Békés, 1875. (4. évfolyam, 3-52. szám)

1875-08-08 / 32. szám

32-ik szám

Negyedik évfolyam 1875.

Gyulán augusztus 8-án.

Megjelenik I

hetenkint egyszer, vasárnap. ' Szerkesztöseg: - ,>

x B.-Gyulán, a polgári iskola 1

< i épületében.

<; Kiadó hivatal: <»

Gyulán Dobay János könyvnyoin- <1 dája és Winkle Gábor könyvkereskedése. 1

' ' A lap szellemi részét illető köz- > ,1 lemények a szerkesztőhöz Gyű- ■

11 liraczimzendők,éslegfeljebbmin- 1

den péntek estéig beküldendők. 1

I ÉS 1

TÖBB BEKESMEGYEI NYILVÁNOS EGYLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Előfizetési feltételek:

Egész évre helyben házhoz hordva vagy vidékre

postán küldve 5 írt — kr. Háromnegyed évre 3 „ 75 I Félévre . . . . 2 „ 80 „ Évnegyedre . . . 1 | 25 „ Egyes szám ára 10 kr.

Hirdetési dijak:

Egy 4 hasábos petitsor 5 kr. Hétszeri közlésnél . . . 4 „ Háromszori közlésnél . ! 8 „ Többszöri hirdetéseknél engedmény adatik. Bélyegilleték 30 kr. A nyilt-tér sora 10 kr.

Hirdetések felvétetnek: B.-Gyulán Dobay János könyvnyomdájában és Winkle Gábor könyvárusnál. — B.-Csabán a nyomdában. — Budapesten Haasenstein és Vogler,— Bécsben Naftles J. hirdetési irodájában. — Elfogadtatnak hirdetések vidékről levélbeni megrendelés által „a „Békés“ kiadó hivatalához“ czimezve is.

Lapunk t. olvasóihoz.

Midőn a „Békés“ szerkesztését nagyérdemű és nagyhivatásu elődömtől átveszem, talán elég leend csak annyit mondanom, hogy fő kötelességemül ösmerem ama vezérelvek következetes szemmeltartását és követését, melyeket ő a „Békés“ ez évi 1-ső számában szabatosan körűlirt, s melyeket szerkesztői pályája alatt meg- valósitott.

Nem titkolhatom azonban el, hogy ha erőm csekélységét a feladat nehézségével összevetem, némi félelem száll meg, melynek leküzdésére csakis azon remény nyújt biztatást, hogy a nagyérdemű közönség nem vonandja meg tőlem szives elnézését.

Részemről elveit, irányát elfogadva csak némi keveset teszek azokhoz azon mindnyájunk érzett okból, mert sokszoros • a panasz, hogy gazdásza- tunk nagyon kezdetleges állapotban van, iparunk fejletlen, kereskedelmükn jelentéktelen, hogy fajunkat a munkakedv és kötelességérzet hiánya jellemzi sat. Mennyi igaz e panaszokból, annak vizsgálatába nem bocsátkozhatom ! de azt állítani merem, hogy bájaink főként a közoktatási viszonyok hiányaira vihetők vissza, mint forrásra. E forráshoz kell — javító kezekkel — visszazarándokolnunk, ha az előhala- dás utján sikerrel akarunk versenyezni más államokkal! Ugyanazért a „Békés“, mint az előrehaladásnak egyik, bár parányi munkása kiváló figyelmet

TÁJEÍCZA-.-AVE MASIA.(Emlékül ama >kis leánynak, aki julius 24-én Liszt „Ave Máriá“-ját énekeié.)

Mint ha az éj csendjén átvonul az ének,

Úgy száll lelkemen át, kis angyalom dalod; S mint gyermek lágy szaván az édes szülének, „Ave Máriá“-don lelkem úgy andalog,

S oly jól esik neki dalszárnyon járnia: Zengjen hát ajkadról az „Ave Mária.“

Múltam csak bánatot hagyott örökségül, Szivem lombtalan fa téli sürü ködben De ha fölzeng dalod, a kiderült égről,

Az örömnek napja mosolyog fölöttem,

S köd helyett madár száll fám uj lombjaira: Zengjen hát ajkadról az „Ave Mária.“

A fa uj lombot hajt és a tört remények A múltnak romjain uj életre kelnek.... Szent ihlettel tör át a magasztos ének Minden érzeményén két rokon kebelnek;

S igy jelenemnek nincs s nem lehet már híja: Zengjen hát ajkadról az „Ave Mária.“

És ha képzeletem elszáll a jövőig S sajkámat a kétely majd a remény hajtja: Dalodon érzetem ábránddá szövődik,

S a csolnakot látom érni a révpartba, Honnan kiesb helyre nincs hova vágynia: Zengjen hát ajkadról az „Ave Mária.“

Múlt, jelen s jövömnek megszentelő dala: Éneked telkemmel a magasba szálljon,

fog fordítni a tanügyre is, melynek állandó rovatot szentel, úgy azonban, hogy szaklapokba való elméleti fejtegetések mellőzésével mindig azon körben fog mozogni, mely őt mint társadalmi és megyei lapot megilleti.

Szabad legyen végül lapunk t. munkatársaihoz fordulnom, — s mindazokat, — kik elődöm tisztelt személye, s az általa kitűzött vezérelvek köré gyülének — szives bizalommal fölkérnem, hogy szellemi támogatásukat ne vonják meg a „Békés“-tői, mely csakis ez esetben felelhet meg a nagyérdemű közönség igényeinek.

Elek Lajos.

Az iskolai öt perczent.

Miniszter, vármegye, tanfelügyelő, iskolatanács s egyes jóravaló emberek mind sürögnek-forognak már isten kegyelméből bat év óta a körül, bogy a törvény azon rendelete, mely szerint a legalább 5000 lakosságú község tartozik felsőbb népiskolát vagy polgári iskolát állitani, elvalahára teljesüljön. Mind hijába. Az a parányi kis eredmény, a melyre jidáig rávergődtünk, a hiányhoz mérten még csak szót sem érdemel. b vajon miben van a törvény s a felsőbbségek sürgetése ily példátlan eredménytelenségének az oka ? Talán nincs pénzünk? Igen, de mikor egyikről, például holmi vármegyeház elköltöztetéséről vau szó, akkor van. Talán megsokallottuk már a tudományunkat? Igen, de én megtudnék nevezni egy igen úagy falut, a melyben az iparos inasoknak körül-belől egyötödrésze nem tud sem Írni, som olvasni. Talán annyira elkopott már a törvény beLegszebb álmom legyen valóvá általa,

S ébrenlétem legyen szép tündéri álom;

S igy hadd nyugodjam le az üdv párnáira: Zengjen hát ajkadról az „Ave Mária.“

S ha meg nem sokára átmegyek a „túl“-ra Oh jöjj ki síromhoz, kedves kis angyalom; Mondd el a dicső dalt, fejfámra borulva,

S megkönnyebűl szived,|enged a fájdalom: S nekem a nagy reggelt könnyebb lesz várni, ha Fölzeng majd síromon az „Ave Mária.“

B.

Egy kép a múltból.

(A túrái csata.)

Nem állhattam tovább ellent a vágynak, azok közzé lépni, kik a haza megvédéséért vó- röket ontani a honvédség soraiban harczolának; elhagy ám az atyai házat, hol az édes anya és kiesebb testvérek kérő szavai nem voltak képesek visszatartani, mert ott állt a folodhetlen jó atya, ki könnyes szemekkel bár, de többször israétlé eme szavakat: Fiam, a haza minden előtt!“

Szülőim áldása és könnyeitől kísérve léptem ki a nagy világba azon édes remény-, és büszke öntudatban, miszerint hazám iránt én is leróhatom azon szent tartozást, melyre annak minden bü fia kötelezve van.

Dembinski hadserege Abonynál táborozott, oda siettem én is, s ott a 18-ik számú „Atilla“ nevet viselő huszárok közzé léptem mint közvitéz, s e tett által felavattam magamat a „legfiatalabb honvéd-huszárrá !* Hiszem is, bogy csakugyan én

csülete, hogy még akkor sem hederitünk rá sem fönt, sem alant, ha a mi legszemélyesebb javunkat czélozza ? Igen, egyéb törvényeinket hál’ istennek még becsületben tartjuk. Én biz’ azt gondolom, hogy itt a főbaj magában a törvényben van : kereket kötöttünk épen a lejtő kezdetén.

Kimutatom.

Hogy a legalább 5000 lakosságú község felsőbb népiskolát állítson, azt a népoktatási törvény 59. §-a feltétlenül parancsolja meg; hogy polgári iskolát állitson, azt csak azon feltétel alatt, haanyagi ereje engedi. Mivel pedig minden községnek módjában van kiadásait úgy intézni, hogy a polgári iskola fentartására szükséges évi

5—6000 forintnyi felesleg meg ne legyen: világos, hogy a polgári iskola felállítására magával a törvénynyel egy községet sem szoríthatni, ha csak azt nem, a mely a külső lökésre úgysem szorult rá, a mely saját javát saját belátásából eszközli, mint például Szentes, vagy legújabban Gyula. E szerint a polgári iskoláról, mint a törvény által nem egyenesen megparancsoltról, nincs is miért beszélni.

Maradjunk hát a feltétlenül megparancsolt felsőbb népiskolánál.- Feltétlenül ? Hát a népiskolai törvény 35., 36. és 44-ik §-a mit mond ? Azt, hogy a községi iskolai adó az állami egyenes adó 5%-kát meg nem haladhatja ; migazt, hogy ha a felekezeti iskolák ezen 5°/0-ot akar pénzben, akar terményekben már felemésztik, a felekezet a községi iskola fonta rtásához községi adóval járulni nem tartozik.

Szellőztesssük egy kissé ezen törvényeket, vessük össze őket egymással, keressük ki erejök egyenközönyét, hogy megítélhessük, vájjon ezen törvények alapján felépülhet-e a felsőbb népiskola.

Van Magyarországnak legalább 5000 lakosságú községe 231, összesen 2,838,864

valók az, mert alig voltam még 15 éves, midőn a veres csákót fejembe nyomták.

.Soha huszár büszkébb nem volt sálamnál; mert midőn Abony utczáin végig lépdegéltem, s a velem szembe jövő Perczel tábornokot katonásan üdvözölém, azt hittem, miszerint a számtalan bámuló szem közzül több volt reám, mint a népszerű tábornokra irányozva; s valóban, bár merre mentem, mindenütt megbámultak, s számtalanszor haliám midőn mondák: Istenem! még csak gyermek.

Igaz, hogy gyermek voltam, de keblemet oly érzelmek tölték el, hogy azok a legidősebb huszárnak sem váltak volna szégyenére; égtem a vágytól, szűz kardomat a muszkazsoldosok szabadság gyilkoló vasával összemérni, s erre csakhamar kínálkozott is a kedvezőnek látszó alkalom.

Harmadnapon a mint felöltöztettek, kiindult a tábor összes lovassága, két lovas üteggel; s mentünk raendegéltünk, mignem Fényszaru mellett, a túrái síkon megtaláltuk a mit kerestünk, t. i. a mienknél kétszerte nagyobb maszka hadsereget. Persze egy közhuszár, — hozzá még any- nyira ujoncz minő én valék, — nem sokat ért a hadászat titkaihoz; én is csak akkor tudtam meg, hogy meleg napunk lesz, mikor az első ágyú eldördült, s fejünk felett elsivitott az első golyó!

Nem vagyok képes azon érzelmeknek kifejezést adni, melyek akkor keblemet eltöték nem volt az félelem, nem rettegés, hanem egy neme a kábultságnak. Láttam, éreztem, ámde mintegy öntudatlan helyzetben. Láttam kibontakozni az orosz lovasságot, a mint osapatonként helyet foglaltak szép egyszínű lovaikkal; láttam

lakossal, Fizetünk 13.219,350-en állami egyenes adóul 69,515,268 frtot. Ebből esik a 231 népesebb községre 15,004,927 írt, egyre pedig, az-az 12,290 lakosra 64,956 írt. Ennek 5%-a 3247 frt — A múlt évben iskolába járt a lakosságnak 11.27%* ka, tehát 12290 lakos közül 1385. Vegyünk egv iskolára, a törvény mellőzésével, 100 tanulót, akkor kell egy községnek 11 elemi és 3 felsőbb népiskola ugyanannyi ta- nitóval.

A mi nagy községeink jobban ismerik saját helyi viszonyaikat, mintáz ő 1868- ik évi képviselőik ismerték, a kik a tanítói fizetés minimumául, elég bttnösen,min- den megszorítás nélkül, 300 irtot szabtak meg; ennél fogva tanítóiknak, átlagosan véve, 600 forintnál kevesebbet nem is adnak. Tegyük fel, noha ezen feltevés nem ütné meg a valót, hogy a felsőbb népiskolai tanítóknak is annyit adnának. Ez esetben egy nagyobb község 14 tanítójának a fizetése tenne 8400 frtot, tehát 5153 írttal többet, mint az ő állami adójának 5%-a. Hát még a tanítói lakás, meg az iskola, meg a felszerelés, meg ezeknek a íentartása, meg már most a nyugdíj-illeték hol van?

Ezen, bizonyosan nem túlzó számvetésből következik, hogy a nagyobb községek, a melyek felekezeti iskolákkal mind el vannak látva, saját iskoláikra állami egyenes adójuk 5%-ánál sokkal többet fizetnek ; hogy az 5%-ból felsőbb népiskolát felállitaniok — lévén a községnek csak felekezetbeli lakossága — merőben lehetetlen ; hogy a 36. §. a 35-iket tisztára megsemmisíti.

No de megmarad még kapaszkodónak a 38. §, mely az iskolai alap megszerzését rendeli el, és a 43. §, mely az állam támogatására nyújt kilátást. Ámde az elsőt circulus vitiosus-szá teszi az a megszorítás, hogy csak az a község tartozik gondoskodsz orosz ütegeket, szórva a halált, de eszembe sem jutott, hogy itt még meg is lehet halni!

A mi osztályunk egy divisió lengyel dzsi- dással ágyufödözeten vala, mi álltuk ki az első s legnagyobb tüzet, mert az orosz ütegek borzasztóan szórták reánk a halálos golyókat, s különösen a lovasságra legveszélyesebb gránátokat, melyek köztünk szétpattanva, számos sebesülést és halált okoztak úgy emberben, mint lovakban; de Bokát köszönhettünk gyakorlott századosunk, — a feledhetlen Oltoványinak, — ki a szöregi csatában, épen a rohamra vezetés pillanatában halálos sebet kapott, — sokat köszönhettünk mondom, mert nem tett ki bennünket czéltáblául, hanem a védelmünkre bízott üteg mögött folytonosan mozgásban tartott, mig a szegény lengyelek mozdulatlanul állván, közülök igen sok áldozatai esett.

Eltompult érzékkel ugyan, de még is volt erőm megfigyelni a Károlyi huszárok rohamát, mely hozzánk legközelebb történt, — s láttam a sokszor gúnyolt „kár hogy huszár“-okat oroszlánként küzdeni, összegomolyodva a muszka dzsi- dásokkal, karczolva bátran és vitézül. Az osztály egyik főtisztje Degré Alajos a költő volt, ki itt több sebet kapott fejére, s már lováról lehullva, várta a biztos halált, — melyet egy muszkámért reá iszonyú kardjával, de mielőtt lesújthatott volna, oda ugratott Simay Lukács főhadnagy, s egy csapásra elküldte a maszkát Pilátushoz vacsorára Degrét pedig két legénnyel lóra emeltetvén, kivitette a gomolyból.

Mi csak néztük mindezt, s e közben az ágyuk folyvást szórták közénk a halált úgy annyira, hogy az ujoncz csapat kezdé ezt a mulatságot meg unni,