Békés, 1870. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1870-08-07 / 32. szám
e tekintetben ezúttal is ép oly keveset írhatunk, mint a múlt hetek alatt. Az egyetlen fontosabb tudósítást e napokban azon valamennyi lap által reprodukált francia távirat képezi, mely Saarbrückennek a franciák által lett elfoglalását jelenti. E távirat ekként hangzik : Metz aug. 2. Ma délelőtt 11 órakor a francia csapatok megkezdték az offenzivát, átlépték a határt és az ellenséges pozicio erősségének dacára elég volt nehány zászlóalj a Saarbrückent domináló magaslatok elvételére, tüzérségünk gyorsan elűzte az ellenséget a városból, a mivelet egy dra alatt be volt végezve. A franciák támadása oly heves volt, hogy csak csekély veszteségeket szenvedtek. A császár és a császári herceg jelen voltak a miveleteknél és négy órakor sértetlenül visszatértek. Közegészségügyi viszonyaink s e körüli teendőink. (Folytatás.) Elkísértük az egyént lapunk múlt számában a reá nézve leg válságosabb korszakon keresztül addig, midőn az már mint egyéni életének némileg önálló tényezője jelenik meg előttünk, némileg mondjuk csak, mert mind az mit még ő tehet, azok mellett, miket másnak kell helyette és érdekében tenni, nagyon alárendelt és szűk körű. És itt reá nézve minden attól függ, hogy az, mit helyette és érdekében másnak kell tenni, megtörténik-e valósággal s ha megtörténik : oly mérvben történik-e, mint azt még mindig gyámoltalan helyzete szigorúan követeli. — És itt ismét sajnosán kell constatálnunk azon tényt, hogy népünk alsóbb rétege általában túl élte azon bibliai patriarchalis kort, melyben a gyermeket valóságos áldásnak tekintették, s áldásnak sokszor ellenkezőleg azt tekinti, ha reá a naponta kenyérevők közül egygyel kevesebbnek gondja nehezedik. És általában az, ki mint az orvos a nép minden rétegével érintkezni elegendő alkalommal bir, sokszor jut azon helyzetbe tapasztalni, hogy népünk nem csak a beteg, de az egészséges gyermeket is mennyire elhanyagolja s kiválóbb gondjai tárgyává azt már csak akkor teszi, midőn annak erejét a maga s az összes család érdekében érvényesítheti. Azt hiszem ez állítást példákkal illustrálni legalább is felesleges s e tekintetben lényeges változás népünknél csak akkor fog mutatkozni, midőn az általános értelmi fejlettség és miveltség magának népünk alsóbb rétegeibe is utat törve, az ezzel karöltve járó anyagi jobblét őt azon helyzetbe teendi, hogy ez igényeknek is teljes mértékben megfelelhessen. — Itt az állam és egyes helyhatóságok egyelőre célszerű ovodák felállításával segíthetnek a bajon, melyeknek élvezetéhez vagy aránylag csekély dij mellett vagy teljesen díjtalanul juthat népünk. — És valóban alig tudjuk csodálkozásunkat elnémítani a felett, hogy az ovodák ügye megyénk területén jelenben annyira elhanyagolt, hogy akár községi, akár felekezeti közköltségen fentartott kisdedovókat megyénkben csak nagyon elvétve találunk, — azért-e, mert eddig nevelési rendszerünkre a felekezetesség nehezedett —r mondjuk ki — átokként, s az egyes felekezetek korlátolt anyagi ereje erről gondoskodni őket nem engedé, vagy talán mert e jótékony, életre való eszme még nem birt közöttünk életerős gyökereket verni. — Bármiként álljon is azonban a dolog, tény az, hogy célszerűen berendezett s községi felügyelet alatt álló ovodák, hova a hazulról távozó szülők