Békés Megyei Hírlap, 2005. július (60. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-16 / 165. szám

2005. JÚLIUS 16., SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP Borsó után, zöldbab előtt mirelit A piros alma pingvinnel minden pulton garancia Fábián István Mari Tibor, a Békéscsa­bai Hűtőipari Részvény- társaság cégvezetője azt mondja, az elmúlt napok óriási esőzései keresztül­húzták a beszállítók, s vele együtt a társaság számításait is. Pedig évente amúgy is hétszer- nyolcszor „átírják” az üz­leti terveket, mert, ahogy fogalmaz: mindent a pi­acnak kell alárendelniük. Megérkezett feldolgozásra az Orosfarmtól egy friss borsószállítmány. Képün­kön Palásti Imre vonalvezető csoportvezető és Tóth Pálné, aki a vonalra ada­golja a leszedéstől számítva két óra alatt késztermékké váló csemegét Ezt a mostani szezont két ténye- g ző befolyásolta: a már említett f rakoncátlan Időjárás, valamint | az olcsó lengyel és szlovák bor- | sóalapanyag. Vagyis végső so- f ron a piac. Ez utóbbiakkal az S árakat tekintve nem tudtunk, nem tudunk versenyezni, ezért megoldásnak marad a minőség, minőség és harmad­szor is a minőség. Ez persze ko­rábban is alapkérdés volt, de a sokáig honos, hosszú távú terve­zés gyakorlatával szakítani kel­lett. Azért azt évtizedek óta tud­ják vevők, ha kék zacskó, rajta a pingvines alma, az garancia bár­melyik hűtőpulton. - Kétségte­lenül csökkent a lakosság vásár­lóereje, de mégis van egy jelen­tős, minőségkedvelő réteg ná­lunk is - véli az igazgató. Egy első hallásra szinte hihe­tetlennek tetsző jelenséggel is szolgált a cégvezető. Nevezete­sen, a sok termékben nélkülöz­hetetlen vöröshagymát megpu- coltatni többe kerül, mint egyál­talán megtermelni és beszállíta­ni. Az ok a minimálbér felemelé­sében, a brigádok szállítási költ­ségében és a bérekre rakódó kü­lönböző terhekben keresendő. Abszurd és szomorú helyzet, mert eközben a termelő nem kap­ja meg azt a támogatást, mint amit a többi európai uniós ország­ban. Egyszóval nagyon nehéz el­adni a világpiacon a fagyasztott hagymát Itt annyi előnyünk van, hogy technológiánk - a vágási mérettől a csomagolásig - jobb, mint a többi gyáré. Mellesleg az utóbbi években a hagyma előállí­tása lényegesen zsugorodott, kö­rülbelül egyharmadára. Mari Tibor elmondta: a tava­lyi 450 körüli gyártói létszám helyett most csak háromszázan vannak, de nem tudja megmon­dani, hogy ez változik-e vagy sem az év végéig. Aszingliségésaz üzlet A választék bővülése vásárlás­ra ösztönöz, ám ettől nem fogy több áru, mert a házias­szonyok a „másikból” vesznek az „egyik” helyett. Tehát nem mindegyikből. A félkész és késztermékek fogyasztói gör­béje eközben felfelé ível, már csak az egyre több egyszemé­lyes család, a szingli divatja miatt is. Mondhatni az élet­módváltozásokat jól érzékeli az élelmiszeripar is. Európai átkelés a cél az unió határán kereskedelem Egyedi engedéllyel lehetőség a mellékutas szállítás Gyulán, a Magyarországi Románok Országos Ön- kormányzatának székhá­zában tegnap a szegedi és az aradi régió vezető vám- szakemberei tanácskoztak a térség életét, határátke­lését, kereskedelmét meg­könnyítő tennivalókról. Szőke Margit Márkus András, a vám- és pénz­ügyőrség dél-alföldi parancsno­ka bejelentette, elsőként a battonyai határátkelőhelyet nyitják meg a 7,5 tonnás teher­gépjárművek előtt. A méhkeréki és a kiszombori átkelőhelyeken hamarosan, várhatóan egy éven belül átkelhetnek a 7,5 tonnás járművek. Az uniós rendelkezés szerint minden külső határsza­kaszon csak egy helyen lehet növény- és állat-egészségügyi termékeket beszállítani az Euró­pai Unióba. A magyar-román határszakaszon ez csak Nagy­laknál lehetséges. A gyulai ha­tárátkelőhely forgalma emiatt