Békés Megyei Hírlap. 2004. július (59. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-29 / 176. szám

2004. JÚLIUS 29., CSÜTÖRTÖK - 5. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP ELHUNYT TÓTH TIBOR, (ö) Az idén 35 éves Gyulai Nyári Művésztelep irányítója 1969-től 1983-ig Tóth Tibor festőművész volt, aki 81 évesen elhunyt. A gyulai művésztelep alapító tagjai nagyrészt a Budapest-rákosligeti Képzőművész Szakkör és Művé­szetbarát Körből kerültek ki, akik mesterüknek Tóth Tibort tekintették. Az ott kialakult szel­lemiséget hozták magukkal Gyu­lára a művészetbarát kör meg­szűnése után. A művésztelepet 1983-tól felváltva vezették az ala­pító tagok, az utóbbi években az irányítás Bodor Zoltán festőmű­vész és Rácz Katalin szobrász- művész nevéhez fűződik. TESTÜLETI ÜLÉS. (j) Ma 14.00 órától tartja soros, nyilvá­nos ülését a gyomaendrődi ön- kormányzat. A tanácskozáson többek között szó lesz a gyógy­szertárak ügyeleti rendjének mó­dosításáról, s kiválasztják a 2004. év II. félévében útalappal ellátan­dó húsz belterületi utcát is. BETÖRÉS, (ö) Július 26-ára virra­dóan Gyulán, a Kerecsényi utcai italkimérésben jártak ismeretlen tettesek. Az udvar felőli ajtó üvegét betörték, majd kinyitották az ajtót A kocsmában lévő játékgép alsó ré­szét kifeszítették és elvitték belőle a pénzt A pult mögül 5-6 doboz ciga­rettát loptak eL A rongálással meg­közelítően 40, a lopással 45 ezer fo­rint kárt okoztak az ismeretlen el­követők. ŐRIZETBE VETTÉK, (c) Lopás mi­att vette őrizetbe a Békéscsabai Rendőrkapitányság kedden este a 30 éves, megyeszékhelyi Sz. L.-t A fiatalembert a bíróság körözte. A BICIKLIS SÉRÜLT, (c) Békés csatján, az Illésházi utcában sze­mélygépkocsi és kerékpáros talál­kozott össze szerencsétlenül az úton. A balesetet a biciklis meg­úszta könnyű sérüléssel. ÜTKÖZTEK, (c) Szeghalom külte­rületén személygépkocsi és teher­autó ütközött össze tegnap. A bal­esetben ketten szenvedtek nyolc napon belül gyógyuló sérülést. Bé­késcsaba külterületén, a 44-es fő­úton szerdán szintén teherautó és személygépkocsi ment egymásba, és itt is ketten sérültek meg. TOLATÁS KÖZBEN, (c) Szegha­lom belterületén tegnap tolatás közben ütött el kerékpárost sze­mélyautó. A balesetben a biciklis könnyebben sérült meg. IDŐSEK KLUBJÁBÓL, (c) Békés csabán, a Lencsési úti idősek klub­jába hatoltak be szerdán hajnal­ban ismeretlenek. A tettesek vide­ót, kávéfőzőt és rádiósmagnót zsákmányoltak, összesen 80 ezer forint értékben. ELROBOGOTT, (c) A megyeszék­helyen, a Liszt Ferenc utcában egy nyitott műhelyben és lakásban járt hívatlan látogató tegnapra virradó­an. A tettes robogót, szerszámgé­peket és mobiltelefont vitt eL A kár 150 ezer forint ■ A dolgozók nem tehetnek a változó piacról (Folytatás az 1. oldalról) E döntés értelmében szűnt meg a tavasszal Békéscsabán a vízi szár­nyas feldolgozása, a beruházással megteremtettük két műszakban a csirke feldolgozását. Egyébként a csabai feldolgozót a korábbinál nagyobb arányban hagyták el a továbbfeldolgozott termékek, a gyár árbevétele az elmúlt eszten­dőben meghaladta a 12 milliárd forintot. S még valami: a csabai gyár dolgozóinak szakértelme, szorgalma, akarata, nyíltsága jobb, mint bármelyik hasonló üzemé. Ők nem tehetnek a kiala­kult gazdasági körülményekről, a változó piaci viszonyokról. A ma­gyar baromfiipar az EU- csatlakozás veszélyeztetettje lett.