gyermekeiket mintegy beadni köteleztetnének, sok oly szerencsétlen sé- geknek vennék elejét, melyek csaknem minden nap megújuló példájukkal a népesség szaporodásának rovására esnek. Midőn a nép alsóbb osztályához tartozó gyermek igy igazán isten különös kegyelméből eléri azon kort, hogy magának a társadalmi életben legszükségesebb előismereteket megszerezni iskolába megy, nem ritkán történik meg, hogy ez ismereteket egészsége rovására drága áldozatokon vásárolja meg. Azt hiszem nem találja senki túlzottnak ezen állítást, ki iskoláinkat csak futólagos figyelemre is méltatá. Nevelésügyünk eddig kizárólag felekezeti volt, hallotta-e azonban valaki, hogy eszébe jutott volna bármely felekezetnek is a gyermek egész napi tartózkodása helyét, a tantermet már az épitésnél arra praedestinálni, hogy a kérdéses tanterem csak bizonyos számú és nem több egyént fogadjon be a meghatározott számnál; haílotta-e valaki azon számitást tenni, hogy miután egy egészséges, jól kifejlett gyermeknek egy órára ennyi és ennyi köb láb tiszta lég szükséges, ezen tanteremnek pedig köbtartalma ennyi és ennyi, ennélfogva ezen tanteremben csak is ennyi és nem több gyermek tartózkodhatik; látott-e valaki iskoláink tantermeinek ablakain csak egy ventillátort, mely a lég folytonos felfrissülését eszközölje? Alig hiszem, mig ellenkezőleg látott a zsúfolásig megtelt büzhödt levegőjű iskolaszobákat, melynek levegője mindennek, csak nem egészségesnek nevezhető. Váljon nem ebben rej- lik-e egyik oka az épen ilyen korban iskolába járó gyermekeinknél oly sűrűén felmerülő gör- velykórnak ? oly kérdés, melyre ha a felelet — nehéz is, hogy kizárólagosan oka csak az lenne, de annyi mégis áll, hogy annak kifej lését lényegesen elősegíti. Ha ahoz még azt adjuk, hogy iskoláinkban sokszor ragályos kórban szenvedő gyermekek is feladatnak és feljárnak s a különben is páratelt, meleg szobalevegőt betegségük ragályzó anyagával túltelítik, egyáltalán nem merész azon állítás, hogy iskoláink, úgy mint azok ma állanak, a gyermek-járványok hatalmas terjesztői. Ha e járványok csak szelíd kóralakok összegéből állanak, a veszély még nem oly nagy, nagyobb akkor, ha veszélyes gyermekkórok, mint kanyaró és vörheny terjednek ez utón tovább. De mit tehetünk mindezek ellenében? kérdi talán valaki. — Az ezen kérdésre adandó felelet attól függ ki teszi ezen kérdést, mert annak, ki a régi slendrianból kibontakozni nem tud vagy nem akar, feleletül azt adjuk: semmit; de az ki ebből kibontakozni tud és akar is, az feleletül azt kapja: sokat és mindent. Ha egykor oda érünk, hogy iskoláinkat nem tekintjük a felekezeti particularismus előkészítő talajául, ha a községi iskolák a felekezetieket teljesen háttérbe szorítva, azok élén községi iskolatanács álland, elvárjuk, hogy az illető iskolatanácsok a községi orvosokat, mint e tanács lényeges kiegészítő részét kebelükbe felveendik s mig igy előforduló esetekben azok tanácsával élnek az építkezések berendezése körül, addig másfelől azoknak kötelességévé teendik a növendékek felett orvosi felügyeletet gyakorolni azon szempontból, hogy azoknak egymássali érintkezése kórterjesztő mozzanattá ne váljék. Mig azonban ez megtörténnék, addig a felekezetek vállára nehezedik e kötelezettség. Meg kell még itt említenem egy nem épen aestheticus dolgot, de a mely mint valóságos botrány észlelhető sok helyütt. A növendékek számára ugyanis nincs gondoskodva sok, sőt mondhatni a legtöbb iskoláknál úgynevezett kényelmi helyekről s miután az iskolák legtöbbször a község közepében a templomok körül vannak elhelyezve, mint a község középpontjában, az ott történetesen elsétáló idegen bizonyos kor- hadásba ment anyagok bűzéről kénytelen felismerni, hogy a tudományok múzsájának temploma közelében jár. — Na de hiszen igy volt az ősapáink idejében is, miért lenne ma másként? — mondják ezt sokan, különösen Gyomán! így válnak aztán nyilvános intézeteink célszerűtlen berendezésükkel kórterjesztő intézményekké, s ezért kellett róluk e téren emlitést tenni. Festi levelek. II. Augustus 2-án. A kik ellen Becher Stowe asszony irt volt, azok a rabszolga szerecsenekröl következőképen nyilatkoztak: „emberek, hanem igen haszontalan emberek; állatok, de igen hasznos állatok.“ Tehát szerintük a szerecsen ember is, állat is. Átmeneti lépcső. S váljon az ember nem a legmagasabb fokon álló állat-e? Attól különbözteti csupán azon tulajdona, hogy beszól, s a fejlettebb állatok különféle színezetű hangja nem kezdetleges beszéd-e, — ki tudná megmondani? Az állattól elvitatják a lelket, mely teremti a gondolatot, hanem azért ki sem ütödik meg rajta, ha valamely tudós, állatokon tett kisérletekröl az emberre és pedig kérlelhetlen határozottsággal következtet, ha békák és macskák elesett agy-müködéseiböl ra áll, felette pedig családi ciraer s következő felirat : „Auf Gottes Gnad und reichlich’s Geben, Steht all mein Hoffnung und mein Leben. Katharina Elisabeth Gallerin ge- borne Wechslerin Freiin zu Rieggersburg und Lichtenegg. Anno Domini 1668“. — Továbbá egy magas röptű s pro- phetikus latin felirat: Me licet plectra sileant, loquitur post funera saecli, sumtibus ista meis structa domus. Jellemző, hogy mindenütt Wechsler báróné címere van alkalmazva s mindenütt az ö nevével találkozunk; ennyire féltékeny s rátartó volt arra, hogy az építés érdeme ne férjének Gallernek tulajdonitassék, hanem kizárólag saját magának, a büszke lelkű várurnönek. A vár udvarába értünk. Ennek jobb oldalán vannak az istállók, balján a fegyvertár telve régi harckészletekkel : mozsarak, puskák, hajitó dárdák, kardok, nyergekkel stb. Vezetőnk — a várfelügyelő — a fegyvertárból a házikápolnába vezetett s itt különösen a főoltár kópét ajánlotta figyelmünkbe és a várt építő úrnőnek Gallér bárónőnek saját kezével hímzett szentségtakaróját. E kápolnából sötét lépcsőkön a csinos, freskókkal s dombor- müvekkel díszített ebédlő-terembe léptünk, melynek me- nyezetén e felirat olvasható : „Bauen ist eine schöne Lust, was es mich kost ist mir bewusst. 1658.“ Gallerné ezzel bizonyosan azt akarja mondani, hogy neki igen sok pénzébe került e terem. A falakon díszes családi képek függnek. Innen a lovag terembe jutunk; nagy négyszögalaku szoba ez, arany díszítésű menyezettel, aj- tain pompás müvü zárakkal, a szoba egyik sarkát óriási porcellán-kályha foglalja el. A magas gothalaku ablakok ólomkeretü apró táblái teli vannak újabb s régibb korú karcolásokkal, — balról a szegletablak egyik tábláján következő felírás van az üvegbe metszve : „Anno 1635. den 6. aprii hat sich dass saufn angehebt ond ale Tag ein Raosch geben bis Auff den 26. detto“. E felirás a vár azouidöbeli urai : az Urschenbeck testvéreknek