Békés Megyei Hírlap, 2005. december (60. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-24 / 301. szám
D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER 3 20 05. DECEMBER 24., SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Még éjszaka is takarítottak jeges A mellékutak továbbra is hókásásak, a járdák tisztábbak Naná, hogy a Békéscsabán élő gyerekek örülnek a hónak, hiszen téli szünet van! Ha nem enged az idő, akkor még fehér karácsonyunk is lehet. A főutakon már sehol nem gond a közlekedés, a mellékutak továbbra is havasak. Az utak csúsznak. Fekete G. Kata-Halasi Mária-Papp Gábor Péntek reggelre a főbb utak már járhatók voltak a megyében - tájékoztatta lapunkat Varga Zsolt, a Magyar Közút Kht. megyei igazgatóságának munkatársa. A főmérnök elmondta, csütörtökről péntekre virradó éjszaka 250 tonna sót szórtak szét és 15 munkagéppel dolgoztak. Az alsóbbrendű utak azonban még mindig hókásásak. Ez egy ideig így is marad, mert csak szakaszosan jégmentesítenek. Ez azt jelenti, hogy csupán az emelkedőkön, gyalogátkelőhelyeken, buszmegállókban tüntetik el a havat. Dél-Békésben az önkormányzatok gépeikkel, eszközeikkel és közmunkásaikkal a belterületi utakat igyekeznek rendben tartani. Medgyesegyházán napközben egy tolólapos MTZ és kisebb járművek tisztítják az utakat, járdákat. Jelentős hóeséskor hajnalban kezdődik a munka. Mezőberényben nem okozott problémát a csütörtök délutáni havazás. A helyi közszolgáltató intézmény szakemberei szinte azonnal munkába álltak, és három géppel egész éjszaka dolgoztak a szilárd burkolatú bélés külterületi utak megtisztításán, amit sikerrel el is végeztek. Péntek hajnali öt órától pedig már négy géppel folytatták a hómentesítést, immáron a járdák letakarításával. Nem vesznek fel hitelt működésre Berényben kommunális adó Emelték az összegét Gyulán és Csabán fizetünk, a fővárosban viszont nem parkolás Most intézzük a bérletet A mezőberényi képviselő-testület csütörtöki ülésén némi vita után úgy döntött, hogy január 1- jétől 6600 forintról 8000 forintra emelik a magánszemélyek éves kommunális adójának ösz- szegét. A módosítást gazdasági szükségszerűségek és a szilárd hulladék szállítási díjának növekedése indokolta. Ugyancsak emelkedik, 2000-ről 2200 forintra a vállalkozók kommunális adója, a többi tehertétel ösz- szege viszont nem változik. A testület tagjai tárgyaltak a jövő évi büdzséről is. Az előrejelzések szerint - mint az ország legtöbb településén - nehéz év következik. A költségvetés legnagyobb részét az intézmények működtetésére kell majd fordítani, miközben a felhalmozási kiadások összege 130 millió forint körül mozog majd. Cservenák Pál Miklós polgármester ugyanakkor nyomatékosította, működési költségekre semmiképpen nem kívánnak hitelt felvenni. ■ P. G. Budapesten szinte sehol nem kell fizetni a parkolásért az ünnepek alatt, egészen január elsejéig. Sőt, az általános forgalmi adó csökkenése miatt olcsóbbá válik a várakozás jövőre. A Békés megyeieknek nem szavaztak meg ilyen „karácsonyi ajándékot”. Gyulán januártól, három év után, árat emelnek, és fizetni kell a két ünnep között is a parkolásért. Kedvezmény, hogy ünnepnapokon csak a várfürdő és a piac környékén kötelező jegyet venni. Munkanapokon a szokásos fizetési rend marad érvényben. Békéscsabán, szokás szerint, január elsejéig szintén kell fizetni. Szilveszter után szombatonként nem kell a parkolóautomatákra gondolni. A jegyár és a bérletár jövőre nem emelkedik a megye- székhelyen. Ha bérletet veszünk, érdemes az ünnepek között intézni. Január első két hetében mindig nagy sor várakozik a Vagyonkezelő Rt. Irányi utcai irodájában. ■ F. G. K.-Sz. M. Pályázati támogatással építenék át a Petőfi teret beruházás Tízmillióból Körösladányban Körösladányban hamarosan megújulhat a Petőfi térnek a könyvtártól a volt vendéglőig terjedő szakasza. A közel tízmillió forint értékű beruházást pályázati támogatással kívánja megvalósítani a körös-sárréti nagyközség önkormányzata. — A Petőfi térnek a 47-es főúttól a művelődési ház felőli részén 2002-ben és 2003-ban már több kisebb-nagyobb beruházást végeztünk. A 47-es főút másik oldalán a közeljövőben szeretnénk nagyobb értékű fejlesztéseket végrehajtani - közölte DR. PELCSINSZKI boleszláv polgármester. Mindenekelőtt a csapadékvíz-elvezető rendszer rekonstrukcióját kell megoldani. Ezek után a földkábeleket szeretnék elhelyezni, hiszen több kandeláber biztosítja majd a Petőfi tér megvilágítását. Szintén a fejlesztés első ütemében mintegy 800 négyzetméter díszburkolat és hat parkoló épül. Ezeket a munkálatokat pályázati támogatással jövő év július elejére akarja elkészíttetni a nagyközség vezetése, hogy a megszépült arculatot már a körösla- dányi napok közönsége is élvezhesse.- Szintén a 47-es főút községközponti szakasza környezetének fejlesztésére már elkészült egy második ütemterv is. Annak részeként további tíz parkoló, valamint később szökőkút épülne - fogalmazott dr. Pelcsinszki Boleszláv. A Petőfi térnek a könyvtár és a volt vendéglő közötti szakaszát is újraparkosítják tavasz- szal. A Körösladányi Faluszé- pítők Egyesületének bevonásával a gömbakácok helyet oda jobban illő növényeket ültetnek. ■ M. B. uJu Kétmillió forintot adnak a gyermekeknek, időseknek Bernard Schreiernek, a békéscsabai székhelyű Agri- mill-Agrimpex Rt. tulajdonosának a nevében Polgár Ferenc, a cég elnök-vezérigazgatója adott át karácsony alkalmából csütörtökön egy- egymillió forintot a megyei és a,békéscsabai önkormányzat vezetőinek. A pénzt a rászoruló gyermekek és idősek javára fordítják, (c) Takarókat és élelmiszert osztottak a rászorulóknak A Frankó Produkciós Iroda szervezésében karácsonyi ételosztást tartottak tegnap kora délután Békéscsabán, Munkácsy utcai irodájuk előtt. Mint frankó Attila főszervezőtől megtudtuk, a rászorulók (hajléktalanok, nagycsaládosok, rokkantak, nyugdíjasok, szegények, menekültek) részére a babgulyást a FÉK étterem és söröző készítette. A rendezvény támogatóinak jóvoltából plédeket is osztottak, (t) Új vezetőt neveztek ki az eleki könyvtár élére Új vezetője van az eleki könyvtárnak. Nádor Mária nyugdíjba vonulása után - a képviselő-testület megbízásából — egy fiatal eleki szakember, Szabó Tibor tölti be öt évig a tisztséget. Szabó Tibort három pályázó közül találták a legalkalmasabbnak, (a) Már kigyúltak a fények harminc csabai utcában A békéscsabai önkormányzat huszonötmillió forintos beruházásának köszönhetően több, mint harminc utcában gyúltak ki a fények a napokban a megyeszékhelyen. Bánfi Ádám, az önkormányzat városüzemeltetési irodájának vezetője elmondta: a közvilágítással még el nem látott területeken jövőre folytatódik a fejlesztés. (c) KISHÍREK BÉKÉS MEGYÉBŐL Lökösháza. álláskeresés, (a) Másfél hete már elérhető a helyi könyvtárban a pályaválasztó, munkakereső lakosok számára a FIT, vagyis a Békés Megyei Munkaügyi Központ Foglalkoztatási Információs Pontja. Itt az érdeklődők a meghirdetett álláslehetőségeket, foglalkoztatási kedvezményeket ingyenesen megtekinthetik. Medgyesegyháza. évzáró, (i) a decemberi ünnepi készülődés jegyében tartotta évzáró taggyűlését Mészár Tamás csoportvezető irányításával a közelmúltban a gyulai Mozgáskorlátozottak Dél-alföldi Regionális Egyesületének Medgyesegyháza és Bánkút helyi csoportja. A napközi étkezdéjében rendezett programon beszámoló hangzott el az éves munkáról, majd kis ünnepség, vacsora és tombolasorsolás várta a résztvevőket. Orosháza, rotary. (cs) Az orosházi rotarysták a napokban a helyi családsegítő szolgálatnak és a hajléktalanszállón élőknek 25—25 ezer forint értékű élelmiszercsomagot juttattak. Ők ezeknek az intézményeknek a pártfogói, és szeretnék, ha így válna az ünnep az ott élőknek is gazdagabbá, az év hátralévő része elviselhetőbbé. December végén családi sportnappal búcsúztatja az évet az Orosházi Rotary Klub. Sarkad, tanácsadót. <b) A sarkadi városatyák közelmúltbeli ülésükön, a tanuszodát minden kistérségbe PPP-program keretében megépítendő létesítmény megvalósítására közbeszerzési tanácsadó vállalkozásként bruttó 1 millió 500 ezer forintért a budapesti Winsdom Rt.-t bízták meg. Újkígyós. KÉRELMEK, (a) A segélyben részesülők közül tizenöt embert 60—330 munkanap közötti időtartamra közcélú és közhasznú munkavégzés keretében foglalkoztattak minimálbérért, hat-, illetve nyolcórás munkaidőben. Zsadány. közösen. (í) a zsadányi Idősek Otthona hagyományt teremtett azzal, hogy minden év decemberében közös karácsonyi ünnepséget szervez az otthonlakóknak és közvetlen hozzátartozóiknak. Juhász Ferencné intézményvezető elmondta: az idei eseményt a napokban tartották az önkormányzat és a helyi vállalkozók támogatásával. KÉT MÁZSA BEJGLI, (t) Papp János vállalkozó (képünkön balról) szervezésében ünnepi bejgliosztást tartottak tegnap Csorváson a helyi idősek otthonában és a Genuin Panis Kft. pékségboltja előtt A szervezők körülbelül két mázsát osztottak ki a jellegzetes karácsonyi ételből a rászorulóknak, akik elsősorban idős emberek voltak. X 1 i 1 í