Békés Megyei Hírlap, 2004. május (59. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-10 / 108. szám

10. OLDAL - 2004. MÁJUS 10., HÉTFŐ SZOLGÁLTATÁS/HIRDETÉS Vonalban vagyunk. Ezeken a hasábokon naponta igyekszünk olyan kérdésekre válaszolni, tanácsot adni, amelyek közérdeklődésre tarthat­nak számot. Kérdéseiket, észrevételeiket, panaszukat rögzíti a 66/527-207-es telefonkészülék. Hétfőtől csütörtökig 14—17, pénteken 14—16 óra között munkatársunk várja a hívásokat. Meddig kell gyerektartást fizetni? Olvasónknak egy futó kalandból született gyermeke 1984-ben. Ed­dig fizetett gyerektartást, de úgy tudja, hogy ha a gyermek abba­hagyja a tanulmányait, akkor nem kell tovább utalnia a pénzt. Mint megtudtuk, mindkét fél megkapja írásban is a bírósági tár­gyalás után kihirdetett határozatot, hogy a fizetés hány százaléka illeti meg a gyermeket nevelő szülőt. Ha valaki nem találja a határozatot, felkeresheti bérszámfejtőjét, aki rendelkezik egy másolattal a hatá­rozatról, hiszen az alapján utalják az összeget a kedvezményezett­nek. A bérszámfejtő nevét - ha dolgozik a fizető fél - a munkahe­lyén, ha már _____________ ny ugdíjas, a nyugdíjbiztosí­tási igazgatóság­nál kérdezheti meg. Az esetek többségében a gyerek 18 éves koráig fizetnek gye­rektartást. Ha a gyerek továbbta­nul, a gyerektartás is tovább jár, ezt azonban a nevelőszülőnek kell be­jelentenie a bíróságon. Arról is szá­mot kell adnia, ha a gyerek 16 éves kora után kimarad az iskolából és dolgozni kezd, ugyanis erre az idő­re már nem jár a gyerektartás. A bíróság többnyire a külön élő szülő fizetésének 15-25 szá­zalékában állapíthatja meg a gye­rektartás összeget, ha a felek nem egyeznek meg állandó összeg­ben. Mindkét összegen lehet vál­toztatni. Ha az egyik szülőnek tu­domására jut, hogy a külön élőnek emelke­dett a jövedel­me, kérheti a bí­róságot a maga­sabb gyermek- tartási díj megállapítására. Ha a külön élőnek csökken, esetleg megszűnik a jövedelme, alacso­nyabb összeget fizethet, ha a ha­tóság úgy dönt. Lapunk terjesztésével kapcsolatos gondjaikkal hívják ingyenes, zöld számunkat: 06/80/922-012. ____________Olvasóink írják____________ Ve ndégek az általános iskolában A békéscsabai Savio Szent Do­monkos Katolikus Általános Is­kola vendégei voltak az erdélyi Borzont település Gál Tamás Általános Iskola tanárai és di­ákjai április 16-22-éig. Ellátá­sukról a békéscsabai tanulók családjai gondoskodtak. Ittlét­ük alatt a diákok saját évfolya­muknak megfelelő osztályok­ban tanultak, a felnőttek pedig kollégáknál hospitáltak. Szabadidőben és hét végén változatos programokkal igyekeztek a vendéglátók színesebbé tenni ittlétüket. Meglátogatták az ópusztaszeri emlékparkot, a Parlamentet, az Erkel Színházban megtekintették a János vitéz című elő­adást, ellátogattak a budapesti állatkertbe, ahol ,,Bömbi-simogatás” is volt. A békéscsabai uszodát is kipróbálták, s természetesen a városnézés sem maradhatott ki, Mészáros Zsuzsa vezetésével. Utol­só napon délután a Csaba Center megtekintése, majd egy mozielőadás volt a program. Eljutottak a Jézus Szíve templomba és a szabadkígyósi kastélyba is. A találkozó végén egy nagyszabású kerti ünnepség, vacsorával egybeköt­ve, tette emlékezetessé az együttlétet, ahol a békés­csabai diákok is keresztmetszetét mutatták be tudá­suknak. Április 22-én késő este utaztak haza a vendégek Borzontra. A Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola tantestületex Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők elő­zetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Uccu neki a vásárba... A rövidítések jelentése: oák = országos állat- és kirakodóvásár, ok = országos kirakodóvásár, oá = országos állatvásár; av = autó­vásár, mgv = munkagépvásár. Május 11.: Zalaegerszeg - oák. Május 12.: Csorna - ok. Május 13.: Mezőkövesd — oá. Május 15.: Kecskemét — ok; Kecskemét — av. Május 16.: Albertirsa, Duna- földvár, Heves, Mórahalom, Pécs, Szászvár, Tiszakécske — oák; He­ves, Szászvár — mgv; Kecskemét — ok; Kecskemét, Pécs, Szászvár — ay (Összeállításunk a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján készült. Az esetleges változtatá­sokért felelősséget nem vállalha­tunk.) Lottószámok Ötöslottó: 2,18, 32, 55, 59. Jokerszám: 670664. * Hatoslottó: 4, 6, 16, 22, 24, 38. Pótszám: 36. Anyakönyvi hírek GYOMAEND- RŐD Anyakönyvi hír nem érkezett. SZEGHALOM Születések: Hajdú Tibor és Krecsmárk Judit leánya Dóra, Csák Gyula és Pocsalyi Andrea leánya Jázmin Andrea. Programok BÉKÉSCSABA. Center Mozi. 15.30, 17.45, 20.00-kor: Az 50 első randi (m. b., sz„ amerikai film) * 16.45, 18.15-kor: Hideghegy (amerikai film) * 18.30-kor: Starsky és Hutch (amerikai film) * 14.30, 16.30, 21.00-kor: Élete­ken át (amerikai film) * 15.00, 19.30, 21.15-kor: Vodka lemon (francia-olasz-svéd-örmény film) * 16.00, 20.30-kor: Oké (dán film). OROSHÁZA. Apolló Mozi. 17.45-kor: Rap, revü, Rómeó (magyar film) * 20.00-kor: VAS (am. film). PÓSTELEK. Autós Mozi. 21.00- kor: Doktor szöszi 2. (m. b., sz., am. fűm). SZARVAS. Turul Mozi. 20.00- kor: Az utolsó szamuráj (am.—japán film). Telefondoktor A család nemzetközi napja címmel kaphatnak tájékoztatást a telefondoktortól május 16-áig a 441-308 vagy a 540-690-es telefonszámon, amely éjjel­nappal hívható. Be (le) léptünk! A MELÓ-Diák Békéscsaba Iskolai Szövetkezet - névváltozást kővetően Viharsarki Diák Iskolai Szövetkezet - ezúton meghívja tagjait 2004.05.26-án 16 órakor tartandó évi rendes közgyűlésére, melynek helye: Békéscsaba, Árpád sor 2/7. Napirendi pontok: 1. Alapszabály módosítása, tekintettel az alaptőke módosítására. 2. Az igazgatóság beszámolója a szövet­kezet 2003. évi gazdálkodásáról, a 2003. évi mérleg, eredménykimutatás és eredményfelosztási javaslat előter­jesztése. 3. A felügyelő bizottság beszámolója az igazgatóság 2003. évi beszámolójáról, a mérlrgről, az eredménykimutatásról és az eredményfelosztási javaslatról. 4. Könyvvizsgálói jelentés ismertetése. 5. A szövetkezet 2003. évi mérlegének és eredménykimutatásának megállapítása, döntés az eredményfelosztásról. 6. Döntés az iskolai szövetkezet 2004. évi üzleti és jövedelemfelosztási tervéről. 