- Mi várható a közeljövőben a csabai feldolgozóval kapcsolat­ban?- A kormány döntésének elő­készítésében a Bábolna Rt. veze­tése részt vett, s azzal egyetért. A mintegy 1200 dolgozót foglalkoz­tató üzem privatizációjáról vagy bérbe adásáról lehet szó. Egyéb­ként mindkét megoldással kap­csolatban tárgyalásban vagyunk. A gyár térségében jelentős tradici­Minden évszázad hozott újdonságot A Bábolna Rt. halmozott árbevétele tavaly 80 milliárd forint volt. A cégcsoport továbbfeldolgozott termékeivel a hazai élel­miszerpiac 36 százalékát mondhatja magáénak, a naposcsirke egyharmada a bábolnai keltetőkből származik, a hazai takarmánykeverékek 32 százalékát az rt. keverői állítják elő. A Bábolna Rt. életében minden évszázad hozott újdonságot: a császár meghonosította a lótenyésztést, Burgert Róbert a baromfiágazatot helyezte előtérbe, Velez Zoltán a továbbfeldolgozott élelmiszerek arányának növelése mellett tört lándzsát. Velez Zoltán: „Egy év alatt Magyarorszá­gon 26 százalékkal csökkent a baromfihús fogyasztása.” d-fotó, veress erzsi onális termelői kör alakult ki, igaz, munkájukat a vegyes szín­vonal jellemzi.- Mikorra várható a csabai fel­dolgozó privatizálása? — Még ebben az évben, ezzel kapcsolatos végső döntést a Bá­bolna Rt. igazgatósága holnapi ülésén hozza meg — zárta Velez Zoltán. SZEKERES ANDRÁS Kellemetlenebb, mint a csípés Évek óta pereskednek a szúnyogirtás közbeszerzései körül Hosszú ideje végzik térségünkben a szervezett szúnyogirtást Azzal együtt azonban, hogy nyaranta kevesebbet vakaródzunk, a felszín alatt komoly küzdelmek zajlanak évről évre. Idén a közbeszerzések körül feltételezett visz- szásságok miatt már a legfelsőbb bíróságig ju­tott el az ügy, amelynek főszereplői a szúnyog- irtást összefogó gyomaendrődi önkormányzat, a közbeszerzési döntőbizottság és egy pályá­zó, a munkától rendre eleső Gergely Air Kft Békés megye A legfelsőbb bíróság nemrég végzést hozott a rend­kívül szövevényes téma tavalyi fordulójával kap­csolatban: kötelezte a Közbeszerzések Tanácsa ' közbeszerzési Döntőbizottságát a Gergely Air Kft. által kezdeményezett ügy újbóli kivizsgálására. Gergely Gábor, a velencei székhelyű, békéscsa­bai telephellyel is ren­delkező Gergely Air ve­zetője kereste meg la­punkat a közelmúlt­ban azzal, hogy szerin­te nincs minden rend­ben a megyei szúnyog­irtási munkák elosztá­sa körül. Mindehhez tudni szükséges, hogy a kilencvenes évek első felében a gyomaend­rődi önkormányzat lett a gesztora annak a szö­A másik fél nem beszél A gyomaendrődi önkormányzatot is megkerestük az ügyben, Dávid Imre polgármester - a pályáz­tató szervezet elnöke is - a jegyzőhöz irányított bennünket, aki a közbeszerzéseket levezényli. Dr. Csorba Csaba pedig csupán annyit mondott, hogy a közbeszerzéssel kapcsolatos eddigi min­den felvetést jogerősen az ő javukra bíráltak el. Amikor pedig megtudta, hogy az idei jogerős ha­tározat ellen is fellebbeztek a fővárosi bíróságnál, a jegyző úgy nyilatkozott: folyamatban lévő ügyet nem kommentálnak. amely szerintük papírokkal igazolhatóan rendre rosszabb és előnytelenebb ajánlatot ad konkuren­seiknél. Ráadásul, mint mondják, előfordult olyan is, hogy a nyertes nem rendelkezett szakhatósági engedéllyel. A gyomai önkormányzat vezette pá­lyáztató ekkor pótlásra szólította fel a győztest, de azt külön sérelmezik Gergelyék, hogy csak akkor, miután a konkurencia szóvá tette ezt a hiányossá­got. Arról nem is beszélve, hogy a közbeszerzési törvény szerint az ilyen hiány nem pótolható. A korábbi években fennállt az a gond is, hogy a nyer­tes cég tulajdonosi körébe tartozott az a vállalkozó, akit a Magyar Turizmus Rt. a minőségellenőrzés­sel, az elvégzett szúnyogirtási munkálatok igazolá­sával megbízott; ráadásul a pályázati véleménye­zésben is szerepet játózik. Végül az érintett kiszállt a cégből, de ott szerepét egy rokona vette át, vala­mint továbbra is szakértője maradt a sikeres vállal­kozásnak. Az idei pá­lyázatás azután külön­leges irányt vett Ger­gely Gábor szerint: a munkát három évre előre meghirdették, a konkurensek úgy gon­dolják, csakis a nehéz­ségek kiküszöbölése érdekében. A Gergely Airt egyébként többször ki­zárták a pályázatból. Különböző okok szere­vetkezésnek — a Kö­rös-völgyi Települések Regionális Szervezetének -, amely a helyi szúnyogirtásban jelentős szere­pet játszik. A települések önerejéből szervezi a munkát, amelyhez a Magyar Turizmus Rt. még további anyagi segítséget ad: a szervezet és az rt. fele-fele arányban járul hozzá költségekhez. Ösz- szefogva pályáztatják meg az repülős cégeket a megye mintegy 11 ezer hektárnyi területén elvég­zendő szúnyogirtásra. A Gergely Air vezetőjének az a problémája, hogy a nyertes évek óta egy Békés megyei kft., peltek az indoklásban: például, hogy nem rendelkeznek megfelelő referen­ciákkal az adott területre. A közbeszerzési döntőbi­zottság minden esetben a pályáztatóknak adott iga­zat, és jogerős határozatok is alátámasztják megtá­madott döntéseiket. A fővárosi bíróság azonban, amint fentebb írtunk róla, a tavalyi közbeszerzés újbóli kivizsgálására kötelezte a testületet, azzal az indoklással, hogy a felperes szerint a döntőbizott­ság korábbi határozata egy sor jogszabályba és elő­írásba ütközik. Az idei ügy pedig még egy alacso- nyabb szakaszban jár, _____________vanquk jános VÉ LEMÉNY BEDE ZSÓKA A csodatevő anyatej „A szoptatás képessége majdnem minden anya számára adott. Legnagyobbrészt rajtuk múlik, mennyire élnek ezzel a lehetőség­gel. Hogy megismerik a csodát, vagy sem” - vallotta egy védő né­ni, aki találkozik az édesanyákkal, kicsit részese a varázslatos anya és gyermeke között alakuló kapcsolatoknak. Világszerte augusztus első hetében ünnepük a szoptatás hetét, évről évre megteszik ezt megyénk áldozatkész védőnői is, a békés­csabai szolgálat szakemberei éppen holnap. A csecsemőtáplálásnak nincs olyan másik módja, amely megad­ná mindazt, amit a szoptatás bizto­sít az anya és gyermeke számára. A világ egyik legnagyobb szopta­tást segítő szervezete, a La Leche Liga International az Egyesült Álla­mokban alakult az ötvenes évek­ben. Édesanyák szervezték, akik saját tapasztalataik és tájékozódásuk hatására megtalálták a helyes irányt és más anyukákat is erre ösztönöztek. A La Leche Liga Ma­gyarország üzenegy éve segíti az édesanyákat. A szoptatásos anyai gondoskodás elégíti ki a legtermészetesebben és leghatékonyabban a csecsemő szükségleteit. A szoptató anya szervezete mindig alkal­mazkodik a csecsemő igényeihez. Képtelenség