Békés Megyei Hírlap, 2005. július (60. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-16 / 165. szám

4 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. JÚLIUS 16., SZOMBAT GYULAI VÁRSZÍNHÁZ Fantáziakeltés tükörrel vendégjáték Világhírű litván színház A litván Oskaras Korsu- novas Színház ma este mutatja be a gyulai Erkel Ferenc Általános Művelő­dési Központban Shakes­peare Szentivánéji álom című darabját. A rendező a világhírű oskaras korsu- novas. Szőke Margit Oskaras Korsunovas 1991-ben végzett a rigai művészeti aka­démián. Társaival színházat alapított, amely a rendezőről kapta a nevét. Ez volt az első magánszínház Litvániában. Előadásaik újszerű látásmódot tükröznek. A Szentivánéji álom című darab 1999-ben született. Az előadással nagy sikerrel szerepeltek többek között Hel­sinkiben, Rigában, Szentpéter­váron, Belfastban, Berlinben, Londonban és Franciaország harminc városában. A rendező szerint ebben az előadásban a darab fantazma- górikus jellegét próbálják a színpadi játékon keresztül köz­vetíteni. A hallgatóság kevés színpadi kelléket lát. Egy tábla — amely a színpadtervet és a fé­nyes jelmezeket pótolja a da­rabban - segíti a nézőt fantázi­ája szárnyra kelésében. A táb­la, amely mögött a színész áll nem pajzs, hanem tükör, ami visszatükrözi a néző képzele­tét. Az előadásban nagy szerepe van a világításnak, a zenének, a táncnak és a szövegnek is, amit magyar nyelven a színpad felett elhelyezett kivetítőn ke­resztül lehet követni. A darabot a Shakespeare-fesztivál gré- miumjának döntésével hívták meg a Gyulai Várszínházba, vendégelőadásra. Oskaras Korsunovas ma már a világ egyik legjelentősebb rendezője igen fiatalon. Másik híres alko­tása a Rómeó és Júlia. A litván társulat tagjai huszonévesek, lendületesek, ötletesek. Macbeth ukrajnai élete KUEV Nem szó-, hanem látványszínház Vladislav Troitsky rende­zésében a kijevi DAH Színház lép a Gyulai Vár­színház várszínpadára vasárnap este. A rendező darabját játsszák Előszó a Macbeth-hez címmel. Szőke Margit A kijevi DAH Színház Ukrajna első és egyetlen magánszínhá­za. Vladyslav Troitsky alapítot­ta 1994-ben. A fiatal rendező Kijevben végzett, majd társula­tot hozott létre, melynek neve DAH Kortárs Művészeti Köz­pont. Az Előszó a Macbeth-hez című előadásukat tavaly Bereg­szászon is bemutatták, melyet az ottani színház vezetője, Vidnyánszky Attila ajánlott a Gyulai Várszínház figyelmébe. Az újszerű, érdekes előadás a Macbeth feldolgozása. Felhasz­nálják az ukrán népművésze­tet, ruhák, szőttesek láthatók a színpadon és játszik egy zene­kar is, amely az ukrán és más népek zenéjét ötvözi. Ez a világ­zene szolgál kíséretként a szín­padi játékhoz. A darabot Vladyslav Troitsky írta. Leját­szódik Shakespeare műve, a Macbeth, de úgy, ahogyan ma Ukrajnában megtörténhetne. A mai ukrán valóságot is tükrözi látványosan, érdekesen. Ahhoz a vonulathoz tartozik az elő­adás, amikor visszanyúlnak a népi gyökerekhez, de a legmo­dernebb eszközökkel dolgoz­nak fel régi klasszikus műve­ket. A nézőknek a darab ma­gyar nyelvű szövegkivonatát adják át, hogy a zene, a tánc mellett szövegben is követhes­sék a játékot. Bár nem „szószín­ház”, hanem látványszínház ér­kezik Gyulára. Tévedések szomorújátéka várszínház A Craiovai Nemzeti