Békés Megyei Hírlap, 2004. május (59. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-14 / 112. szám

KÖRKÉP 2004. MÁJUS 14., PÉNTEK - 5. OLDAL SZIN-ES ELŐSELEJTEZŐ, (o) A békéscsabai ifjúsági ház ad otthont ma délután négytől a Szegedi Ifjúsági Napok (SZÍN) Békés megyei előselejtezőjének, amit Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata is támo­gat. A délutáni és az esti órák­ban 12 helyi amatőr zenekar lép fel, a belépés ingyenes. A han­gulatot a szegedi Sun City együt­tes fokozza. TÁBLAAVATÓ, (i) Jegyzett-e már villanyrészvényt? címmel emlékkiállítás nyílik az egykori Szeghalmi Villamosművek Rt. dokumentumaiból ma 11 órakor a szeghalmi Nagy Miklós Városi Könnytárban. A kiállítás meg­nyitóját követően a könyvtár ut­cai homlokzatán az egykor azon a helyen álló villanytelep emlé­kére táblát avatnak. NÓTASIKER. (o) A jaminai nyugdíjasklub vezetője, Buka Mihályné szabadidejében szíve­sen énekel. A napokban rendez­ték Szegeden, a Juhász Gyula művelődési központban a Régi nóta, híres nóta verseny orszá­gos döntőjét. A harmincnyolc versenyző közül második helye­zett lett Buka Mihályné. KONFERENCIA, (o) Együtt­működés, partnerség a kistér­ségben címmel rendez tanács­kozást civil szervezetek számá­ra május 18-án 9 órától a megyei művelődési központban a Kö­zösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete. A programban egye­bek mellett bemutatják a Körös- Sárréten zajló ProHálós kistérsé­gi projektet. i J|R KIÁLLÍTÁS, (o) Ma 16 órakor tárlat nyílik Békéscsabán a Jankay Galériában. A Robert Hammerstiel (Ausztria) képző­művész munkásságát bemutató kiállítást dr. Cs. Tóth János a Mó­ra Kiadó vezérigazgatója nyitja meg. A képzőművészeti tárlat megtekinthető június 14-éig. TINI LELKISEGÉLY, (y) A nemzetközi telefonos nap alkal­mából ma délután fél öttől este fél tízig, valamint holnap 14 és 19 óra között rendkívüli ügyele­tet tart az S.O.S Tini Telefonos Lelkisegély-szolgálat. A 447- 750-es szám ingyen hívható. Sőt, ebben az időszakban a fia­talok sms-t is küldhetnek a 30/537-2081-es telefonszámra. VILLANYOSZLOPNAK, (o) Egy villanyoszlopnak hajtott ne­ki egy kerékpáros tegnap dél­után Békéscsabán, az Orosházi úton. Lapzártánkkor még nem lehetett tudni, milyen mérték­ben sérült meg. Munkatársaink vonalban Megyénkben dolgozó munkatár­sainkat hírekkel, témajavasla­tokkal a következő telefonszá­mokon érhetik el olvasóink. Békés, Mezőberény és térsége Szerkesztő: Hartay Csaba Mobil: 30/976-7761 Elek, Medgyesegyháza és térsége Szerkesztő: Kovács Erika Mobil: 20/967-2017 Gyomaendrőd, Szarvas és térsége Szerkesztő: Krajcsovicsné Lipták Judit Mobil: 30/322-6454 Gyula Szerkesztő: Szőke Margit Mobil: 30/624-7967 Mezőhegyes, Mezőkovácsháza és térsége Szerkesztő: Czuthné Halasi Mária Mobil: 30/981-6480 Orosháza, Tótkomlós és térsége Szerkesztő: Csete Ilona Mobil: 20/592-3502 Sarkad és térsége Szerkesztő: Both Imre Mobil: 20/976-3619 Szeghalom és térsége Szerkesztő: Magyari Barna Mobil: 20/983-6955 MEGYEI A világszámokra vevő a közönség Állatkavalkádtól a levegő királyainak produkciójáig A tegnap esti nagy sikerű premierrel Békés­csabán megkezdte megyénkben szereplését Közép-Európa legnagyobb utazó cirkusza, a Magyar Nemzeti Cirkusz. Aki nem volt ott teg­nap, az sem marad le semmiről, ugyanis va­sárnapig több előadást tartanak, május 18— 19-én pedig Orosházán lépnek fel. Békéscsaba Fennállásának tizedik évfordulójára idén új műsorral rukkolt elő a Magyar Nemzeti Cir­kusz 70 tagú társulata. A tegnapi Hírlap-elő­adáson résztvevők meggyőződhettek arról, hogy felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt csodálatos élményt nyújt a változatos, sokszí­nű program. Az állatkavalkád figyelemremél­tó, akár az elefántot és a tevét, akár az arab te­livéreket vagy az impozáns holland friesen lo­vakat nézzük. A moszkvai Brusznyikin- csoport egyedülállóan a tripla szaltót is bemu­tatja a kupolában, valóban méltóan viselik a le­vegő királyai címet. Az idei monte-carlói cirkuszfesztiválon Ezüst- bohóc-nagydíjat érdemelt ki Richter Flórián lovasakrobatikai attrakciójával. Nos, ezt a szá­mot is láthatja a nagyérdemű, hasonlóan a kü­löndíjas Richter Edith kézegyensúlyozó produk­ciójához. A gyermekek kedvencei, a bohó­cok sem hiányozhatnak. Mimo és Christian megnevetteti a közönsé­get, akik jól szórakozhatnak a paj­kos kiskutyák játéka láttán is. A hangulatot emeli a cirkusz hercegének és hercegnőjének tör­ténete, a szépség akrobatikája a susogó, színes, zenés vízcseppek kíséretében. (Nem mellékesen héttagú fúvószenekar kíséri a mű­sort, Hetényi Kálmán vezetésé­vel). Richter József, Jászai Mari-díjas cirkuszigazgató hangsúlyozta: számos világszámmal ma délután 18 órakor, szombaton 15 és 18 óra­kor, vasárnap 15 órakor látható a Magyar Nemzeti Cirkusz 2 óra 20 perces műsora Békéscsabán, a vá­rosi sportcsarnokkal szemközti cirkusztéren. ny. l. Az első szám a gyerekek kedvencei, a bohócok voltak. d^otó: veress erzsi VÉLEMÉNY NIEDZIELSKY KATALIN Az érettség (i) főpróbája Szegény gyerekek! Alig lélegeztek fel egy kicsit, hogy megírták ma­gyarból és matematikából az írásbelit, készülhetnek a szóbelire. Mi­közben az oktatás irányítói már jó ideje a jövő évi, kétszintű érett­ségit, annak főpróbáját tervezik, s azt vitatják, könnyebb vagy ne­hezebb lesz-e a megmérettetés, a leginkább érintett korosztály egész mással van elfoglalva. Nehéz az, ami még előttük áll, könnyű viszont, amin már túlvannak. Aki vizsgadrukkban él, retteg, annak hiába magyarázzuk, hogy az érettségi nem olyan nagy dolog, ha vé­gig szorgalmasan tanult, készült, komoly baj nem történhet. Az ifjúságot az sem érdekli külö­nösebben, hogy minden órán, lecké­vel, vizsgával a tanár, az iskola, az egész oktatás is vizsgázik. S nem mindig a legjobban. A hagyományos érettségi helyett az új, közép- és emelt szintű bevezetése nem több technikai, módszertani változtatásnál. A lényeg mindig az volt, és az is marad, hogy az iskola mennyire képes korszerű, alkalmazható tudást adni ahhoz, hogy tanulói alkotó, hasznos, sikeres, boldog felnőttek le­hessenek majd a társadalmi élet bármely területén. Valamikor a ma­gyar iskolának rangja, jó híre volt messzi földön; hazánk lakosságának lélekszámához képest rengeteg tudóst, feltalálót, művészt adtunk a nagyvilágnak, akik megtanították, hol van ez a pici ország a térképen. Aztán a régi dicsőségből már nem lehetett megélni, váltani kellett (vol­na), s ez nem mindig sikerült. Sok iskolában sok pedagógus még min­dig a lexikális tudást, a tények, adatok puszta bemagolását, gépies fel­mondását kérik számon, ahelyett, hogy a lényeglátásra, az összefüggé­sek örömteli felismerésére vezetnék rá a diákjaikat. Ami régen jó, célra vezető módszer volt, az ma már kevés, haladni kell a korrí. Bármely vizsga, módosítás, változtatás, a hagyományos vagy az új érettségi is csak akkor ér valamit, ha a felnövekvő nemzedéket segíti, hogy aktív közreműködőként boldoguljon a tudásalapú tár­sadalomban. ■ Az oktatás is vizsgázik, s nem mindig a legjobban. Ésszel beszéljél, ne kavarjál! A főrabló hiába érkezett késsel, álarcban Rablás kísérlete, lopás és más bűncselekmény elkövetése mi­att folytat eljárást immár a békéscsabai városi bíróság a roma származású, orosházi R. Z. ellen. A tegnapi tárgyaláson tanú­kat hallgattak meg, akik közt akadt, aki a történtekre már egyáltalán nem emlékezett. Békéscsaba Haiangszentelés a nagytemplomban Először annak a rablási kísérlet­nek a részleteit próbálta kibogoz­ni dr. Virágné dr. Hajdúk Etelka bírói tanácsa, amelynek során R. Z. és eleddig ismeretlen társa 2002 januárjában megjelent egy Orosháza közeli tanyán, hogy on­nan különböző értékeket tulajdo­nítsanak el. Mint utóbb kiderült, előbb napközben próbálkoztak, de a fáskamrában nem találtak értékes holmit. Estefelé is vissza­mentek hát. Hiába öltött azonban maszkot, vitt magával nyomaté­kül egy majd 19 centi pengéjű kést is, a sértett lánya meghallot­ta, hogy idegenek érkeztek, a házból kiérkező sértett részéről pedig erős ellenállásba ütköztek. Nem nyugodtak ugyan bele a ku­darcba, de végül a dulakodás köz­beni kiabálás miatt elmenekül­tek. A tárgyaláson azonban na­gyobb figyelem előbb két lopásra koncentrálódott. Az első esetnél a helyi Béke téesz telepéről vittek el különböző locsolócsöveket, de ezeket hiába rakták le ismerőse­iknél (rokonaiknál?), R. Z. és két társa olyan feltűnően vitte az ut­cán a „árut”, hogy azt többen is észrevették és nyomban hívták a rendőrséget. Nem véletlenül kér­ték azonban egyesek a nyomozás során, hogy ne szembesítsék őket R. Z.-vel, ugyanis bosszúra szá­mítanak. A másik eset alumíni­umrácsok eltulajdonítására vo­natkozik. Mára azonban a vádlott mellett „a nem tudom”, „nem emléke­zem”, „nem jártam ott” formula lett jellemző a beidézett tanúk egyik-másikánál is. Végül emiatt rendelte a bírónő a harmadik vád­pontban tanúként megjelent, büntetett előéletű, négy iskolát végzett N. Zs.-t arra, hogy igaz­ságügyi orvos szakértők vizsgál­ják meg „tanúzási képességét”. Most ugyanis egy évvel ezelőtti tanúvallomása során tett saját aláírását sem ismerte meg a szin­tén roma, 26 éves fiatalember, mint ahogy arra sem emlékezett, hogy a vádlott korábban azt mondta neki: „ésszel beszéljél, ne kavarjál!” Különben N. Zs. na­gyon haragszik a vádlottra, mert az anyósával összeveszett és ott­hagyta, emiatt azonban - ahogy mondta -, nem tesz terhelő vallo­mást. Hogy mi is ez a harmadik vádpont R. Z. ellen? Erre egy má­sik tanú, N. M. világított rá el­mondások alapján a tegnapi tár­gyaláson. Egy alkalommal ugyan­is megjelent ittasan az udvarukon éjszaka a vádlott. Utóbb kiderült a nyomozás során, hogy bement a tanú velük szemben lévő „tesójához”, azt fogdosni kezdte, felhajtotta a szoknyáját, s eköz­ben önkielégítést végzett. Mire azonban a rokonság felfedezte a cselekményt, R. Z. már árkon- bokron túl volt. R. Z. most azt mondta, soha nem járt a szóban forgó házban és az anyja sem la­kott ott, mint ahogy azt állítják. A tárgyalást június 17-én foly­tatják. Akkorra elővezetnek a ha­tóság intézkedései nyomán az együttműködésre eddig nem sok hajlandóságot mutató személye­ket is. Áchim Erzsébet orgonaművész hangversenyével ma 19 órakor megkezdődik a VIII. Apor Vil- mos-emléknapok rendezvény- sorozata Gyulán. A belvárosi római katolikus nagytemplom, amely Nádi Boldogasszony kegytemplom, három új ha­ranggal gazdagodik. A feldíszí­tett harangokat szombaton 9 órakor fogadják a Bárdos híd­nál és kísérik a hívek a temp­lomhoz. A harangokat vasár­nap 10 órakor szenteli fel Erdő Péter bíboros, prímás, eszter- gom—budapesti érsek. Gyula A vasárnapi mise figyelemmel kö­vethető a templom oldalfalánál kivetítőn és a Karácsonyi János Katolikus Általános Iskolában is televízión. A misét a Gyula Tele­vízió egyenes adásban közvetíti. A feldíszített harangokat a Bárdos hídnál fogadják a hívek szómba­Varga Zoltán (Folytatás az 1. oldalról) A megyei közgyűlés elnöke ki­emelte, hogy mennyire fontos a fo­gadókészségre történő felkészülés, beleértve az önerőt is a kilobbizan­dó támogatási összegekbe. Egyéb­ként a kohéziós politika homlokte­ton 9 órakor és kísérik kerékpár­ral, autóval a Harruckem térre, ahol a templom bejáratánál lesz­nek a másnapi miséig. A temp­lomban szombaton 10 órától elő­adások hangzanak el az 1924-ben megrendezett III. Alföldi Katoli­kus Nagygyűlés emlékére. Elő­adást tart Gyulay Endre szeged— Csanádi megyés püspök, Nemes­hegyi Péter SJ, Bolberitz Pál pro­fesszor és Korzenszky Richárd O.S.B. Örök világosság címmel Apor Vilmos és Mindszenty Jó­zsef alakját megidéző előadást mutat be a Calliopé Diákszínpad 19 órától. Vasárnap 10 órakor kez­dődik a harangszentelési ünnepi szentmise a téren, majd a temp­lomban folytatódik, ahol Mind­szenty József emlékére táblát szentel fel Erdő Péter. A szentmi­sét Áchim Erzsébet kíséri orgo­nán, az Erkel Ferenc Vegyeskar Koloss István miséjét adja elő Bol- dog Apor Vilmosról. ____sz. m. Br üsszelben rébe a korábbi 10 programpontból hármat erősítettek fel: 1.2010-re az unió legyen a világ legjobb tudás­alapú gazdasága; 2. Csökkenjen a szegénység; 3. Kerüljön előtérbe a környezetvédelem és annak fenn­tarthatósága _________F.I. GY ULA, (ö) Május 15-én érkezik Gyulára a belvárosi római katolikus nagytemplom három új harangja, me­lyeket a Bárdos-hídnál fogadnak és a Harruckem térig kísérnek a hívek rendőri felvezetéssel. Ez idő alatt, 9- től 10 óráig forgalomkorlátozás lesz ezen az útszakaszon. Május 16-án szentelik a harangokat, emiatt a Harruckem teret lezárják a forgalom elől 7.30-tól várhatóan 13 óráig. GYULA, (ö) Gyulán, a Pándy Kálmán megyei kórházban május 12-én, Florence Nightingale születésnapján ünnepelték az ápolók nemzetközi napját. A kórházban 2000 óta minden évben Az év szakdolgozója kitünte­téssel jutalmaznak egy-egy, a munká­ját kiemelkedően végző ápolónőt és asszisztenst. Az ünnepség után ren­dezték meg az egészségügyi szakdol­gozók házi tudományos értekezletét, melyen előadások foglalkoztak a szakterület időszerű kérdéseivel. KONDOROS, (j) Ebben az eszten­dőben egymillió forintot különítettek el a települési költségvetésben lakos­sági járdaépítésre és felújításra Kon­doroson. Erre az összegre minden kondorosi lakos pályázhat, aki vállal­ja az ingatlanja előtti járdaszakasz kialakításához szükséges önerőt (méterenként ezer forintot). A pályá­zatokat május 31-éig lehet benyújta­ni a polgármesteri hivatal műszaki osztályán. KÖTEGYÁN. (b) Kötegyán önkor­mányzata az Informatikai és Hírköz­lési Minisztérium pályázatán több mint 1 millió 200 ezer forintot nyert a községi könyvtár eMagyarország ponttá fejlesztésére. Az érdeklődők a gépek telepítését követően óránként 100 forint plusz áfa egységáron internetezhetnek a községi könyvtár­ban. KUNÁGOTA. (1) Kunágotán a leg­utóbbi testületi ülésen elhangzott, hogy a hagyományoktól eltérően idén két községi rendezvény időpontja vál­tozik. Eszerint a falunapokat augusz­tus 14—15-én rendezik meg, melynek első napja a kulturális kikapcsolódás­ra, míg a második az ünnepi ülésre és sportprogramokra ad lehetőséget. A hagyományos lovasnapokat pedig jú­Kishírek Békés megyéből lius 31-én és augusztus 1-jén rende­zik meg. MAGYARDOMBEGYHÁZ. (1) A magyardombegyházi önkormányzat jelenleg 12 tartós munkanélkülinek biztosít 30 napra hatórás foglalkozta­tást. Az év további részében a köz­munkán alkalmazott létszám a költ­ségvetési keret függvénye. A dolgo­zók közül a nők az intézményeiméi a helyiségek meszelésével, a férfiak az utcai belvízelvezető árkok takarításá­val és fűnyírással foglalatoskodnak. MEZŐKOVÁCSHÁZA. (1) A melege dő nappalok a nyarat idézik, s az is- kolásolmak egyre többször jut eszébe a közeledő tanévzáró, a szünet. A vi­dám napokat előlegezik meg Mezőkovácsházán május 28-án a ta­nulóknak, amikor az iskola udvarán, a parkokban és játszótereken, vala­mint a rendőrségen akadályversenyt szerveznek a gyermeknap alkalmá­ból. A vetélkedő győzteseit apró aján­dékokkal jutalmazzák. SARKAD, (b) A képviselő-testület a belterületi, önkormányzati tulajdonú utakhoz tartozó hidak, nagyobb át­ereszek, egyéb műtárgyak vonatkozá­sában összeállítandó hídkataszter el­készíttetése érdekében az általános tartalék terhére 300 ezer forintos ala­pot különített el Sarkadon. ÖRMÉNYKÚT, (j) A Békés Megyei Területfejlesztési Tanács pályázatán a decentralizált célelőirányzatból sze­retne forráshoz jutni az önkormány­zat a településrendezési terv elkészí­téséhez. Az e célból benyújtott pályá­zatban bruttó hét és fél miihó forintot igényeltek. SARKAD, (b) A sarkadi képviselő- testület legutóbbi ülésén arról határo­zott, hogy A helyi önkormányzatok felhalmozási kiadásai körébe tartozó, költségvetési rendeletében szereplő beruházási, vagy felújítási támogatá­sok címmel, a Békés Megyei Terület- fejlesztési Tanács által meghirdetett pályázaton megméretik. Kedvező el­bírálás esetén a helyi általános isko­lák vizesblokk-felújítását végzik el. SZARVAS, (j) A szarvasi képviselő- testület döntést hozott arról, hogy a város részt vesz az Oktatási Miniszté­rium által kiírt SZAK 2004-es pályáza­ton. Ennek keretében a közoktatási intézmények fenntartói az óvodák, is­kolák és kollégiumok számára térítés- mentesen vehetnek igénybe szakértői munkát. SZARVAS, (j) A gombamérgezések veszélyének elkerülése érdekében Szarvas önkormányzata május 1. és november 30. között idén is gomba­vizsgáló szakellenőrt foglalkoztat a piac területén. A szakellenőr engedé­lyezi az étkezésre alkalmas, vadon termő gombák piaci árusítását, illetve ellenőrzi a lakosság saját fogyasztásra szedett gombáit. SZARVAS, (j) Immár negyedik alka­lommal rendezik meg május 15-én, szombaton a Szarvas és Nyíregyháza közötti emlékfutást. Mint ismeretes, Nyíregyháza alapításában a szarvasi­ak aktívan részt vettek, e rokoni kap­csolatok ápolását szolgálja az emlék­futás is, mely szombaton 14 órakor indul a Harruckern-szobortól. Az egy­mást váltó futók másnap dél körül ér­keznek meg Nyíregyházára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom