Békés, 1871. (3. évfolyam, 1-105. szám)
1871-03-02 / 18. szám
Harmadik évfolyam. 18-ik szám. Gyula martius 2-kán 1871. Szerkesztőségi iroda. hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények küldendők: főutca 186. szám. Kiadó hivatal: Nagy Ferenc könyv- kereskedése , hová az előfizetési pénzek, hirdetések, hirdetési- dijak és reclamatiók küldendők. BÉKÉS Megjelen hetenként kétszer, vasárnap és csütörtökön. Előfizetési feltételek: _ > _ __ •• •• Helyben házhoz hordással, / POLITIKAI E S VEGYES TARTALMÚ KÖZLÖNY. ; — Hirdetések felvétetnek ; Gyulán a kiadó hivatalban; Pesten : Lány; Lipót nemzetközi hirdetési irodájában (Eizsébettér 9. sz.) Továbbá Neumann B. (Kígyó utca 6. sz.), és Singer Sándor (3 korona utca 5. sz.) hirdetési irodájában. — Hirdetési dijak : Három hasábos Garmondsor háromszori hirdetésnél 5 kr. Terjedelmes vagy többször megjelenő hirdetések kedvezőbb feltételek mellett vétetnek fel. — Kincstári illeték minden egyes beiktatásért 30 kr. — A „Nyílttérien a 3 hasábos Garmondsor dija 15 kr. * Kéziratok nem küldetnek vissza. ) egesz evre fél i negyed „ Van-e oka a tanítónak hallgatni ? E lapok 5-ik számának első lapján ez is olvasható : „a vidéki indolentia azon általános mérvénél fogva, mellyel a közügyek terén napjainkban találkozunk, nélkülöznünk kelletik a hivatottak támogatását a részben, hogy tanügyünk életjeleinek lm visszatükrözni lehessünk.“ Ezen vádra nem nekem, hanem valamely Hálámnál találtabb embernek kn[[ett volna felelnie; miután azonban a feleletre tovább egy hónapnál hiába vártam, elmondom véleményemet arra nézve, vajon a tanitók hallgatása indolentia-e ? Magától értetődik, hogy csak azon tanítókról szólhatok, a kik Írni tudnak, tehát a kik már szert tettek akkora miveltségre, a mekkorával az indolentia már nem is igen fér össze. Szerintem az, hogy azon tanítóval e lapok hasábjain nem találkozunk, onnan van, hogy neki a hírlapi levelezésre nem igen jut ideje, — hogy a hírlapi levelezéssel járó költségek reá nézve feszélyezök, — hogy felekezeti állása nem kedvez az őszinteségnek, — hogy a politikai lap közönségét nem látja érdekeltnek a tanügy iránt, — hogy a nép- és iskolai törvények aléltsága meggyőzte öt arról, hogy nálunk a tanügy még nem tartozik a fontos dolgok közé. Ezen szegény tanitói karnak megér talán aqynyit a becsülete, hogy ennek kedvéért a felhoztam okolt valóságát ki is mutassam. Azt mondtam, hogy a tanítónak hírlapi levelezésre nem igen akad ideje. A tanitő 5 órát dolgozik naponta, vagy ha még hozzá zsidó is, akkor plane hetet is. És ezen 5 —7 órát ne úgy méltóztassanak ám tekinteni, mint valamely más hivatalnoknak hivatal szobájában nyújtózva elfüstölt ugyanannyi óráját, hanem mint egyenértékét az azon időbe belefért por-, gőz- és biiznyelésnek, intésnek, dorgálásnak és magyarázásnak, itt a teljes neveletlenség, ott a vásottság, amott a butaság által felvert ingerültségnek, szóval mint munkát, mely az embernek testét, lelkét a kimerültségig megviseli. Az egyformaság enyhitése végett járul aztán a rendes napi foglalkozáshoz egy-egy temetés is, például olyan, mely arai alföldi óriási fatvainkban, nem egyszer egy órai talpalásba kerül; másszor meg egy kis templomi szolgálat, mely a lábakon kivid még a tüdőt is igénybe veszi s utóbbit mintegy előkészíti, hogy az iskola levegőjét és munkáját annál könnyebben, illetőleg hasznosabban viselhesse. Végezvén ekkép már úgy este felé napi fáradalmait, ugyan nem vétkeznék- e az a tani tó önmaga és iskolája ellen, ha ilyenkor lelke elvesztett rugékonyságát pihenés által visszaszerezni nem törekednék ? No de a pihenésnek is van határa. Igaz; de az is igaz, hogy ekkor megint a tanitő áll elő azon elutasithatlan követeléssel, hogy igyekezzék magát tárgyainak, általában a nevelészeti és oktatási dolgoknak színvonalára emelni, ami pedig a mai időben, ha csak a népiskolai törvényeket ö is csupa frázisoknak nem tekinti, meglehetős munkával jár. Adjuk ezekhez egyfelől az iskolai irományok javítását, másfelől az általános értékű, tehát a tanítót is megillető olvasmányokat, és befogjuk látni, hogy épen az Írni tudó, az értékes tanító, mily keservesen juthat önkéntes munkálathoz. Annak meg, a kinek sok az ideje, úgy sem lenne köszönet a tudósitásában. Azt is mondhatom, hogy a hírlapi levelezéssel járó költségek feszélyezik a tanitót. Az illető mi- nisteri előterjesztésekből láttuk, hogy hazánkban az átméröleges tanitói fizetés — 250 frt —» egyenlő a fegyencek átméröleges fizetésével, illetőleg eltartási költségével. A mi vármegyénkben látszólag