Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1935. január-december (38. évfolyam, 1-58. szám)
1935-08-11 / 33. szám
h vrv\ . -v \ i tozó Bék^fsárason községben lemondás folytán megüfesedfctlíözpégi orvosi állásra ezennel pályázatot hir^Jjek. Felhívom minx(ázokat, akik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy orvosi oklevelüket, erkölcsi és politikai megbízhatóságukat és eddigi működésüket igazoló okmányaikkal felszerelt pályázati kérvényeiket hozzám i. évi augusztus 25-ig annál is inkább adják be, mert a később érkező pályázati kérvényeket figyelembe venni nem fogom. A betöltésre kerülő állás javadalma a 62000—1926. B. M. számú rendeletben megállapított fizetés, természetbeni lakás és a várm. szabályrendeletben megállapított rendelési és látogatási dijak. Orosháza, 1935. julius 30. dr. Kiss László s, k. főszolgabíró. tárcsái telepről elszökött. Személyleírása: zömök, barna hajú és bőrű, kék szemű, lassan vontatottan beszél. Szökésekor fehér inget, ócska, szürke menhelyi ruhát viselt. Körözendő és feltalálása esetén a köröstarcsai telepfelügyelőhöz, özv. Konyeczki Antalné köröstarcsai lakoshoz visszakisérendő. Raskovics Verőn szarvaskői lakos 1935, évi julius hó 8-án a szülői háztól elment, s azóta magáról életjelt nem adott. Leírása: kora: 22 éves, termete: magas, vékony, haja: fekete, arca: kerek (fehér), szeme: fekete, orra rendes, szája: rendes. Vallás: rom. kath. Családi állapota: hajadon. Szoknyája: kék karton. Blúza : tüdőszin fehér babokkal (par- chett) Különös ismertető jele : gyenge elméjű. Köténye nem volt, mezítláb tűnt el. Nevezett körözendő s feltalálása esetén az egri járás főszolgabirája értesitendő. Az orosházi járás főszolgabirájától, ad. 6764—1935. sz. Pályázati hirdetmény. A Nagyszénás községnél megüresedett községi szülésznői állásra ezennel pályázatot hirdetek és felhivom a pályázni szándékozókat, hogy képesítésüket és erkölcsi ma- gaviseletüket igazoló okmányaikkal felszerelt pályázati kérvényeiket hozzám S. évi szeptember 5. napjáig annál is inkább adják be, mert a később beérkező pályázati kérvényeket figyelembe venni nem fogom. A betöltésre kerülő szülésznői állás javadalma évi 600 pengő törzsfizetés, mely az idevonatkozó 5000—1931, 3000 és 7000—1932 és 1400—1933. M. E. számú kormányrendeletek folytán ezidőszerint 10 százalékos csökkentés alá van vonva ; szüléseknél való segélyadásnál akár első, akár ismétlődő szülésről van szó, a szervezési szabályrendelet ^íerinti 12 P. díjazás. “A megválasztandó közs. szülésznőnek Nagyszénás község belterületén kell laknia. A választás kitűzése iránt később fogok intézkedni. Orosháza, 1935. augusztus 5. dr. Kiss László s. k. főszolgabíró. Valach Sándor menhelyi gyermek, a körösFerkel Sándor Temesvár városban Romániában 1917. november 15-én született r. k. vallásu, szabósegéd foglalkozású román állampolgárt, kinek atyja néhai Ferkel Sándor, anyja Simon Erzsébet, újból férjezett Vár- konyi Mihályné, — a m. kir. Belügyminiszter ur 120.534—4—1935. sz. jogerős véghatározatával az ország területéről kiutasította és a visszatéréstől 2 évre eltiltotta. Mivel külföldi az ország területére ennek ellenére visszatért és Berettyóújfalun, majd Kiskirály- ság községben május 25-ig való tartózkodása után ismeretlen helyre szökött, nevetett körözendő s feltalálás esetén letartóztatandó s erről a mindszenti járás főszolgabirája^nyom- ban értesitendő. J Hodoniczki Rozália aki Felsőszentiván községben 1920. évi december hó 20-án született, róm. kath. vallásu, felsőszentiváni lakos f. évi julius hó 1-én 1—2 óra (délelőtt) közötti időben Gerstenmayer Ferencz felsőszentiváni lakos vendéglőjéből nyomtalanul eltűnt. Termete közép, arca kerek, napbarnított, szemei: kékek, szája rendes, haja: gesztenye és hullámos. Eltávozásakor fehér puplin, magában nyomott virággal-ruhát viselt, fehér harisnya és fekete box cipő volt a lábán. Nevezett körözendő s eredmény esetén Bács-Bodrogvármegye alispánja értesitendő. 174