Békés Megyei Hírlap, 2006. március (61. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-31 / 76. szám

14 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2006. MÁRCIUS 31., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Az Orchidea karneválja sporttánc Aradon verhetetlen volt Aradon rendezték meg a Gyermekek Palotája szervezé­sében az Ezüst Hóvirág nem­zetközi könnyűzenei, mo­derntánc és sporttánc-feszti- vált. A versenyen ének, kön­nyűzenei, moderntánc, sport­tánc, páros és formációs, rock and roll, aerobik kategóriá­ban indultak a versenyzők. A vendéglátókon kívül moldáv, szerb és magyar versenyzők léptek színpadra három kor­osztályban. A több mint ezer induló látványa sem volt utol­só, a hangulatról nem is be­szélve. Az orosházi Liszt Fe­renc Alapfokú Művészeti Is­kola Orchidea formációs cso­portja sporttánc kategóriában indult, ahol Karnevál című koreográfiájával verhetetlen­nek bizonyult. A páros verse­nyen latin-amerikai táncok­ban lett első Sovány Csongor és Kaluzsa Kitti. A nemzetkö­zi fesztiválon hagyomány, hogy minden évben kiadják a nagydíjat, egy ezüst hóvirá­got. A zsűri ebben az évben az orosházi Szabó Zsoltnak és Horváth Zitának ítélte. Az Or­chidea formációs csoport si­kere töretlen, táncosai beju­tottak egy fővárosi verseny legjobbjai közé is. ■ Cs. I. Kül- és biztonságpolitika diákoknak Az atlanti gondolatokról Biztonságpolitikai konferen­ciákat szervez a Honvédség és a Társadalom Baráti Kör Hódmezővásárhelyi Szerveze­te középiskolások részvételé­vel a dél-alföldi régió központ­jaiban. Az orosházi Kossuth Lajos Közoktatási Intézmény­ben szerdán a diákok az EU/NATO kül- és biztonság- politikáját, különösen a terro­rizmus elleni küzdelem napi valóságát bemutató előadáso­kon vettek részt. A szervezők célja, hogy népszerűsítsék az EU kül- és biztonságpolitiká­ját és az atlanti gondolatokat, bemutassák az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének eu­rópai és globális biztonságpo­litikáját, a magyar diplomácia eredményeit. A nemzetközi terrorizmusról Kiss Álmos Péter, az USA-haderő nyugál­lományú vezénylő zászlósa, biztonságpolitikai szakértő beszélt a fiataloknak, majd a külföldi szolgálatok tapaszta­latairól Radványi Lajos, a TIT Hadtudományi és Biztonság- politikai Egyesület kutatásve­zetője tartott előadást videó- vetítéssel. A helyszínen mobil kiállítást rögtönöztek Misszi­óban jártunk címmel. ■ Cs. I. Zwackosoké a vándorserleg A békéscsabai Zwack József Ke­reskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakképző Iskola hat tanulója szerepelt eredményesen a kö­zelmúltban országos versenye­ken. Domokos Gábor és Kis Ta­más második, illetve negyedik helyen végzett a vas-műszaki kereskedők szakmai megmé­rettetésén, míg Tóth Nóra ötö­dik, Székely András tizenhar­madik, Bozsár Nóra pedig ti­zenhatodik lett az élelmiszer- és vegyiáru-kereskedők között. A Szakma Kiváló Tanulója ver­senyen a zwackosok ezen sike­rekkel a legeredményesebb is­kolának járó vándorserleget is megszerezték. Pónya Balázs in­formatikából 160 induló között lett az országos közismereti versenyen kilencedik. ■ (a) Az elsődleges cél a szakma megszerettetése, sikert is csak így lehet elérni. Képünkön a díazottak és felkészítőik. A szövetség levelet írt a miniszternek A Békés Megyei Mezőgazdasági Szövetség elnöksége a napokban ülésezett. A költségvetés és a munkaterv mellett, levelet írtak Gráf József szakminiszternek. A szövetség megfogalmazta a földművelésügyi és vidékfejlesz­tési miniszternek, hogy a belvíz­károk visszatérően sújtják az egykori folyamszabályozások után termővé tett területeket. SzokaÜan és rendkívüli jelen­ség, hogy Békés megye középső és északi részén a múlt év nya­rán, annak végén 200-300 mil­liméter eső hullott, így jelentős területek kerültek víz alá. A ter­més egy részét nem tudták beta­karítani, ezek és a szomszédos területek azóta is műveletlenek. A károsultak — kezdeményezé­seik ellenére - állami támogatást eddig nem kaptak. Most még ki- terjedtebb a belvízkár. Az őszi ve­tések egy része is kipusztult, bi­zonytalan, hogy mikor és mekkora területet lehet az idén hasznosíta­ni, egyáltalán csak megművelni. A szövetség konkrét és nyoma­tékos kérése: a károk legalább Megújult blokktérképek A területalapú támogatások igénylésében a falugazdá­szok az MVH „közvetítői” a szövetség tagjai számára is. A blokktérképek mintegy harmada megújult (2003. évi felvétel), ami eltérő ha­tárvonalat és nettó területet is jelenthet, de a szám bizto­san megváltozott. Rendelet ugyan még nincs, de a ha­táridő most is május 15. jelképes részét a költségvetés té­rítse meg. A területalapú támo­gatásokra vonatkozó szabályo­zást pedig úgy módosítsák, hogy a víz miatt kiesett területekre is teljes összegben megkapható le­gyen az uniós támogatás és an­nak nemzeti kiegészítése - ol­vasható a levélben. A szövetség a múlt évet 21,6 millió forint bevétellel és 19,9 milliós kiadással zárta. Mind­két összeg kisebb a tervezettnél. A közgyűlést májusban tartják. ■ Fábián István ÚJ SPORTÁRUHÁZ NYÍLIK BÉKÉSCSABÁN A sportszert és sportruházati cikkeket forgalmazó Henris Kft. a kilencedik magyarországi áruházát nyitja meg idén Békéscsabán. 2006 őszén, a Csaba Centerben nyíló áruházban közel 1000 négyzetméteren rendkívüli választékkal, kedvező árakkal és folyamatos akciókkal fogják várni a sportkedvelő vásárlókat. A Hervist 1975-ben a Spar Ausztria alapította azzal a céllal, hogy a sport iránt érdeklődők növekedő vásárlói igényeit szélesebb választékkal, magasabb színvonalon szolgálja ki. Jelenleg Ausztriában, Szlovéniában, Csehországban és Magyarországon várják a vásárlókat, Horvátországban pedig idén lépnek piacra. A cég expanziós politikájának köszönhetően Ausztriában több mint 70, Szlovéniában 11, Csehor­szágban pedig 7 áruház működik. A további tervek szerint számuk folyamatosan növekedni fog min­degyik országban. Magyarországon a Hervis 1997-ben nyitotta meg első üzletét Budapesten, az Europarkban 2000 nf alapterületen, ahol több mint 20.000 csak sporttal összefüggő terméket árul. Az elmúlt években további három üzlet nyitotta meg kapuit Budapesten, valamint három vidéki városban Pécsett, Kecs­keméten és Szombathelyen. 2006-ban további minimum 5 áruház nyitása van tervben, a cél pedig, hogy 2010-ig 25 Hervis áruház legyen Magyarországon. A Hervis sportvilágot teremt. Az áru kihelyezési megoldásnak köszönhetően a vásárlók sportágak szerint igazodhatnak el az árucikkek között. Minden sportágban az árucikkek széles választékát kínálják, minőség, árfekvés és márkák szerinti felosztásban. Amit nyújtunk: A fényképes önéletrajzokat az alábbi címre várjuk: Hervis Kft., 1704 Budapest, Pf. 27. E-mail cim: judit.jantai@hervis.hu ÁLLJ BE KÖZÉNK ÉS LEGYÉL EGY NYERŐ CSAPAT TAGJA! Békéscsabán Feltétel: ÁRUHÁZVEZETÖ OTP ELETJARADEK ÉLJEN VELE! 65 év felettieknek az OTP Életjáradék Program az ingatlan tulajdonjogáért cserébe a következőket ajánlja: ■ egyösszegű előleget és inflációkövető, havi rendszeres járadékot, ■ lakásbiztosítást és a közös költség nem használatfüggő részének megfizetését, ■ az ingatlanban felmerülő karbantartási munkák díjmentes ellátását. ■ élethosszig tartó lakáshasználati és életjáradéki logot, ■ mindezek mellett a termék biztosítja, hogy ügyfelünk zavartalanul élhet megszokott otthonának kényelmében. www.otpeletjaradek.hu D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET

Next

/
Oldalképek
Tartalom