Békés, 1874. (3. évfolyam, 9-51. szám)

1874-08-23 / 34. szám

vidékein az izraelitákat még fontos állami helyek betölthetésére is képesítettnek ismerik, addig Szeghalmon egyik legokosabb képvi­selője nézete szerint is még egy községi korcsmárosság — mindenesetre tekintélyes I állomásának betölthetésére is alkalmatlanok­nak ítéltetnek — és pedig csak azért mert izraeliták. O felvilágosodás jöjjön el a te orszá­god Szeghalomra is ! I ! Szeghalom 1874-ki augusztus 21. BIeier Izidor. Csorvas. augustus 12. 1874. A .Békésmegyei Közlöny“ augustus 9-ki 28. száma „Újdonságok“ rovatában „A Csorvás község elöljárósága kebelében uralkodó viszályról írják, ? hogy nem rég Győri Károly eskűttet, kire a megyei pénzek beszedése volt bizva, kitúrták ? hivatalából, mivel nem akarta tömi, hogy naás ? az ő nevében oly pénzeket szedjen fel, melyért a felelősség őt terheli. Nemcsak hogy kitúrták hivatalából, de egy 100 firtnyi városi ? kölcsön iránt, melyre ez év vé­géig a' kamatot előre kifizette, boszuból beperelték, s minthogy Nyiri János községi pénztárnoknak a bíróság előtt arra, vájjon igaz-e, hogy Győri Ká- rolytól a beperlés előtt a kamatot előre felvette, es­kü alatt kihallgattatván, azt kellett vallania, hogy igen is igaz: ezen vallomás után, a drágalátos ku­paktanács boszuból ellene azonnal pénztarvizsgála- tot tartott, s valami 20 frt hiány miatt, mely nem létezett, lepecsételték a pénztárt, és ellene a leg- méltánytalanabb módon jártak el? Szóval levelezőnk szomorú szinben festi Csorvás községe elöljáróságá­nak állapotát, s az újdondász, már többször észlelt ildomos finom irályával, habár feltételesen utánjegy- zi, hogy ha csak fele is igaz annak, mit levelezője mond, megérdemlené az a drágalátos elöljáróság, hogy elctapják, és mis tisztességes emberekkel pó­tolják, kik a közügyét nem aknázzák ki magánér­dek és magángyülület rovására. Én, mint ez idő szerint ideiglenes, p| de a kérdéses helyzetet teljesen felismerő tagja, ezen rá­galmazott, leócsárolt elöljáróságnak, kötelességem­nek érzem védelmére kelni elöljáró társaimnak, ezen illoyalis megtámadás ellenében, melynek sem irálya, sem modora korunk haladó műveltségével öszhang- zatban nincs. Nehéz kenyér lenne azonban határozott ér­demleges czáfolatba bocsátkoznom ott, hol bizonyí­tott tények helyett oly puszta állítások szerepelnek, melyeknek alapja egyátaljában fel nem található. Annyi meglátszik, hogy az újdondász Győri Károly ügyvétfje valaki által van sugalmazva ; de szeretnénk szembenézni azon arczczal, mely a névtelenség álarcza alatt egy község beléletében, már-már lecsendesült izgalmakat Bzitani vakmerős- ködik. Ki hát a farkával 1 Nevet és adatokat! Ha lesz mit megczáfolni, adatokkal állunk elibe, mig rágalmazásokkal szemben a törvény lesz védelmünk de ehez is névre van szükségünk. Vagy névtelen le­velező azon feltevésnek akar tért nyitni, hogy mocs­kos rágalmazása miatt piruló arczát becsületes, az igazság-védő paizszsal fedezett embereknek meg­mutatni nem merészeli? „Justum ac tenacem pro­positi virum, neo civium ardor stb. mente quatit so- lida“ — Horáoz ezen idézésével, azon indokból fe­jezem be soraimat, mert ezen ügyet még befejezett­nek nem tekinthetem. Lehoczky Viktor, h. jegyző. Vegyes. — Egy amerikai lap különös egybe kelésről emlékszik meg: a menyasszonynak nem voltak karjai, s igy a pap a ballábá­nak harmadik njjára húzta a jegygyűrűt Az egybekelés után a menyasszony a házassági lajstromot jobb lábával irta alá, még pedig nagyon csinos írással. — A Fellegi Viktor által szerkesz­tett „Apolló“ czimü zenemüfolyóirat ez évi 15. 16-ik kettős számának tartalma: 1) há­rom dal szö’veg nélkül. I. Csendes öröm. II. Éjjel (Nocturne). (Reverie), Kovarcz Emiltől. 2) Buda, Magurányi Józseftől. 3) Hogyha nekem olyan rózsám volna. Ez az utcza vé­gig sáros, csárdás; zongorára átírta Tisza Ala­dár. 4) Apollo polka, Nagy Bélától. 5) Két népdal. I. Ez a kis lány azt hiszi, II. Még azt vetik szememre a pajtások. 6. Miért ra­gyog a sok csillag az égőn, dal (jgyektől — A borítékon: A pozsonyi dalárda története. — Vegyes zene műjegyzék. Előfizetési ár. egészévre (mintegy 100 válogatott zeneműre) 6 frt, félévre 6 frt. A jelen kettős-szám elő­fizetési ár 50 kr., bolti ár 1 frt. Az előfize­tés vidéken legczélszerüebben a postahiva­taloknál postautalványozás utján eszközölhe­tő, Budán az „Apolló“ kiadóhivatalában, is- kolautcza 681. sz. a. Minden eddig megje­lent szám és kötet folyton kapható. B--Gyulán a vasút mellett le­vő négy köves gőzmalom Anatherin szájvíz dr. POPP J. G. cs. k. udv. fogorvostól Bécs­ijén, Stadt, Bognergassé 2 sz. I forint 40 krajezáros palaczkokban, | legjelesebb szer cbúzos fogfájás, a foghús gyú- ladása, daganata és kisebzése ellen; feloldja a meglevő logkövet s gátolja annak ujraalaku- lását, megerősíti a mozgo fogakat a foghus megszilárdítása által; s midőn a fogakat és fogliust minden ártalmas anyagtól megtisztít­ja, a szájnak kellemes frísseséget kölcsönöz^ eltávolítja a száj rósz bűzét -csak rövid idei használat után is. Anatherin fogpép dr. POPP J. G. cs. kiír. udv. fogorvostól Becsben. E készítmény megőrzi a lehellet frisse­ségét és tisztaságát, azon kívül arra is szol- , gál, hogy a fogaknak vakító fehérséget köl­csönözzön, azok romlását gátolja s a foghúst megerősítse. Dr. POPP J. G. Nö vény-fogpora. Annyira tisztítja a fogakat, hogy napon­kénti használata által nemcsak az annyira kel­lemetlen borkő távolittatik el. hanem a fogak glazurja és fehérsége is mindinkább gyarapo­dik. — Egy doboz ára 63 kr. o. é. Raktárak: Gyulán: Örley István és Winkler Ferencz gyógy- szerószeknél. Békésen: Benedikty József gyógyszerésznél. Csabán : Varságh Béla „ Simándon: Csiky M. Sarkadon: Trajánovics Ágoston gyógysz.-nél. Orosházán: Medveczky K. gyógyszerésznél. Pankotán: Tanti C. „ Mező-Berényben: Nárczisz János gyógysze­résznél. Gyulán: Szmetáu Fülöp füszerkereske- désében. 82) 7—26 wmmmwmmmmnsnmmmmmwKmm szabad kézből eladó. Értekez­hetni ugyanott Ungvári Al­berttal. 104 1—3 TESEK. Kiadó-tulajdonos és felelős szerkesztő: Dobay János. Mach József üvegkereskedésében Gyulán egy tanoncz kedvező feltételek mellett felvéte­Házeladás. 3-3 Gyula m.-városában a kántor utczában fekvő s néh. özv. Krausz Jánosné hagyatékához tartozó ház f. 1874-ik évi augustus 15-én d. u. 4 órakor a helyszínén tartan­dó önkéntes árverésen eladatni fog. A feltételek Szigetliy Lajos ügyvéd urnái megtekinthetők. Mezőgazdáknak legszebb káposzta repeze vetőmag kisebb s nagyobb se) mennyiségben 2-3 Petroyics Demeter vésztői lakosnál kapható. Korcsmáltatásí jog bérbeadása. Gyoma község korcsmáltatásí jo­ga két korcsma helyiséggel egyiitt a í. 1874. évi Szt.-Mihály napjától szá­mítva 3 évre haszonbérbe kiadó. Az árverés f. é. September hó 6-ik nap­jának délutáni 3 órájára tűzetik ki a községházánál. A feltételek alulirt elöl­járóságnál megtudhatók. 97) 2-3 Gyoma község elöljárósága. ^pfalblcicifafalblldbllcidlcicidbllcicJ^ Gépczérna, olaj és varrógép-készlet kapható. '* í varrógépéi, u. m. Wheler és Wilson, Howe, — Singer, Little Wanzer, 98) 2_20 Vileox és Gibbs gyári áron, 5 évi jótállás, mérsé­kelt részletfizetés és díjmentes ok­tatás mellett kapható; ugyszinte vidéki megrendelések gyorsan és pontosan teljesittetnek Kálmán Zsigmond férfi-ruha raktárában Gyulán. Javításokat elvállal Strusch György úr. qppppppppppqpqpppppqp (I) Haasenstein és Vogler hirdetési ügynöksége Budapesten Bécsben és Prágában alapittatott 1855-ben, számos német, osztrák, sveiezi, hollandiai stb. hírlapok hirdetmény-bérlői, a Havas, Laffite, Bullier & Co. és Ch. Lagrange, Cerf & Co. párisi társulatok egyedüli képviselői, majd minden nagy párisi hírlapnak és 200 első rangú franczia provinczíai la­poknak, a brüsseli „Indépendance beige“ (világlap) s több más németországi, austriai és sveiezi lapok bérlői, eszközölnek hirdetéseket minden hírlapban, szaklapokban, árkeleti- és utazási könyvekbe, naptárakba és egyéb hirdetési közlönyökbe az azok által kiszabott árak szerint, ajánlatokat hirdetésekre elfogad és közvetít minden díjfelszámítás nélkül, hírlapi és hirdetési viszo­nyok tekintetében tanácscsal szolgál, költségvetések, hirlapjegyzékek ingyen és bérmentve. Hirdetmény. A b.-csabaí közbirtokosság részéről közhírré tétetik, misze­rint mindazok, a kik a közbirtokosság által építendő egy 35 ür- helyis égből allo emeletes ház, kőmives, ács, faanyag, asztalos, la­katos, mázoló, bádogos es üveges munkájának, a költségvetésben előirt áron alóli előállítására vállalkozni kívánnak, hogy e tekin­tetben zárt ajánlataikat 10 száztóli bánatpénz melléklése mellett folyó évi augustus hó 28-ik napjáig a közbirtokosság pénztári hi­vatalánál — a hol az erre vonatkozó költségvetés a hivatalos órák alatt mindenkor megtekinthető — benyújtsák. 101) 2—2 m­D AIfieri gyógyszer eltávolít gyorsan, kellemesen és biztosan ká­ros behatás nélkül a testre, és a szokásos életmódnak változtatása nélkül mindenféle nemi betegségeket és azok behatását. — Nem teljesen gyógyított vagy idült (harmad fokú) betegségeknél a gyógyítás 8—10 napot vesz csak igénybe. — Siker biztosittatik. Ara használati utasítással 5 frt, és egye­dül kapható e czím alatt: E. GIEBEL 100) Berlin, Schützenstrasse 32 Utánvéttel nem küldhető. 300 -500 darab ürüt őszi legeltetés- és léli tartásra elfogad a kötegyáni ha­tár tarjáni pusztáján Értekezhetni a fenti czím alatt Gyulán szóval vagy levél által. I02) 2_8 Nyomatott Gyulán Dobay János könyvnyomdájában. 1874,

Next

/
Oldalképek
Tartalom