7. Igazgatósági tag és igazgatóság elnöké­nek megválasztása. 8. Egyebek. A határozatképtelenség miatt megismételt közgyűlést 2004. 05. 26-án 16.15 órakor az eredeti közgyűlés helyén tartjuk válto­zatlan napirendi pontokkal. Felhívjuk a tagság figyelmét, hogy a megismételt köz­gyűlés az eredeti napirendi pontok vonat­kozásában a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes. .206783■ A szövetkezet igazgatósága INGATLAN S BÉKÉSCSABA, Űr u.-ban a piachoz közel, 2 szobás, egyedis lakás eladó. (66) 322-132. •o«66­BERTÓTHY udvari, I. em.-i lakás eladó. Érd.: (30) 978-7395, (30) 353-3060. *06729* KAZINCZY-ltp.-en 2 szobás egyedis, III. emele­ti lakás eladó. (20) 548-2838. •06865* KECSEGÉSZUGON vízparti horgásztelek, hor­gászjoggal eladó. (30) 3388-218. ______________________• 04457* BÉ RLEMÉNY BÉKÉSCSABA kertes háznál, raktárnak is meg­felelő garázsok kiadók. (30) 233-5820. •06727* BÉLMEGYEREN 320 m:-es üzemépület fő­út mellett eladó, vagy hosszú távra kiadó. Érdeklődni: (66) 441-289-es telefonszá- mon. »06540* HIDEGRAKTÁR őrzött helyen 480 nf-es és szín, részben vagy egészben kiadó akár napokra is. (669 446-836, (30) 9381-681. *01702* KIADÓ 20 m!-es iroda, 50 m!-es, 100 m!-es és 300 m!-es üzlethelyiség, raktár Békéscsabán a Kétegyházi úti kereskedő udvarban. Telefon: (30) 915-4732. •06635* 1100 m'-es, ÜZEMÉPÜLETNEK vagy raktárnak hasznosítható épület, teljes infrastruktúrával, őrzött ipartelepen hosszútávra bérbe adó. Cím: Békéscsaba, Csorvási út 15. Tel: (66) 441-289. *06540* JÁRMŰ KIPUFOGÓ-SZAKSZERVIZ, -JAVÍTÁS, -GYÁRTÁS, -CSERE. GYULA, Dobozi űt 28. Tel.; (66) 463*755, (30) 9589-429. | 10 éve a kipufogójavításban! | AUTÓÜVEG-ELADÁS, -BESZERELÉS. (66) 450- 358. »04331* FIAT BRAVA 1.6 5X16V 4,5 éves, klímával, ABS- szel, stb.-vel eladó. (30) 598-1630. *06806* KIPUFOGÓ GYORSSZERVIZ, JAVÍTÁS, CSERE. | BÉKÉSCSABA, Mogyoró u. 7. (Dobozi út - Eiffel toronynál jobbra, 50 m-re) Tel.: (661430-589, (30) 2282447. | GÉPJÁRMŰ-VILLAMOSSÁGI É5 AUTÓJAVÍTÁS SZEMÉLYGÉPKOCSIKAT 7-től 17 éves korig vá­sárolunk készpénzért. Tel.: 06-20/9834-198. •85663* VW PASSAT kombi 1.9 TDi, 1999-es, 110 LE, nagyon felszerelve eladó. (30) 4022-434 _____________________________________________________*06677* GÉP VASVÁZAS szín 10 x 10 x 2,9 m és 6 x 2 x 2,2 ni­es hőszigetelt konténer eladó. (30) 9381-681. •0.3303* MEZŐGAZDASÁG DINNYÉSEK figyelmébe! Fém kiskonténerek el­adók. Raklapméret. (30) 9381-681. _____________________________________________________*03303* SZOLGÁLTATÁS DUGULASELHARITAS 30% KEDVEZMÉNNYEL! Telefon: (66) 464-5/6,06 (30) 555-1090. A MEGYE EGÉSZ TERÜLETÉN. ; Hét végi ügyelet: 06 (30) 555-1090./ S REDŐNY, napellenző! (30) 232-9162. •79353* a REDŐNY, szalagfüggöny! (66) 389-784. *79353* AKCIÓ a Repcsi Tüzépen! Cement 1840 Ft/q, pala 860 Ft/db. Békéscsabán a Gyulai úti kör­forgalomnál. 06 (30) 9384-417,66/440-609. *06430* DUGULÁSELHÁRÍTÁS. (66) 435-439. •04223* ÉUE MEG frissítő masszázsom harmóniáját. (20) 486-5720. •06355* GALVANIZÁLT trapézlemez különböző színben, méretben, tető, garázs, szín, kerítés készítésé­hez megrendelhető. (30) 403-3178. •04471* a REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, heveder­zár. Tel.: (66) 480-198. *81829* REDŐNY-, reluxa-, szalagfüggöny-készítés, ja­vítás. (66) 454-171. *03327* REDŐNYÖK készítése, javítása 3 nap alatt, 4200 Ft-tól. Tel: (30) 9837-257. •04476* ÜVEG, polikarbonát, lakatosmunka. (66) 446- 515. *04459* _________OKTATÁS_________ EU PÁLYÁZATKÉSZÍTŐ tanfolyam indul május 11.-én. Jelentkezést még korlátozott számban elfogadunk. (70) 519-1609, OKÉV 0520503 *06870* TANFOLYAMI KÍNÁLAT 0KJ*s képzések ABC ELADÓ 05.14. KERESKEDŐ BOLTVEZETŐ tandíjmentes os. i6. NYELVTANFOLYAMOK FOLYAMATOSAN. OKÉV 07-0065-02, FAT 0010. IL~--------Jelentkezni: I ISII KIT Kft., B. Békéscsaba, Andrássy út 6. U/M (68) 446-243,06 (20) 3528-369. ______ÁLLÁSIJÁNÁL______ AD ATBÁZIS bővítése céljából várjuk mérnökök, közgazdászok, gyakorlott szakemberek jelent­kezését. Idegen nyelv ismerettel és anélkül is. Jelentkezés: (52) 532-020 vagy debre- cen@trenkwalder.com •06877* AKAR ÖN Európában keresni? Jelentkezni: (30) 595-9970. •06875* BÉKÉS MEGYE településeiről lakásbiztosítások kötéséhez képviselőket keresünk. Jelentkezni: (30) 595-9970. •06875* ÉLELMISZER-eladót felveszünk Békéscsabán. Érd.: (30) 978-7395. •06728* ESZTERGÁLYOS, marós, köszörűs munkaválla­lókat azonnali kezdéssel felveszek, békéscsa­bai munkavégzésre, bérlettámogatás van. Ér­deklődni: (30) 343-7577. •06877* IRODA takarítására napi két órában takarítót alkalmazok Békéscsabán. Nyugdíjasok je­lentkezését is várom. Érd.: 06-30/9258- 991. *06715* KIEMELKEDŐ vállalkozási lehetőség! Vendég­látóhelyi élelmiszer-automaták és exkluzív ter­mékeik kizárólagos hazai forgalmazója keres alvállalkozókat az ország minden részéről. Kis befektetés, biztonságos megtérülés, könnyű munka! Tel.: 1/238-0772, 1-349-8789, 1- 239-6844 Radnai Balázs. *06672* TAVASZI LOCSOLÓTÖMLŐ­AKCIÓ a P.Z.S. Vállalkozásnál májusban. Csavarodásmentes, minőségi TOBBY NTStömlők j ,ÍÍl)+ áfa áron/ mar^ P.Z.S., Békéscsaba, Péki u. 9. Tel.: (66) 453-640. PÉNZÜGYI területen szerzett tapasztalattal, minimum érettségivel rendelkező agilis mun­katársakat keresünk magas kereseti lehető­séggel. Előzetes időpont egyeztetés (70) 316- 1388 telefonszámon. Saját gépjármű előnyt jelent. *06880­SZGK.-val rendelkező munkatársakat kere­sünk. Fizetés: 25 E Ft/hét + üzemanyag-térí­tés. Érd.: munkaidőben 10 -18 óráig 06 (70) 583-2959. •04499* VEGYÉSZ szakmunkást, vegyész technikust ke­resünk gyógyszergyártó területre, budapesti munkahelyre. Szállást, hazautazást biztosí­tunk! Telefon: 06-1/351-3552. •06660­140 000 Ft! CÉGKÉPVISELŐKET keresünk érté­kesítési tapasztalattal. Jelentkezés önéletrajz­zal. (20) 915-9158. *06500* PÉNZPIAC INGYENES hitelügyintézés bármilyen célra. (30) 6393-752. •06669* SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ személyi köl­csön nettó 50 000 Ft jövedelemtől. (30) 302-7810 *06781* __________VEGYES__________ HU LLADÉK VASAT, színesfémet, erőgépet és roncs teherautókat veszek. Házhoz megyek, helyszínen fizetek. Tel.: 06/30/232-9515 •04427* HULLADÉK VASAT vásárolok nagyobb mennyi­ségben is, magas áron. 30/426-0146, 72/374-292 •06467* SERTÉSTELEP Békés megyében sürgősen el­adó. Tel.: (30) 9384-417. *05066* TŰZIFA akció máj. 15-ig! 9-12.500 Ft/m3 vág­va, ingyen szállítással. 