Békés Megyei Hírlap, 2004. december (59. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-21 / 297. szám

5 2004. DECEMBER 21-, KEDD - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Harminchárom lakás a fiataloknak garzonház Baji Lajos szerint van miért Békéscsabán maradni Baji Lajos, Békéscsaba alpolgármestere és Pap János polgármester tette le tegnap délután a Fö- venyes úti garzonház alapkövét. A 33 lakás építése 2006-ra fejező­dik be, a ház a fiatalok boldogulását hivatott se­gíteni. Suhajda Zoltán- A garzonház üzenete, hogy van miért Békéscsabán ma­radni vagy ide visszajönni. A felépülő lakások segítséget je­lentenek a fiatal szakembe­reknek, akik az alacsony dí­jaknak és a megtakarítások­nak köszönhetően megala­pozhatják jövőjüket - mondta beszédében Baji Lajos. Békés­csaba alpolgármestere kije­lentette, hogy a segítség ide­iglenes, így a házban többen lakhatnak majd, mint ahány lakás található benne. A Fövenyes úti garzonház­ban 33, egyenként 40 négyzet- méter alapterületű, nappali szobás, konyhás, fürdőszobás lakást alakítanak majd ki. A beruházáshoz még 2001-ben, a Széchenyi-terven keresztül ju­tott a város támogatáshoz. Az építkezés teljes költsége mint­egy 249 millió forint, ebből 155 millió az állami hozzájárulás. A garzonház műszaki átadása előreláthatóan 2006. április 15- én történhet meg, az első lakók pedig június 31-e után költöz­hetnek be. A köszöntő beszéd után az al­polgármester Pap János békés­csabai polgármesterrel közö­sen egy urnát helyezett el a le­endő épület alapjában, majd er­re került az alapkő. A fém hen­ger - többek között - apró­pénzt és a garzonház látvány­tervét tartalmazta. Az épület alapjában a garzonház látványtervét is elhelyezték. Képün­kön Szabó János, a ház tervezője, Baji Lajos alpolgármester és Pap Já­nos polgármester látható. Jelentéktelen változás az újraszámolás után Népszavazás A korábbi összesítéshez képest harmincegy voks az eltérés Megyénkben csak né­hány helyen volt eltérés a december 5-ei kettős nép­szavazás újraszámolt sza­vazatai és a korábban összesített voksok között. Suhajda Zoltán Az újraszámolás után az érin­tett 36 Békés megyei szavazó­körből négynél történt válto­zás. Békéscsabán, a 26. szavazó­körben a kórház-privatizáció kérdésében eggyel kevesebb (108 helyett 107) „nem”-et, az eleki 1. számú szavazókörben eggyel kevesebb (101 helyett 100) „igen”-t és eggyel több (50 helyett 51) „nem”-et regisztrál­tak. A kettős állampolgárságra vonatkozó kérdésre szintén Eleken eggyel több (52 helyett 53) igen-t, valamint kettővel ke­vesebb (96 helyett 94) „nenn­et, a körösladányi 3. szavazó­körben eggyel kevesebb (233 helyett 232) „nem”-et összesí­tettek a szavazatszámláló bi­zottság tagjai. A legnagyobb el­térés ebben a témában Gyulán, a 18. szavazókörben történt: ti­zenkettővel több (100 helyett 112) lett az igenek, tizenkettő­vel kevesebb (145 helyett 133) a nemek száma. Összességében viszont a több ezer leadott voksra jutó 31 szavazatnyi változás nem változtatja meg a december 5-ei referendum eredmé­nyét. Várhatóan februárban nyit Gyulán a filmszínház A gyulai Almásy-kastély törvényerejű rendelet szerint tartósan állami tulajdonban lévő műem­lék, melynek ingyenes használója a megyei és a gyulai önkormányzat — hangzott el a város képvi­selő-testületének tegnapi ülésén. juhász János alpolgármester a Kincstári Vagyoni Igazgatóság re arról tájékoz­tatta a testületet, hogy mivel a kastély tartósan állami tulaj­donban lévő műemlék, tulaj­donba nem kaphatnák, de va­gyonkezelők lehetnének az ön- kormányzatok. Amennyiben változna a kastély jogi helyze­te, kikerülne a tartósan állami tulajdonú műemlékek köréből, akkor lehetne más a birtokosa. Juhász János szerint nem való­színű, hogy nagyobb összeg kifizetése nélkül megvehetnék a kastélyt, vélhetően a vagyon­kezelés lesz a járható út Dr. Perjési Klára polgármester a Kincstári Vagyoni Igazgató­ságnak a sajtóban megjelent nyilatkozatai nyomán hozzá­tette, ezek szerint a KVI febru­árban írná ki a vagyonhaszno­sítást. Szó volt a hétfői ülésen a fel­újítás alatt álló egyetlen mozi­ról is, melynek megnyitása feb­ruár közepén várható. Elké­szültek az előterek, a nagyte­rem, a kiszolgáló-helyiségek, a berendezési és fűtésszerelési munkálatok folynak még. Az álmennyezet felett falképeket találtak, azok rendbetétele is lassította a munkálatokat. ■ Szőke Margit JEGYZET Lehet-e helyhiány a szívekben? MAGYARI BARNA megvetted-e már magadnak karácsonyra a guminőt? Hány hektó sört kértél ajándékba családodtól? A karácsony előtti véghajrában ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel ugratják manapság egymást a vicces kedvű férfiak. Mások anyagi szemléletből közelítik meg az ünnepet Ők azt kérdezik: mennyit ér meg neked az asszony, a gyerek, az anyós, vagy az egyéb rokon? Sajnos ez utóbbi jelenség már nem is meg­lepő, hiszen mai világunkban egyre többek szemében a pénz a legnagyobb érték. évtizedekkel ezelőtt a szeretet, megértés, őszinte barátság többet ért mindennél. Akkoriban nem a tárgyaknak, hanem a földi halandóknak volt igazi értékük. Manapság viszont egyes családokban már a tizenéves gyermek sem azért várja igazán a karácsonyt, hogy régen látott nagyszüleivel talál­kozzon. Sokkal inkább az ajándék súlya és nem a szeretet mágnese vonzza. Minél nagyobb értékű a remélt ajándék, annál nyájasabb az unoka viselkedése is a nagyszülők irá­nyába. Karácsony viszont csak évente egyszer van. Az ünne­pek után ismét jönnek a visszafogott hétköznapok, az unoka részéről a Jaj, nem érek én rá folyton hozzátok menni!” visszautasításokkal. korosabb ismerőseim nemrég mesélték, hogy gyermekkoruk­ban december 25-ét mindig a családdal kellett tölteniük. Vagy vendégeket vártak, vagy ők látogatták végig a rokonsá­got. Némi keserű iróniával jegyezték meg: ha manapság meg akarják látogatni valamelyik családtagjukat, akkor sok eset­ben előtte ugyanúgy oda kell telefonálni, mint a szállodába. S könnyen lehet, hogy ott sem lesz „hely”. a körös-sárréti jani bácsi viszont még régivágású. Ő el sem tudja képzelni, hogy karácsonykor ne lenne helye a szívek­ben a rokoni szeretetnek... Segített a belügyminiszter Mint megírtuk, Földesi Zoltán megyei listás szocialista or­szággyűlési képviselő szemé­lyesen kereste fel dr. Lam- perth Mónika belügyminisz­tert annak érdekében, hogy két, igen nehéz helyzetben lé­vő Békés megyei település, Békésszentandrás és Hunya számára anyagi segítséget kérjen. Tegnap Földesi Zoltán arról számolt be munkatár­sunknak, hogy megérkezett a belügyminiszter húsos értesí­tése, mely szerint Békés- szentandrásnak 7,5 millió, Hunyának pedig 5 millió fo­rintos anyagi forrást biztosít saját miniszteri keretéből, (j) Új csatornák Kígyóson Hogy mivel bővüljön a háló­zat kínálata, arról közvéle­mény-kutatást tartott a szol­gáltató. Mint az ülésen el­hangzott, ezzel a lehetőség­gel csak kevés ókígyósi kábeltévénéző élt A helyi képviselők úgy döntöttek, a Sport 1-gyel és a Filmmúze­ummal gyarapodjon a reper­toár. A havi előfizetési díj ja­nuártól 1600 forintra emel- kédik. (ke) Állja az idők próbáját „A megye gazdaságának fej­lődési pályára állítását tekin­ti legfontosabb feladatának a ma 10 éves Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkama­ra” - nyilatkozta Hódsági Ta­más elnök a hétfő délután a megyeszékhelyen, a Jókai színház Vigadójában tartott jubileumi ünnepségen. A ka­mara vezetője 45 emlékpla­kettet adott át a munkát oda- adóan segítő tagoknak és közéleti szereplőknek. „Az 1999-ben önkéntes tagsággal újjászervezett kereskedelmi és iparkamara kiállta az idők próbáját, jelentős gazdasági potenciált képvisel ma is: 1200-1300 fős tagsága ter­meli a megyei GDP 60-66 százalékát” - emelte ki Hód­sági Tamás, (fin) KISHIKEK BÉKÉS MEGYÉBŐL Kondoros, helyesírás, ü) a kondorosi Petőfi István Általános Iskolában rendezték meg a közel­múltban a Simonyi Zsigmond Kár­pát-medencei helyesírási verseny területi fordulóját. A megmérette­tésen nyolc település ötvenkét di­ákja vett részt. Az egyéni vetélke­dés mellett idén csapatversenyt is rendeztek, melyben Gyomaendrőd és Nagyszénás után Kondoros a harmadik helyet szerezte meg. Körösladány. élelmiszer. (i) A Tüköry Lajos Általános Iskola, valamint a helyi napköziott­honos óvoda eredményesen pá­lyázott a budapesti Gyermekét­keztetési Alapítványhoz. Mind az iskolások, mind az óvodások 50-50 élelmiszercsomagot ve­hettek át a napokban tartott ün­nepségen. Körösnagyharsány. új egyesület. (i) Megalakult a Körösnagyharsányi Hagyományőrző Egyesület Makra Tibor polgármester elmondta: Har­sány legfiatalabb egyesületének cél­jai között szerepel a hagyományok felelevenítése, a művészeti iskola keretében működő néptánc csoport segítése, valamint a határon túli magyar közösségekkel való kap- csolttartás. Magyarbánhegyes. kitüntetés, (i) A magyarbánhegyesi Kossuth Lajos Általános Iskola nyugdíjba vonuló pedagógusát László Jánosnét 40 éves munkája elismeréseként ki­tüntetésben részesítette az oktatási miniszter. A Pedagógus Szolgálatért emlékérmet a napokban vehette át az ünnepelt Kovács Ferencné isko­laigazgatótól, aki a kollégák nevé­ben is köszönetét mondott a sok éves, példaadó munkájáért. Medgyesbodzás. karácsonyfák. (ke) Medgyesbodzáson a könyvtár előtt, Gábortelepen pedig a nyugdíjas klubnál állít az önkormányzat a na­pokban karácsonyfát amit a fenekek színes dobozdíszekkel dekorálnak. Mezőberény. pénzekről (sz) Szombaton tartotta soron következő ülését a képviselőtestület A napiren­den szerepelt egyebek között a város költségvetésének előkészítése, a vá­rosatyák a főbb irányokban állapod­tak meg A helyi-és a térítési díjak, valamint az adórendelet felülvizsgála­ta és módosítása után elfogadták a testület jövő évi munkatervét Nagyszénás, beszámolt, (cs) a kép- viselő-testület szociális és gyermekvé­delmi bizottsága az elmúlt 2 év mun­kájáról számolt be. Ebből kiderült hogy az idén havonta 401 (362 kis- és 39 na^fkorú) aertnek kap rend­szeres gyermekvédelmi támogatást Októberig 24 millió forintot fizetett ki az önkormányzat erre a célra. Okány. otthonlakók. (í) a me­gyei működtetésű Nefelejcs Otthon helyi lakói kulturális estet rendez­tek a közelmúltban a művelődési házban. A jó hangulatú eseményen az otthonban élők sokrétű műsorral szórakoztatták a jelenlévőket, mu­tatták meg előadói képességeiket bizonyítva, hogy a sérült emberek is képesek eredményesen szerepelni. Orosháza, életszeretet. (cs) Pirer Gyula nyugdíjas orosházi rajz­tanár képeiből nyílt kiállítás a Vá­rosházi Galériában. A pedagógus festményein a szépség tünékerry- sége, a színek finomsága, a formák nagyszerűsége nyűgözi le az életet szerető közönséget. Pusztaottiaka. fénymásolás, (ke) A pusztaottlakai polgármesteri hiva­talban ezentúl fizetni kell a fénymá­solásért Egyre többen igénylik ezt a szolgáltatást A másoló üzemelteté­se költséges, ezért a képviselőtestü­let úgy döntött a fénymásolásért ol­dalanként 20 forintot kell fizetniük a szolgáltatást igénybe vevőknek. ÁTMENETI, (ke) A képviselőtestület megalkotta az átmeneti gazdálko­dásról szóló rendeletet ami január elsejétől a 2005. évi költségvetés elfogadásáig él. A rendeletben fel­hatalmazták a polgármestert a be­vételek beszedésére, a kiadások fe­dezésére. SarioL VÁLASZTÓKERÜLETI. (b)Avá- roeatyákajwőévi költségvetési prioritá­sokat tárgyalva egebek között arról is döntettek, miszerint a választókerület) fqtesztési alap jcwő évi mértéke— amennyiben a költségvetési keretösszeg lehetővé teszi — 1 millió forint le^en. Szabadkígyós, felnőttképzés, (ke) A Békés Megyei Mezőgazdasági és Élel­miszeripari Szakképző Iskola, Gimnázi­um és Kollégium május óta akkreditált felnőttképzo intézmény is. Jelenleg me­zőgazdasági vállalkozókat virágkötőket és növényvédőket képeznek. A jövőben, a tervek szerint számítástechnikai kép­zést is szerveznek a felnőtteknek. Zsadány. SEGÉLYEK, (i) Zsadány- ban az önkormányzat átlagosan egész évben havonta 171 rászoru­lót részesít rendszeres szociális se­gélyben. Ez a szám most a téli hó­napokban a 200-at is eléri. A I 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom