Békés Megyei Hírlap, 2004. november (59. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-17 / 268. szám

2004. NOVEMBER 17., SZERDA - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 7 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Virágok Vésztőn, négyezer négyzetméteren Vésztőn a Települési Kommu­nális Tevékenységet Ellátó Szolgálat (Kotesz) rengeteget tesz a város arculatának szé­pítéséért. Deák Bélának, a szolgálat vezetőjének a képvi­selők számára készített beszá­molójából kitűnik: a Kotesz egész évben 4 ezer négyzet- méter, virággal beültetet terü­letet gondoz, 9 hektár közterü­leten pedig kaszál, füvet nyír, rendez, (i) Ösztöndíj a kötegyáni hallgatóknak Kötegyán évekkel ezelőtt csat­lakozott a Bursa Hungarica el­nevezésű felsőoktatási önkor­mányzati ösztöndíjpályázati rendszerhez. Legutóbbi ülé­sén a képviselő-testület úgy határozott, hogy mind a tizen­nyolc nappali tagozatos, álla­milag finanszírozott képzés­ben résztvevő kötegyáni főis­kolai, illetve egyetemi hallga­tót egyetemlegesen havi két­ezer forinttal támogatják, (b) Gyomaendrődi pályázat A gyomaendrődi önkormány­zat pályázatot írt ki az Erzsé- bet-liget fürdő területén lévő tourinform iroda működteté­sére. A kiírás alapján a mű­ködtetést 2005. január 1-jétől kezdődően ötéves időtartamra hirdették meg. A pályázatokat november 30-áig lehet benyúj­tani a polgármesteri hivatal­ban. 0) Gyula-Arad: töretlenül folytatódó együttműködés Ú]abb partnerségi hullám kezdődött a civil szervezetek között Hová kell fizetni a fogpótlás árát?- Nem „sarc”, csupán félreértés Nagykamaráson közalkalmazott a fogorvos, az önkormányzat a munkáltatója Azon fogászati szolgáltatások költségei, amelyeket az egészségpénztár nem finanszíroz, a kamarai ajánlás alapján, az önkormányzat bevételét képezik. (Képünk Illusztráció.) Gyulán, az Erkel Ferenc Általános Művelődési Központban rendezték meg a közelmúltban a Kézfogások román- magyar baráti találkozót a fürdőváros és a románi- ai Arad delegációi között. Szőke Margit Az Erkel Művészeti Napok ke­retében november 7-én, a zene­szerző Erkel Ferenc születés­napján és szülővárosában, Gyulán rendezték meg a Kézfo­gások találkozót, Arad és a für­dőváros testvérvárosi kapcsola­tának tizedik évfordulóján. A negyventagú aradi küldöttség Bognár Levente alpolgármester vezetésével érkezett Gyulára. A vendégeket dr. Perjési Klára polgármester köszöntötte, majd Alex Tiberiu Dekany aradi pol­gármester mondott üdvözlést. Az elmúlt tíz év közös esemé­nyeit a városi televízió filmje elevenítette fel, majd a két vá­ros korábbi polgármesterei be­széltek személyes közéleti él­ményeikről. Az együttműködés töretíenül folytatódik - jelezte a jubileumi nyilatkozat. Az ara­di és a gyulai civil szervezetek vezetői is tanácskoztak, így a városok közötti kapcsolat el­mozdult a politikai szintről. A szervezetek képviselői felfedez­ték az együttműködésben rejlő lehetőségeket és további egyez­tetéseket kértek. A nap zárása­ként a Román Kulturális Köz­pontban a gyulai Nicolae Balcescu Általános Iskola és Gimnázium diákjai mutatták be műsorukat. Bognár Levente, Arad alpol­gármestere november 19-ére szóló meghívást adott át a gyu­lai delegációnak. Szabó Jenő al­polgármester jelezte, a civil szervezetek között újabb együttműködési hullám indult el. Dr. Perjési Klára polgármes­ter elmondta, arra kérték az aradiakat, hogy ismertessék, milyen területeken szeretné­nek együttműködő partnereket találni. Ennek figyelembe véte­lével állítják össze a gyulai de­legációt. Felháborodott telefonáló kereste lapunk munka­társaival a kapcsolatot. Egy nagykamarási asz- szony lánya percekkel az­előtt tért haza a fogászati rendelőből. Éppen olyan arcot vágott, mint akinek kihúzták a fogát, pedig dehogy... Új fogakat kap. Nem is ettől „fáj a foga”, hanem, mint mondta, at­tól, hogy a fogászati keze­lésért az önkormányzat­nak is fizetnie kell. Való­ban fizetni kell, vagy csak félreértésről van szó? Halasi Mária-KovácS Erika- A lányom 24 éves, hosszabb ideje munkanélküli, 16 ezer fo­rint a szociális segélye. A fér­jemmel együtt mindketten százszázalékos rokkantak va­gyunk, de erőnkhöz mérten se­gítjük a lányunkat, hiszen ab­ból a pici pénzből nem lehet megélni - kezdte a történetet a dühös édesanya. — A közelmúltban nagy öröm ért bennünket: a lányunk mun­kát kap. A fogai elöl hiányosak voltak, ezért elment a helyi fo­gászatra, fogpótlást kért. A dok­tor úr nemrégiben a férjem és az én fogsoromat is megcsinál­ta, nekünk nem került semmi­be, mindketten közgyógyellá- tottak vagyunk. A lányunk fog­sora 13 ezer forint lesz, ezzel sincs gond, ha ennyi, hát ennyi. A fogra szükség van! Amitől el­képedtünk, az az, hogy a 13 ezer forintos számla mellé még egy 12 ezer forintosat is adott a doktor úr a lányunknak, hogy fizesse be, addig ugyanis hozzá sem kezdhet a fogsor rendbeté­teléhez. A 12 ezer forintos csekk a nagykamarási önkor­mányzat költségvetési elszámo­lási csekkje. Kérem szépen, hogy kerül a csizma az asztal­ra? Miért kell a fogorvos mellett még az önkormányzatnak is fi­zetni? - kérdezte az asszony, aki végső elkeseredésében ke­reste a Békés Megyei Hírlappal a kapcsolatot. Előtte futott né­hány „tiszteletkört” az illetéke­seknél. Beszélt a szociális bi­zottság elnökével, aki semmi­ről nem tudott. A helyi jegyző egy egészségügyi rendeletre hi­vatkozott. A nagykamarási asz- szony felhívta a társadalombiz­tosítás és a közigazgatási hiva­tal illetékesét is. Szerette volna megtudni, jogos-e az önkor­mányzat követelése a fogászati kezelésért. Érdemi választ nem kapott. Munkatársunk utánanézett, miről lehet szó. Elsőként a fog- szakorvostól, dr. Gubcsó Endré­től kaptunk választ.- A két csekk közül - amit a hölgy kapott — az egyik, a 13 ezer forintos, a fogtechnikus dí­ja, a másik, a 12 ezer forintos a fogorvosi munkadíj. Ez utóbbit az orvosi kamara állapította meg évekkel ezelőtt és Nagyka­marás változtatás nélkül fogad­ta el. Ezt azért az önkormány­zat számlájára kell a betegnek befizetnie, mert közalkalma­zott vagyok és a munkáltatóm az önkormányzat - lebbentette le a fátylat Gubcsó doktor a - mint kiderült - félreértésről. Ezt erősítette meg Nagyka­marás jegyzője is. Hoffmann Andrásné elmondta, hogy a szeptemberben megüresedett fogorvosi álláshelyet jelenleg a medgyesegyházi Gubcsó dok­tor látja el, közalkalmazottként végzi a tevékenységét. A fogor­vosi ellátásra Almáskamarás­sal és Lökösházával közösen írt ki pályázatot az önkormányzat. A fogászati térítési díjak fizeté­sével kapcsolatos teendőkről kormányhatározat rendelke­zik, melyről a rendelőben tájé­kozódhatnak az ügyfelek. E szerint vannak térítésmentes és térítésköteles fogászati szol­gáltatások, melyekről tételes kimutatás jelzi, hogy mi meny­nyibe kerül. Az orvos tájékoz­tatja a betegeket a kezelés költ­ségeiről. Mivel a doktor az ön- kormányzat alkalmazottja, így a bérével kapcsolatos kifizeté­sek is az önkormányzatot ter­helik. Azon fogászati szolgálta­tások költségei, amelyeket az egészségpénztár nem finanszí­roz, a kamarai ajánlás alapján, az önkormányzat bevételét ké­pezik. A befizetés formája más A fogorvosi szolgáltatási díjak elszámolásáról több települést is megkérdeztünk. Azokon a helyeken, ahol vállalkozásban működik a fogászat, ott az önkormányzat szerződést köt az orvossal, melyen belül a szolgáltatási díj- és költségelszámo­lás is a vállalkozó orvos feladatkörét képezi. Azokon a telepü­léseken, ahol közalkalmazotti viszony áll fenn az önkormány­zat és a fogorvos között, ott kétféle gyakorlat érvényesül. Van, ahol úgynevezett pénztáron kívüli pénzkezeléssel jogosítják fel a fogorvost, aid a rendelőben a fogtechnikusi díj mellett készpénzfizetési számlával számolja el az önkormányzatnak fizetendő díjat Másik lehetőség, amikor nem készpénzben ve­szi át az orvos a költséget, hanem csekken teljesítheti a befi­zetési kötelezettségét az ügyfél. A nagykamarásiak tehát nem vétettek a szabályok ellen, csupán az önkormányzatot érintő fogászati térítési díj befizetésének technikai formájában ez utóbbi megoldást alkalmazzák. HANGVERSENY, (mk) Vasárnap tartotta minősítő hangversenyét a békéscsabai Bartók Béla Vegyes Kar. A Vigadóban megrendezett hangversenyen a békéscsabai vegyes kar megkapta a Hangversenykórus cum laude címet, melyet a Kórusok Országos Tanácsa ítélt oda. A minősítő zsűri tagjai neves karnagyok voltak, a hangversenyen Rázga Józsefné vezényelt. Várfelújvtás A gyulai városvezetés egyeztető megbeszélést folytatott dr. Feld István kutatórégésszel és Szép­hegyi Lászlóval, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal dél-al­földi regionális irodájának veze­tő felügyelőjével a várfelújítás­ról. Az önkormányzat idegenfor­galmi bizottsága korábban felve­tette, szerinte nem készül el a felújítás a szerződésben megje­lölt határidőre. A két szakember megállapította, nagyobb határ­idő-módosítás nem szükséges. Az Országos Meteorológiai Inté­zet három hónapra előre szóló jelzése szerint várhatóan enyhe lesz a tél, így az időjárás nem akadályozza a további munkála­tokat Esetleg két héttel hosszab­bodik meg a felújított vár átadá­sának határideje - közölte teg­napi sajtótájékoztatóján dr. Perjési Klára polgármester, (ö) ft «

Next

/
Oldalképek
Tartalom