Békés Megyei Hírlap. 2004. július (59. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-29 / 176. szám

4. OLDAL — 2004. JÚLIUS 29., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP 1 Ésszerűség vagy kényszerűség? A kistelepülések egy része önállóságát félti a többcélú kistérségi társulástól A Körös-szögi kistérség 120 milliós pályázati igényt nyújtott be a Belügyminisztériumhoz, sikerült ugyanis megegyezniük az együttműködésben. A Körösvölgyi kerékpárutat már használják a kirándulók, közlekedők. D-FOTÓ: VERESS ERZSI A hazai közigazgatási reform részeként idén áprilisban jelent meg a többcélú kistérségi társulásokról szóló belügyminiszteri rendelet Ez­zel egyidejűleg hétmilliárdos pályázati alapot hoztak létre a megalakí­tandó társulások részére. Az elképzelés azonban nem mindenütt talált pozitív fogadtatásra, amit jól mutat, hogy a június 30-ai határidőig a kistérségeknek csak mintegy 40 százaléka nyújtotta be pályázatát Hogy közülük mennyien és mekkora összegű támogatást nyernek majd, az augusztus közepén derül ki. ugyanis megfelelő köztisztviselői ap­parátust igényel, aminek a későbbi fi­nanszírozása ma még nem látszik vilá­gosan. stb. -, amelyeken a feladatokat ezen­túl közösen oldják meg. A békési kistérség települései szin­tén a pályázat benyújtása mellett A KISTÉRSÉGI PÁLYÁZATOKRÓL BÉKÉS MEGYE Cl Mint ismeretes, a többcélú kistérségi társulások 20-120 millió forint közöt­ti összegekre pályázhattak, ehhez azonban három területen, legalább há­rom évre vállalniuk kellett az együtt­működést. Ezek a területek: az okta­tás-nevelés, az egészségügy és a köz- művelődés, a konkrét együttműködési területeket ezen belül ma­guk a kistérségek választ­hatták meg. A többcélú kistérségi társulások létrehozása — ahogyan ez néhány tele­pülés képviselő-testületei- nek e témában zajlott vitá­iból is kiderült -, sokak szemében a régi járási rendszer egyfajta újjáé­lesztését jelképezi, még akkor is, ha sok minden­ben eltér attól. A néhány száz lakosú kisközségek elsősorban önállóságukat féltik, s bevallottan csu­pán azért szavaztak a pályázat be­nyújtása mellett, mert így pénzhez jut­hat a kistérség. A Körös-szögi kistér­séghez tartozó, nyolcszáz lakosú Kar­dos polgármestere, Brlás János például úgy fogalmazott: nem igazán látja an­nak a lehetőségét, hogy ebből az át­szervezésből az egészen kicsi telepü­lések profitálni fognak. Amiben akar­tak, abban eddig is társultak a környe­ző településekkel. Példákat is sorolt er­re, nevezetesen a védőnői és a fogor­vosi ellátást a szomszédos Csaba- csüddel közösen oldják meg, iskoláju­kat Kondorossal közösen működtetik, Eltérő érdekek A vélemények összehangolása, a kompromisszumok ki­alakítása természetesen nem mindenütt sikerült. Különö­sen nehéz feladatot jelentett ez az átlagosnál több telepü­lést összefogó kistérségekben, amilyen például a Dél-bé­kési, mely három várost és tizenöt községet, illetve nagy­községet tömörít. Itt a települések érdekeit nem sikerült egyeztetni, így tehát a többcélú kistérségi társulás létre­jött ugyan, de támogatásra nem tudtak pályázatot benyúj­tani, mert nem sikerült megegyezni az együttműködés te­rületeiben. a háziorvosi ellátásban pedig Örmény- kúttal működnek együtt. A kardosi polgármester többféle aggályt is felve­tett a témában. Mint mondta, nem lát­ja azt, miként valósulhat meg a cél­ként meghirdetett költségkímélés. Az újfajta kistérségi együttműködés A felosztható belügyminisztériumi keret: 7 milliárd forint Igényelhető támogatás összege: 20-120 millió forint A magyarországi kistérségek száma: 169 Közülük a pályázatot benyújtók száma: 75 A 75 kistérséghez tartozó települések száma: 1564 Hasonló aggályok felmerültek a négyezer lakosú Békésszentandrás képviselő-testületének ülésén is. Itt vi­lágosan érződött az a törekvés, hogy csak azokat a területeket vonják be az együttműködésbe, amelyek problémásak, ami viszont helyben jól megoldott, az le­hetőleg maradjon „saját kézben”. így például a ható­sági igazgatás helyben tar­tását szorgalmazták, megfo­galmazva azt a félelmet is, hogy ha minden kis ügyin­tézés miatt a közeli városba (Szarvasra) kell majd bejár­niuk, az előbb-utóbb a vá­ros elszívó hatását is ered­ményezi majd, következés­képpen csökkenhet a lakosság száma. A Körös-szögi kistérség végül is 120 milliós pályázati igényt nyújtott be a Belügyminisztériumhoz, sikerült ugyanis megegyezniük azokban a te­rületekben — útügyi igazgatás, belső ellenőrzés, pedagógiai szakszolgálat döntöttek, mert ahogyan a nyolcszáz lakosú Hunya polgármestere, Hunya Tiborné fogalmazott: a mérleg a po­zitív oldalra billen. Bíznak ugyanis abban, hogy a feladatok megosztása magasabb színvonalú ellátást tesz le­hetővé. Bizonyos feladatokat eddig sem helyben oldottak meg - például az egészségügyi szakellátást koráb­ban is Gyomaendrőd biztosította szá­mukra -, a több pénz pedig minden bizonynyal a minőség emelését is je­lenti majd, amiből végeredményben az egészen kicsi települések is profi­tálnak. A vélemények tehát eltérőek, de alapvetően két táborra oszlottak a tele­pülésvezetők. Vannak, akik úgy vélik, a minisztérium társulásba kényszeríti őket annak érdekében, hogy pénzhez jussanak. Mások szerint a társulási együttműködés a jövő egyetlen lehet­séges útja, mely egyszerre költségkí­mélő, ugyanakkor magasabb minősé­gi szintet is biztosít. LIPTÁK JUDIT Megkérdeztük olvasóinkat Van-e igény a művészet iránt? Kolarovszky Zoltán, békéscsabai képzőművész, tanár:- Sajnos manapság - főleg a ke­reskedelmi festészetet - eluralja egyetlen kizárólagos esztétikai szempont: az eladhatóság. Nincs intézményesítve az értékes művé­szet iránti igény, s az arra történő nevelés. A művészetirányítást káosz, összevissza­ság jellemzi, de mondhatnám úgy is, hogy már leg­alább 15 éve a szó klasszikus értelmében vett mű­vészetirányítás nem is létezik. Annak érdekében, hogy valóban értékén tudják kezelni az emberek az igazi művészetet, túl kellene lépnünk a piac dik­tátumán, s ebben a sajtónak is igen nagy szerepe lehet. Bakó Gábor, szarvasi amatőr művész:- Úgy érzékelem, hogy a társa­dalom kevésbé képzett rétege egy­általán nem nyitott a művészetek felé, közömbösek az effajta értékek iránt. S mivel általában a hasonló képzettségű emberek társaságában mozognak, ez rendszerint nem is változik meg. Magyarországon ma az a jellemző, hogy a kom­mersz dolgokra rácsapnak az emberek, az igazi ér­ték mellett pedig elmennek. Ez jórészt azért is van így, mert a rádióban, televízióban, az újságokban kevés teret kap az értékes művészet. Kovácsáé Málint Mária, körös- tarcsai amatőr művész:- Azt hiszem, az embereknek egy nagyon szűk rétege, a módo­sabbak, gazdagabbak azok, akik jobban odafigyelnek a művészetre, s ők meg is engedhetik maguknak, hogy megvásároljanak egy-egy ké­pet. A művészet iránti igény azonban az egyszerű, falusi emberekben is megvan, csak közelebb kell hozni hozzájuk. Például Köröst'arcsáról is nehezen megy be valaki a megyeszékhelyre azért, hogy megnézzen egy kiállítást, de ha idehozzuk a tárla­tot, akkor eljön és megnézi. Görög Béía, vecsési amatőr festő­művész:- Olyan világot élünk, amikor a művészetekben lassan már sokkal fontosabb a jó menedzselés, mint az igazi tudás. Akinek megvannak a megfelelő csatornái, ismeretsége ahhoz, hogy jól eladja magát példá­ul a televízióban, vagy más médiában, az felkapott művésszé válik még akkor is, ha nem igazán alkot értékeset. Azok számára pedig, akik a festménye­ket megveszik, gyakran csak a név számít, nem a tartalom. A művészetből megélni nem könnyű fel­adat. LJ. D-FOTÓ! VERESS ERZSI Kishírek Békés megyéből BÉKÉSCSABA, (y) A menekülttábor lakói közül nyolcán bizonyítványt ve­hettek át arról, hogy elvégeztek egy 360 órás magyar nyelvtanfolyamot. A papírt Vozár Márton, a képzést bo­nyolító 1LS nyelviskola szakmai igaz­gatója adta át. BÉKÉSCSABA, (y) Hétfőn munkába állt az a 35 regisztrált munkanélküli, akit sikeres kistérségi pályázatnak kö­szönhetően foglalkoztatnak. A mun­kások, akik közül 12-en kizárólag Bé­késcsabán dolgoznak, közterületen parlagfüvet irtanak. DÉVAVÁNYA. (i) Dévaványa és az er­délyi Székelykeresztúr közel másfél évtizede ápol testvérvárosi kapcsola­tokat. A jó együttműködések a gyer­mekek csereüdültetésére is kiterjed­nek. Július 27-étől augusztus 3-áig több székelykeresztúri gyermek üdül Káptalanfüreden, a sárréti ifjúsági tá­borban a dévaványaiak vendégekét. A ványai gyermekek pedig augusztus 8- án utaznak Romániába. ELEK. (ke) A dr. Mester György Álta­lános Iskola három végzős diákja is átvehette idén „Az iskola legjobb ta­nulója” címet: Ramasz Beáta, Brindás Orsolya és Hoffmann György - tájé­koztatta lapunkat Lénárt Istvánná, az intézmény igazgatója. GYULA, (ö) Sportlétesítményeket avattak július 17-én Gyula németor­szági testvérvárosában, Ditzingenben. Az ünnepségsorozaton Gyulát Szil­ágyi László és Torma Béla, a képvise­lő-testület két tagja, s Zahorán Hilda, a polgármesteri hivatal osztályvezető­je képviselte. A Ditzingen városrész­ében, Hirschlandenben átadott sport- centrum tornacsarnokból és műfüves labdarúgó-pályákból áll. Két nap múl­va Ditzingenben vehették birtokukba a fiatalok a strandröplabda-pályákat, játszótereket, kerékpáros akadálypá­lyákat és ügyességi elemeket magá­ban foglaló szabadidőközpontot. HUNYA. (j) Megkezdődtek az au­gusztus 28-án megtartandó falunap szervezési és előkészítő munkálatai. A második alkalommal megrendezen­dő egész napos programban ezúttal is szeretnének széles kínálatot nyújtani valamennyi korosztálynak. KARDOS, (j) Nem tudják megépíteni a község külterületén, a 44-es út men­tén tervezett fedett buszvárókat, mi­vel a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács forráshiány miatt elutasította az önkormányzat e célból beadott pá­lyázatát. KONDOROS, (j) A budapesti székhe­lyű Mobilitás Egyesület 650 ezer fo­rintos pályázati támogatásával szer­vezte meg a közelmúltban a kondo- rosi általános iskola azt az egyhetes, drogprevenciós kortársképző tábort, melynek helyszínéül Szanazug szol­gált. MAGYARBÁNHEGYES. (1) A ma gyarbánhegyesi testületi ülésen fel­vetődött, hogy igény lenne a kábel­tévén fogható műsorcsatornák szá­mának növelésére és más típusú adásokra is. Emellett az internet- használat lehetőségéről is érdeklőd­tek az üzemeltetőtől. Mint kiderült, a lehetőség adott, ám több család jelentős díjhátralékot halmozott fel, így amíg a költségek nem rendeződ­nek, addig a fejlesztésekkel is vár­nak. MEDGYESBODZÁS. (ke) A telepü­lés utcáinak jelentős részén már elké­szült az útalap. Gábortelepen is meg­kezdődtek a munkálatok. Az önkor­mányzat azt kéri a lakosságtól, hogy aki teheti, minél előbb fizesse be az útépítési hozzájárulást, ami nagy se­gítség lenne a munkálatok folyamatos végzéséhez. MEDGYESEGYHÁZA. (ke) A Békés Megyei Területfejlesztési Tanács pá­lyázatán Medgyesegyháza önkor­mányzata 10 millió 50 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyert a központi orvosi ügyelet épüle­tének felújítására és műszerbeszer­zésre. Az összberuházás 12,5 millió forint, amihez 80 százalékos támoga­tást nyújt a tanács. MEZŐHEGYES. (1) A mezőhegyesi város- és környezetvédelmi egyesület gondozásában Mezőhegyesi Füzetek néven minden évben megjelentetnek egy kiadványt, melyek a város életé­ből merített témákat dolgoznak fel. Eddig 5 füzet látott napvilágot, mely érinti az itt élők történelmét, a volt cukorgyárat és a város templomait, hitéletét. Őszre újabb kiadványt ter­veznek, ami a temető megőrzésre ér­demes síremlékeit mutatja be. NAGYBÁNHEGYES. (1) A nagybán- hegyesi Vízszolgáltató Kft. kimutatása szerint 630 vízórával ellátott fogyasz­tási hely van a településen, melyből 488 lakás, illetve 14 közkifolyó folya­matos fogyasztóként működik. Fo­gyasztói leágazás meghibásodása ta­valy három volt, míg az elektromos rendszer miatt egy esetben kellett tíz percig üzemszünetet tartani. A télen egy vízóra fagyott szét, költsége a fo­gyasztót terheli. NAGYKAMARÁS. (1) Nagykamaráson az Informatikai és Hírközlési Miniszté­rium által az eMagyarország címen ki­írt sikeres pályázat eredményeként a művelődési házban nemrég üzembe helyeztek egy internetes számítógépet. A nyomtatóval, fénymásolóval ellátott eszközrendszert a lakosság, helyi vál­lalkozók is igénybe vehetik. SZARVAS, (j) Az 1991-ben alapított Nagycsaládosok Szarvasi Egyesületé­hez ma kilencven tagcsalád tartozik, akik az eltelt esztendők alatt egymást segítő közösséggé kovácsolódtak. A népes civil szervezethez nemcsak a szarvasi, hanem a békésszentandrási, csabacsüdi, örménykúti, kardosi és kondorosi családok is csatlakozhatnak. SZARVAS, (j) A 45. születésnapját ünneplő Tessedik Sámuel Kertbarát Kör ezen a nyáron is tevékenyen részt vesz a helyi rendezvények szervezé­sében és lebonyolításában. Legutóbb, a Körös-napok keretében több más helyi civil szervezet mellett saját standdal is bemutatkoztak a város la­kóinak, s finom zöldbablevessel kínál­ták a sátrukba látogató érdeklődőket. VÉGEGYHÁZA. (1) A végegyházi ál­talános iskolában az oktatáson kívül számos program szerveződik évről évre a diákok igényei alapján. Ered­ményesen működik a zeneiskolai képzés, a színjátszó csoport, illetve a nemrég alakult mazsorett és modern­táncos tagozat. Több éve külön angol nyelvi szakkörre is járhatnak a tanu­lók. A sport szakkörök közül kiemel­kednek a sakk, a futball és az önvé­delmi programok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom