Békés Megyei Hírlap, 2004. december (59. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-24 / 300. szám
14 2004 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP- 2004. DECEMBER 24., PÉNTEK Márai Sándor Az ünnepekről Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. Olts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhí- tatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünne- pies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést nyújtó italok. S minde- nekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre. A várakozás hetei A latin eredetű szó — adventus — megérkezést, eljövetelt jelent. Advent az András napjához legközelebb eső vasárnap és a december 25-e közötti négyhetes szent időt fogja át. Ez a négy hét a Jézus születésére való várakozás, a reménykedés, a karácsonyra való lelki felkészülés ideje. Az adventi koszorú ma ismert formájában Európában a 19. században jött divatba. Az első adventi koszorút egy hamburgi lelkész készítette 24 gyertyával. A gyertyák száma az adventi vasárnapokat jelölendő később négyre változott. Minden vasárnap eggyel több gyertyát gyújtottak meg a koszorún. Díszítésül az életet és a fényt jelképező vörös és arany szalagokat használtak. ^Pályázat December elején arra kértük az olvasókat, hogy írják meg legszebb karácsonyi emléküket. A pályázat első három helyezettjének írását Legkedvesebb történetem címmel itt, az ünnepi magazinunkban adjuk közre. Hiába élnek szegény sorban, az ünnepeik lelkiekben nagyon gazdagok A világtalan fiatalember első sötét karácsonya Balra! Balra! — hallom az ajtón kívüli vezényszót, mielőtt szerkesztőségünkbe lépne az orosházi Hack János. A világtalan fiatalembernek van segítője, Bors, a vakvezető kutya. Ők ketten elválaszthatatlanok. Tavaly még láttam az erősebb fényeket, a kontúrokat, majd fokozatosan elsötétült előttem a világ a bal szememre is. A feleségem akkor szembesült igazán a történtekkel, amikor nem kapcsoltam villanyt a lakásunkban, de tettem a dolgomat tovább a sötétben. Látáscsökkentből mára világtalan emberré váltam - mesélt találkozásunkkor a 32 éves Hack János, aki a történtek ellenére igyekszik teljes életet élni. A család ügyeit intézi, most például régi vágya válik valóra, a szeneskályhát - ami annyiszor megégette már a kezét — felváltja a vezetékes gáz. Tavasszal bekötik a házát a vezetékes rendszerbe. Persze az élete nem mindig ilyen egyszerű.- Szerencse a szerencsétlenségben, hogy van családom, akik olyannak fogadnak el, amüyen vagyok. Van egy kiváló kutyám, akit nem is sorolnék az állatok közé, hiszen Bors a szemem. Április elseJános mellett a bajban Is kitart felesége, Éva. Képünkön a házaspár és Bors, a vakvezető kutya. jén együtt vizsgáztunk. Kiismertük egymást, én is, ő is megtanulta a vezényszavakat, azóta együtt közlekedünk, és éljük a mindennapjainkat Megbízhatok benne, soha nem vezet autó elé, megmutatja nekem, hol a zebra. Igaz, vannak szomorú tapasztalataim is, ezek viszont az embertársaimhoz fűződnek: megszólnak, amikor a kutyám a zöldre húzódik. Világtalanként sajnos nem tudom összeszedni azt, amit Bors maga mögött hagy. A méltatlankodók látják a hámot, a vöröskeresztes jelzést, mégis leszólnak. Sokan megsimogatják a kutyámat, más gyerek megrugdossa a buszmegállóban. Ilyen is van. A helyzetemet én elfogadom, de sokszor értetíenül állok az emberek reakciói előtt. Szerencsére a feleségem és.a 8 éves kislányom mellettem áll, ugyanakkor önállóan élem a normális mindennapjaimat: elkísérem Dórit az iskolába, bevásárolok, elmegyek az ebédért. Minden héten járok templomba. Az adventi időszak számomra nagyon fontos. Tüdőm, az idei lesz az első sötét karácsonyom. S hiába élünk a családommal szegény sorban, akkor is gazdag lesz—lelkiekben nagyon gazdag! — az ünnepünk — mondta a fiatalember. Csete Ilona Dinnyés Józsefnek a könyv és a magyarság ismerete a hivatása és a hobbija A református énekmondó Bocskait hívja a zsiványság ellen- A lelkiismeretem követeli, hogy elmenjek azokhoz az emberekhez, akikkel már akkor találkoznom kellett volna, mielőtt ide bekerültek. Mi, az értékek közvetítői is hibásak vagyunk, hogy elkerültük a házuk táját. Ha időben beszéltünk volna nekik, a szülőkkel és a pedagógusokkal együtt, a világ szépségeiről, akkor talán nem lennének itt - vélekedik Dinnyés József. Az 56 éves énekes egy szál gitárral több mint másfél évtizede járja a magyar börtönöket.- Eleinte úgy hozta a sorom, hogy bejárhattam tanítani a börtönökbe - idézte a kezdeteket Dinnyés József, akivel a közelmúltban Gyulán, a Békés * Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet-1 ben tartott koncertje után beszélget- § tünk. - A Kádár-rendszer alatt a fogva | tartottakat kötelezték a nyolc általános g elvégzésére. Volt szerencsém néhány- 1 szór a váci börtönben és máshol is a tanítót helyettesíteni. Magyart és történelmet, néha számtant is tanítottam. Nincs szebb, mint a tábortűznél hajdútáncot járni... — a börtönben először ámulva hallgatták az énekest, majd vették az „adást”. számú „apostola” vagyok a csoportnak, Roszik Gábor evangélikus lelkész az alapítótagja. Mint református énekmondó, nagy örömmel járok a börtönökbe, a rendszerváltás óta hivatalosan is.- Van még olyan magyar börtön, ahol nem járt?- Csak abban nem, amelyiket most építik... Gyulára már a többedik alkalommal jöhettem. Neveli az unokáit Ha nem énekelek, akkor nevelem az unokáimat. Sokat olvasok és készülök a holnapra, a holnap- utánra. A könyv és a magyarság ismerete a hivatásom és a hobbim. Az életem első felét már alaposan eléltem. Gyulán is sokat muzsikáltam, nagyon szeretem ezt a várost — mondta Dinnyés József. I Később nevelőtisztek kértek, hogy járjak be a börtönökbe. A rendszerváltás után megalakult a Magyar Testvéri Börtöntársaság. A nyolcas- Börtönkoncertre?- Inkább, amit hallottam, láttam a világról, azt akarom elmondani az ittlé- vőknek. Az önkéntes látogatottságú előadásokra van, aki azért jön, mert unatkozik, más azért, mert hallott ró- lám, és van, úki aiért hallgatja meg, mert tényleg érdekli. Jövőre Kazinczy- év lesz, és amagyar nyelvről1 Szeretnék előadást tartani, mert a fogva tartottak nagyon-nagyon sokat beszélgetnek. Türelmesen végighallgatják a másikat, és még szóvá sem teszik neki, hogy te, ezt már elmondtad a múltkor és másképp... A szó hatalmáról nincs fogalmuk, csak arról, hogy az ő világuk a másik tekintetében hogyan változik, alakul, bizonyosodik be. A mostani műsorom azt tekinti át, hogy Bocskai István miként biztosította katonáinak a jövőt, amely egyértelműen máig ható, hiszen van Hajdúszoboszló, Hajdúnánás és a többi hajdútelepülés. Az akkori tanulságok az ő életükre is vonatkoznak, hiszen rablók voltak a hajdúk, ahogyan a mostani fogva tartottak sem látták a zsiványságtól a világot. Nekik is kellene egy Bocskai István, aki megmutatná, mi a cél: az otthon, a család, a biztonság, a hit és a szabadságszeretet. Szőke Margit Legkedvesebb történetem A gyermekkori hegedű és az igaz szeretet végigkísért az utamon Akkoriban az égi angyalok fehér hólepellel öltöztették fel a falusi háztetőket, a iákat és az utakat A lámpások fényében ezer csillagként sziporkázott a kristály- cukorra emlékeztető friss, puha hó. Iskolából hazajövet odanyomtuk orrunkat a kirakat ablaküvegéhez, s ezernyi csodát képzeltünk el magunknak a játékokból. A téli szünetig már csak két nap volt hátra. Este mama megkérdezte vacsora közben: „Bogárkám, miért adtad ennyire búnak a fejedet? Még az étel sem kell?” Babfőzelék volt kolbásszal, a kedvencem, de csak a hegedű járt az eszemben, amit a kirakatban régóta csodáltam. Nem árulhattam el idős ne- velőszüleimnek szívem vágyát, hiszen csak apus dolgozott a sütőüzemben. Kicsi keresetükből nem futotta volna holmi felesleges dologra. Eljött az utolsó tanítási nap utolsó órája. A tanár néni kiküldött az osztályteremből: „Tóth Mari 7. b osztályos tanuló menjen ki!” Nemsokára visszahívtak. Néma csend. A padom tetején egy nagy doboz díszelgett egy kártya kíséretében: „Boldog Karácsonyt! Fogadd szeretettel a nevelőtestület, s a 7. b osztály nevében.” Könnyeimmel birkóztam, s izgatottan bontottam ki a dobozt. Karcsú testével kidomborodott vágyaim legszebb álma: egy vadonatúj, éppen nekem való, gyönyörűséges szép hegedű! Csak annyit tudtam szólni: „Ez az enyém lehet egy darabig?” A tanárnő megsimította a fejemet és ennyit mondott: „Örökre, flam! Örökre!” Boldogan mentem haza az úton az új kincsemmel, még a hó is vidámabban csikorgott a bakancsom alatt. Azon tűnődtem: - Talán az égi angyalok árulhatták el kívánságomat? A hegedűt eldugtam otthon a színbe, a szén- és farakás mögé. Meglepetést akartam szüleimnek karácsony estére, s kint gyakoroltam távollétükben a karácsonyi dalokat. Szenteste napján kellőképpen felkészítettek, hogy estére különleges vendégeket is várunk, akik számomra nagyon kedvesek lesznek. Apus friss kalácsot, keze által sütött cipót hozott haza aznap. Mamuska kisütötte az ünnepi rétest. Este 6 órakor az ablakon zörgettek. Egy felnőtt érkezett, magamféle két gyerekkel, de úgy be voltak bugyolál- va, s ruhájukat úgy belepte a hó, hogy először nem is tudtam, kik lehetnek. Betessékelte Mamus őket a tisztaszobába, ahol pattogott a tűz a cserépkályhában, s az asztalon teljes pompájában tündökölt a fenyőfa. Besomfordáltam én is kíváncsian. A meleg kabátok ujja- iból ugrottak elém rég nem látott testvéreim, Pisti és Katóka. A legnagyobb fekete kabátból és kendőből édesanyám arca kipirulva rajzolódott ki. Mamuska és Papuska, akiknek sohasem lehetett édes gyermekük, szívből fogadták ezen az estén Édesanyámat és testvéreimet. Édesanyám súlyos szívbetegsége miatt nem nevelhetett bennünket. Kiszaladtam a színbe és becsempésztem a didergő hegedűt. A konyhában az asztal alatt megbújva, fel is hangoltam. „Én... én nem tudtam senkinek venni ajándékot, mert nincs pénzem, de van kincsem olyan, ami senkinek nincsen, hadd mutathatom meg hát...” A meleget adó csendben halkan elkezdtem játszani a hegedűn az „Oh, csendes éj”-t. Óriási melegség járta át a kisszobát, s « * ► mindnyájunk lelkét, hogy ezen a karácsony éjszakán hiánytalanul együtt lehettünk. 1966. december szent havában. Eddig a történet.. Negyven év alatt sajnos, pedagógusaim, mind nevelő- szüleim elhaltak. Édesanyám 1980 karácsony éjszakáján áldozta életét az Úrnak. Testvéreim megőszültek velem együtt, de a hegedű megmaradt, végigkísért utamon. Ezernyi dalt s emléket varázsoltam lelkében, amelyek halhatatlanok. Minden szentestén kezembe veszem, gyertyát gyújtok családommal, újra meg újra énekelünk, muzsikálunk, velünk vannak szeretteink örök- kön-örökké, hiánytalanul. „Ezt az örökséget adom át saját gyermekemnek s a pedagógus pályán minden gyermeknek, akikkel csak találkozik, hogy soha ne haljon ki szívükből az igazi szeretet.” ■ Nagy Józsefné, Gyula Az írás I. díjat nyert t i 1