nem ily gonosz ugyan a dolog, amennyiben itt az átméröleges tanitói fizetést 500 forintra tehetni ; de ha ezen 500 forintot vármegyénk drágaságával viszonyba hozunk, itt is ugyanazon viszonyméröt kapjuk, mint az ország bármely más vidékén. Tessék már most figyelembe venni, hogy a tanító úgyis nagyon lenézett állásának még alább rántása nélkül nem szállhat le a földmives- nek sem ruházkodási, sem étkezési módjára, — hogy neki bizonyos, költséggel járó társadalmi köröktől visszavonulnia lehetetlen, hogy neki az állam és község terheit csak úgy kell viselnie, t á a € A cigarette. (Naplómból) Sipos Somától. (Vége.) Pár ügyetlenül elhebegett bók volt részemről mindössze is az, mit hirtelen mondhatók. 0 azonban zavaromat helyre ütendő leült zongorájához, s kérdő, ha vájjon szeretem-e a zenét? Mindenesetre igennel válaszolók, különben rna- gam is értvén a zongora játékhoz. Közvetlen maga mellé ültetett s rá kezdé Strauss egyik keringöjót, melynél tán csakis gondolataim kerenghettek hatalmasabb körökben. A mint rákezdé, felém fordult (ah, szemei szikrázóbbak, tüzesebbek voltak a legtüzesebb ciga- rette-nél is,) s igy kezdé meg a társalgást : — Köszönöm figyelmét; a kalandszerü mindég vonzott, de hogy ne untassam sokáig, kezdje meg előadását. Felbátoritó szavaira tudós arccal kivonám zsebemből készletemet, s balkezem mutató- közép- és hüvelyk ujjába szorítván a cigarette lapot, dohányt fektetők belé. — Nagysád tán túl van már az elemeken, — a dohányt igy helyezze a papírra. — Lám én pedig rendesen az ablak könyöklőjére helyezem a papirt, s úgy teszem belé a dohányt. — Elég rosszul. Most figyeljen ide Nagysád. Jobb keze mutató ujjával ilyen formán illessze egyenletesen papírjába a dohányt, — aztán jobbés balkeze ujjaival fordítson a papiron, s ha egymásba illenek a lap szélei, vonja végig rajtok nyelvecskójét, húzogassa meg ujjacskáival, szorítsa össze végét — s kész a cigarette : ime. — Gyönyörű alakú, mondhatom. De most hogy próbáljam meg ? A csendben véletlenül betekint anyám — s könnyen észreveszi a dohányt... — Hát titokban űzi nagysád a cigarettezést. — Természetesen. — Na nem baj. Ha megengedi addig én zongorázom. — Ah ez valóban pompás! Ön igen találékony S csakugyan felváltám öt„ székén, — ezalatt az általam előadottakat megkísértő. Pár rósz fogást eltekintve, meglehetős ügyességgel kezeié a papirt és dohányt; de még egyszer meg kelle mutatnom módját, —• ezalatt természetesen ismét helyet cseréltünk. — Mára ennyi elég a tanulmányból — szólt ö — mire én kászolódni akarók, — ö azonban visz- szatartott, tehát eltevém készletemet, közönyös dolgokról kezdőnk társalgást. Szivem gyorsan dobogott valahányszor szemeivel találkoztam; de vallomást nem» merék kockáztatni. Végre is ajánlám magam, — szives felszólítására megígérvén, miszerint négy nap múlva teendem tiszteletemet. Lassan teltek az órák, — csakis akkor rohanván, midőn megpillantám öt az ablakon cigaret- tezni; de ezt is csak lopva tehetém, félvén az anyja általi fölismeréstől. Végre eljött a várva várt délután, — s én megjelenők nála, — ismét kiváló szivóllyel fogadtatva anyja által is. A társalgóba lépve első kérdésem is haladása iránti tudakozódásból állott. — Oh teljesen elsajátítottam művészetét — szólt — nézze ön. .. de elébb üljön zongorához... s papirt és dohányt véve elő igen ügyesen előállított egy cigarettet. — Gyönyörű ! Meglepően szép, mondám. — Önmagát dicsérheti ön, — mert egyedül önnek köszönhetem ügyességem; de ne gondolja, hogy hálátlan leszek, én megjutalmazom önt. . . S ekkor merőn reám tekintett. Szép szemei lángra gyujták lelkemet és szivemet... Szenvedélyem egész hatalmával fékezhotlenül felzudult,— megra- gadám puha kacsóit s mélyen beletekinték szemeibe. — Nagysád — szóltam — tekintsen reám úgy, mint egy rajongó szerelmesre. Oh mondja — mondja, hogy jutalmam üdvözítő viszontszerelme lesz. . . — Én istenem, ön igen csalódik.. . Tiz valódi török dohányból készült cigarette, s egy általam eredetileg saját használatomra készített, Bzépen ki- himzett dohánytartó. — — íme itt vannak. Szavam nem lehetett. . . Köszönetét mormogtam, s mély hajlongások közt ajánlám magam. Nem sokára szállásom is oda hagyám. — Az óta sok év merült az örökké valóság tengerébe, — s a hölgyecske tán szive választottjával duet- be cigarettezik; mig én üres-kongó, nagy szobámban ma is egyedül merengek cigarettem kavargó kék füstjén, elmélázva néha a szépen kivarrt dohányzacskón, s fölidézve emlékembe azokat a szép, szikrázó, parázs szemeket, melyek engem annyira elragadtak.