nem csökkent: Nagylakon 27 ezer, Gyulánál 24 ezer kamion lépte át a határt júniusban. Egy kamion ellenőrzése 3-4 percig tart, ám mostanában is van egy­két órás várakozás, ami a hétvé­gi kamionstop miatt alakul ki. A személyforgalom zavartalan. A vámjogszabály kimondja, áru­forgalom csak a határátkelőhe­lyeken bonyolódhat. Azonban lehetőség van úgynevezett mel­lékutas áruszállításra. Az ala­csonyabb súlyhatárra szóló át­kelőhelyeken nagyobb súlyú jármű is átmehet egyedi enge­déllyel, külön kérelemmel. így Méhkeréken is átkelhet 7,5 ton­nás jármű a megfelelő engedé­lyek alapján. Hiányzó növényvizsgálat Gyors határkelés nélkül aligha le­het beszélni határ menti kapcsola­tokról - hangsúlyozta Bognár Le vente, Arad alpolgármestere. Hoz­zátette, a határon átkelők minden­kor európai bánásmódot is szeret­nének. Aurel Matiut aradi régió- parancsnok elmondta, román ol­dalról átkelhetnek a 7,5 tonnás járművek, megoldatlan viszont a növény-egészségügyi ellenőrzés. KISHIREK BÉKÉS MEGYÉBŐL Körösújfalu. MEGÉPÜL, (i) A tele­pülésen idén megépül az Arany Já­nos utca második ütemének szilárd útburkolata. A Békés Megyei Terület- fejlesztési Tanács által megítélt csökkentett támogatást a képviselő- testület elfogadta, a hiányzó forrást saját erőből pótolja a község. így a beruházáshoz 4,8 millió forinttal (amely a teljes költség 48,98 száza­léka) járul hozzá az önkormányzat. Kunágota. támogatás, (i) a helyi képviselő-testület legutóbbi ülésén jóváhagyta a katolikus egyház által szervezett nyári üdültetés támoga­tását. Ennek megfelelően az önkor­mányzat 60 ezer forinttal hozzájá­rult a gyermekek táborozásához, melynek kunágotai fiatalok is évek óta rendszeres résztvevői. Medgyesegyháza. felmérés, (i) A medgyesegyházi önkormányzat felmérést végzett a fogyatékkal élők, köztük a mozgáskorlátozottak életkörülményeinek javítását célzó lehetőségekről. A tájékoztató sze­rint három, mozgáskorlátozottakat összefogó civil szervezet működik a községben. Tagiaik tavaly 1,1 millió forint megítélt támogatásban része­sültek. Közlekedési támogatást 143-an, parkolási engedélyt 148- an kaptak. Gépkocsiszerzési támo­gatást 14-en kértek, míg a lakásátalakítási támogatottakról nincs adat. Mezőkovácsháza, romák, (i) A városban egy nemrég készült fel­mérés szerint 210 a roma lakosság létszáma. Ezen belül a fiatalabb korosztály aránya a legnagyobb, míg csupán 7 roma lakos 60 éven felüli, 80 év feletti pedig nincs. A legtöbben 4—14,19—39, illetve 40—59 év közöttiek. Orosháza, klubocska. (cs) az al­só évfolyamon két szakkör műkö­dött az Eötvös József Általános Is­kolában. A Tállainé Szász Csilla Eöt- vös-klubocska foglalkozásain az ügyes kezű gyerekek ötletes hasz­nálati tárgyakat, játékokat, ajándé­kokat barkácsoltak, miközben a ta­nulásban esetleg gyengébb képes­ségűek is sikerélményhez jutottak. A kézműves kerámia szakkör leg­több tagja már több éve ismerke­dik a korongozás mesterségével. Pusztaföldvár, mobilitás, (cs) A pusztaföldvári alkotó fiatalok civil szervezete, a Vajda Sára Egyesület 150 ezer forintot nyert a Mobilitás szervezet pályázatán az augusztusi programsorozatához, a Földvári Nyárhoz. A programokat gőzerővel szervezik, várhatóan az idén is lesz templomi hangverseny, kézműves foglalkozás, ismét bemutatkoznak a fiatal alkotók. Szarvas. KOMP. (j) A Körös-komp­hoz vezető út a szarvasi oldalon ki­tűnő állapotú, a mezőtúrin azon­ban továbbra is igen rossz. A mező­túri önkormányzat ígérete szerint a lovas világtalálkozó kezdetéig a leg­fontosabb kátyúzási munkákat el­végzik. PARÓKIA, (j) Jól halad a szarvasi Ótemplomi Evangélikus Egyház- község tulajdonát képező, Kovács­parókiaként ismert épület felújítá­sa és átépítése. Az épületben húsz férőhelyes idősotthont alakí­tanak ki. Az átadást augusztus 21-ére tervezik. ■ tarafiEfini A bicikliúttól a reptéri kifutóig LÁSZLÓ ERZSÉBET megértem a politikusok nehéz helyzetét, mert most - mint már annyiszor - egyrészt arról igyekeznek meggyőzni ben­nünket, hogy miért jó, másrészt hogy miért nem jó Békés megyének a repülőtér fejlesztése. Korunk bölcseinek szavai­val élve ajánlom, kicsit merjünk álmodni! volt idő, amikor Európa módosabb fertályain kalandozva el­csodálkoztam, milyen elszántan húznak ki a városból az au­tósok, hogy a zöldben biciklire pattanjanak, és tekerjenek az erdei, tóparti kerékpárúton. Vidéken egymást érték a panzi­ók, és ha betért a vendég valamelyikbe, maroknyi prospek­tust nyomtak a kezébe, biztosítva, hogy amíg a tisztelt utazó ideje engedi, azon a környéken nem unatkozik. idehaza eltelt néhány esztendő, amikor magunk is mertünk ki­csit álmodni, és szépen, ütemesen épültek a bicikliutak. Ezek ugyan még ritkán vezetnek turistavonalakra, de már megmoz­dult valami. Majdan, ha megépül a mi sokat emlegetett negy­vennégyesünk, normális pályával kapcsolódhatunk az euró­pai vérkeringésbe, jöhetnek a kempingezők, a biciklis vendé­gek, még egy-két helyes panzió is az útjukba akadhat. A vas­tagabb pénztárcájúaknak — szakemberek mondják — egyelőre nem vonzó vidék a miénk. Szép, szép a sok wellnessközpont, gyógyfürdő, de nincs hozzá sokcsillagos szálló. A jó út is hiányzik, egyelőre. S ha merünk nagyot álmodni, hát adjuk meg a lendületet a repülőtérnek! Több az esély, hogy fel­felé húz, mint hogy romlást hoz a következő nemzedékeknek. A romániai károsultaknak gyűjtenek Muronyban A romániai árvízkárosultak megsegítésére kezdeménye­zett gyűjtést dr. Balogh And­rás muronyi orvos. Az adako­zók ruhaneműt és minden olyan holmit felajánlhatnak, ami a szerencsétlenül járt ká­rosultaknak szükséges lehet A segítséget nyújtók jelent­kezhetnek a muronyi orvosi lakás telefon- és faxszámán (66/427-361), illetve adomá­nyaikat hétfőn reggeltől lead­hatják a muronyi művelődési központban. A küldeményt a tervek szerint kedden vagy szerdán kamionnal szállítják Romániába, (e) Nyársra húzott finomságok Orosháza-Bogárzón A sütési technikáju­kat megmu­tathatják azok, akik a ma 16 órakor kezdődő or­szágos szalonnasütő-baj- nokságra neveznek. A szer­vezők Orosháza-Bogárzóra toborozzák a nyársforgató­kat. A kezdeményezéssel a városban, a kistérségben és a távolabbi vidékeken élők­nek kívánnak szórakoztató elfoglaltságot nyújtani - tá­jékoztatott MÉSZÁROSNÉ zámbori lilla, a Petőfi Kul­turális Kht. vezetője. A fát és a szalonnát a szervezők biztosítják, (cs) Fidesz: Békéscsaba hanyatlásnak indult Békéscsaba hanyatlásnak indult - jelentette ki tegna­pi, békéscsabai sajtótájé­koztatóján dr. Ferenczi Atti­la, a Fidesz békéscsabai szervezetének elnöke. — Nem elég, hogy négyezer fővel csökkent a megye- székhely lakosságának szá­ma, de számos leépítés is történt. Ferenczi Attila hangsúlyozta, megyénk kormánypárti képviselői­nek és Békéscsaba vezeté­sének a város jövőjéért kel­lene lépéseket tenni. - Ha lennének kedvező javasla­tok, azokat minden további nélkül támogatnánk - tette hozzá az elnök, (mk) HIRDETÉS \fcLoí Iskola X/'cilsiSzd 9z Képzési idő: 1, vagy 2 óv. Érettségi utáni, államilag támogatott képzések (Szakirányú továbbtanulásnál +7 pont) Intenzív nyelvtanulás, nyelvvizsga-lehetőség (Továbbtanulásnál +7 pont) Ingyenes kollégiumi elhelyezés Külföldi gyakorlat és munkalehetőségek Hangulatos programok (ILS-bál, ILS-nap, sportnap) ______ Bő vebb információ: www.ilsszki.hu Békéscsaba, Szigligeti u. 6. (66) 454-262, (70) 257-3513. info@ilsszki.hu /Vyelv és szakma, a biztos jövő kulcsa!% 4 S i í

Next

/
Oldalképek
Tartalom