06/70/576-4638 *04427 Azapróhircbísek szövegét minden esetben a HHtmó üemBNKrtL kapjuk. Eért a ab­ban FOGLALTAKÉRT A KIADÓ SBttSLtEN ANYAG/, IUm JOGI FELELŐSSÉGET NSW VÁLLAL! hajnali kézbesitéiére MLXKATÁRSAKATKERE5ÜXK. Olyan korán kelő, pontos, megbízható jelentkezőket várunk, akik Jeleníteni lehel a Békés Megyei Hírlap ügynökségén hétköznapokon a 06 (70) 384-9116-os telefonszámon. FELHÍVÁS! ü Gsöbat Softool Sgépe! Érdeklődj a 06 (20) 412-1070-es telefonszámon! Fődíj egy luxus hétvége a Neckermannal! Jelentkezési határidő: május 15. CSABAI SÖRFESZTIVÁL, 2004. május 27-31. Békés Megyei Hírlap Kiadja a NÉPÚJSÁG Kft. Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes: NIEDZIELSKY KATALIN Ügyvezető igazgató: DR. TÓTH MIKLÓS Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4., levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefon: központ (66) 527-200. sportrovat (66) 527-247 Telefax: szerkesztőség (66) 527-231, kiadó (66) 527-201 E-mail cím: szerk.bekes@axels.hu, Készült: Szilády Nyomda Kft., 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: (76) 481-401 Telefax: (76) 481-204 Felelős vezető: BOROS GÁBOR ISSN szám: HU ISSN 12151068 Az előfizetői példányok kézbesítését a Népújság Kft. terjesztőhálózata végzi, az árusítás a „KÖRÖSHÍR" Kft. regio­nális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: LESZKÓ TAMÁS terjesztésvezető Telefon: (66) 527-217 Telefax: (66) 527-221 Előfizetés a kiadónál (telefon: 80/922-012), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kéz be- sítőinél közvetlenül, postautalvá­nyon és átutalással a KHB 10402609-26017398-70070000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizette díja: egy hónapra 1500 Ft, negyed évre 4500 Ft, fél évre 9000 Ft, egy évre 18 000 Ft. Hirdetés NÁNAsi JÁNOS hirdetésvezető Hirdetésfelvétel Telefon: (66) 527-227, telefonos hirdetésfelvétel (66) 527-222, Telefax: (66)527-211 E-mail: hird.bekes@axels.hu Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők ál­tal megadott adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Az adatok meg­adásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk ér­dekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft.,Zöld Új­ság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft.) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését tel­jesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásira felhívjuk a fi­gyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált. Lapunkban cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent A Békés Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Békés Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ________INFORMÁCIÓ:________ Magyar Államkincstár telefon: 66/524-100 Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság telefon: 66/444-598

Next

/
Oldalképek
Tartalom