Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1921. január-december (24. évfolyam, 1-32. szám)

1921-10-20 / 26. szám

A Holland—Amerika—Linie Rotterdamba és onnan Now-York kikötőn keresztül A Compagnie Gónérale Transatlantique az 1909. évi II. t.-c. 7. § a alapján jóváhagyásom mellett mint helyettest Stiffsou Emil budapesi lakost a Holland—Amerika—Linie pedig gróf Pongrácz Ferenc budapesti lakost alkalmazta, akik az illető gőzhajóstársaságot kivándorlási ügyekben, úgy a hatóságok, mint egyesek bán teljes joggal és felelőss.égggL—~(nseíTíT Az 1909 évi II. t-c 11 § a alapján mind­két társaságnak engedélyt adtam arra. hogy budapesti irodáján kívül Királyhidán, Savanyu- kuton, Gyanafalván vagy Szent Gothárdon, Gyékényesen és az általam még esetleg meg­állapítandó határállomásokon egy-egy irodát állíthasson fel. Egyúttal az 1909 évi II. t-c 20. § a alap­ján megengedtem azt is, hogy a Compagnie Gónérale Transatlantique a Cherbonrgben, a Holland—Amerika—Linie pedig a Rotterdamban jelentkező szabályszerű útlevéllel ellátott ki­vándorlókkal az ottani irodájában is köthessen szállítási szerződéseket Erről alispán, polgármester urat tudomás és miheztartás végett értesítem. Budapest, 1921 szept. 7 Ráday s. k. III. Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek. Főszolgabírók. 21984—1921. ikt szám. — A rendőri büntető bíróság által lefoglalt közszükségleti cikkek értékesí­tése. — A m kir. belügyminiszter ur alábbi ren­deletét tudomás és miheztartás végett közlöm. Gyula, 1921. évi október 11. Dr. Daimel Sándor, alispán. M. kir belügyminiszter. 55257—1921, VII.—a sz. Valamennyi vármegye alispánjának. Valameny- nyi kerületi rendőrfőkapitánynak. A budapesti m. kir. államrendőrség főkapitányának, mint II. fokú rendőri büntető bíróságnak. A m. kir. közélelmezési minisztérium ha­tásköre a 4580—1921. M. E. sz. rendelet értel­mében 1921. évi julius hó 1. napjával kezdődően megszüntetvén, a rendőri büntető eljárás során lefoglalt közszükségleti cikkek értékesítése tár- jvában 1715—1917. M. E. rendelet, úgyszintén az ezen rendelet kiegészitésekópen 149462—1917. O. K. H, szám alatt kiadott rendelet rendelke­zései hatályukat veszítették ; felhívom ehhez képest Cimet, utasítsa az I. fokú rendőri bün­tető bíróságokat, hogy a büntető eljárás során lefoglalt és elkobzott kö-zszüksógleti cikkek ke­zelése s hovaforditása tekintetében a 105000 909. B. M. (R Ü. Sz.) rendelet 51—54 és 55. §§-ainak rendelkezéseihez képest járjanak el­Budapest, 1921. évi szeptember hó 17-én. A miniszter rendeletéből: Vecsey s. k. miniszteri tanácsos. Főszolgabirák. Polgármesterek. Községi elöljáróságok. 22044—1921. ikt szám. — A hadisirok gon­dozása. — Ezt a rendeletet tudomás és alkal­mazkodás végett közlöm. Gyula, 1921. évi október 11. Dr. Daimel Sándor, alispán. M. kir. belügyminiszter. 49313—1921. B M. sz. Körrendelet a hadisirok gondozi tárgyában. Valamennyi törvényhatóság első tis-iviselőjének. A háborúban elesettek vagy a háborúban szerzett sebesülés vagy betegségek következtében elhaltak sírjainak, az úgynevezett hadisiroknak gondozása minden jó érzésű hazafinak legele­mibb kötelessége saját fiainkkal szemben, akik a legdrágább kincsüket, életüket áldozták a ha­záért és honfitársaikért. A hadisirok gondozásá­ban mognyilvánuló hálás elismerés és kegyelet a legkevesebb, amivel a mindnyájunkért elhalt véreink emlékének áldozhatunk. Hasonló elismerésre méltók azonban a ha­zánk földjében nyugvó azok az ellenséges ka­tonák és hadifoglyok is, akik saját hazájuk érdekében hozták életüket áldozatul. Ezoknek valamint az itt nyugvó ellenséges állampolgár internáltaknak sírjait a trianoni szerződés 155. és 156. cikke értelmében is kötelesek vagyunk gondozni és nyilvántartani. Mind saját fiaink, mind a most említett külföldiek hazánk területén fekvő sírjainak gon­dozását a m kir. honvédelmi miniszter ur vonta feladatkörébe és ennek a feladatnak ellátása a közigazgatási hatóságnak, még pedig a Népgon- dozó kirendeltségeknek közvetlen kötelessége. A hadisirok gondozása felöleli mindazt a tennivalót, amivel a hadisirok felkutatása, meg­jelölése, nyilvántartása és állandó jó karban tartása jár. Mindezekben a kérdésekben gyakran merül fel más közigazgatási hatóságok közremű­ködésének a szüksége is. Természetes, hogy va­lamennyi közigazgatási hatóság köteles saját feladatkörében a hadisirok gondozása körül el­járó hatóságokat és közegoket a legmesszebb menő támogatásban részesíteni. Felhívom ennélfogva alispán (polgármester) urat, utasítsa szigorúan a fennhatósága alatt működő közigazgatási hatóságokat és közegeket, hogy a hadisirok gondozása kérdésében felme­rülő minden intézkedést és megkeresést azzal a hazafias buzgósággal, odaadással és sürgősséggel- •125 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom