Békés Megyei Hírlap. 2003. november (58. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-05 / 257. szám

6. OLDAL - 2003. NOVEMBER 5., SZERDA KÖR KÉP Molnár László a valódiság elvéről Molnár László, Békéscsaba or­szággyűlési képviselője ismer­tette a napokban a Parlament­ben a költségvetési és pénzügyi bizottság álláspontját a számvi­tellel foglalkozó 2000. évi C. tör­vény módosításáról szóló tör­vényjavaslat általános vitájában. Békéscsaba—Budapest- Az európai uniós csatlakozás kapcsán szükség van egyfajta jog­harmonizációra — fogalmazott Molnár László, aki emlékeztetett rá, hogy a valódiság elvét, mint alapkövetelményt már a 2000. évi C. törvény is az első helyre helyez­te, s ennek megfelelően történik most a szabályozás részleteiben.- A társaságok, a törvény hatá­lya alá tartozó szervezetek számvitelpolitikájukban határoz­zák meg azokat az átértékelési szabályokat - az eszközökre, for­rásokra vonatkozó leltározási sza­bályzatot, a pénzügyi eszközökre, s a többire vonatkozókat -, ame­lyek alapján az átértékelés elvé­gezhető, és az átértékelési kü­lönbség érvényesíthető a köny­vekben. Az EU-előírásoknak meg­felelően most jogszabályban, tör­vényben is rögzítenénk ezt. Fon­tos, hogy egységes szerkezetben, szemléletben és tartalmai elvek mentén valósuljon meg az össze­hasonlíthatóság, hiszen ahogy az expozéban is elhangzott, a tőke szabad mozgása, a vállalkozások tevékenysége, a könyvek értékelé­sének összehasonlíthatósága ezt a kérdést alapelvként rögzíti - mondta Békéscsaba országgyűlé­si képviselője, aki jelezte, a tőzs­dei konszolidált mérleggel dolgo­zó cégeknek, bankoknak 2004. ja­nuár 1-jétől kötelezően kell mind­ezt alkalmazniuk. A kisebb cégek­re vonatkozó szabályozást a tagál- lamok fogják elkészíteni. P. H. Internetes hely nyílt Az Informatikai és Hírközlé­si Minisztérium támogatásá­val, újabb internetes közös­ségi hozzáférési hely nyílt a napokban. Szeghalom A Vadvirág Természetvédelmi és Kulturális Egyesület, vala­mint a SárrétNet informatikai vállalkozás összefogásának eredményeként létrejött internetes központ bárki számá­ra megteremti a lehetőséget a számítástechnikai kikapcsoló­dáshoz, az információszerzés­hez. A felhasználók elképzelé­seinek megvalósítását állandó szakemberünk segíti — mondot­ta Ambrus Szilvia, a Vadvirág Természetvédelmi és Kulturális Egyesület elnöke. Az új internetes közösségi hely a Baross utca 2. szám alatti épületben működik. _________________________Bt Ha ladjon iink a korral! Í 'Mse #BMlElifiP Qü©[?0Sí: Hasa 0 DMÍ-LC33 wifláys knykípszöoép V LEICA ÖC Vorío-Eimaftf lencse, Ilii * 3-szoros optikai zoom — • ■ 3 megapixel felbontás ^ \ e' Panasonic Motion JPEG mozgókép USB csatlakozó Arcsoft Photoimpression SW. 1,5 -os LCD kijelzővel 91 5000 Ft értékben mmmt ioohx, 72 cm SZTEftHÍLTV Panasonic QuintrixF, 4:3 arányú sík képcső, digitális fésűs szűrő, 2 Scart bemenet, 250 oldolas video text memória, Q-link, opcionális tévészekrény, VS-29PSC 99O e\°\'Z-e «I V0 „TALL-BOV“ hangfalakkal. Panasonic DVD-video, DVD-audio, DVD-RAM, CD-R/RW. MP3, video-CD, 600 watt (RMS) teljesítmény Dolby Digital, DTS, Dolby Pro-logic, AM/FM digitális tuner RDS, szuper sorround hangzás, egyedülálló design. Ajánlatunk a visszaküldést határidőig illetve a készlet erejéig érvényes. Megrendelését az itt közölt kedvezményes áron postát utánvéttel teljesítjük. Uj KEDVEZMÉNNYEL JÁRUNK ELŐFIZETŐINK KEDVÉBE. Kedvezményes VÁSÁRLÁS/ INGYENES HÁZHOZ SZÁLLÍTÁSSAL 1 íj 0 1 Wí] Uüü '■w öl Hl 0 ^ ö Igen, □ Előfizetője vagyok a Békés Megyei Hírlap című napilapnak, □ Nem vagyok előfizetője a Békés Megyei Hírlapnak, de ezúton megrendelem az újságot, negyedévre 4182 Ft-értQ; fél évre 8364 Ft-ért Q; egy évre 16 728 Ft-ért Q □ Kérem, kézbesítőjük keressen fel az előfizetési díjért. □ Az előfizetésemet banki átutalással kívánom rendezni. Kedvezményemmel élve megrendelek □ 1 db DMC-LC33 digitális fényképezőgépet 119990 Ft helyett 97 990 Ft-ért'; □ 1 db TX-29PS11 100 Hz, 72 cm sztereo televíziót 189 990 Ft helyett 154 990 Ft-ért'; □ 1 db SC-HT850 típusú házimozi rendszert 169 990 Ft helyett 147 990 Ft-ért'. Név; Telefon: Cím: Kelt: Beküldési határidő: 2003. november 28. Aláírás A kupont kivágva és pontosan kitöltve kérjük eljuttatni kiadónk rímére (5601 Békéscsaba, Pf. 111). Szállítási határidő 1 hét. A vasút őrzése a térség érdeke Évente 800 ezer utas vonatozik — A fővonalak vesztesége nagyobb A vésztői vasutasok mindig