Békés Megyei Hírlap, 2004. június (59. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-22 / 144. szám

8. OLDAL G A Z D A S Á G I TÜKÖR 2004. Június 22., kedd Kevés a fizetés, sok a feladat Az unió legtöbb tagállamában jobban figyelne^^dolgozókra, mint Magyarországon Budapest Ha a fizetéseket nem is lehet egyik napról a másikra fel­emelni, sok minden mással ja­vítható az üzleti sikeresség vagy a munkahelyi hangulat A Hewitt Inside segítségével egy munkahelyi swotanalízist végeztünk, amelyből kiderül, milyen gyengeségei és erőssé­gei vannak a hazai cégeknek az EU „régi” és új tagállamai­hoz képest. A magyarországi vállalatoknál a fizetés egyáltalán nincs arányban az elvégzett munkával, a felvállalt felelősséggel, a felső vezetés pedig nem figyel a munkavállalók érde­keire, éppen ezért a legtöbb hazai cég képtelen legjobb emberei megtartására. Mindez az átlagos magyar vállalat „bűnei” közé tar­tozik - derül ki a Hewitt Inside Legjobb munkahely című fel­mérésének háttéranyagából. Az Az új EU-tagok közös gyengeségei (a problémát jelzők aránya, százalék) pénzügyi siker nem jelenik meg a dolgozók elismerésében javadalmazas nem áll aranyban a teljesitmennyel erkölcsileg nem ismerik el az elvégzett munkát nagy változtatásoknál nem kérik a munkatársak véleményét elemzésben 13 ország 196 vállala- zések, dicséretek hiánya, hiszen tának dolgozói véleményét dől- ez hosszú távon demoralizálhatja gozták fel. a leglelkesebb munkavállalót is. A Komoly veszélyek forrása lehet nyugati országokban az emberek a rossz fizetés, illetve a visszajel- jobban ki tudják használni képes­ségeiket a napi munkájuk során, mint Magyarországon, vagy a többi új EU-tagállamban. A ma­gyar munkavállalók túlképzett­nek tartják magukat, úgy érzik, végzettségükhöz képest alacso­nyabb szintű munkát végeznek. A jó felső vezető vagy felső ve­zetői csapat nem árt, ha tudja, mitől érzik magukat jobban vagy rosszabbul munkatársai a munkahelyükön. Míg a régi uniós dolgozók tisztában van­nak munkáltatójuk céljaival, ad­dig az újonnan érkezettek alig is­merik ezeket, Magyarországon pedig még az új EU-tagállam- okhoz képest is elmaradás van a munkahelyi kommunikáció te­rén. Információ hiányában ne­héz elvárni, hogy a dolgozók a stratégiai célok tudatában és ér­dekében végezzék napi munká­jukat. Mindez pedig azzal fenye­get, hogy nem tudnak hatéko­nyan, egymást erősítve dolgozni. KOCZÓ ILDIKÓ Felgyorsulnak a tőkepiaci perek Alaposabb előkészítés, szigorúbb menetrend a nehéz ügyekben Új, komplex szabályozást tervez a társasági jogi és tőkepiaci perek elbírálására az igazságügyi tárca. Ezekben kötelező len­ne a jogi képviselet, alaposabb az előkészítés, és szigorúbb a bizonyítási teher. Budapest Hitelgond az ÁPV üzletrészcégénél Budapest Bár a kormány június eleji hatá­rozatával döntött a működő me­zőgazdasági szövetkezetekben eddig megvett, mintegy 40 mil­liárd forint névértékű üzlet­rész értékesítéséről, a munkával megbízott ÁPV-s Szövetkezeti Üzletrész-hasznosító (Szövür) Kft. egyelőre nem tudja meg­kezdeni az eladásokat - közölte Nagy-Huszein Tibor, a kft. ügy­vezetője. Az állam mostanáig ezer szövetkezetben vásárolt üzletrészt, amelyek közül 550 működik. Az ügyvezető tájé­koztatása szerint további hete­ket, hónapokat vehet igénybe, amíg a kft. - miként a kormány- határozat is előírja - kiadhatja a kedvezményes értékesítésről és annak feltételeiről szóló közle­ményt. Mint ismert, az úgynevezett kívülállók és a nyugdíjas tagok tulajdonában lévő üzletrészek megvételét még az Orbán-kor- mány indította be a működő, il­letve a csőd, felszámolás és vég- elszámolás alatt lévő gazdasá­gokban. hazafi LÁSZLÓ Az általánostól eltérő, önálló per- típus lesz a jövőben a társasági jo­gi, tőkepiaci és pénzügyi szolgál­tatásokra vonatkozó peres jogvi­tákból. Legalábbis így tervezik a komplex, bonyolult megítélésű ügyekben a szakemberek. A ké­szülő cégjogi szabályozással fel­gyorsulnak majd a cégeljárások. Erre figyelemmel is fontos, hogy a komoly szakértelmet igénylő perek ne tartsanak évekig. A gyors, alapos elbíráláshoz fűződő gazdasági érdek megkívánja az üzleti élet szempontjából nagy je­lentőségű és speciális tudást igénylő esetek sajátos kezelését - mondta az elképzelésekről Gadó Gábor, az Igazságügyi Mi­nisztérium helyettes államtitkára. A polgári perrendtartás (Pp.) új fejezetébe tartoznának például a konszernjogi perek, az úgyneve­zett részvényesi osztálykeresetek vagy az értékpapírjogi, bankjogi, biztosítási tranzakciókkal, illetve a könyvvizsgálói működéssel összefüggő jogviták. A tervezett körben kötelező lenne a jogi képviselet. Különösen nagy gondot fordítanának a tár­gyalás megalapozására. Mód nyíl; na a per elektronikus úton történő előkészítésére, így a kereset vagy az ellenkérelem, a viszontkereset benyújtásában, a hiánypótlásban, a felek és a bíróság közötti kom­munikációban a számítógépé len­ne a főszerep. A tárgyalást - az alapos előkészítés végett - perfel­vételi tárgyalás előzné meg. A ter­vek szerint - a későbbi újabb, gyakran a per elhúzására irányuló lépéseket megelőzendő - eddig az időpontig terjeszthetnének be bi­zonyítási indítványt az érdekel­tek. így már a kezdet kezdetén pontosan kiderülhet: melyik fél mit akar, és azt mivel kívánja alá­támasztani. Ekkor döntene a bíró a bizonyítási indítványokról is, egyben - a felekkel, illetve az ügy­védekkel egyeztetve - meghatá­rozná a per menetrendjét. A hatá­lyos eljárási szabályokhoz képest szigorúbban érvényesülnének a bizonyítási teher és a mulasztás jogkövetkezményei. Jelenleg nemegyszer hossza­dalmas igazságügyi szakértői vizsgálatok lassítják a jogvitákat. A leendő pertípusjtan egy új, ta­nácsban eljáró társasági, tőkepia­ci jogi szakértői testület adna színvonalas és gyors szakvéle­ményt a bíróságnak. Ennek költ­ségeit - az elképzelések alapján - a közzétételi díj bizonyos hánya­dából fedezné az állam. A Pp. mó­dosítását igénylő tervezet párhu­zamosan készül majd az új társa­sági és cégjogi szabályozással. Az államtikár hangsúlyozta: a per- rendtartás kiegészítése nem kor­látozná a feleket, hogy választott bírósági eljárást kössenek ki az esetlegesen felmerülő jogvita el­bírálására. KENDE KATALIN Egy kis gondoskodást 3 év után is megérdemel SUZUKI 3 A négy éves, hazai modellekhez most ingyenes, műszaki vizsga előtti átvizsgálás és kedvezményes cserealkatrész* jár! Keresse föl május 17. és június 30. között márkaszervizét, és mi ingyenesen átvizs­gáljuk 4 éves, az első műszaki vizsga előtt álló hazai gyártású Suzukijét. A szerviz felméri a kötelezően vizsgálandó alkat­részek állapotát, ellenőrzi a motor- és a váltóolajszintet, valamint a hűtő- és szer- vofolyadékok szintjét, minőségét. Az átvizsgálás alapján kalkulációt készít Önnek a sikeres műszaki vizsgához szük­séges javítások alkatrész- és munka­költségéről. A mi autónk De ez még semmi! Akciónk ideje alatt ugyanis az alábbi alkatrészeket kedvezményesen vásárolhatja meg: • olajszűrő • légszűrőbetét • féktárcsa • első fékbetétek • hátsó kipufogók • első és hátsó lengéscsillapítók Egyeztessen időpontot márkaszervizével! •Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. a SUZUKI. Tudjuk, mi számít. Márkakereskedőink: Békéscsaba, SUZUKI ANKERS Szarvasi út 13. Tel.: 66-453-770 • Gyula. AFIT KFT. Csabai u. 9. Tel.: 66-362-887 • Szarvas, SZARVASI AUTÓCENTRUM KFT. Kazinczy u. 4. Tel.: 66-313-882 TŐZSDÉK, PIACOK, ÁRFOLYAMOK BOX MAX Euró/Ft Dollár/Ft Eu/Dollár * * t t * H 101,93 246,7465 255,11 210,90 1,209-0,01% -0,1036% 0,14% 1.15%-0,40% FTSE-100 (London) 4497,50 pont (-0,18) Xetra DAX (Frankfurt) 3989,31 pont (0,25) CAC-40 (Párizs) 3740,28 pont (-0,02) Arany (1 uncia) 394,90 USD (-0,20) Brent(1 hordó) 35.68 USD (-0,04) 17 óra 45 perckor leveti adatok GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő minimum maximum új előző TAKARMÁNYKUKORICA 2004. július 34100 45 500 35 200 35 200 2004. november 26100 32 020 26 710 26710 2004. december 26 500 32 000 27 000 27150 2005. március 27400 32 930 28450 28450 2005. május 30 850 43 000 29 600 29 600 TAKARMANYBUZA 2004. augusztus 22 200 32 200 22700 22 700 2004. szeptember 22 200 32430 22 500 22500 2004. december 23400 30 000 23500 23 500 TAKARMANYARPA 2004. augusztus 22 000 29 600 22 000 22 000 2004. szeptember 23 200 27 500 22400 22400 OLAJNAPRAFORGO 2004. október 48000 62 800 54 210 54 200 2004. november 54000 57 500 55700 55700 Forrás: Budapesti Árutőzsde ERŐSEBB FOGYASZTOVEDELEM A PSZÁF-nak a jövőben erősítenie kell a fogyasztóvédelmi területet - véli Marsi Erika, az intézmény új főigazgatója. Vé­leménye szerint a felügyelet a Baumag ügyében jogilag helyesen járt el, ám nem biztos, hogy mindent megtett a fi­gyelemfelkeltés érdekében. A főigazgató úgy látja: nem megfelelő a bankok devi­zahitelekkel kapcsolatos tájékoztatási gyakorlata. Gazdaság VÁLLALATOK ÉS TÁRSADALOM ÉS PIACOK KIEGÉSZÍTŐ TERVEK A SZTRÁDÁKHOZ Közel egymilliárd forintba kerül néhány autópálya korábbi ter­veinek szükségessé vált kiegé­szítése - tudta meg lapunk a Nemzeti Autópálya (NA) Rt.- nél. Az áttervezéseket az idén ja­nuár 1-jén hatályba lépett sztrá­datörvény, valamint a pályaszer­kezeteket érintő, néhány héttel később megjelent műszaki elő­írások indokolják. A sztrádatör­vény értelmében előírhatók a másodlagos nyersanyagok - el­sősorban pernye, kohászati sa­lak, bányameddők, építési és bontási hulladékok - felhaszná­lása az előzetes szakértői vizs­gálatok figyelembevételével, to­vábbá a hasznosításban érintet­tek gazdasági együttműködése esetén. MARADT AZ ALAPKAMAT Nem változtatott az irányadó ka­maton a monetáris tanács, így az 11,50 százalékon maradt. A döntéshez fűzött indoklásból ki­tűnik, hogy az óvatos jegybanki politika modellértékű lesz az el­következő időkben. Az MNB a külső és belső egyensúlyi hiá­nyosságok, illetve az infláció ve­szélyeire figyelmeztetett. A SZÁLLODAIPARBAN IS UTAZIK A MASPED RT. Az alaptevékenységnek számító szállítmányozás mellett a Mas- ped Rt. egyre nagyobb szerepet szán az idegenforgalmi ingatlan- fejlesztésnek. Érdekeltségei ré­vén a főváros mellett, a Balaton mindkét oldalán jelentős beru­házásokba kezdett. írásban is verhetetlen Budapest A Happy SMS 20 szolgáltatással még vonzóbbá teszi vadonatúj, június 1-jén bevezetett tarifacso­magját a Pannon GSM. A hívás­iránytól függetlenül egységes percdíjat kínáló Pannon Happy eleve kedvező üzenetküldési díjai az SMS 20 csomag megrendelé­sével még tovább csökkenthetők. A Pannon GSM azon ügyfelei számára dolgozta ki és vezette be június 1-jén a Pannon Happy kártyás tarifacsomagot, akik el­sősorban nem munka- vagy szó­rakoztató eszközként, hanem munkaidőn kívüli beszélgetésre kívánják használni mobiltelefon­jukat. Ezért aztán csúcsidőn kí­vül a hívások percdíja csupán bruttó 19 forint, és ugyaneny- nyiért lehet a Pannon Happy-ről bármely belföldi hálózatba SMS-t is küldeni. Június 15-től azonban még kedvezőbb áron küldhetik el szöveges üzeneteiket a Pannon GSM előfizetői, ha megrendelik a Happy SMS 20 szolgáltatást. A Happy SMS 20 szolgáltatás egy havonta egy alkalommal, bruttó 290 forintért igénybe ve­hető SMS-csomag, amely össze­gért összesen 20 üzenetet küld­hetnek el az ügyfelek a belföldi mobil- és vezetékes hálózatokba. Más megközelítésben a Happy SMS 20 szolgáltatással rendelke­ző ügyfelek havonta 20 db SMS-t bruttó 14,50 forintért küldhet­nek, így üzenetküldési díjaik 24 százalékkal csökkenthetők, a Az oldal a VILAGGAZDASAG alapján készült. A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP www.vg.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom