Békés, 1873. (2. évfolyam, 1-52. szám)

1873-09-07 / 36. szám

Második évfolyam.

36-ik szám.

Gyula, szeptember 7-én 1873

f ----^

Sz

erkesztőségi iroda:

Dobay János könyvnyomdája, saját házában.

Kiadó hivatal:

Winkle Gábor könyvárus üzlete, főtér, Prág-ház.

V J

Megjelen

hetenként egyszer, minden vasárnap.

Előfizetési dij:

VEGYES TARTALMÚ HETILAP.

Hirdetések felvétetnek Gyulán Winkle Gábornál és a szerkesZtőségriél. — Pesten Haasenstein és Vogler hirdetési- irodájában (úri utsza 13. sz.) — Schwarcz testvérek nemzetközi irodájában furdőutcza 1-ső szám. és Bécsben Wolzeille 6—8.

Hirdetésdij : 50 szóig egyszeri hirdetésnél 60 kr., 100 szóig 1 frt., kétszeri hirdetésnél 25%, háromszori hirdetésnél 50% elengedés. — Nagyobb

hirdetéseknél méltányos árelengedés. — Nyilttér Garmondsora 10 kr.

Három hóra . 1 ft Hat hóra . . 2 ft Eilencz hóra . 3 ft Egy évre . . 4 ft

V

_________

—■ A szarvasi főgymnasiumnál az ez- évi beiratások f. szeptember hó 12-étől 14-éig bezárólag fognak történni, és 15-én reggeli 8 órakor a tanítás minden osztálylyal megkezdetni, — miről is némely téves hírek ellenében az érdekletteket ezennel uj- fent értesitem.

Tatay István,

igazgató.

Állítsunk felsőbb iskolát.

„A nemzeti értelem lehető legnagyobb kifejtését tartom azon nemző oknak, melyből nemzetiség, honszeretet, közlélek, polgári erény, közboldogság s nemzeti dicsőség fakad.“

így szólt a legnagyobb magyar, — s mig ő, önzéstelen honszeretet tüzétől he- viilt lelke ezen örökbecsű elvét, az előbb- rehaladás lobogójára évtizedekkel elébb, — vezérelvként mint olyat feltüzé — mely által századokon át véres harezokban kifáradt s Európa béke áldásait élvező nemzeteitől elmaradt hazánk, — a jóllét, felvirágzás, közbecsültetés oly fokára juthat mint jutottak más nemzetek, melyek a korszellemének előbbhaladáara intő szózatát megértve, — a népnevelés — mint a nemzeti értelem, műveltség előmozdítása legfőbb tényezőjének — lehető legnagyobb kifejtését eszközölték: — mit tevénk mi unokák ?

Mig a vasönkény tevésre kész kezünk lenyűgözve tartá, — fájdalom — nem tehetőnk semmit, s mióta kezeinkről lehullva a bilincsek, — nem nyögünk többé az önkény súlyos járma alatt, sőt az alkotmány áldást árasztó napját — oly hosz- szas ború után újra ragyogni látjuk egünKét szív története.

Beszély.

Irta

Miskey-Jugovics Béla.

(Folytatás.)

XI.

Szegény Aranka, ötét mégis sajnálom, hisz gyűlöletem és boszúm úgy is inkább Endrét akará üldözni, — mert azt hivém, hogy Aranka könnyen fogja vigasztalni magát első szerelme csalódása miatt; — de tévedtem, midőn saját lelkületemhez szabtam öt, — mert ő épen oly bolond mind Endre volt, s igy nagyon jól illettek volna egymáshoz. — A másik, az a büszke erényhös, ki oly mélyen sérté szivemet, bántalmaiért Tantalus kínjait is kévéséivé zúditnám egyszerre reá, — most Isten tudja hol, s azóta talán már a másvilágon kóborol. Egyébiránt lesz gondom még arra is, hogy az öreg Köméri, utolsó pillanatában is — mely már nem látszik oly nagyon távol lenni — befolyásom tolytán éreztesse vele haragomnak, és az Ő haragjának —. mert üt is érzékenyen megsértő — siralmas következményeit.

És most édes barátom, czimborám, bűntársam, menjünk vissza a terembe szórakozni, mulatni, mert kimaradásunk talán már is föltűnő. — Hanem aztán a halottak felől szót sem, — mert ebből a történetkéböl, csinos kis vaudevillek kereng- nének a salonokban,

kön, — s igy a tevésre — térünk lévén

— alkalmunk nyillt talán megszokva a nem szeretem napok kényszeres tétlenségét : — alig teszünk valamit a népnevelés, a nemzeti értelem fejlesztésére, — pedig most érezzük csak igazán annak szűk ségét, most midőn az egész világ oly rohamos léptekkel halad előre. %— S mi a „Magyarhon tetterős fiai, a halál vészes harczi mezőkön győzelmes fegyvereket villogtató ősök utódai“ — e téren maradjunk hátra, s ne törekedjünk-e mi is okszerű s a jelenkor kívánalmainak megfelelő népnevelés kifejtése által a felvilágosodás s műveltség azon színvonalára feljutni, hova tehetségünk van s erőnk legyen magunkat felküzdeni.

A népnevelés emeli a népeket a dicsőség s hatalom polczára, mely sokkal dicsőbb, fényesebb mint a melyre a fegyver juttatja a népeket, hol fagyos a lég, mint a magas hegyek csúcsain, — hol bár távolról nézve fénylenek, csillognak

— havat s jeget s rideg sziklákat találunk,

— melyeknek csak a felhők által még nem borított napsugár kölcsönöz múló fényt,

Rég feltűnt már hazánkban a népnevelés fejlesztésének szükségérzete, átlátta ezt törvényhozó testületünk, midőn hivatva érezte magát megalkotni az 1868. évi 38. t. czikket; de fájdalom, csak is megalkotta, annak érvényt szerezni egész teljében, hosszú öt év alatt késtünk. — Van ugyan nehány t. hatóság hazánkban, hol a népnevelés felismert hiányai kisebb-na- gyobb mérvben pótolva, az iskolák állapota az előbb idézett törvény kívánalmaihoz képest javítva van. — De megyénk e tekintetben még hátra van, pedig Békésmegyének, — mely eddig is, ott, hol az előbb— Becsületemre, hallgatni fogok, — de meg kell vallanom édes Georgine, kegyedben nagy diplomata veszett el!

Nevetve álltak föl mindketten, — s miután Georgine haját rendbehozá, a kapitányhoz lépett, s bouquettejából egy fuksziát kiszakítva, gomblyukába fűzé.

i Csak most láttam igazán mily szép, mily hódító, e nő, e Furia.

Magasabbnak látszék mint e kapitány, karcsúbbnak, miként az esthomályában a tó habjain büszkén ringatódzó hattyú ; — tömött válla és keble — melyből csak annyit fedtek el ruha csipkéi, mennyit az örült szenvedély könnyen oda gondolhatott — nem vala feketébb, mint a hattyúnak

szemvakitó tollai..........Szép volt, miként egy Canova — vagy Raphaelnek eszményképe ; szép mint a gyermekkornak boldog évei; és romlott és szívtelen mint a középkor Brunnehild és Fre- degundái.

— A virágszál fel volt tűzve, s ö mind jobban- jobban simult a kapitányhoz ; — e pillanatban magához szoritá az öt karjaival, és ajkairól egy hosszú csók csattant el; — s aztán Georgine, karját a kapitányába ölté, s egy lépést tettek kifelé

E perezben felállt atyám, s karomba fogódzva fölemelt engem is, és kiléptünk.

A váratlan neszre mindketten hátra fordultak, ég _ __ és — — ismét nem tudom kifejezni neked az első pillanatok hatását.........

— Maradjanak egy perezre még uram, ób asz- szonyom ! — szólt atyám, fojtott méreggel bár, de kínosan nyugodt hangon ; s azzal karjait összefonva mellén, eléjök állt, fölemelt fővel, szikrázó

rehaladásról, a közjóllét előmozdításáról i volt szó, — mindig az elsők között kliz- | dött; Békésmegyének, mely csak legközelebb is oly nemes s követésre méltó példáját adá (a jezsuitáknak, mint a nép nevelés elenségeinek hazánkból leendő kitiltását szorgalmazó felirata által) annak, hogy mennyire szivén viseli gyermekeinek, a haza leendő bajnokainak neveltetését: nem lehet, nem szabad elmaradnia.

Nem mondom, hogy megyénkben általánosan szomoritó a népnevelés állapota, de semmi esetre megnyugtatónak, a jelenkor a törvény kívánalmaival összeegyeztet- hetőnek, különösen pedig megyénk székhelyén Gyulán — nem tartom. — Nem pedig azért, mert itt, hol az ipar előhala- dottsága — alföldi városaink bármelyikével is kiállja a versenyt (s már ez okból is mindennap érezhető szükséggé vált, hogy gyermekeinek a felsőbb népoktatás élveiben részeltessenek) s hol három századdal elébb, a vallási reform kezdetén, midőn az ujtan követése s terjesztése országos törvények által tiltva, büntetve, — más felekezetek által elnyomva, üldözve volt, már „országos hirü főiskola — jeles tanárok vezetése alatt a felsőbb tudományok előadása« mellett a honnak s megyénknek nagytudományu férfiakat képezve — erőszakoskodások s küzdelmek között is hosz- szabb ideig létezett: daczára a törvény határozott követelményének, nemcsak hogy reál iskolánk, de még polgári iskolánk mind ez ideig sincs.

Hol áll jelenleg városunk. Van néhány elemi tanintézete, hol a tanköteles gyermekek alig fele része részesittetik csak az iskolai neveltetésben, s azok is, kik azt élvezni szerencsések, százan, sőt nem készemmel, hidegen, büszkén és parancsolólag miként egy meggyalázott spanyol, vagy őskori romai patrícius.

— Uram és asszonyom, önök szeretik egymást, miként épen az előbb mondák, — és én nem akarok ’gátot vetni szerelmök elé. Egy férfi, ki elég alacsony lelkű csábítani, és egy nő, ki szintén csábitó, tökéletesen illenek egymáshoz; — s én hiszem hogy a pokolban bizonyára fényesen megülik majd az ördögök, két fönnlevö társuknak nászünnepét. Önök meglelték egymást, — és én frigyökhöz csak szerencsét kívánhatok. Önnek asz- 8zonyom — kívánom hogy férje legyen előzéke- tyebb, forróbban szerető mint én valók önhöz ; önnek uram — kívánom hogy legyen neje hivebb, és szerezzen több boldog napot, mint velem együtt léte alatt. — És most menjenek újra szórakozni, mulatni, — siessenek, mert talán már is föltűnő lesz kimaradásuk, pedig mocsoktalan becsületöket őrizniük kell

.........hanem többé e házat, e termeket, — melyeknek falairól, becsületben megőszült ősök képei néznek alá — ne szeny ezzék be jelenlétükkel, ne mérgezzék be vétkes lehelle- tükkel; — mert a vén bohó szivében is van boszú, van gyűlölet, és vigyázzanak, hogy annak villáma ne sújtsa önöket !. . .

Georgine magához térve első ámulata — és ijedségéből büszke, kihívó daczczal nézett hol reám, hol atyámra, a kapitány földre szegezte szemeit, s szeműidéit sűrűn összevonva, ajkait harapdálta.

Atyám megfordult — és karját az enyimbe öltre, egy mellék szobán keresztül távozónk.

Az estély zavartalanul folyt tovább.

.........Mintha gúnykaczaj harsogott volna füvésszer többen is kénytelenek egy teremben úgy összeszorulni, hogy egyrész ülőhely nélkül, ácsorogva hallgatja az előadást s szívják a nagy tömeg által — kicsiny s alig szellőztethető teremben — fulasztó s tisztátlanná vált leget. — De féltévé, hogy van nehány czélnak megfelelő hitfelekezeti elemi tanintézetünk, hol gyermekeink kellő oktatásban részesülnek, kérdem, — elég-e ez nekünk? Elég-e ez ott, hol számosán lépne azon térre, melyen a realis- ticus kiképzés szükséges, nélkülözhetvén; eleg-e ez ott, hol iparosaink nagyrészt nincsenek azon helyzetben, hogy gyermekeiket más városban képeztessék, de már társadalmi állásuknál fogva és jogosan igényelhetik, hogy azok felsőbb s tágasb életre kihatóbb ismereteket szerezhessenek, mint mit az alsóbb elemi iskolák adhatnak.

Meg vagyok győződve, hogy Gyulavárosa nincs oly nyomasztó anyagi körülmények közt, hogy egy reál, vagy polgári iskola felállítását ne eszközölhetné, — s ha volt ereje honvéd laktanya költségeit fedezni, mennyivel inkább kell hogy legyen arra, mely jövőjét, előhaladását leginkább biztosítja, gyermekeink kiképzését eszközli, derék értelmes polgárokat képez, tekintélyéi, felvirágzását eraelendi. — De nem csak helyi érdekeink igénylik; de a törvény világos szavai (1868. 38. 67. §.) kötelességünkké is teszik, hogy itt felsőbb népiskola állíttassák s hisszük, hogy Gyula város érdemes polgármestere ismert tevékenysége s buzgalmával oda fog hatni, hogy városunkban minél elébb egy reál vagy polgári iskola felállítása által Gyula város előhaladásának s felvirágzásának talpkövét leteendi, hogy bizton elmondhassuk : Gyula város nem volt, 'hanem lesz.

lünkbe — úgy hatott reánk a kihalló vidám zene.

Atyám homlokát a hideg ablakhoz nyomá, és hallgatott, s én csak képzelni tudtam, hogy szivében mily fájdalom dühöng.

Én jó anyám arczképe előtt megállva, elgondolkoztam a történtek felett; — és hallgattam én is.

A hajnal már piroslott, az éji köd már felszállott, midőn a kastély udvaráról egy csörgős szán vágtatott ki.

A félhomály daczára kivehetém, hogy a szánban ülök egyike kezével az ablakra mutatott, melynél atyám állt, s aztán hangos kaczajt hallottam az éjben.

A kaczajról megismerém a szánban ülőket.

Georgine és a kapitány volt.

XII.

A vendégek egymásután szállingóztak haza az estélyről, melynek kalandosszerü végét, közülök még kevés, vagy talán egy sem gyanitá; s néma és kihalt lön, a kevéssel előbb vigság és öröm mámorában tomboló kastély, mintha a tündérmesék átka nehezült volna hirtelen reá.

Az éj és reggszürkület is elmúlt, s a sűrű ködtömegen áttörtek már lassanként a téli nap gyönge sugarai, s visszaverődtek az ablakok jegülö virágain, s atyám és én még mindig fennebbi helyzetünkben valónk.

A szobákban az órák egymásután ütötték el a nyolezat.

Pár perez múlva, közelgő lépteket hallánk, s családunknak becsületben megőszült, meghitt, öreg szolgája lépett be.

Fölöttébb zavarodottnak látszék, s engem meg-