felelősségteljesen végezték feladataikat. (ARCHÍV FELVÉTEL) A MÁV Rt. Vésztői Regionális Csomóponti Fő­nökséghez tartozó vonalakon évente 800 ezer utas utazik. Ezeknek a mellékvonalaknak a működtetése éves szinten 833 millió forintba kerül. A kiadások pénzügyi fedezete 70 száza­lékban biztosított, a további 30 százalékot kell megfinanszírozni más forrásokból. A hátrányos helyzetű vésztői térségben nagyon fontos a vas­út, ezért valamennyi település azért harcol, hogy a jövőben is közlekedhessenek a vonatok. ________ VÉSZTŐ ÉS TÉRSÉGE- Amikor a közelmúltban a térség polgármesterei a MÁV felsőbb vezetőivel találkoztak, elhangzott: a vasútnál várható változtatások nem vonalbezá­rásról szólnak. A MÁV nem megszabadulni akar a mellékvonalaktól, hanem a működtetésre új konstrukciókat keres. Úgy tűnik, a jövő útja a regionális vasút. Az érin­tett települések nem zár­kóznak el attól, hogy va­lamilyen formában részt vegyenek a vasút fenn­tartásában. A konkrét részvételt viszont csak akkor vállalhatjuk, ha ezek a tevékenységek az ön- kormányzatoknak nem kerül egy forintjába sem — mondotta Kaszai János, Vésztő polgármestere, a Vasutas Települések Szövetségének országos el­nöke a vésztői képviselő-testület legutóbbi ülésén. Ma 30 milliárd forint az a pénz, amelyet a MÁV Rt. a működéshez az árkiegészítéseken túl megkap. Ebből a veszteségből csak 6 milliárd ke­letkezik a mellékvonalakon, a többit a fővonalak produkálják. Márpedig fővonalakat nem lehet megszüntetni, az úgynevezett nemzetközi korri­dorokat minden államnak biztosítania kell.- Ahhoz, hogy a vésztői térségben sebesség- korlátozások nélkül, az eredeti állapotok szerint közlekedhessenek a vonalak, 3,8 milliárd forint értékben kellene fejleszteni a vasúti pályát. Eb­ben az összegben a két szükséges hídfelújítás (Berettyó-híd, Sebes-Körös-híd) is benne van. Az Európai Uniónak van olyan alapja, amely dotálja a mellékvonalakat. Ennek köszönhetően Angliá­ban az egykori mellékvonalakat már többfelé visszaállították. A mellékvonalakra nálunk is nagy szükség van. A rendszerváltás óta vala­mennyi kormány idején szóba került a mellékvo­nalak bezárásának kérdése, de senki sem merte ezt végrehajtani. Nyugat-Európában régiós mű­Vésztő térségi vasúti közlekedés számokban A vasúti közlekedés teljes költsége egy évben: 833 millió forint. A működtetésből származó bevétel: mintegy 590 millió forint. Szükséges támogatás: mintegy 250 millió forint. A térségben vasúttal közlekedők száma egy évben: 800 ezer utas. A vasúti pályán szükséges beruházások mértéke: 3,8 milliárd forint. ködtetésűek a mellékvonalak, s nálunk is talán ez lehet a járható út - vélekedett Kaszai János. A térség vasútjával kapcsolatos konkrétabb jö­vőkép várhatóan a következő hetekben körvona­lazódik. Az viszont már most biztosnak tűnik, hogy a Vésztő-Körösnagyharsány közti szaka­szon még ebben a hónapban visszaáll a vonat­közlekedés. MAGYARI BARNA Rendezvénynaptár az idegenforgalomnak A Békés Megyei Területfejlesztési Tanács pályázatot hirdetett a Széchenyi Turizmusfejlesztési Program keretében turiszti­kai marketing eszközök támogatására. Orosháza A cél, hogy csökkenjen a turiz­mus szezonális jellege, a megye turisztikai adottságait szem előtt tartva pedig a bel- és külföldi ven­dégek kellő időben, megfelelő mennyiségű információhoz jus­sanak. Orosháza pályázati pro­jektet készített, hogy a város és a kistérség hagyományos nagy ren­dezvényeit, hagyományőrző programjait minél szélesebb kör­ben tudja ismertté tenni. A város gazdasági életének a fellendítése is cél, valamint Gyopárosfürdő turisztikai kínálatának bővítése. Az orosháziak szeretnék a vendé­get ide csalogatni, s ha már itt van, segítenék eligazodni és sza­badidejének hasznos eltöltését biztosítani. Ezt szolgálná Oroshá­za és kistérségének 2004-es rendezvénynaptára. A kiadvány­hoz szükséges önerőt (247 ezer forintot) a képviselő-testület meg­szavazta legutóbbi ülésén. Feketén 9,3% ■ EBKM: 9.3% Garantált kamat rövid futamidővel! Biztonság + kiemelkedő hozam! {-fehéren! 9,3% További információért hívja: 06-40/50-40-50 www.hvb.hu | A HVB Group tagja ‘Éves kamat a magánszemélyek által elhelyezésre kerülő 2 hónapos akciós betétekre, 5 millió forint feletti lekötés esetén 2003. november 3-tól. A betéti szerződés részletes feltételeit a Bank Betételhelyezési Üzletszabályzata tartalmazza. Az akció visszavonásig érvényesl HYB^Bank HVB'vBank

Next

/
Oldalképek
Tartalom