Békés, 1871. (3. évfolyam, 1-105. szám)

1871-02-19 / 15. szám

felállítani merészkednek, önök soha nem kívánták, s így nem is vállalhattam el; ez állítást önök ré­széről merő rágalomnak és fogásnak tartom, hogy pénzükhöz jussanak, és ellenem csakis azért for­dulnak, miután Sz. A.-né holléte ismeretlen; — egyébiránt ily jellemtelen tetteket, oly egyéntől, mint különösen W. ur, ki saját lelkületével sincs tisztába, könnyen el lehet várni, s ha azt gondolja, hogy rajtam is oly könnyen kizsarolja más tartozását, mint mily könnyen szabadult a helybeli üzletében felfedezett, s más tulajdonát ké­pező bárány bőrökből kerekedett, és Nagyvára­don intézett perétől, nagyon csalódik, és hidje meg, hogy itt okoskodása megakad. Egyébiránt kijelentem , hogy e téren részemről minden további vitát megszűntnek tekintek, s ha magukat a jogos téren állóknak vélik, mint azt férjemhez intézett s február 13-án kelt teljes hen­cegő modorban irt levolökben kifejezték, ott a törvény útja, forduljanak ahhoz, majd Ítél az fe­lettünk. Boruhauser Antal né. Kiadó tulajdonos és felelős szerkesztő: Ilajóssy Otto. HIRDETÉSEK. Kivonat a bécsi „Medicinische Presse“ 1870. évi 33-ik számában dr. Klein Sándor tüdő- és torokbajgyógyásztól megjelent tudományos jelentésből: Tapasztalatok a gleichenbergi mell-szörp és pastillák (Gleichenberger Brust­saft und Pastillen) gyógyhatásáról. „Dicséretes kivételt képeznek valóban a gleichenbergi mell-szörp és pastillák és pedig épen azért, mert ezek a kitűnő hatásuaknak elismert gyógyerejü ásványforrás alkatrészek tudományos előállításán alapulnak. Éhez járul, bogy a kérdéses szörp nem oly émelygős édes izü, mint más szerek, melyek aztán e miatt élvez- hetlenekké válnak, hanem igen kellemes csaknem hűsítő ízzel bir, épen úgy a pastillák is, s főelőny mindkét szernél a bámulatos olcsóság.“ Támaszkodva az eddigi számtalan meglepő hasznos eredményekre, melyek e készítményekkel elérettek, figyel­meztetünk 16) 2—3 minden mell-bajban szenvedőt e kiváló s bebizonyodott gyógy- és enyhítő szerekre annyival is inkább, mivel azok gyógyliatása hurutnál, köhögésnél, rekedtségnél, torok- és idült mellhurutnál, vérhányás és száraz köhögéssel egybekötött légszervi bajoknál átalában felülmul- hatlanoknak vannak elismerve. Ára egy bádoglemezzel elzárt, gleichenbergi szörpét tartalmazó üvegnek 1 frt o. ért. Ara egy lepecsételt gleichenbergi pastillát tartalmazó eredeti doboznak 60 kr. o. ért. Kimerítő használati utasítás mindenik szerhez csatolva van. Szállítási raktár kicsiben és nagyban az Alföld, Erdély s a Bánság részére Tones és társánál Aradon a „fekete kutyához.“ Áruhely Gyulán : Ferentzy Alajos kereskedésében. Dús választékú raktár norinbergi, díszmü, rövidáruk és mindennemű lábbeliekből 39. sz. 9) 0BETK0 és ERNYEI cég alatt ARADON. 39. sz. 7—10 Lábbeliek Közönséges kis számú gyermek-topánok bőr- és szövet 50, 80, 1 frt. Finom magas gyermektopánok, bőr, bársony és brüneil I írttól 2 frt 50 kr.-ig. Szegzett talppal és réz orral 2 frt 50, 3 frt 50. Fill csizmák magyar és lengyel szabás 2.50, 5.50. Kői reggeli czipök, közönséges szövet és bőr 80, 90, 1.70 kr.-ig, sarkas 2, 2.50, 4 írtig. Közönséges bőr és szövet női topánok 1, 1.50. Finom női topánok brünellböl, magas oldalfiizö sarokkal 2.60, elől füzö és ruganynyal 2.80, 3.25, 3.50, 4.50 kr.