Békés Megyei Hírlap, 2004. május (59. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-10 / 108. szám
EletMód IFJÚSÁG Labdarúgás Idegenbeli győzelmével egy kis lépést tett a bentmaradá- sért az Előre FC. 13. oldal Kézilabda Hazai vereségével nehéz helyzetbe került a Békéscsabai ENK csapata. 14. oldal Rotary a fiatal tehetségekért Pörköltfőzőverseny és bűvészshow A tehetséges fiatalok támogatása mellett tette le a voksot a Békéscsabai Rotary-klub. A tagság ezekben a hetekben pörköltfőzőverseny, illetőleg bűvészshow megszervezésén munkálkodik. Békéscsaba A Rotary világszerte olyan üzletemberek, szakemberek szervezete, akik hisznek az emberbaráti segítség fontosságában. A csabai Rotary-klub korábbi akcióiról már beszámoltunk. Azóta, még a tavasszal Hódmezővásárhelyen, az ottani klub meghívására lépett fel az egyesült államokbeli Soldiers of Swing zenekar. A bevétel egy részéből, valamint a békéscsabai rotaristák farsangi mulatságán befolyt összegből 100—100 ezer forintban részesült a Szendrey-Karper László gitárzenekar kamaraegyüttes, Kisebbség és valamint a Lakótelepi Sportegyesület.- Tagságunk döntése alapján a jövőben kizárólag tehetséges csabai fiatalokat támogatunk, a rászorultság elve csak másodlagos szempont — szögezte le lapunknak dr. Huszár Ildikó, a klub elnöke. Segítségüket minden esetben pályázati úton lehet elnyerni, a kapcsolatot az ateam@mail.tiszanet.hu címen vehetjük fel a rotaristákkal. Mint megtudtuk, két rendezvényük lesz a közeljövőben. Pörköltfőzőversenyükre meghívják a közelmúltban alakult orosházi klub tagjait. A szervezők jóvoltából a Városházi Esték egyik felvonásának ők lesznek a házigazdái: erre nemzetközi bűvészshow-val készülnek. A művészek ingyen lépnek fel, a bevételt természetesen jótékony célra fordítják. P. R. nyelvoktatás Támogatták az óvodát és a napközit is Békés Megye Képviselő-testü- lete nemzeti és etnikai kisebbségi bizottsága május 5- én Lökösházán tartotta soros ülését. A településen két kisebbségi önkormányzat — román és cigány — is működik. Lökösháza Az ülés elején Germán Géza, Lökösháza polgármestere mutatta be a bizottsági tagoknak a vendéglátó települést, egyebek között szólt a foglalkoztatási helyzetről és az elmúlt évek fejlesztési, beruházási eredményeiről, majd a kisebbségi önkormányzatok vezetői kaptak szót.- Lökösházán 86 cigány származású ember él, akik többsége anyanyelvi szinten beszéli a roma nyelvet — mondta tájékoztatójában Jakab János, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke. A kisebbségi önkormányzat rendszeres havi támogatásban részesíti a roma középiskolásokat. Az elmúlt évben a hátrányos helyzetű cigány gyerekeket Télapó-csomaggal ajándékozták meg, támogatták az óvodát és a napközit. Ha egy roma családnak nagy gondot jelent a villany- számla kifizetése, ebben is próbálnak segíteni. A román kisebbségi önkormányzat ugyancsak főként a gyermekekre helyezi a hangsúlyt. Számos programot szerveztek számukra az elmúlt évben, így lesz ez idén is — adta hírül Szántó György elnök. Az ülésen beszámolt Dorkóné Nyári Ilona, a Lökösházi Általános Iskola igazgatóhelyettese is, aki a román nyelv oktatásáról adott tájékoztatót. Tolnai Péter, a kisebbségi bizottság elnöke kiemelte, hogy egyik kisebbségi önkormányzat sem vesz fel tiszteletdíjat, programjaikban kiemelt figyelmet fordítanak a felnövekvő generációkra. K. E. Valaha önkéntes segítők dajkálták a kicsiket A bölcsőde fennmaradásáért pályázati pénzből a megújulást is vállalták Nagyszénáson 1950- ben nyitották meg az idényjellegű bölcsődét a főként mező- gazdaságban dolgozó családok megsegítésére. Az intézmény 20 férőhellyel kezdte meg a működését egy átalakított családi házban. A gyermekek őrzésére önkéntes felügyelők vállalkoztak, de hét év elteltével már szakképzett dolgozók gondozták az apróságokat. 1968 óta 40 férőhellyel állandósították a bölcsődét. Nagyszénás A község környékén épülő ipari létesítmények új munkahelyeket biztosítottak a szé- násiaknak, a családok elköltöztek, a gyermeklétszám csökkent. A település önkormányzata az alacsony kihasználtság ellenére továbbra is működtette a bölcsődét a faluban.- Kétezerben életre hívták a gondozási központot, ide integrálták a legkisebbek ellátására hivatott bölcsődét. Azóta az alapellátáson túl szervezünk időszakos gyermekfelügyeletet, amikor a szülő - elfoglaltságának az idejére, néhány órára - kérheti gyermeke felügyeletét. Van játszócsoportunk a bölcsődéskorú gyerme[ Mindent a gyermekekért A nagyszénási bölcsődének terasza és játszóudvara is van. Három csoportszobában a játékok mennyisége és minősége optimálisan biztosítja a kisdedek egészséges fejlődését. A gyermekek nevelése, játéktevékenységük változatossága az évszakok változásaira és a gyermeki kíváncsiságra épül az életkori sajátosságok figyelembevételével, a gondozónők által készített fejlesztési terv alapján. kék és szüleik