tulajdonittatik, kik a hagyomány szerint a lak- mározást mindenek felett szerető, dorekas ivó urak voltak. Eletnagyságu arcképeik az emlitettem ebédlő terem falán függnek s életerős, megtermett férfiakat ábrázolnak, kik azonban — Hammer-Purgstall szerint — dacára testi erejüknek, a mértékletlen ivás kora áldozatai lettek. — Következett a római szoba, mely a pla- fondján diszlő s a római történetekből vett csoportoza- toktól nyerte nevét. Innen Gallerné hálószobájába léptünk : bútorait a bárónő menyezetes menyasszonyi ágya s hat általa hímzett szék képezik, a falak egyszerűek, minden disznélküliek. A képtár telve van festvényekkel, közöttük nem egy műremek. Az úgynevezett „Sybillen Zimmer“ a római tizenkét sybilla arcképeit tartalmazza. , Ezek között függ Paldauff Kati, egy fiatal nő arcképe is, kit azért, mert télen virágházban fris virágokat tenyésztett, mint boszorkányt bepöröltek, s a hires feldbachi boszorkánytörvényszék Ítélete folytán máglyán égettek el. Nem ismerték a melegház titkát. E boszorkányszoba a vár legmagasabb pontján áll, ablakán kitekintve roppant mélységet láttunk magunk alatt s itt e szédítő magasban felébred bennünk az élet iránti szeretet. Riegersburg eredete visszanyulik ezer év elé s múltjához nem egy bős család neve van kötve. A tizenkettedik század első felében a Rougerspurch vagy Rigkers- purg fivérek bírták : Otto és Hartneid, kiktől a vár nevét kölcsönzé, vagy megfordítva. A tizenhatodik század közepén Maximilian Ruepp von Pfeilberg, Reinprecht von Reichenburgtól bírta bérbe. Rupprecht von Welser Margaretha Reichenburgot vette nőül s kapta vele Rie- gersburgot. Margaretha halála után Welser Radegund kezein keresztül Erasmus von Stadlerre ment át a vár 1571-ben. (Stadler jól fentartott sirhelye a riegersburgi ódon templomban látható.) Ennek fia Hans 115,000 ftért eladta Urschenbeck Györgynek, kinek két fiáról fentebb emlékeztünk meg. Ez utóbbiak nővére férjhez ment Seyfried von Wechslerhez, a többször említett Gallerné fivéréhez, ki anyósától később a várat megvette. Seyfried halála után nagybátyja, ennek halála után pedig Wechsler Catarina a későbbi Gallerné örökölte, ki a vár újraépítésére sok pénzt költött s annak mintegy második megalapítója lett. — Később Gallerné férje Gallér után ennek családja birtokába ment át Riegersburg. Most Lichtenstein János herceg tulajdona. Riegersburgi időzésünk csaknem fél napot vett igénybe. A vár megtekintését azzal fejeztük be, hogy egy bástyatorony legfelsőbb részébe másztunk fel a kilátást élvezendő. Azt a panorámát, mely a 80 lábnyi magasból előttünk feltárult, soha ez életben feledni nem fogom. Visszafelé a vár sziklameredélyes oldalán mentünk le, a vezetőnk által megmutatott úgynevezett „Eselsweg“-en mely a kemény sziklába vájva egykor a szorongatott várörség élelmének szamarak általi felszállitására szolgált s nevét innen nyeré. Csak lassan s többnyire kapaszkod, va juthatánk le a meredélyes sziklauton a kornbergi útnak vár alatti kanyarodásáig s itt megtelepedve néma merengéssel néztünk vissza egy ideig, a vulkanikus cong- lomeratumokból alkotott sziklák roppant halmazára s a rajtuk büszkén uralgó Riegersburg barnult falaira. Egy nappal később Grátzban tanyáztunk, honnan a birodalom páratlan építészi remekén : a Semmeringen át Bécsbe utaztunk, innen pedig gőzhajóval a Dunán le Pestre.