-ig. Bőr és bársony hasonló arányban. Szegzett talpú erős női bőr topánok 3.80, 4.50. Férfi topánok finom borjubör 5, vastagabb talp­pal 5.50, 6, 6.50. Báli lack topánok 6.50, 7 frt. Orosz bagaria vagy fóka bőr viz ellenies topá­nok 8, 8.50. Dupla talpú, nadrág alá való csizmák 8 frt. magasb szárnak 9.50 11 frt. Bagaria csizmák, térdig érő szárral es vizelleni és háromszoros talppal 12.50, 13,50. Harisnyák téli és nyári. Férfi harisnya szines és fehér 25—40 kr.-ig, női 25—50 kr.-ig, gyermek 15—40 kr.-ig. Téli harisnyák hasonló arányban. Esernyők pamukból 1.25, 2.25. alpaccából 3—4 írtig, selyem 5—10-ig. Tavaszkor nagy választék napernyőkből. Eső köpenyek uraknak 10, 12, 15 írtig. Férfi ingek szines 1, 1.50, 2 frt. „ „ fehér 1.50, 2—3 frt. Gatyák fonal vászonból, német és magyar szabás 1.40, 1.60, 1.80 kr.-ig. Férfi gallérok 6 db. 90 kr, 1, 1.40 kr. Férfi kézelők 6 pár 2.20 kr. Prágai glacé báli keztyük 75 kr, két gombbal 90 kr. 1 f. Szarvasbör keztyük 90 kr, 1 f., 1.50 kr, 2 frt. Katonai keztyük 70 kr, 80 kr, 90 kr. 1 ft. Női fchérnemüek, kézelők és gallérok. Férfi nyakkendők, csokrok és cha velők. Férfi posztó-kalapok 2.50 kr, 3 ft, 3.50 kr. Utazó sapkák gyermekeknek 1 ft, 1.20. Urak­nak 1.50 kr, 2 ft, 2.50 kr. Persian sapkák. Pénzügyőri sapkák 1. 80 kr. Cotilion tánc-jelvények, BÖrtárgyak, u. m. albumok, mindennemű tárcák, utazó- és kézi táskák, bőröndök. Asztali kések, alpacca és alpacca ezüst kanalak jótállás mellett. Legújabb fából szövött ablakredök. Ablak elzárók : minden léghuzamos ablak és aj­tó felettébb ártalmas az egészségre, ezen cse­kélység által, melynek röfe 5b—6b kr, minden veszély el távolítható, különösen hivatalok­nál célszerű. Legfinomabb bőrpuhító külföldi fénymáz (Wichs). 1 doboz 5, 10, 20 kr, 1 font 35 kr. Illatszerek u. m. szappanok és mindennemű arc- szépitök; valódi kölni viz. Tajték szopókák és pipák, mindennemű dohány­zó szerek. Legújabb kávé főzőgépek, őrlők és perkelök. Gyermekjátékok. Szabadkézi olajfestmények széles keretben 10— 50 írtig. Finom ékszerek, melltük, fülbevalók és nyak­ékek, talmi-arany, bronce és kőszénből. Posta utjáni rendelések a leggyorsabban teljesittetnek. Hirdetmény. Árverési hirdetés. Vagyonbukott Messinger Rozália csőd­tömegéhez tartozó ingóságok, jelesen : bolt­beli vegyes árucikkek ós szobabútorok f. 1871. évi mart. hó 1-ső és következő nap­jain d. e. 9 órakor a helyszínén, főutcán a ,Korona1 vendégfogadó mellett nyilvános árverés utján készpénz fizetés mellett a leg­többet ígérőknek el fognak adatni. Gyulán febr. 14. 1871. 18) 1—3 Bandhauer György végrehajtó biró. A szarvasi takarékpénztár-egyesület t. c. rész­vényesei f. év mart. 4-én d. e. 9 órakor a „Bá­rány“ cimü szálloda termében tartandó rendes évi közgyűlésre tisztelettel meghivatnak. A közgyűlés tárgyai; 1) Az igazgató jelentése, 2) Az 1870. évi üzlet kimutatásának és a mérlegnek előterjesztése, 3) A számvizsgáló bizottság jelentése, 4) Az osztalék meghatározása, 5) Az aligazgatónak megválasztása, 6) Az igazgató választmány, a számvizsgáló és közgyűlési jegyzőkönyv hitelesítési küldöttség tagjainak megválasztása, 7) Az alapszabály 146. §-ának módositása iránti javaslat feletti határozathozatal, 8) Az egyletet érdeklő egyéb indítványok elintézése. Kelt Szarvason 1871 febr. 16. 17) Kontur József igazgató. Gyulán, Dobay János könyvnyomdája. 1871.

Next

/
Oldalképek
Tartalom