Békés Megyei Hírlap, 2006. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-10 / 159. szám
12 KRIMI&BU LV A R & T E V E BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2006. JÚLIUS 10., HÉTFŐ BBEoaam Eltűnt egy férfi a Sebes-Körösben Körösladánynál egy horgász vasárnap jelentette, hogy látott egy férfit, aki úszni akart a folyóban, de nem jött fel a vízben. A tűzoltók tegnap az esti órákban még keresték az eltűnt embert. A kukoricatáblán állt meg az autó A kukoricatáblán állt meg egy autó, amely Elek felől Lökösháza irányába haladt szombaton. A kocsi egy balra ívelő kanyarban átcsapódott a jobb oldalra, majd vissza, és az útszéli bozótoson áthaladva állt meg. Az autó vezetője súlyosan megsérült. Cserben hagyták az elsodort gyalogost Egy Daewoo személyautó vezetőjét elsodorta egy ismeretlen típusú és rendszámú gépkocsi Orosháza belterületén tegnap. A sofőr, aki egy Trabanthoz sétáit, amikor az eset történt, könnyű sérülést szenvedett. Az ismeretlen autóst még nem találták meg. Leöntötték a gerendát, majd meggyújtották Egy építés alatt álló csabai házban fagerendákra gyúlékony folyadékot öntöttek szombaton, majd meggyújtották. A kár 150 ezer forint. Pálffy István: híradós író tollas hobbi Pályája csúcsán igazolt át az MTV-hez Borssal felszórta az irodát a tolvaj, mielőtt elcipelte a szekrényszéfet Ötödik könyvét dobta piacra Pálffy István, akit cseppet sem zavar, hogy Citrom-díjjal jutalmazták Csontos Tibor A közelmúltban jelent meg Pálffy István legújabb könyve, amely az erdélyi konyhában és kultúrában kalauzolja olvasóit. Saját bevallása szerint is több ez egyszerű ételés italbédekkernél, hiszen kiderül belőle, milyennek látja az erdélyi magyarok életét. A köztelevízió főhíradósának nem ez az első kötete, írt már utazásról, illemről, legutóbb a horvátországi gasztronómiát mutatta be. Az adriai írói kalandozásból hajózó kalandozás is lett, hiszen a kötet tet- szési indexe olyan magasra szökött, hogy „kitüntették” és elvitték vitorlázni. Az építészmérnök végzettségű Pálffy István a TV2 indulása után lett médiasztár, a kereskedelmi csatornán Stahl Judittal híradózott, s akkora volt irántuk az érdeklődés, hogy akkoriban állítólag létrehoztak egy produkciós irodát, amely honoráriumért közvetítette volna őket a különböző újságoknak nyilatkozni. Ebből persze semmi sem lett. Pálffynak e tévés időszaka végén súlyos autóbalesete volt: a csatornától ajándékba kapott Jaguárral megpördült vele a világ, Pálffy Istvánt a hobbija íróvá is tette: a jövőben is adna ki könyveket. de szerencsére megúszta a történteket. Kereskedelmi televíziós pályafutásának csúcsán átigazolt az MTV esti híradójához. Cikkeztek is az újságok rendesen, miszerint a híradós szereplésért havonta kétmilliós fizetést ajánlottak neki, amit azután az érintett természetesen megcá■ Spanyolországba megy nyaralni, talán könyvet ír a hispán konyháról is. folt. Az MTV-s időszakának egyetlen botránya volt, amikor összefüggésbe hozták a Híradó „nőtelenítésével”. A hírek szerint Pálffy régóta szeretett volna megszabadulni női műsorvezetői társaitól, amit ő ugyancsak cáfolt. A Nők a Médiában Egyesület azonban nem hitt neki: legutóbb neki ítélték a Citrom-díjat. Cserébe az MTV Híradójának női műsorvezetőire tett negatív megjegyzéseiért. Pálffy István levelet írt az egyesületnek: bejelentette, nem veszi át a díjat, és ha a személyéről bármilyen negatív megjegyzés hangzik el a díjátadó ünnepségen, pert indít. „Savanyú” mondatok nem hangoztak el, per nem indult. Ő viszont Spanyolországba indul nyaralni. Ki tudja, lehet, hogy karácsonyra megírja a hispán konyha titkait? Semmit nem bízott a véletlenre az a tolvaj, amelyik pénteken Békéscsabán, egy Kétegyházi úton lévő kft. kerítésén átmászva bejutott az udvarra. Az elkövető az udvari épület ajtajának ablaküvegét betörte és azon benyúlva kinyitotta az ajtót a zárban lévő kulccsal. Ezután az ott levő szekrény ajtaját kinyitotta, a polcokat helyéről kirángatta, a papírokat a földre szórta, majd a két csavarral a szekrény hátlapjához erősített széfet kézzel lefeszítette. Mielőtt a hozzávetőleg másfél millió forintot tartalmazó „mackóval” távozott volna, a helyiséget még borssal felszórta. ■ F. G. K. Bicikli, telefon, buksza és rádió Nem lazsáltak a tolvajok hétvégén a megyében. Békéscsabán a polgármesteri hivatal, a múzeum, a könyvtár és az Andrássy út egyik boltja elől egy-egy kerékpár tűnt el. A vásárcsarnokban egy hátizsákból emeltek el egy bukszát a benne levő iratokkal és készpénzzel. Az Árpád fürdő bejáratánál leállított és lezárt személygépkocsiból CD-s rádiót, iratokat és készpénzt vittek el. A mezőberényi fürdőben egy táskából három mobiltelefon tűnt el. ■ Fekete G. Kata TELEVIZIO-MUSOR Ltvr-hét AJÁNLÁSÁVAL £ RTL KLUB VHH ü VHHHHHHi VIASAT3 Ilii 111 SPEKTRUMAIM H 6.00 MegaMan 6.00 Magellán © 5.50 NAP KELTE 5.30 Kárpáti krónika 6.00 TV Shop 7.50 Világhíradó 6.00 Tudomány , *1 (japán animációs sorozat) 6.25 Tények reggel 9.05 Szünidei matiné 5.40 Agrárhíradó 7.00 A liliomlány (ismétlés) © 8.00 Hírek; Kikötő és elektronika (20.) m 6.30 Reggeli - Süss fel, nap! 6.55 Mokka Utána: 9.05 Matto és Glna 5.50 NAP KELTE 8.00 Kojak (ismétlés) © 8.10 Négyzetméter (ismétlés) 6.35 Pandabanda © w 9.05 Receptklub (ismétlés) Koffeinmentes Mokka 9.30 Kutya legyek 9.00 Válaszd a tudást! 9.00 Halálbiztos diagnózis © 8.40 Szünidei matiné 7.30 Mit ültet Matt? (7.) M 9.15 Top Shop 9.10 Szóda Telefonos játék 9.55 Heltai Gáspár mesél 12.00 Híradó délben (Ismétlés) 9.30 Skippy kalandjai (16.) 8.00 Bob Geldof Afrikában 'W 10.15 Delelő - Fényes nap 10.10 Teleshop 10.05 Bohócságok Benne: Körzeti híradók 10.00 Gyilkos sorok © 9.55 Charly - Majom 9.20 Állati technikák © A 11.30 Receptklub 11.30 Hajrá, skacok! 10.55 Parlamenti napló 13.00 Közvetítés 11.05 Vadmacska © a családban (ismétlés) © 10.20 Zamatos Európa 11.45 06-81-603-000 (mexikói sorozat -102.) 11.45 A sokszínű vallás a parlament üléséről (venezuelai sorozat) 10.40 Az elnök emberei © 11.30 Átszab-lak (10.) > 13.15 A sors keze © 12.00 Észbontó 12.00 Híradó délben 16.30 NAP NYUGTA 12.10 A liliomlány© 11.30 Kívánságkosár 12.25 Mediterrán fiesta (amerikai film, 2003) 98" 12.55 A három amigó © 13.00 Roma magazin 18.00 Kalandos nyár © (amerikai-mexikói sorozat) 14.00 Élősködő élőlények 13.25 Állatbarátok © H Fsz.: Teri Hatcher, (am. kalandvígj., 1986) 98' 13.30 Domovina (francia sorozat -142/24.) 13.10 Kojak © 14.25 Sorompók (12/4.) 14.25 Tudomány és elektronika B 15.05 Disney-rajzfllm 15.00 Anita, a bűbájos... © 14.00 Max, a zsaru Fsz.: Philippe Vasseur, (amerikai krimisorozat) 14.55 Török dzsámi 15.00 TELE FORTUNA S 15.35 Csacska angyal 15.30 Jó barátok 15.00 Szerelmek St-Tropez-ban Laure Guibert, Laly Meignan 14.15 Halálbiztos diagnózis © 15.25 Kodály és Bartók 16.05 Mit ültet Matt? (7.) 'H 16.30 Sue Thomas - FBI 16.00 Pacific Blue © 16.05 Normandiától Berlinig © 18.50 Sandokan (amerikai krimisorozat) népzenekutatásai 16.35 Gorillák a csöndben a (amerikai krimisorozat) ® 17.00 Lisa csak egy van 17.00 Életképek (olasz rajzfilmsorozat) 15.15 Gyilkos sorok © 15.50 Pókiszony © 17.35 Lényakták© mm§ 17.30 Döglött akták© 17.30 Hetedik mennyország 17.35 A NAGY Vita © 19.20 Esti mese (amerikai krimisorozat) (spanyol ismeretterj. film) Hüllőszerű lények 18.30 Híradó Esti kiadás 18.30 Tények Hírműsor 18.10 Híradó 19.40 Membrán 16.20 Baywatch© . 16.40 Heuréka! 18.35 Irány a nagyvilági © 19.00 Te vagy az életem 19.00 Jóban Rosszban 18.14 Körzeti híradók 20.05 Híradó este (amerikai akciófilm-sorozat) 17.10 Charly - Majom A szélsőségek Malajziája (argentin sorozat) (magyar sorozat) ® 18.20 Napló ’56 © Sporthírek. Időjárás 17.25 Ally McBeal © a családban (11.)© 19.35 Haditerv© pji Fsz.: Natalia Oreiro, Cados 19.30 Aktív Magazin © 18.25 Esti mese 20.35 Kultúrház 18.30 A Simpson család © 18.00 Híradó. Sport Villámháború s Belloso, Marcelo Mazzarello 20.10 Gyilkos számok 18.50 Szomszédok 21.00 VILÁGMOZI (amerikai rajzfilmsorozat) 18.30 Váltó 20.35 A macskák édes élete © «3 20.00 Fókusz© (amerikai krimisor. - 6.) © 19.30 Híradó este Ördögök 19.00 Nevess csak! © 18.40 Mese (német természetfilm) 20.40 Barátok közt Fsz.: Rob Morrow, David Sporthírek. Időjárás a küszöbön © (kandikamera-show) 19.00 Derrick© 21.00 1945® m (magyar sorozat) Krumholtz, Judd Hirsch 20.05 Csillagjegyek © (feliratos kínai háborús film, 19.30 Benny Hill (német krimisorozat) Alakul a jövő 21.15 Túszharc © 21.15 Apród© (francia sorozat -10/4.) 2000) FF 133' (angol vígjátéksorozat) Caprese a városban 22.00 Békebeli bűnügyek © (am. akciófilm, 2000) 124' (francia akciófilm, 1981) A kardinális kereszt Fsz.: Ven Csíang, Terujuki 20.10 Motoros zsaruk © 20.00 Lili A kis Marthe esete: Fsz.: Russell Crowe Fsz.: Jean-Paul Belmondo Fsz.: Claire Keim Kagava. David Vu, Ding Jüan (német akciófilm-sorozat) (magyar sorozat - 3/1.) A kriminalisztika születése 23.50 Földön kívüli zsaru 23.20 Szexalibi © 21.05 Kék fény© 23.15 Filmidő 21.15 Miami helyszínelők © 21.00 Vörös fejezetek 23.10 Földi mennyország j (amerikai sci-fi akciófilm) © (német vígjáték, 2002)92' Bűnügyi magazin Antropológia (amerikai krimisorozat) (angol sorozat-6/5.) Az Iszlám; A hinduizmus M 1.25 Reflektor© Fsz.: Julia Richter, Florian 22.00 Hétfő este 0.10 Záróra 22.15 Matrioshki © 21.30 Híradó. Sport 0.10 Katasztrófák évszázada© H 1.40 IttHON (ismétlés) Fitz, Thomas Wlaschiha 22.35 Kultúrház 0.55 Mozi zongorára (26.) (belga sorozat) 21.55 Kikötő (kanadai sor., 22.) 2.00 Hegylakó - A holló © 1.20 Tények este 23.15 Biliárd életre-halálra © 1.00 Membrán 23.15 A halottkém © 22.05 Közbeszéd 1.00 Világjárás bakancsban 'W (amerikai kalandfilmsor.) 1.50 Vadnyugati bűnvadászok © (amerikai film, 2001) 91' 1.25 Kék fény© (amerikai krimisorozat) 22.30 A Nékosz-legenda- Karib-szigetek © 3.35 A GEO bemutatja © (amerikai sorozat - 4.) Fsz.: Chazz Palminteri Bűnügyi magazin (ismétlés) 0.15 Vörös cipellők (magyar dok.-film) 68' (angol útleíró sorozat) SnRTTlHllttlNI MAGYAR. ATV WKM hálózat — FILMMÚZEUM WM ■■i'ini 11 MWIMAX WiiliÉIIÉ DISCOVERÍT"WHI 'O 720 Reggeli járat 9.05 Ismétlések. 12.15 Hát12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen 14.00 Maksavizió. 1430 Épi-tech. 15.00 Csil1130 Kalauz. 12.00 Privátfilmek. 14.00Anő. 830T-Mobíle-magazin. 845 NSAJuniorKlub. 6.00 Rajzfilmek. 1630 Charley és Mimmo. 13.00 Fegyverkezési hajsza. 14.00 Roncste52 tér- Hungarorama. 13.05 Reggeli járat 15.05 ajánlat. 13.50 Kvízaréna. 1825 A kontroll. lagszem. 1530 Mesteremberek. 16.00 Pénz1430 Kockázat (lengyel sor.). 1530 A kis lord 10.15 Triatlon-Világkupa. 11.45 Ralimánia. 1840 Sam, a tűzoltó. 16.50 Cirmos őrmeslepi csaták. 15.00 Eszement tudomány. Péntek 8.16.05 Célpont. 1635 Európai hír17.00 Laci bácsi konyhája. 1725 Zamatos halász. 17.00Tér-erő. 1730 Csacska angyal. (am. film). 17.15 Három tolvaj (ol.-fr. film). 12.45 Póker. 14.30 Horgászsport. 16.00 tér nyomoz. 17.05 Apu és én. 17.10 Blinky 16.00 Egyszer egy ilyet..! 17.00 Amerikai adó. 17.00 Híradó. Sport 1730 Esti gyors. utazások. 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. Időjá1830 Pancsolj, pancser! (am. vígj.). 20.30 19.00 A buszon (angol sor.). 19.40 FilmmúWimbledon. Férfi egyes döntő. 19.15 HorBili kalandjai. 1735 Maya és Miguel. 18.00 hotrodok. 18.00 Extrém masinák. 19.00 Ál3 19.00 Híradó. Sport. 1930 Esti gyors. 20.06 rás. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 ÚjságíróHírháló. 21.00 Dr. Wai, a láda szelleme (hongzeum-híradó. 20.00 Monty Python repülő drkugászsport. 20.15 Mai helyzet. 20.30 Pool Maszkabál. 18.10 Miss Spider 1835 Sharon Utólag.. 20.00 Amcsi motorok. 21.00 Ho■Lapzárta. 21.00 Híradó 21. Sport. 2135 Hírklub. 21.00 Friderikusz most 22.05 Haszon. kongi akciófilm). 23.00 MindörökkéJúlia! (arsza (12.). 2035 Valahol Európában (magyar biliárd. 1. Szeged Grand Prix. 21.30 Póker naplója. 19.00 Bing és Bong. 19.05 Hunyorgyan készült? 22.00 Big Daddy Kustomizer világ. 22.05 Ingatlanpiac. 2240 BBC-híradó. 23.00 Híradó. 2325 Többet ésszel! genín sor.). 24.00 Hírháló. 030 Csillagszem. film). 2220 Berlini kalauz. 2250 Aranykor. 23.15 Bokszmágia. 0.15 Wimbledon. major 1935 Mézga Aladárkülönös kalandjai. 23.00 Motortrerékpár-épfto vb. 24.00 Dr. G. CSABA TV GYULA TV KOROS TV lfLOO Műsorismertetés 18.05 Győnás és feldolgozás, 2. (dokumentumfilm) 1835 Mese 19.00 Híradó 19.15 Héttér (közérdekű magazin) 20.00 Híradó 2020 Apai ösztön | (amerikai film) 21.55 Híradó 22.10 Orosházi hírmagazin 23.05 Képújság 10.00 Műsorkezdés 10.02 Napi Gondolat 10.07 Heti hírösszefoglaló 10.32 Eszkimóasszony fázik (magyarfilm) 12.11 Műsorzárás 12.13 Képújság 20.00 Műsorkezdés 20.02 Napi Gondolat 20.07 Híradó 2020 EDÜ-gála 21.40 Híradó 21.53 Műsorzárás 21.55 Képújság 10.00 Képújság 1800 Műsorkezdés 18.01 Nap mint nap (élő) 1900 Akadálymentesen 20.00 Szarvasi híradó 22.00 Válogatás műsorainkból KOSSUTH RADIO Óránként Hírek. Időjárás. 539 Falurádió. 9.04 Napközben. 10.00 Krónika. 11.04 Szonda. 1135 Rádiószínház. 12.02 Krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 1330A görög kát. egyházfélórája. 14.00 Krónika. 14.10Zene-szóval. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Krónika. 1815 .Magyarországról jövök..." 17.05 Pénz, piac, profit. 17.45 Kék bolygó. 18.00 Krónika. 19.00 Határok nélkül. 1930 Sport. 19.48 Mese. 20.04 Aranyemberek. 2035 »Arc poétika", Rapai Ágnes. 2105 A Szabó család. 2135 Értsünk szót! 22.00 Krónika. 2230 Emlékek szárnyain. 23.04 Hangversenymúzeum (PETŐFI RÁDIÓ" Óránként- Hűek. Időjárás. 603 Labdarúgó-vb-híradó. 805Kívánságeggel. 9.17 Petöfi-délelótt. 10.10 A vélemény szabad... 11.03 Sporthírek. 11.10 Élj jőf! - Testünk lelkünk harmóniája 1204Jó ebédhez szólanóta. 13.00 Időjárás, sport és közlekedés. 13.10 Slágermúzeum. 14.04 Kívánságműsor. 15.03 Sport 1804 Csúcsforgalom. 1830 Könyv-jelző. 1903 Sportpercek. 1920 Új generáció - Fiatal rockegyüttesek fóruma. 20.03 Rockhíradó. 21.04 Csönd - Korányi Tamás műsora. 22.03 Kupé. 23.00 Sporthíradó. 2320 Dzsesszmagazki. 0.10 Éjszaka