olyan mesterséges tápszert előállítani, amely hasonlóan értékes lenne, mint az anya­tej. Az édesanya tejétől nem alakulhat ki allergia, a csecsemő im­munrendszerét, ellenálló képességét viszont erősíti a betegségek­kel szemben. Aktív, harcra kész fehérvérsejteket tartalmaz, ezek védenek a kórokozók támadásaitól. Megfelelő mennyiségben szol­gáltatja a baba életműködéséhez szükséges hormonokat, hormon­szerű anyagokat és enzimeket. A szoptatás lelki, érzelmi hatása utánozhatatlan élmény. „Pár hónap múltán sajátos jelzéseket ad a baba az ebédidő elérkezésé- ről. Nyújtja kicsi kezét, bújik édesanyja ölébe, szemébe néz. Ez minden erőfeszítést megér.” A védőnők felvilágosító munkája pó- tolhatatlan, és csak érzelmekkel értékelhető igazán. ___________■ Ké peznék a parkolóőröket Középfokú végzettséggel lehet valaki ellenőr Egyetért Kozma János, a bé­késcsabai Vagyonkezelő Rt. ügyvezető igazgatója azzal a felvetéssel, hogy elismert kép­zéssel, iskolában oktassák a parkolóőri munkát A megye- székhelyen a fizető megálló­helyeket ellenőrzők középfo­kú végzettséggel rendelkez­nek. Békéscsaba A Magyar Parkolási Szövetség fel­vetése értelmében nem azonnal ültetnék iskolapadba az érintette­ket, de pár éven belül elindulna a képzés, mely révén reményeik szerint a fizetőparkolás társadal­mi megítélése is javulna.- Támogatjuk az ötletet, hi­szen a kommunikációs alapsza­bályokon túl technikai ismeretek­kel is tisztában kell lenniük az egyébként nap mint nap igen nagy nyomás alatt dolgozó kollé­gáinknak - fogalmazott Kozma János. Társaságuknál ritkán van üresedés, a közelmúltban is le­építés történt: július 1-jétől nyolc helyett hatan járják a békéscsa­bai fizető parkolókat. A létszám- csökkentést az indokolta, hogy ma már nem párban, s nem vide­okamerával, hanem digitális fényképezőgéppel dolgoznak kollégáik. A VAK Rt.-nél középfokú vég­zettséggel lehet valaki ellenőr egy felvételi elbeszélgetés után. Szük­ség van erkölcsi bizonyítványra, s először csak három hónap pró­baidőre veszik fel új kollégáikat. Néhányan reggel 8-tól 16 óráig, mások 11-től 18 óráig dolgoznak. Ellentétben a legtöbb magyaror­szági várossal, a csabai ellenőrök - Kozma János szavaival élve - messze nem minimálbért keres­nek, s egyéb juttatásokban is ré­szesülnek, sőt jutalom és üdülési csekk is jár nekik. Az ügyvezető igazgató elkép­zelhetőnek tartja, hogy akár anyagilag is támogatnák az érin­tettek képzését. Egyébiránt jelen­leg is többen tanulnak a társaság munkatársai közül. A FIZETÉS A HÓNAP VICCE. (Anonim) Zsolnán, a Jánosík-napokon A nők fele megy el mellrákszűrésre A Békés megyei képviselő-testület nemzeti és etnikai kisebb­ségi bizottságának küldöttsége július 30—31-én a Zsolna me­gyei önkormányzat meghívására Szlovákiába látogat gadja őket Milan Gavlak, a Zsolna megyei önkormányzat alelnöke. Hevesi József az utazás előtt el­mondta: abban szeretnének segíte­ni a Békés megyei szlovákságnak, hogy mind élőbb és szorosabb kap­csolata legyen az anyaországgal. Másrészt jelezte, hogy a zsolnaiak várhatóan szeptemberben látogat­nak Békésbe, amikor a szlovák anyanyelvi napokat rendezik meg a Körös-völgyben. __________ny.i. Parlagfűszedés virágért cserébe Aki gyanakszik, annak nem kell megvárnia a behívót A megyében eddig csupán Orosházán működött szervezetten mellrákszűrés. Augusztustól a békéscsabai és gyulai kórház­ban is munkába kezd a komplex mammográfiai központ. A meghívóleveleket már postázzák a 45—65 éves nőknek. Annak azonban, aki betegségre gyanakszik, nem kell megvárnia a hi­vatalos papírt. Békéscsaba Augusztustól már nemcsak az Orosházán és vonzáskörzeté­ben élő, 45-65 éves nőknek hoz meghívólevelet a postás, ha­nem a Békéscsabán, Gyulán és a környéken lakóknak is. Az ira­ton két időpont szerepel. A nők választhatnak, mikor veszik igénybe a szűrést. Ha egyik megadott időpont sem alkal­mas, akkor a feltüntetett telefon­számon másikat egyeztethet­nek. Az első lakossági behívólistát az ÁNTSZ már elkészítette és to­vábbította az Országos Egészség- biztosítási Pénztárhoz. Ott kiválo­gatják azokat, akiknél nem vé­gezhető el a vizsgálat. Akik két éven belül emlőszűrő vizsgála­ton, vagy emlőműtéten estek át, nem kapnak meghívó levelet. A papírt területi behívási ütemterv szerint juttatjuk el a nőkhöz — mondta dr. Klembucz Erzsébet szűrési koordinátor. A program megyei tapasztala­tai változóak. Az első szűrési cik­lusban a megyei megjelenési arány az országoshoz hasonlóan ötvenszázalékos volt. Akad vi­szont olyan település is, mint pél­dául Magyarbánhegyes és Nagybánhegyes, ahol a nők 86 százaléka elfogadta a meghívást. Pontos adat nem áll a szakembe­rek rendelkezésére. Sok asszony a magánorvosi rendelőben végez­teti el a vizsgálatot, erről pedig nincs jelentési kötelességük az or­vosoknak. A magánrendelőben végzett vizsgálat viszont nem té­rítésmentes. Annak, aki betegségre gya­nakszik, mert például csomót tapint a mellében, nem kell megvárnia a levelet. A háziorvo­sát vagy a nőgyógyászát felke­resve, időpont-egyeztetés után elvégzik a vizsgálatot. Az utazá­si költséget a társadalombiztosí­tó állja. FEKETE Q. KATA ______ Békés megye_______ Bék és és Zsolna megye tavaly nyáron létesített egymással test­vérmegyei kapcsolatot, melynek révén a civil, a kulturális, a gazda­sági és a nemzetiségi kapcsolato­kat szeretnék erősíteni. A Békés megyei küldöttségnek a nemzeti j és etnikai kisebbségi bizottság ré- 1 széről Tolnai Péter, dr. Kovács Bé- i la és Hevesi József a tagja. 1 A magyar delegáció a Zsolna me- ' gyében megrendezendő Jánoáík- i napokra érkezik északi szomszé- < dunkhoz, ahol többek között fo- 1 Parlagfű-mentesítési akciót szerveztek a napokban Nagybán- hegyesen, az akcióra felkérték a falu lakosságát Nagybángyegyes Az allergiát okozó növényt a piacté­ren gyűjtötték, ahol Papp László vi­rágkertész felajánlására minden 30 szálat tartalmazó fűkötegért egy- egy virágpalántát kaptak cserébe a szorgos kezű lakosok. Oravecz Má­tyás vállalkozó jóvoltából a legtöbb parlagfüvet gyűjtőket egy-egy tábla csokoládéval ajándékozták meg. A hasznos kezdeményezés végrehaj­tásában egyének és csapatok vetél­kedtek, s közülük főként a fiatalok jeleskedtek. Csoportban a Hitér Dorina, Hitér Tamás és Farkas Ger­gő 6-10 éves gyermekek csapata 4290 szál füvet gyűjtött össze, így ők lettek az elsők. A felnőttek közül a legtöbb növényt Fülöp Gabriella adta le. Az akció eredményeként többszáz egynyári virágpalánta ta­lált gazdára. __________________________(U A védőnők ré­szesei a varázs latos anya és gyermek közöt kapcsolatoknak

Next

/
Oldalképek
Tartalom