Békés Megyei Hírlap, 2005. december (60. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-24 / 301. szám
MAGAZIN BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. DECEMBER 24., SZOMBAT A hivatásuk a szeretet Kellér finoman gúnyolta, ostorozta korának hibáit kabaré Könyvek is őrzik a poénokat öröm A családban felnőtt fiatalok ragaszkodása a jutalom a munkájukért Kellér Dezső a neves író, konferansz száz évvel ezelőtt, 1905. december 1- jén született. Néhány mondása szállóigévé vált, s nyelvi leleményének köszönhetjük a „maszek” szavunkat is. Kellér Dezső a magyar kabaré egyik legjobbja volt. Kellér Dezső a pályáját újságíróként kezdte. Első kabarétréfáját 1927-ben mutatta be a Komédia Kabaré. Ezután rendszeresen írt jeleneteket, tréfákat, kuplékat, s dramaturgként is dolgozott. 1933-ban konferált először, a Hurrá, technokrácia! című műsorát vezette a Teréz- körúti Színpadon, a mai Játékszínben. Hamarosan a magyar kabaré nagyjainak nyomdokába lépett. A munkaszolgálatot is megjárt konferanszié 1951 szeptemberétől, tizenkét éven át a Vidám Színpadon lépett föl. Ott, majd később a televízió képernyőjén is finom gúnnyal, évődve ostorozta a szocializmus visszásságait. Amikor a kabarétörténet egyik fontos vállalkozása 1951. szeptember 12-én új helyén s új nevén (Révay utca, Vidám Színpad) debütált, Kellér a megnyitó előadás főpróbáján így kezdte nyitó konferanszát: „Kedves közönség, most, hogy mi is bejöttünk a Révai utcájába..." Nem mulasztotta el kihasználni a színháznak helyet adó utca és az akkori népművelési miniszter, Révai József neve közti politikai áthallást. Persze, a tanács illetékes osztályvezető elvtársának személyében a cenzúra is jelen - és ré- j sen-volt: a ma | már ártatlannak tűnő utalás a Ki vagytok értékelve című műsor premierjén nem hangozhatott el. A kicenzúrázott poénok többsége is belekerült azonban Kellér Dezső könyveibe, így, aki érti a kort, ma is jókat derülhet rajtuk. Hangjára máig emlékeznek a kortársai Kellér Dezső kissé vontatott beszéde, jellegzetes hangja éppúgy ott él kortársai emlékezetében, mint az a szokása, hogy konferálás közben a színpad függönyébe kapaszkodott, miután szokása szerint beköszönt a nézőknek• Kedves közönség! A szeretetteljes légkörben nevelkedés az, ami a gyermekeknek életre szóló útravalót ad. A halevés boldogsággal tölt el Több tudományos vizsgálat állítja, hogy a nyugalom, a tiszta gondolkodás, a boldogság érzete függ az étkezési szokásoktól. Amerikai kutatók szerint a halakban található savak nagymértékben hatnak a depresszióra, a pszichés zavarokra. Ez a titka, hogy a sok halat fogyasztó finnek és japánok a Föld legkevésbé depressziós népei. Megfigyelték, hogy a lelkibetegek 88 százalékának csökkent a pánikhangulata, a depresszió előjele, amint szakítottak a nehéz ételekkel, a cukorral, a koffeinnel és az alkohollal, helyettük több zöldséget, gyümölcsöt és főleg halat vagy halkonzervet, például tonhalat, lazacot, szardíniát fogyasztottak. Ezek olyan kémiai anyagokkal segítik az agyat, amelyek a nyugalom érzetét keltik. Szülőnek lenni nehéz és felelősségteljes feladat. Különösen akkor, ha valaki nem hagyományos családi kötelékben, hanem hivatásként, tudatos életcélként választja más gyermekeinek felnevelését. Az SOS-gyermekfalvakban élő nevelőszülők életformája, munkája erről szól. Halasi Mária A battonyai SOS-gyermekfalu- ban élő Molnár Piroska és Darók Veronika hivatásos nevelőanyák a legrégebben, 20 éve érkeztek a faluba és azóta végzik önként vállalt, odaadó munkájukat. Mindketten az ország túlsó feléből kerültek Battonyára. Tiszta szívvel döntöttek a hivatásos nevelőszülői munka mellett, ám az, hogy milyen felelősségteljes feladatot választottak, csak később derült ki. Az otthoniak hiányával is számolniuk kellett, hiszen a saját családjuktól több mint 300 kilométerre kerültek. Piroska kórházban dolgozott, és az újságban olvasta a felhívást. Vera műszaki területen kezdett, de jobban vonzotta a tanári pálya, mert mindig benne élt a gyerekekkel való foglalkozás vágya. 1983- ban a tévében látta az alapkőletételről szóló híradást, és a következő évben a barátainak bejelentette: ha lehet, jön Battonyára. A két nő ezután a szegedi 8 hónapos tanfolyamon találkozott. Azt, hogy miképpen kell SOS-anyaként a faluba kerülő gyermekekkel bánni, a tanfolyam utáni gyakorlaton mélyítették el. Az évek alatt voltak nehezebb és könnyebb időszakaik, de a döntését egyikük sem bánta meg. A gyerekek, az unokák szeretete, ragaszkodása pótolhatatlan érzés, viszonzás a munkájukért. Piroska 1986-ban vehette gondjaiba az első gyermeket, a Darók Veronika kilencéves Andrást. Nagy örömmel várta és fogadta. Fél évre rá három testvér érkezett. A gyerekek hamar összebarátkoztak, ám a család gyarapodása többféle problémát, új elvárásokat hozott. Egy év múlva heten lettek, jelenleg pedig nyolc lány alkotja a családot. Verához elsőként négy testvér-Janika, Csilla, Kati és Anikó — került, akik annak idején libasorban szálltak ki az autóból. - Úgy meghatódtam, hogy elpityeredtem - emlékezett az asszony az első találkozásra. Két kicsivel, két kamasszal nem volt könnyű kezdeni, de később megoldódott minden. Eddig 17 gyermeket nevelt fel. így lett Piroska és Vera sok gyermek anyukája. Felelősség az otthon nélküli fiatalokért Az SOSgyermekfalu mozgalmat Hermann Gmeiner indította útjára Ausztriából 1949-ben. Ebben az időben vált ugyanis felismerhetővé, hogy milyen pusztító hatással volt a világháború a fiatal korosztályra. Hermann Gmeiner azzal a kéréssel fordult mindenkihez, hogy nyújtson segítséget az SOS-gyermekfalvak felépítéséhez, és vállaljon részt a szülő és otthon nélkül maradt gyermekek iránti felelősségből Az emberek megértették az üzenetet és a támogatók száma egyre nőtt Mára a Föld 131 országában 439 SOSgyermekfalu és 1100-nál több kapcsolódó létesítmény működik, melyekben mintegy 52 ezer gyermek és fiatal él Névre szóló csomagok a karácsonyfa alatt Az első karácsony nagyon szép volt az SOSgyermekfaluban. Két ház megtelt a kapott ajándékokkal A karácsony maisa családok ünnepe, ilyenkor kevesebb a kötöttség, a kedvenc ételeket fő zik és a szentestét együtt töltik Feldíszítik a fenyőfát, és titokban vesznek vagy készítenek ajándékot; hogy a fa alatt mindenkit névre szóló csomag meglepetés váljon. A battonyai faluban hagyomány, hogy a szentestét meg előzőén a gyerekek eljátsszák Jézus születésének történetét és betlehemes körmenetként minden házat meglátogatnak A családok szaloncukorral süteménynyel ap™ ajándékkal kedveskednek a betlehemezőknek ‘Embermeséíi Igaz történet az árva kisfiúról és a szeretet erejéről Karácsony készül emberek! Szépek és tiszták legyetek! Súroljátok fel lelketek. Csillogtassátok kedvetek. Legyetek újra gyermekek, hogy emberek lehessetek! (Wass Albert) Több mint fél évszázados már az a szomorú, de legkedvesebb emlékeim közé tartozó igaz kis történet, melyet most elmesélek. Kisvárosunk akácfás utcájában szinte egykorú nagyobbacska gyerekek éltünk. Olyanok voltunk, mintha egyetlen nagy családhoz tartoztunk volna. Itt élnek bennem az utcavégi bújócskák, kergetősdik vagy a Körös-parti szánkózások. Eszembe jut az a nap is, amikor futótűzként szaladt végig a hír kis utcánkban, hogy men- helyeseket (így hívták akkor az állami gondozott gyerekeket) hoz az utcasarkunkon lakó öreg néni. Kíváncsian találgattuk, milyen új játszótársaink lesznek. Végre megérkeztek. Két 6, 7 éves, félrehúzódó, rémült kisfiút ismerhettünk meg. Nagyobb játszótársakat szerettünk volna, de mindannyian szeretettel közeledtünk a kis árvákhoz. Csakhogy ők ritkán lehettek közöttünk. Leginkább a kicsiny ház kapujából nézték csöndesen a vidám játékainkat. Eleinte féltek közénk jönni, de vigyázniuk is kellet kis ruhájukra, be ne piszkítsák, el ne szakítsák, mert a Mama nagyon szigorúan bánt velük. Nekünk - akiknek édes szüléink voltak - eszünkbe sem jutott önfeledt játékunkban az ilyesmi. Idejük sem jutott a játszásra, mert kis kezüket nagyon korán munkához szoktatta a Mama, akit mi ezért konoknak, gyakran gonosz mostohának tartottunk. Kisebb hibázáso- kért is el-eljárt a keze és szigorúan büntetett. Kis cselédnek tartotta őket. Kukoricát morzsoltak, jószágot etettek, libát legeltettek, vizet hordtak. Akkor már nem is lehetett vászontarisznyát látni az iskolás kisgyerekeknél, de nekik még ilyen volt. Mindenki szíve megesett a két kisfiún, Palin és Bandin. Sokszor tettünk nekik uzsonnára kis tarisznyájukba almát, diót, aprósüteményt, cukorkát. Édesanyám és a szomszédok is gyakran behívták őket egy-egy jobb falatra. Képek villannak elém, amikor a tél ropogós csendjében vártuk a karácsonyt, a sütemény illatú ünnepet. Mi, gyerekek végigjártuk a házakat, végigkérdeztük, ki milyen meglepetést szán a kisfiúknak. Senki sem maradt ki, jó szívvel ajánlották fel az adományokat, fenyőfát, almát, szaloncukrot, süteményt, mesekönyvet. A lázas ünnepvárást szomorú hír zavarta meg. A kis Bandi beteg lett, elvitték kórházba, onnan pedig, pár nap múlva Pécsre, a klinikára. Agydaganata volt. Megoperálták. Csak rossz hírek érkeztek a Mamához. Napokig nem ébredt fel, aztán sokáig félrebeszélt. Mindennap imádkoztunk, kértük a Mindenhatót, hallgassa meg imánkat, gyógyítsa meg Bandit. Fogadkoztunk, ha meggyógyul, jobban vigyázunk rá. Végre egy napon jó hír is érkezett a mi kis közösségünkbe. Bandi magához tért és újra, meg újra a Mamát szólította, emlegette. És láttunk csodát! Abban a zi- mankós télben elindult, 400 kilométerre elutazott a fájós lábú, botra támaszkodó idős asszony. Csodálkoztunk és találgattuk, valahol mégis a szíve mélyén rejtette a kisfiút, vagy lelke megtisztulásával készül az ünnepre? Felgyorsult a jó és a rossz küzdelme, és a jó győzött, a szeretet. Csendes békéjével elérkezett a fehér karácsony. Meglepetésekkel, megannyi ajándékkal várt bennünket. Mégsem tudtunk sokáig örülni, mert hazaérkezett a Mama. Bánatosan kopogott be hozzánk. Bandi nincs többé, Bandi meghalt. Elmesélte, amikor megfogta kicsi kezét a kórházi ágyon, kimondta még egyszer a szót, Mama, és örökre elaludt. A történetnek itt vége. A másik kisfiút visszavitték az intézetbe, többé nem hallottunk róla. Lassanként a mi kis csapatunk is feloszlott. Felcseperedtünk, szétszéledtünk. Az utca képe is más lett, odalettek a régi házak, s a bozótos utcasarkot is beépítették. Csak az emlékek maradtak és elevenednek fel, különösen az ünnepek közeledtével. ■ Takács Imréné, Békés 1 4
