja Mert a „ Közlöny“ sorsa a „Békésiénél fájdalo m semmivel se jobb. Öt negyed éve, hogy e lap fennáll s nem hogy sorsa javulását látnék, sőt a közbejött esemény előtt többször járta a hir, hogy az ekkor s ekkor fog megszűnni. A „ Közlöny “-re nézve még speeificus okok is fen foro gnak, melyek miatt e lap nem prosperálhatott, az, hogy t. szerkesztője a közönségtől teljesen elszigetelt életmódot folytat, a mi minden lapra inpedimentum di rimens. — Dobay ur abban reménykedik, hogy a „Közlöny“politikai lappá alakul át; de keretibus quantum vis, lényeg, tartalom kell, mely a keretet betöltse. Különben a politikai jelleg alatt én azt értem, hogy lehet majd benne politikáról is szó, mert tüzetesen politikai lapot szerkeszteni megyénkben, én János Háriadának tartom. De hiszen hiába hívjuk segítségül akar a politikát, ha nélküle anyagot nem találunk, hogy avval a lapot jól betöltsük, holott anyag van annyi, hogy annak a politika mondhatni Csak még az isten — hisz a te Lelked más ki ismerné ? — Nem ézt akartam én, nem ezt! Hogy el is keljen válnunk; Hogy az erős én, és te, a Gyönge, még harezba szálljunk. Feledd is el minden szavam, Mely rád oly durván sújtott! S tanítsd a lágy szellőt, hogy a Viharnak hagyjon nyugtot. — " Mily szép volna most életünk! Ha el nem szakadsz tőlem, S nem látsz más sorsot, csak mit én Számodra örököltem. Nem ezt akartam én, nem ezt! S az ember oly tehetlen! Törjék el egy kis tükre csak. S ő áll elcsüggedetten ., . S nem is csoda, kis tükre mert Örökre el van veszve, S bármit tesz: többé önmagát Híven nem látja benne j., Lelkemnek törött tüköré! Igen, most már csak ez vagy! Egy pillanat, „egy szó“ ... s mi volt, Az a boldogság elhagy! Nem ezt akartam én, nem ezt! Oly szent vágy ülte lelkem: csak egy atomját, képezi. — Hiszen kissé szél tekintve alig találunk tárgyat, ügyet, melyről sokat, gyakran írni nem kellene . . . Még egyszer mondom, Dobay ur önelhatározását én méltánylom, az az előzményeknek volt kényszerű következménye, de engedje nug, a „Közlöny“ t. szerkesztője, én nem remélem, hogy sajtó ügyünk javuljon, ha a megye egyedüli lapjának a „Közlöny“ marad, de még kevésbé, ha aus Überfluss Gyulán is uj lap indul meg. Hogy átaljában megjött e annak az ideje, hogy megyénkben életképes lap subsistál- liasson, azt bizonyosan nem tudom, de egyet tudok, s ez az: hogy addig meg felelő lapunk nem lesz, mig a szerkesztőben oly egyént nem nyerünk, a ki képességén kívül még azon tulajdoni is nem birjax mely Igei a szükséges factor okát a lapnak megnyerni s megtartani képes legyen, — szerkesztőt, a ki a lap tartalmasságát, szükség esetén egymaga is nem biztosítja s nem tesz úgy, mint eddig történt itt és ott, hogy ha jött czikk pele-mele kiadták, ha nem jött, hát folyni hagyták azt a hosszú életrajzot, azokat a rég elmúlt gyűlések jegyzőkönyveit stb. a mi valóban minden inkább, mint szerkesztés, és az igy kezelt valami inkább akár mi, mint lap, mely, támogatást remélhetne, érdemlene. Oly szerkesztőnek valót azonban, a minőről az imint szóltam én köztünk nem ismerek, itt tapintatosság, ott képesség, itt ősz- szeköttetések, ott az a je ne sais quoi hibázik s hibázik mindenütt az idő (nekünk magya roknak t. i. kettő soha nincsen : pénzünk, meg időnk) és hibázik a hivatás ösztönző érzete. De istenem ! hogy is lehessen magunkról szólva ez úttal csapán társadalmi lapot szerkeszteni ott, a hol nincsen társadalom. Vagy mondja meg bár ki, a ki arra a despe- rát vállalatra adja fejét, hogy valamit megmozdítson, a társadalmat ugyan hol találja fel, vegye auf Ehre. Egyénenkint, ez óriási és mondhatom hálátlan munka lenne, a házakban ? azok hivatal szobák, mikor nyitva vannak, mikor nem azok, hát akkor csukva vanSzeretni hőn, álmodni hőn, Gyanútlan, önfeledten . . . A hiú zajt megvetve, a Néma dics üdvét élni . . . Sötét jelent fogadva, egy Szebb holnapot remélni . . j Tűrni együtt, készörömest, Egymásért élve, halva! Sejtőn: mint néz ránk a jövő Nagy, fényes birodalma! . . . . . . De ajkamon elhal a szó . , . Haljon is el a többi! — Bűnös, ki ha mit épit, azt A templomot ledönti: Benedek Aladár. A Krach lelte boldoggá. (Beszélyke.) — Ifj. Jantsovits Páltól. — Régi, s általánosan ismert dolog, hogy a kisvárosok lakói minden újságon kapva-kapnak. E kitűnő tulajdon különösen nagy mérvben van képviselve Otegyháza városa lakosaiban, — s megvan már emberemlékezet baladó idő óta; itt legelőször tudott megélni a környék helységei között — a photografus, színész, bűvész, torna és tüzöltó egylet, dalárda, zongoramester, tánczmes- ter, rendezett tanács s más eféle halandó intézetek. nak; - a „müveit társalgás és eszmecsere“ közös tanyáján, a casinóban ? annak csak két megfogható nyele van a dákó, meg a melyet Giergl készit, értekezletet oda hivjon ? az „óra“ elöli nem lehet, inert, „dolog1 f van, utána se lehet, mert haza kell menni, alatta ? o hé! Pedig uraim a legjobb ember is hasonlít a villanygéphez, ha érintik, szikrázik, a mint tőletelik, ha nem, a villany benne reked. Nincs lapunk, mert nincs igazi társadalmunk s nem lesz se lap se sok más, mig velünk senki szóba nem állhat, ha csak „be nem áll.“ Szeretném ha valaki kiszámítaná, hogy hát az igy különben nagyon is ártatlanul eltöltött idő mit hajthatna máskülönben. No de ezen hirtelen segítve nem lesz, lap pedig kellene, sőt de mikép jussunk hozzá, ha hivatott vállalkozó nem jelenti magát? nem máskép hanem úgy, hogy ha a t. közönség, annak azon része, ide számítva az ez idő szerinti szerkesztő urakat is, melynek az ügyek intézése mégis kötelességében áll, maga áll az ügy élére és gondoskodik a szükségesekről. Alapja nem hibázik, mert a megyében 600 olyan egyén találkozik a kik jól szerkesztett lapra előfizetnének, ezen egyéneket fel kell találni tudni, s ha megtaláltatnak, gondoskodni kell a többiről, különben lehet lapja Gyulán nehány úri embernek, lesz Csabán a szerkesztőnek, de a megyének, az ügynek lapja mikor lesz, azt „voltaképen nem tudhatni.“ Ez az én őszinte nézetem. Reök István. Nyilatkozat. Azon közleményre,] mely Dobay János ur aláírásával vezérczikk alakjában a „Békés“ 49-ik számában megjelent: erkölcsileg kötelezettnek érezzük magunkat, a közönség tájékoztatására, következőket jelenteni ki: Igenis igaz az, hogy Dobay János ur többeknek, azonban mindig csak négy azem között, elejtette azon nyilatkozatot, hogy a „Békést“ jöDe mindenik legkevesebb ideig is állta itt a dicsőséget; a photografus éhen balt; színész, bűvész, tánezmester megugrott, a zongoramester okosabb mesterséget tanult, dalárda, torna-egylet, rendezett tanács megbukott. A mily hévvel felkarolták, oly hideg vérrel mondták mindenre az ana- themát. A múlt évtized folytán egy nevezetes újdonsággal lepte meg Tama Otegyháza lakosságát: honvédek jönnek a városba! — nem jönnek — mennek, de itt maradnak; dobpörgés ad jelt a kakasoknak az első kukorékolásra, torornbita szó költi fel a fehér népet a reggeli álomból; piros arczu, piros sapkás s nadrágos alakok koptatják az uj flasztert, hosszú kard — szurony — s szivarokkal grassálva s fumigálva a világot, — egész esteli kilencz óráig; akkor pedig a capis- tráng ismerős ütemeire mossa el a konyha syl- phidje az utolsó tányért. — A kinek elvitték katonának a szeretőjét, kaphat helyette más kettőt, barnát — szőkét! Azután — beszélték a város atyái — minden ipar lendületet nyer; pék, mészáros szebb napra viradnak, — a kurtakocsmárosné megszámlálhattad iteze — még akkor nem volt liter szeszes italt, s még olvashatatlanabb csókot árulhat el a lelkes fiuknak ! De legjobban örültek az újdonságnak a félig — vagy egészen felserdült hajadonok. Oh azok a szép katonatisztek ! Csak mutatónak jött el egy-kettö, kvártély csinálni, s már több üres — kiadó — szivocsk