részére, ahol a kicsiket a szülőkkel együtt fogadja a bölcsőde - sorolta szolgáltatásaikat az intézményvezető. Nagy Attiláné a nehézségeikről így szólt: Példaértékű, ahogy a nagyszénási önkormányzat gondoskodik a legkisebbek ellátásáról. Évtizedek óta működtetnek bölcsődét a nagyközségben. Tavaly arra is futotta a költségvetésből, hogy felújítsák a létesítményt. DWTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET dolgozók részére szociális helységek kialakítását oldottuk meg. Az építkezés ideje alatt a bölcsődése- ket az óvodában helyeztük el. 2004 februárjában elkészült az épület, jelenleg a bölcsőde 30 férőhelyes, a gyerekekről küencen gondoskodCSETE ILONA- Fennmaradásunk érdekében 2003 végén felújításokra vállalkoztunk. A fenntartó, az önkormányzat pályázaton nyert pénzt az átalakításra. Ennek köszönhetően a HACCP-rendszemek megfelelő tálalókonyha, tejkonyha, valamint a nak. Iskolafejlesztést terveznek A gázközművagyon ellentétele- lis fejlesztése címmel kiírt pályázáséként kapott összeg egy ré- zaton. Kedvező elbírálás esetén szét felhasználva, öt százalék, - a helyi Arany János Általános azaz 10 millió forint saját erőt Iskola a hajdani Tisza-kastélyban biztosítva Geszt megméretik a székel — megtörténne az épület Magyar Terület- és Regionális állagmegóvása is. Ideális esetben Fejlesztési Hivatal által, a Regio- a közel 200 millió forintból el le- nális Operatív Program (ROP) ke- hetne végezni a tetőszerkezet tel- retében Óvodák és alapfokú okta- jes rekonstrukcióját és a nyílás- tási intézmények infrastrukturá- zárók cseréjét. _____________b.l Me zőkovácsházi sikerek Lelkesen készül a mezőkovácsházi általános iskola katasztrófa- védelmi csoportja a május 21-22- én megrendezendő országos versenyre. Az iskolában több mint tíz éve működik a katasztrófavédelmi szakkör, tagjai a területi és megyei versenyeken dobogós helyen végeztek. A nemrég Békésen megrendezett megyei vetélkedőn a 13 általános iskolás csapat közül a kovácsházi gyerekek az első helyezést érték el, ők képviselhetik Békés megyét Zánkán, a katasztrófavédelmi verseny országos megmérettetésén. Á csapat tagjai Farkas Tibor, Raczkó Edit, Heim Helga és Varga Bettina, akiket Domonkos Illésné tanárnő ké- szít fel a versenyre. __________jy Mi ért választaná a hosszabb utat... ...amikor létezik rövidebb is? Lakáshitelhez jutni gyorsan, zökkenőmentesen is lehet. Ha a Raiffeisen Bankot választja, a kedvező kamatozású hitel mellé korrekt, mindenre kiterjedő tájékoztatást is kap. így On a lehető leghamarabb eléri célját. Raiffeisen Lakáshitelek évi 3,95% kamattól* Plusz kezelési költség; deviza alapú hitel Raiffeisen BANK Békéscsaba, Andrássy úf 19. j (jj) 06-40-48-48-48 ! hitelek.raiffeisen.hu Másodszor nyerte el lapunk díját A szeghalmi Péter András gimnázium — dr. Nyéki Lajos tanár szervezésében — minden esztendőben megrendezi a Kovács János Országos Középiskolai Földrajzversenyt. Az idén minden eddiginél többen jelentkeztek a jeles megmérettetésre, amely sorrendben immár a tizenötödik volt. A verseny döntőjét a napokban tartották a Berettyó-parti középiskolában, s a hagyományokat folytatva megyénk legjobbját ismét lapunk díjazta. Szeghalom A Kovács János Országos Középiskolai Földrajzversenyre idén minden eddiginél többen jelentkeztek. A ország különböző vidékeiről 36 gimnázium 74 tanulója küldte el nevezését. Az írásbeli fordulót követően a legjobb húsz versenyző jutott be a szóbeli döntőbe. A szóbeli döntőbe jutott versenyzők neves szakemberek előtt csillogtatták meg tudásukat. A háromtagú zsűrit dr. Tóth József, a Pécsi Tudományegyetem professzora, dr. Rakonczai János, a Szegedi Tudományegyetem docense és Jenei Mária, a Szegedi Tudományegyetem tanársegédje, a szeghalmi gimnázium egykori diákja alkotta. A versenyt Tobak László, a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium tanulója nyerte meg, megelőzve a második helyezett Stocker Norbertét (szigetszent- miklósi Batthyány Kázmér Gimnázium és Kollégium) és a harmadik Sváb Norbertét (mátészalkai Esze Tamás Gimnázium). A döntőbe jutott másik két Békés megyei versenyző (mindketten szeghalmi Péter András gimnázium) közül Tóth Gábor a hatodik, Tiszai Vilmosba tizenegyedik helyen végzett. Ők lapunktól tárgy- jutalmat kaptak. A Békés Megyei Hírlap értékes pénzjutalmát a verseny győztese, Tobak László vehette át. Tobak László második alkalommal nyerte el lapunk pénzdíját, mivel az elmúlt évben szintén Békés megye legjobbja volt.- Tavaly a negyedik helyet sikerült megszereznem, s így lettem Békés megye legjobbja. Most azzal a céllal jöttem Szeghalomra, hogy az első három hely valamelyikét jó lenne megszerezni. Nagyon örülök, hogy sikerült megnyernem a versenyt - mondta érdeklődésünkre Tobak László. MAGYARI BARNA Csak küldje el vásárlása ossscfct cs dátumát SMS-fcen! n ki valami j°bb*l trilliót mi adunk ho**a Qt*eitu coop utalványt is nifjí