Békés Megyei Hírlap, 2006. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-31 / 76. szám
2006. MÁRCIUS 31., PÉNTEK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP ORVOSTUDOMÁNY 15 tiSM / '& > A gyerekek sorsát érinti köszönet Minden adományozónak, aki szívén viseli a jobb ellátást Mi a siker titka? minőségirányítás Biztonságos gazdálkodás és jó szakmai színvonalú munka Egy kórház gyermekosztálya nem tartozik a vidám helyek közé, hiszen a kis betegek elesettsé- ge minden emberből szánalmat, sajnálatot vált ki. Úgy tűnik, egyre többen gondolják azt, hogy az együttérzésen túl tenni is próbálnak a beteg gyermekek jobb ellátásáért. A békéscsabai kórház gyermekosztályának vezető főorvosa, dr. Somlai Rozália arról beszélt, hogy egyre több adomány, felajánlás érkezik hozzájuk. A gyermekosztály jól felszerelt, a legmodernebb eszközökkel ellátott, ám ezek pótlása, továbbfejlesztése szinte végeláthatatlan folyamat, s a környezet szépítéséhez, otthonosabbá tételéhez is jól jön a segítség. A negyvenágyas osztályon tavaly 1524 kis beteg fordult meg, kihasználtsága 77, 8 százalékos. A támogatások szinte folyamatosan érkeznek. Ezek közül néhány, a teljesség igénye nélkül: az Egy Szív a Gyermekekért Alapítvány pulzoximé- tert, a K and H Bank betegőrző monitort, defibrillátort moA formás csecsemők között dolgozni nagyon szép hivatás, főként ha meg is becsülik ezt a szülők és kívülállók is. nitorral, a Mosolygó Kórház Alapítvány légzésfigyelő párnákat, az Előre Spartacus inhalátort és vérnyomásmérőt, az Esély az életért Gyermekalapítvány légtisztító készüléket, légzésfigyelő párnát, infúziós pumpát, a Daganatos Gyermekekért Alapítvány infúziós pumpákat, a Réthy Pál Alapítvány laborcentrifugát, egy szülő pedig, akinek gyermeke itt feküdt, egy komp- ressziós inhalátort adományozott az osztálynak. Ugyancsak hasznosak azok a felajánlások, melyek az osztályon eltöltött napokat teszik könnyebbé a gyermekeknek. Ezt szolgálta az az akvárium, amit Frankó Attila rendezvényszervező ajánlott fel, a Zwack kereskedelmi szakközépiskola diákjai jóvoltából vásárolt tv és videó, illetve a Pro Arte művészeti iskola felajánlásból származó játékok. Somlai főorvos asszony elmondta: minden segítségnek nagyon örülnek, de a legszerencsésebb az, ha az adományozni kívánók egyeztetnek a kórházzal, mire is van leginkább szükség, mit tudnak legjobban használni a gyermekek gyógyulása érdekében. Az Év kórháza lett másodszor is a csabai elismerés Szigorú szempontok szerint döntött a minisztérium bizottsága A békéscsabai Réthy Pál kórház idén immár második alkalommal nyerte el a szaktárca által meghirdetett pályázaton az Év kórháza díjat. Az elismerést Rácz Jenő egészségügyi miniszter adta át dr. Szabó Terézia főigazgatónak március 10-én Siófokon, a Magyar Kórházszövetség konferenciájának zárónapján. Az Egészségügyi Minisztérium pályázatára nyolc kórház jelentkezett, nagyságrendjüket tekintve három kategóriában. A nagyméretű kórházak közül a zalaegerszegit jutalmazták díjjal, a kisméretű intézmények közül pedig idén nem találtak az ÉV kórháza díjra érdemeset. Az aspiránsoknak meglehetősen szigorú követelményeknek kellett megfelelniük. A pályázati kérdőíven csaknem 250 gazdasági, illetve szakmai jellegű kérdésre kellett válaszolniuk. A békéscsabaiaknak dupla volt az öröm, hiszen tudható, hogy a Réthy Pál kórház már a 2004-es évben is elnyerte az Év kórháza díjat. Ez volt az első esztendő, melyben az Egészségügyi Minisztérium meghirdette a rendkívül szigorú szempontrendszerre alapuló versengést, melyben a közepes nagyságú kórházak kategóriájában már ekkor is elhozta a babért a Réthy. A napokban a 2005-ös év díjazottjait hirdették ki ünnepélyes keretek között, s dr. Szabó Terézia főigazgató immár második alkalommal vehette át a büszkeségre okot adó réztáblát, emléklapot és vázát. Váratlanul ért mindenkit a megismételt siker, hiszen nem volt sejthető, hogy a díjat kétszer egymás után ugyanaz az intézmény nyerheti el. A bíráló- bizottság viszont úgy döntött, a kimagasló eredményt produkáló csabai kórház idén is megérdemli az elismerést. Gratulálunk a csapatmunkáért! Nem mindennapi sikertörténet, hogy a békéscsabai kórház két, egymást követő évben is elnyerte az Év kórháza díjat. Mi lehet a plusz, ami megyeszékhelyünk egészségügyi intézményét kiemeli a többiek sorából? Erre a kérdésre vártuk DR. SZABÓ TERÉZIA főigazgató asszony válaszát. — Szakmai, gazdasági és minőségirányítási szempontok szerint zajlott a verseny - kezdte válaszát az intézmény vezetője. A szakmát illetően Békéscsabán az orvosi, gyógyító tevékenység, az ápolói, asszisztensi munka olyan szinten áll, mely bárhol az országban megüti a mércét. Sok olyan eljárást alkalmazunk, melyek a legkorszerűbb, legmodernebb technikákra épülnek. Itt említhetném például a vastagbélrák-szűrést, mely az országban elsőként nálunk öltött szervezett formát; vagy a nőgyógyászaton alkalmazott laporoszkópos műtéti eljárásokat. A gazdálkodás tekintetében kimondhatjuk: rendben van, s ez bizony nagy szó. Megnyugtató, hogy pénzügyi tartalékkal kezdhettük el a tavalyi és az idei esztendőt is, ami biztonságot nyújt. Ennek köszönhetően nem kell a legdrasztikusabb eszközhöz, a tömeges létszámleépítéshez folyamodnunk. Sajnos, az utóbbi idők intézkedései - melyek bekorlátozták a kórházak tevékenységét — azt kívánnák meg, hogy a humán erőforrásokat is ehhez igazítsuk. Mi ezt a problémát áthidaltuk, van ugyan egy természetes kopás a létszámban, de munkaképes korú emberektől nem kellett megválnunk. A minőségirányítás idén hatodik éve működik intézményünkben. Az első évek nehézségei után ma már kijelenthetjük: a kórházvezetés hatékony irányítási segédletként használja a minőségirányítást. Immár nem szükséges rossz, amit törvény ír elő, hanem egy minket segítő rendszer. Tudatos és jövő- orientált stratégia kidolgozását, a folyamatok szabályozottságát és nagyon szigorú önellenőrzést követel. Ezek pedig azon mozzanatok, melyek a minőségi munkavégzést garantálják. Ugyancsak nagyon fontosnak tartom, hogy az Év kórháza pályázat során igen komolyan vizsgálták az intézményvezetés elkötelezettségét; azt, hogy amit leírtunk, az a gyakorlatban is működik-e. Egy egész napon át tartó monitorizálással vizsgálták ezt a követelményt. Véleményem szerint menedzsmentünk nem csupán elkötelezett, de minőségében is új. Ez egy olyan csapat, melyben a közérdek, esetünkben az egészségügy előtérbe kerül a személyes érdekekhez képest. Mindezek az elemek győzhették meg a szakma legfelsőbb fórumait arról, hogy a békéscsabai kórházban a szakmai munka megfelelő, a gazdálkodás hatékony, a minőségirányítás pedig folyamatosan fejlődő - összegezte a siker indokait dr. Szabó Terézia. ■ Az Év kórháza pályázat során igen komolyan vizsgálták az intézményvezetés elkötelezettségét; azt, hogy amit leírtunk, az a gyakorlatban működik-e. Elköltözött a szakrendelő A sebészeti tömb földszintjéről a belgyógyászatra költözött a közelmúltban a foglalkozásegészségügyi szakrendelő, szakellátó. Az új, viszonylag félreeső hely azért is alkalmasabb a korábbinál, mert a szakellátásra érkező egészséges embereket így elszeparálják a betegektől. «AI»® Babacentrum Áprilistól, az eddigi helyéről, a sebészeti tömb földszintjéről az új, Védőnői és babacentrumba (Békéscsabán, az Árpád-liget felőli sárga épület) költözik a terhesgondozó. A szépen felújított épület megközelíthető a kórházi parkoló felől és a liget irányából is. Immáron az anyukák a terhességük kezdetétől fogva ide járnak majd terhesgondozásra, a szülés után pedig a babákat is erre, a már megszokott helyre hozzák tanácsadásra. A védőnők is örülnek, hogy együtt a szolgáltatás. Az oldal a Békéscsabai Réthy Pál Kórház Rendelőintézet támogatásával készült. Internet: www.rethy.hu E-mail: titkar@korhaz.rethy.hu Fotók: Kovács Erzsébet A tavalyi és az idei elismerés tanúbizonyságai.