Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1929. január-december (32. évfolyam, 1-56. szám)
1929-06-08 / 23. szám
-257 élvezett városi pótlékot De még ez esetben is, ezek a pótlékok a szolgálati évek növekedésével nem emelkedhetnek. Az állás meg- üresedése esetén az újonnan alkalmazottak pótilletményben nem részesülhetnek, hanem legfeljebb a költségvetésben erre a célra előirányzott hitel terhére jutalomban vagy segélyben részesíthetők. Megengedte a miniszter azt is, hogy a nyugdíjasok, illetve azok özvegyei és árvái járandóságának megállapításánál, a pótlék nyugdíjba a beszámíttassák. A képviselőtestületi határozatnak egyéb részeit a miniszter szintén jóváhagyta. Általában megállapítható a miniszteri rendeletből, hogy ezt a kérdést különös jóindulattal intézte el, illetőleg bírálta felül. Tűzoltók vizsgája Szeuteíornyáa. A szentetornyai tüzoltótestületi tanfolyam vizsgája folyó hó 18-án volt a községháza tanácstermében megtartva. Alispáni elismerés. A vármegye alispánja Horváth Gyula áll. isk. tanító, gyopárhalmi lakos, tűzoltóparancsnoknak, a gyopárhalmi önkéntes tüzoltótestület szervezése és fejlesztése érdekében kifejtett dicséretes és eredményes müködáséért elismerését fejezte ki. — Cseglédy István nagyszénás!- tűzoltó szakaszparancsnok, községi tisztviselőt az ottani testületi tanfolyamon elért dicséretes eredményért elismerésben részesítette. Az egészségügyre vonatkozó törvények és rendeletek gyűjteménye c. mü VI. kötete dr. Aczél Elemér egyetemi magántanár, miniszter titkár összeállításában most jelent a közforgalomban. A munka az előző köteteknek megfelelőleg jól áttekinthető rendszerbe foglalva és bő tárgymutatóval ellátva tartalmazza az 1927 — 1928. évben kiadott és a közegészségügyre illetőleg a népjóléti közigazgatásra vonatkozó összes hatályos törvényeket, rendeleteket és mindazokat az elvi jelentőségű határozatokat, amelyek a hatósági közegeknek teendőire nézve hasznos és nélkülözhetetlen gyakorlati útmutatásokat nyújthatnak. A szóbanlévő mü Mai Henrik és Fiai orvosi könyvkiadó cég kiadásában jelent meg (Budapest, IV. Muzeum- körut 35). Ára vászonkötésben 36 pengő. Kispest város szülőotthona nyilvános jellegű. A m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter ur 153.146—1928 sz. körrendeletében az alábbiakat közli: A Kispest r. t. város tulajdonát alkotó és az Országos Stefánia Szövetség kezelésében álló »Kispest Város Szülőotthona az Országos Stefánia Szövetség kezelésében* szülőintézetet 1929. évi január hó 1 vei kezdődő hatállyal nyilvánossági jelleggel ruházom fel. Az említett szülőotthonban a tárcám terhére ápoltak után felszámítható napi ápolási dijat további intézkedésemig 3 P 80 fillérben, azaz három pengő 80 fillérben állapítom meg.j Vasnti közlekedés javítása Békéscsaba —gynla—sarkadi viszonylatban. A vármegyei törvényhatósági bizottságot, megkeresésére, a Máv. igazgatósága a következőkről értesítette: A zsúfoltság elkerülése céljából a Gyuláról reggel 7 órakor Békéscsabára menő motorvonat oly napokon, mikor az erősebb utasforgalom kivánja, máris 3 pótkocsival közlekedik és ezek közül egy kocsit »Iskolásgyermekek részére* feliratú táblával láttak el, mely kocsiban a leánytanulók a II. osztályú részben, a fiuk pedig a III. osztályban, vagyis különválasztva helyeztetnek el. Intézkedés történt, hogy a fürdőidény alatt, junius hó 15-től szeptember hó 16-ig Gyulától Sarkadig oly fürdővonat helyeztessék forgalomba, mely Gyuláról 15 óra 18 perckor fog indulni. A motormellékkocsiknak a nagy hidegekben előfordult fütetlenségére nézve szintén folyamatba tétettek a szükséges intézkedések, melyek következtében a jövő fűtési időszakban a hasonló panaszok okai meg fognak szűnni. Bartóky-finnepséget rendezett Szarva* són, folyó évi május hó 29-én a szarvasi öregdiákok egyesülete, Bartóky-emléktáblát helyezve el a gimnázium falára. Az ünnepségen résztvett dr. Kovacsics Dezső főispán és a vármegye képviseletében dr. Zöldy János várm. t. főorvos. Dr. Zöldy Jánosnak a vármegye képviseletében, az ünnepségen elmondott beszédét alábbiakban közöljük : >Dr. Bartóky József Békésvármegyének igazi Istenáldotta, megérdemelten aranytollu főjegyzője, a szarvasi öregdiák emléktáblájának leleplezésére elhoztam régi baráti szivem boldog büszkeségével az öreg nevelőszülőnek, az ősi vármegyének „ tiszleletadó köszöntését, hódoló megemlékezését; elhoztam Őt, — dicsérő szeretetét és Vele eldicsekedő megbecsülését. A napsütéses, aranykalászos Alföld buja televényében keltek életre, éltető levegőjében fejlődtek, izmosodtak, nőttek nagyra azok a lelki erények, kincses értékek, amelyeknek hajtóereje feirepitették őt a magasságok felé, a csillagokig; örök dicsőségére