Színház Vízkeresztje feledhetetlen OIMa grófnőt (Cerasela losifescu) szolgája, Fabian (Angel Rababoc) szállítja szerelméhez, a férfiruhába bújt Violához. Az előadásban ki­emelt szerepet kapott a tükör. Silviu Purcarete rendezé­sét, Shakespeare Vízke­reszt, vagy amit akartok előadását Románia leg­rangosabb színházi elis­merésével, az Uniter-díjjal tüntették ki tavaly. A Gyu­lai Várszínház nézői csü­törtök óta tudják, miért. Beszterczey Judit A világhírű román társulat bá­mulatosan fegyelmezett, egyet­len üresjáratot sem tartalmazó, megkapó, olykor vicces, olykor szívszorító és mindenekelőtt szép előadással ajándékozta meg a közönséget És mintha még az égiek is segítették volna őket A kezdés előtt nem sokkal hatalmas zivatar söpört végig Gyulán. Ez kellő hangulatot biz­tosított, hiszen a darab is egy égi- háborúval kezdődik, melynek során a hajótörött ikertestvérek, Sebastian és Viola elveszítik egymást A dráma végére mind­ketten révbe érnek, Sebastian Olivia hercegnőt veszi el, míg Vi­ola Orsino herceghez megy fele­ségül, ám eddig tévedések lenyű­göző szomorújátékán át vezet az út És korántsem biztos, hogy e házasságok boldogok lesznek, sugallja a finálét nagyon keserű­re hangoló rendezés. A Vízkereszt úgy él az elem­zők és a közönség emlékezeté­ben, mint a nemek összecserél- hetőségének, a nemi identitás bizonytalanságának drámája. Az álruhát öltött szereplők oly­kor már önmagukkal sincse­nek tisztában. Es érzelmeik is kaotikussá válnak, amit Purcarete is bemutat. De mint­ha egy kicsit tovább menne: ná­la a szereplők egyre inkább bá­buszerűvé válnak, személyisé­gük magva nem látszik. Róluk elmondható: ruha teszi az em­bert. Ezt a gondolatot szolgálja a színpad szélén elhelyezett ha­talmas jelmeztár. Innen bárki kiválaszthatja a hozzá illő álcát, hogy ezzel megváltoztassa sze­mélyiségét is. Ruha teszi az em­bert: Oliviát is, aki egy lélegzet­elállító jelenetben válik gyász­ruhás bús dámából miniszok­nyás, asztalon táncoló vad­macskává. A testi sztriptíz lelki vetkőzés lesz itt. És Malvolio, az udvarmester is akkor váltja át személyiségét, aki felveszi a sárga harisnyát, mert azt hiszi, Olivia ezt kívánja tőle. Malvolio megőrül, és a sárga közismer­ten e téboly színe, az egyetlen eltérő szín ebben a csak fekete­fehér jelmezeket felhasználó előadásban. Egy kultúra végén Purcarete rendezésében nyil­vánvaló, hogy egy kultúra vé­gén járunk, a könyveket lomta- lanították, a díszletül szolgáló patinás könyvszekrények üre­sek, tetejüket pedig elfoglalta a kerti törpék giccses serege. Eb­ben az üres közegben csak jel­mezes bábuk élhetnek már. A társulatban nincsenek sztárok, mindenki teszi a dolgát alázat­tal, ezért kiemelni senkit nem illendő közülük - az egész szín- lapot kellene idemásolni Mind­annyian fizikailag-szellemileg egyaránt remekül képzett mű­vészek, akik a legnagyobb oda­adással szolgálják Shakes­peare halhatatlan szövegének ügyét A végére aztán elvonult a vihar is, a felejthetetlen este után tisztultabb lélekkel léphet­tünk ki az üde levegőre. A skót király drámáját Orson Welles fllmesítette meg elsőként Macbeth véres tragédiája A vállalkozó szellemű, technikai­lag újító és képzeletgazdag ren­dező, Orson Welles 1948-ban fil- mesítette meg Shakespeare ki­rálydrámáját, a Macbethet. Az amerikai filmet vasárnap 18 órá­tól a gyulai Petőfi mozi nézői is megtekinthetik a Shakespeare- fesztivál keretében. Beszterczey Judit Orson Welles különleges Shakespeare-tri- lógiája, a Falstaff, az Othello és Macbeth közül az utóbbi bizonyult a legkísérlete- zőbbnek, nem is csoda talán, hogy hatal­masat bukott a negyvenes évek derekán. Welles nem a filmen találkozott elő­ször Macbeth véres történetével. John Housemann színházi rendezővel az ol­dalán korábban sikeres előadást alko­tott, „woodoo Macbeth” fantázianévvel, hiszen valamennyi szerepet fekete bőrű színész játszott. A filmváltozatot sem bízta a véletlenre Welles: a rendezésen és a forgatókönyvön kívül Macbeth sze­repét is magára osztotta a művész zseni. A francia újhullám meghatározó kriti­kusa, André Bazin szerint ugyan kissé egyenetlenre sikerült a film szereposztá­sa, ám mégis alapvető műnek tartja. „A tudatosan vállalt szegénység, a fel­vállalt színpadiasság, a kosztümök ne­vetséges barbársága, a papírmasédíszle- tek kemény stílusa és a világítás meg­hökkenti a közönséget” - vélekedett a nagy kritikus Welles Macbeth-filmjéről. Skócia királyának véres drámáját Roman Polanski is filmre vitte 1971- ben. A Magyarországon három évvel később bemutatott filmet minden idők egyik legvéresebb, ám legjobban sike­rült Shakespeare-feldolgozásának ne­vezték a kritikusok. Sok méz és hal a terítéken reneszánsz A szakácsok füstöltek, de még nem hűtőitek A reneszánsz konyha egyik meghatározó élel­miszere a méz volt. Nem­csak a bort édesítették vele, hanem fűszeres mé­zet is fogyasztottak. Sőt, húsokat is tartósítottak mézzel! Beszterczey Judit A tejjel-mézzel folyó rene­szánsz Kánaán egyik alapvető eledelének a hal számított. Ter­mészetesen eleink nem hasz­nálhattak hűtőszekrényt, ezért más tartósítási módokat alkal­maztak. Leggyakrabban sóban pácolták, vagy tették el a húso­kat, ám nem volt ismeretlen a méz, mint tartósítószer sem. A reneszánsz konyha egyik alap­fogása a mézes gyümölcs és a mézes kacsa volt, amely ma már nem annyira ismert eledel. A mézet egyébként fűszerez­ték, és előszeretettel keverték a fehér- és vörösborba is. Ugyancsak kedvelt konzer- válási mód volt a füstölés: a szárnyas, patás és vadhús mel­lett számos halfajtát is megfüs­töltek. Közkedvelt étel volt a füstölt sajt mellett a füstölt gomba is. Mi is szívesen meg­kóstolnánk! Sajnos korunk magyar embe­re egyre kevesebb halat fo­gyaszt, ám nem volt ez mindig így. Mátyás konyhája bővelke­dett az édesvízi és tengeri ha­lakban, hiszen az akkori két tengerünk gyümölcseit napon­ta szállították az uralkodó udva­rába. A jelenleg ritkaságszám­ba menő halak - például csík­hal, tokhal vagy kecsege - nem­csak a nemesek, hanem a pa­rasztság körében is rendkívüli népszerűségnek örvendtek. Érdekesség, hogy őseink elő­szeretettel öntötték nyakon mártásokkal a halakat, vadakat és a húsokat. Egyik legkedvel­tebb mártásuk a mentaszósz volt, de nem vetették meg a kaprimártást sem, melyet - magától értetődő módon - olí­vaolajjal fűszereztek. A reneszánsz ízeit Gyulán két étteremben kóstolhatják meg, a Corvinban és a Kisködmönben. Felvételünkön az utóbbi vezetője, Jalecz Lajos. D-FOTÓ: KISS ZOLTÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom