Békés, 1870. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1870-06-05 / 23. szám
Kocsis Gergely, az öcsöcii határban levő földjére a m. év aug. egyik napján a szomszédjától átjött lovak egyikét tanyája felé terelgetvén, — midőn ezen cselekményét érdekelt szomszédja, ifj. Jordán Lajos észrevette, ez öl követni kezdte s háta mögé kerülvén, alattomosan megrohanta s bosszújában bicskáját szándékosan bele szúrta : minek folytán Kocsis Gergely egy egész hónapig ágyban fekvő beteg s ezentúl is huzamosabb ideig munkaképtelen lett. A tszék f. é. május 25-én nyilvánosan tartott ülésében ifj. Jordán Lajost a felállított súlyos testi sértés bűntettében bűnösnek mondta ki s fiatal korának s eddigi fedhetetlen életének, mint envhitŐ és azon súlyosító körülmények figyelembe vételével, hogy a büntetésre méltó cselekményt életveszély es eszközzel követte el és hogy a sérelmezett egyén életben maradása csak a gondos orvosi kezelésnek tulajdonítható, 9 havi börtönre s a fáj- dalomdij s költségek megtérítésére Ítélte. Az ítélet ellen vádlott is, vádló is fellebbezett. Újdonságok. — A békésmegyei takarékpénztár 100 írttal a gyulai torna- és tűzoltó-egylet alapitói sorába lépett; az Eszterházy képtárra pedig ugyanannyit küldött. — A folyó hó 6-áli (pünkösd másodnapjáu) Csabán, a gazdasági egylet által rendezendő lóverseny után fényes táncvigalom fog tartatni, melyre a rendezőség nagy előkészületeket tesz. Ez alkalommal a cigányzenén kívül az Aradon állomásozó gyalogezred zenekara is közre fog működni. — Békésről érkezett tudósítások szerint, ott egy idő óta a vizbefulások csaknem napirenden vannak. így mintegy 8—10 nap alatt 7 egyén lett e halálnem áldozata, köztük 2 testvérpár s egy férj és feleség. Tudósitónk megemlíti, hogy a helyi éli hatóságot is terheli a vád e gyakori vizbehalások miatt, melyek lófürösztés vagy vizmerés alkalmával következvén be, a hatóság a lakosságot a Körös illető helyének mélységére s óvatosságra inteni elmulasztotta. — A gyulai elemi főiskola múzeuma gyarapítására, újabban a kővetkező adományok küldettek be : T. Belicey István ur által 12 drb kisebb-nagyobb amerikai madár, közte 4 kolibri faj; — 2 drb 6” hosszú, 5” széles tüskös-paizsos, másik 12” hosszú rákhéjak ;1 db tengeri csikóca hal fajú tengeri állatocska; 1 db kés alakú halcsont, fark, szárny vagy agyar 18” hosszú; mind szárított állapotban; — továbbá 1 db kókusdió bh” hosszú, 13” körmértékü s 22 lat nehézségű; végre 1 db ép, ó korbeli — veres cserép, örökké égő mécsedény. — T. Kubek Sándor ur által II. András és fia IV. Béla királyok 2 db (1225—1270. évkor közi) réz; — I. Zsigmond lengyel király 1 db 1508. évi; — Albert brandenburgi örgróf 1 db 1543. évi; —• XIV. Lajos francia és navar- rai király 1 db 1662. évi; — lápót romai császári db 1692. évi, 1 db 1700. évi, 1 db 1762. évi frankfurti; — és 1 db. ismeretlen korbeli ezüst pénz; azaz: 2 db réz és 7 db ezüst, összesen 9 darab régi pénz. — Folliuus János jelenleg körünkben időző színtársulata — a „Színpad“ szerint — már július elsején kezdi meg isméti működését Aradon, hova igen érdekes mü- sorozattai fog beköszönteni. — A békésmegyei gazd. egyesület által folyó évi junius 18-ikán Békésre kitűzött állatkiállitás iránt érdekeltséggel viseltető gazda közönség ezennel értesitte- tik, miszerint kiállításra jelentkezésük rendező elnök Mezei Balázs urnái és Békés város közházánál f. jun. 17- ig bezárólag akár élő szóval személyesen, akár Írásbeli közlésük által elfogadtatik, kiállítandó jószágaik illendő ár melletti élelmezéséről kellőleg gondoskodva van, saját személyükre nézve netalán szükséges elszállásoltatá- suk megérkezésük alkalmával a város közházánál jelentkezésük mellett a rendezőség által eszközöltetni fog. — Kelt Békésen jun. 1. 1870. — A rendezőség nevében: Mezei Balázs elnök. — A belügymillisterium Már Imre békési lakosnak két farkas elejtéséért 16 frt jutalomdijat utalványozott. — A Ullllt vasárnap Gyulán országos vásár volt, mely az alföldi vásárokon szokásos minden rendbontó esemény nélkül folyt le. Az üzleti forgalomról illető rovatunkban bővebb tudósítás olvasható. — A torna- és tüzoltóegylet mai napon ismét közgyűlést tart. Egyik tárgyát az egylet által rendezendő majális (talán juniális) lesz, miután a választmány e — szerinte — fontos ügyet közgyűlési eldöntés alá látta jónak bocsátani. Az is kérdés: hol tartsak meg a mondott mulatságot; a megyeháza kertjében vagy künn az erdőben? Miután a mulatság egy részét maga a kirándulás s a szabad természet élvezete is képezné — mi az erdei kirándulás mellett szavazunk. — Toldi István vasúti mérnök, a gyulai határban, a vonal által elfoglalt tér kisajátítási árát már az illető egyeseknek fizeígeti a városházánál. — Herceg Worouieczky 184 -ik évi szabadság harcban elvérzett lengyel hős emlékének megörökítéséül a pesti kerepesi sirkertben emelendő síremlék felállitási költségeihez, alább nevezett gyulai lakosok következő hazafias adományaikkal járultak: Kálié István 50 kr., Ambrus Lajos 1 frt., Keblovszky Lajos 50 kr., Kliment Gyula 1 frt., Fónagy Károly 50 kr., Fábry Márton 50 kr., Gottlieb Ferenc 50 kr., Endrefi Károly 1 frt., Czégényi István 50 kr., Bauer Jakab 20 kr., Szakái Lajos 1 frt., Czinczár Áron 20 kr., Kis N. 50 kr., Bir- sy József 1 frt., Kalmár Mihály ] frt., Erkel Rezső 1 frt., Erkel Rezső 1 frt., Hajossy Ottó 1 frt., Keller Imre 1 frt., Sánta Gábor 40 kr., Nagy István 40 ki-., Karácsony István 20 kr., Papp János 10 kr., Szécsei N. 20 kr.. Csete Sándor 10 kr., Kiss Sándor 10 kr., Szigethy Lajos 50 kr., Konsitzk v Ignác 15 kr., Herman Hugo 25 kr., Steinfeld Ignác 20 kr., Heczler Alajos 20 kr., Joncz Ferenc 20 kr., K. Kiss József 20 kr., Greiner Antal 10 kr., Hollub József 20 kr. Oppenhauser József 1 frt., Bauer Lipót 20 kr., Másik Pál 10 kr., Végh József 24 kr., Dreehsel Alajos 40 kr., Gosztonyi László 20 kr., Kaudersz Adolf 20 kr., Nagy Mihály 20 kr., Oláh György 20 kr., Névtelen 40 kr., Másik András 20. kr., B. S. 20. B. S. 20 kr. — összesen 20 frt. 14 kr. — A körünkben időző színtársulat kétségkívül sok élvezetes estét szerez a közönségnek előadásaival. Különösen a dalművek azok, melyek öszhangzatos menete semmi kívánni valót sem hagy fen s ez mig egyrészt a zenekar elismerésre méltó működéséről tesz tanúságot, más oldalról a társulat e nemben működő tagjai képességének rovandó fel érdemül. Nem csak saját nézetünknek vélünk kifejezést adni, ha az operett-erők női képviselői legkiválóbb alakját Dékány Teréz kisasz- szonyban ismerjük fel, ki tiszta, csengő hangjával mindig élénk, megnyerő játékával a közönség kedvencévé vált. Tehetségei ép úgy a vidék egyik legkedveltebb művésznőjéül avatják fel őt, mint a mily kellemes jelenséggé teszik a színpadon, mindenkor csinos, Ízléses s válogatott öltözékei, melyek a színpadi hatás legfőbb kellékét képezik. Csak művészete iránti méltó tartozást vélünk tehát teljesíteni, ha a közönséget az e hó 11-én végbe menendő jutalomjátékál’a figyelmeztetjük, mely alkalommal Souppé „Könnyű lovasság“ című két felvonásos itt még nem adott operettje fog színre kerülni. Meg vagyunk előre is győződve, hogy a közönség eddigi részvéte ez alkalommal kiválóan fog nyilatkozni az által, hogy teli házzal viszonozza a Dékány Teréz k. a. által eddig szerzett s ezentúl még szerzendÖ kellemes estéket. — Rövid hírek. M.-Berényben — mint értesülünk — népbank van alakulóban. — A gyulai belső városi olvasókör ma este, a nagy magyarvárosi olvasókör pedig hétfőn este saját helyiségeikben táncvigalmat rendeznek. — Sarkadon derült, napfényes időben egy földmivelőt a villám agyon sújtott. — Beszélik, hogy Follinus János itt működő szintársulata 2 operai előadást is fog rendezni. Szép lesz — ha igaz. Hirdetmény. A tornázó közönség érdekében ezennel közhírré tétetik, hogy a „b.-gyulai torna- és tűzoltó egylet“ torna-iskolájában (megyeház kertjében) Oherolly János tanár vezetése alatt a torna-tanitás megkezdetvén, a tanórák egyelőre következőleg osztattak be: Az egyleti működő tagokra nézve, minden héten hétfőn, szerdán és pénteken d. u. 7 órától kezdve. A köziskolai tanoncokra nézve, csütörtökön és vasárnapon d. u. 5 órától kezdve. A vivásbani gyakorlatok még e hó első felében fogván meg kezdetni, erre nézve a tanórák később fognak közzététetni. Végre tudomásra hozatik, hogy azon gyermekekre nézve, kik nem valamelyik köziskolának tagjai, ha az illető, egyleti tagnak gyermeke a tandij havonkint 50 krban, hapedig nem egyleti tagnak gyermeke 60 krban állapittatott meg A beirási dij egyszersmindenkorra 20 kr. A magán tanórák és ennek dijai iránt az egyezkedés a torna-tanárnak van fentartva. "Gyulán május 30-án 1870. A „b.-gyulai torna- és tűzoltó-egylet,, elnöksége. Színkör. (—y.) Szombaton (május 28-án) bérletszünetben „A kékszakálu herceg“ operette 4 felvonásban. Ha már a „Szép Helena“ elég vonzerővel birt a színkör megtöltésére, úgy a „Kélcszakálu“-ról ezt még inkább elmondhatjuk, mert ezúttal oly nagy számú közönség jelent meg az előadáson, hogy az ülőhelyek száma — mely pedig elég nagy — elegendő nem volt s a színkörnek úgy szólván minden zuga a szorongásig megtelt. DékányTeréz (Boulotte) játszott és énekelt elevenen, kellemmel mint mindig, s a darab érdekét mintegy magában öszponto- sitá. Szerepének alapvonásait, a naivságot s vakmerőségig terjedő hányavetiséget sikerültén párositá. Z á d o r n ó (Hermina hercegnő) ügyesen s mozgékonyán játszott s mindenkor Ízléses öltözéke ezúttal is kellemes jelenséggé tévé. Ma reze 11 (Bobéche király) arcjátéka a maga nemében páratlan. Zaj ongi (kékszakálu) daliás középkori vitéz volt s nem könnyű feladatának sikeresen felelt meg. Körösmezey csinos Saphir herceg volt, Ka- rikás az alchimista Popolanit, Szabó Bandi pedig Oszkár grófot mulattatón ábrázolák. A derék zenekar működéséről is elismeréssel kell megemlékeznünk, mely szabatos játékával nagy mérvben segité elő a darab öszhangzatos lefolyását. Vasárnap (29-én) a termékeny Berg O. F. egy nálunk még eddigelé ismeretlen életképe „A plébános sza- kácsnéja“ került szinre, mely sokat sejtető címével szép számú közönséget gyűjtött egybe. E darab — habár nómet zamatu élcei nyelvünkön kevesebb sikerrel adhatók vissza és kiválóan helyi (bécsi) érdekkel Sir — mulatságos fordulataival s élénk jeleneteivel folytonos derültségben tartá a közönséget. Az előadás menetére nézve örömmel jelezhetjük, hogy az — vígjátékot) értve — eddigelé a Iegösszevágóbb volt. A szereplők mindegyike otthonos fesztelenséggel s helyes felfogással játszott, de az előadás fénypontja kétségkívül ismét Dékány Teréz játéka volt, ki életteljes, megnyerő ábrázolásával és mulattató dalcouplettjeivel sok élvezetet szerzett. Lukácsyné (Steinné), Pifkó Lina (Flóra), Körö- syné (Ludmilla) kifogástalanul működtek; Körösi minden túlzás nélkül s ezért igen jól adta az egyszerű falusi plébános szerepét. A privatdiener Zajongi legjobb szerepei közé tartozik, kapott is érte vagy két virágcsokrot épen olyan jelenetben, midőn bizonyosan maga is legkevésbé hitte, hogy kap. Szabd Bandi a falusi tanítót komikusán ábrázolá. Kedden (31-én) „A szép Helena“ operette másodszor bérletben. Ezúttal gyérebb közönség volt mint első alkalommal, de a jelenvolt közönség nem kevesebb érdekkel kisérte az előadást, mely hogy a pikánsabb jelenetek egyszerűsítése által érdekében nyert — avagy vesztett-e, — nem akarjuk vitatni. Dékány Teréz fényes sikerrel adta a szép spártai királynét. Énekét játékát és öltözékét, — csupa élvezet volt hallani és látni. M a r- cell önmagát múlja felül Calchas szerepében. A többi szereplőkről is csak dicsérettel emlékezhetünk. Szerdán (junius 1-ón) a közbejött esőzés miatt az e napra hirdetett „Kicsapott diákok“ cimü vígjáték elmaradt. Csütörtökön (jun. 2-án) „A szép molnárnö“ egy felvonás vígjáték és „A római fuvolás“ egyfelvonásos vig operette itt először. — A „szép molnárné“ nálank is már többször előadott darab s azok közé tartozik, melyek mulatságos fordulatainál fogva mindig kedveltek maradnak. Pifkó Lina (molnárnő) csinosan s élénken játszá a czimszerepet, Lukácsiné (Gaillardier raarquis- né) szintén helyén volt, Balogh (marquis) sok igyekezettel játszott, de Karikásról (Jean) ezúttal sem mondhatunk kedvező bírálatot. Az ügyetlenséget iskolás gyermeki tudatlansággal cseréié fel, bensöséget nem fejtett ki szerelmében s midőn mámorosán tér haza a malomba mint katona, csak onnan tudtuk meg, hogy ivott, mert önmaga elmondta; haja kuszáltságáról bizony nem jöttünk volna rá. Pedig Jean szerepe igen hálás szerep s innen van, hogy Karikás játékával sokan meg voltak elégedve. — A „római fnvolás“ hálás vasárnapi darab teli bohóckodásokkal. Dékány Teréz. (Tulipia) és Marcell (Tullius consul) csináltak jó kedvet az este. Pénteken (jun. 3-án) itt először „A kicsapott diákok“ Benedix 4 felvonásos vigjátéka. Ez előadás egyike volt a legsikerültebbeknek; a darab jósága s a szereplők játéka egyaránt azzá tevék. Kőrösmezei-nek (Kronau) ez este nvilt legelőször alkalma színpadi tehetségei teljes kifejtésére, s ez alkalom elég arra, hogy kimondhassuk, mikép benne oly színészt ismertünk fel, ki játékával bármely közönség igényét is képes kielégíteni, s nem tudjuk, miért nem nyujtatott neki előbb alkalom magát a közönség előtt képességéhez mért szerepben bemutatni. Eltekintve attól, hogy alakja, hangja egészen megfelel a színpad igényeinek, játéka természetes, mozdulatai finomak, hanghordozása mindig a helyzetekhez mért. Szóval ö jó szinész. Pifkó Lina (Konradina) rendkívüli megnyerő alak, játéka csupa bensöség és kellem volt. — Zádorné (Hedwig) gyermekes üdeséggel adta a romantikus hajlamú s naiv fecsegésü leányt; ügyes játéka sokat tett az előadás érdekességére. Lukácsinó (Adelgunda) és Körösiné (Ulrika) egyaránt kitűntek s a jelenetben, hol leányaik szépsége felett civódnak, természetes játékukkal jő kedvre hangolák a közönséget. A többi szereplők is kisebb nagyobb mértékben jól feleltek meg feladatuknak s átalában az előadás correct s összevágó volt. Tegnapra „A kékszakálu herceg“ volt hirdetve Marcell jutalomjátékául. Őszintén kívánjuk, hogy a jeles szinész a közönség iránt táplált várakozásában ne csalódjék.